Hogy tetszett nektek az első történetem?

2010. október 30., szombat

35. fejezet




Nem számítottam erre a reakciójára, hiszen az előbb mondtam el életem talán egyik legnagyobb titkát és nem sokkal előtte, pedig még veszekedtünk is, de kimondhatatlanul boldoggá tett.
Átöleltem derekát, és olyan szorosan húztam magamhoz amilyen szorosan csak tudtam. Mellkasomnál éreztem, hogy milyen szaporám veszi a levegőt. Tartottam is tőle, hogy megfullad hírtelen a levegővételtől, ezért kezeimmel gyengéden simogatni kezdtem hátát.
Elvesztettem az időérzékem. Fogalmam sem volt mennyi az idő, vagy hogy Mandy mióta sír karjaimba. Annyira tökéletes volt ez a pillanat.
A hideg szellő viszont igen csak megzavart minket. Mivel sem Mandy sem én nem voltunk túlöltözve, a karjaim közé kaptam és az ágyára fektettem. Szorosan kapaszkodott a nyakamba, és még akkor sem engedett el mikor le akartam fejteni kezét a nyakamról. – Maradj itt- kérte. Nem kellett kétszer mondania. Boldogan mondtam igent kérésére. Lerugdostam magamról a cipőmet, majd valahogyan a nadrágomat is, utána pedig magunkra húztam a puha takarót. Hátulról szorosan átöleltem még mindig reszkető testét. Nem tudtam pontosan, hogy miért sír még mindig, hogy miért remeg ennyire, de végül is mindegy volt, hiszen tudtam, hogy bármi is legyen az ok, csak is én tehetek róla.
Sok mindent kell megemésztenie. Talán már soha nem akar velem lenni. Talán…
Nem akarok a holnapra gondolni arra, hogy esetleg mikor hazajövök a forgatásról, már nem találom itt. Nem akarok. Olyan jó most így. Hiszen itt van a karjaimba. Ennél többet nem remélhetek.
Annyira hülye vagyok. Tudom, már sokszor mondtam, és ezért talán már az értelmét is elvesztette, de tényleg így érzem. Persze így utólag már könnyű okosnak lenni. Könnyű arra gondolni, hogy mit csinálhattam volna másképp. Sajnos az időt már visszafordítani nem tudom. Bár ha jobban belegondolok, nem is akarom. Hiszen akkor lehet, soha nem utaztam volna Amerikába, hogy színész lehessek, soha nem mentem el volna a Twilight válogatására, nem lettem volna ismert, és nem utolsó sorban, talán soha nem találkoztam volna Mandyvel. Persze vannak pillanatok, amiket legszívesebben kitörölnék az emlékezetemből, de nem sok mindenen változtatnék. Talán csak annyit, hogy nem viselkedtem volna így Mandy-vel. Nem érdemelte meg. Erre már akkor rájöttem, amikor kisétált az ajtón, de valamiért nem mertem lépni. Mintha a lábaim a földbe gyökereztek volna, mintha a torkomba akadt volna a szó. Talán egy démon volt, aki mind ezt megakadályozta. Nem hiszek az ilyesmikben, de vannak pillanatok, amikor tényleg azt érzem, hogy valaki figyel, hogy valaki a döntéseimet irányítja.

Annyira elmerültem a gondolataimba, hogy azt sem vette észre, hogy elaludtam. Vicces. Ilyet leginkább akkor érez az ember, ha részeg.
Óvatosan nehogy felébresszem őt, kibújtam az ágyból. A másik oldalra sétáltam, majd hozzáhajoltam, hogy egy apró puszit nyomjak homlokára. Még álmában is reagált az érintésemre, hiszen kezét rögtön arra pontra tette, ahol az előbb megcsókoltam. A takarót egy kicsit megigazítottam, hogy meg ne fázzon. Bár lévén, hogy Brazíliában nyár van, ennek kevés az esélye, mégis örültem, hogy egy kicsit gondoskodhattam róla. Utam először a fürdőszobába vezetett, ahol egy kicsit felfrissítettem magam, utána pedig gyorsan megborotválkoztam. Felkaptam a földről egy kockás inget. Kicsit gyűrött volt, de úgysem ebben kell szerepelnem alapon, nem nagyon érdekelt mit veszek fel. Mielőtt elindultam volna, benéztem hozzá. Még mindig aludt, de most már egy párnát szorongatott úgy magához, mintha az élete lenne. Talán engem képzel oda - mosolyodtam el.
Igyekeznek kellett, hiszen nem akartam elkésni, de arra még szakítottam időt, hogy egy röpke üzenetet írjak Mandy-nek.

SziaJ Hát ez így elég bénának indult, de végül is folytattam. 
Tudom, hogy az este sok minden történt, amit kissé nehéz megemészteni, de én ennek ellenére mégis arra kérlek, hogy ne menj haza. Szükségem van rád. Nélküled nem tudom ezt az egészet végig csinálni. Most biztos azt hiszed, hogy megint hazudok és én éppen ezért szeretném neked az ellenkezőjét bebizonyítani. Persze ha mégis másképp döntesz, nem tartalak vissza. Hidd azt is megértem. Ne legyen ezért lelkiismeret furdalásod. Vigyázz magadra. Szeretlek.
Rob.

Még egyszer átolvastam a levelet, majd a bejárati ajtóra ragasztottam. Ott biztos, hogy észreveszi. Lehajtott fejjel baktattam egészen a rám váró kocsiig. Jut eszembe, Steph holnap érkezik. Basszus, neki nem szóltam, hogy itt van Mandy. Bár lehet valakitől már megtudta.
Mikor a forgatási területre értem a rajongók már a kordon mögött sorakoztak. Honnan van ennyi energiájuk itt egészen nap ácsorogni? És miért nem iskolába vannak? Ezeknek a lányoknak legalább a háromnegyede még kiskorú, nem itt lenne a helyük - bosszankodtam, a semmiért. Az évek alatt már volt időm megszokni a rajongóimat. Emlékszem egyszer (azt hiszem Londonba) egy lány a szemem előtt húzta le a szoknyája alól a bugyiját, amit a kezembe nyomott. Hihetetlen volt. Ott álltam bambán, azt sem tudtam erre most mit lépjek, miközben a fotósok ezerrel kattogtatták masinájukat. Hát ilyen élményben nem sokszor van az embernek része.
Mikor végre bejutottunk, Kristen már az egyik lakókocsi előtt állt, azzal a statisztával, vagy kivel.
Nem akartam megzavarni az idilli pillanatot, de Kristen odahívott hozzájuk.
-         Jenson, ő itt Rob. Rob ő itt Jenson – mutatott be minket egymásnak Kris. Örömmel nyújtottam felé jobbomat, bár őszintén bevallom, vannak vele kapcsolatban kételyeim.
A srác első benyomásra normálisnak tűnt, de valamiért akkor is rossz érzésem volt..
Az öltözőben Kristen ki is kérdezett.
-         Nah, első benyomásra milyen?
-         Őszinte legyek, vagy ne?
-         Rob! Tudod, hogy csak is az őszintét- mordult rám egy kicsit.
-         Oké… Hát szerintem rendes srácnak tűnik, de van benne valami…. nem tudom pontosan megfogalmazni, csupán egy megérzés.
-         Tényleg? Hát én nem vettem rajta semmit észre- szontyolodott el Kristent.
-         Azt sem vetted észre, hogy Angarano meleg.
-         Basszus Rob, hogy lehetsz ilyen paraszt?- bokszolt a vállamba- Tudod, milyen szar volt megtudni?
-         Ne haragudj- kértem tőle bocsánatot, miközben alig tudtam visszatartani nevetésemet.
-         Tudsz róla, hogy bunkó vagy?
-         Igen, de azért te így is szeretsz. Valld be.
-         Téged lehetetlen utálni, pedig hidd el próbáltam már egy párszor. Jut eszembe, mi van Mandyvel? Megtört már a jég?- terelte el a témát. Vállrándítással próbáltam lezárni a dolgot, de Kristen nem hagyta annyiban. Mindenről kikérdezett. Egy kicsit meglepte, hogy elmondtam neki a teljes igazságot, de egyet értett döntésemmel.
-         Jól tetted, hiszen így azt sugárzod felé, hogy megbízol benne, ami nagyon fontos- Igaza volt Kristennek. Talán a legfontosabb dolog a kapcsolatban. Kár, hogy én ezt már számtalanszor elveszítettem.

A forgatás, kicsit lassabban haladt a kelleténél, mert folyton rajta járt az eszem. Arra gondoltam, hogy mi van, ha már nincs is itt? Ha fogta magát és az első géppel visszarepült Amerikába? Próbáltam higgadt maradni, de idegességemet nem tudtam félretenni.

- Fenébe Rob. Megértem, hogy nehéz neked, de ha nem végzed rendesen a munkád, akkor este tízig itt fogunk dekkolni- cseszett megint le Kristent.
- Könnyű azt mondani. Tudod, mennyire rettegek tőle, hogy itt hagy?
- Ezt nem hiszem el.
- Jó akkor ne hidd el - csaptam egyet az asztalra. Láttam rajta, hogy pillanatra megrémül, de utána szemeiben inkább haragot véltem felfedezni, mintsem rémületet. Felevette a földön heverő telefont, pár pillanat múlva pedig meghallottam a vonal másik végén Mandy hangját.
- Hála Istennek. Rob, tiszta idegbeteg és nem tudunk forgatni. Oké. Renden. Átadom neki. Te pedig vigyázz magadra!
- Mandy nem ment sehová. Azt üzeni, hogy siess vissza.
- Köszönöm Kristen - öleltem át jó szorosan.
- Nincs mit, de azért a csontjaimat ne törd össze- upsz, ez tényleg egy kicsit erős volt- Ti pasik mindent annyira túlbonyolítotok. 
Hát lehet, de a nők se sokkal jobbak- tettem, hozzá magamban.
Most, hogy sikerült lenyugodnom, a szövegeimet gond nélkül el tudtam mondani, a mimikámmal is elégedett volt a rendező. Szerencsére.
„hazafelé” menet újra megálltam a rajongókkal fotózkodni. Jó volt látni boldogságukat, a mosolyukat, amit én csaltam arcukra. Emlékszem mikor kicsi voltam, oda voltam Senna-ért. Ő volt a példaképem, és mikor megkaptam tőle első, és egyetlen aláírásomat, le sem lehetett lőni a vigyort az arcomról, olyan boldog voltam.
Miután mindenki megkapta maga aláírását, képét a szállodához mentünk. Szívem már megint hevesebben dobogott a kelleténél, főleg, mikor furcsa zajokat hallottam a szobám felől. Gyorsabban szedtem lépteimet, de ami a lakosztályba várt, hát álmaimban nem gondoltam volt.
-         Mi a fene folyik itt?- kérdeztem tőlük.
-         Ezt inkább én szeretném kérdezni Rob- fordult felém Steph – Ez mit keres itt?- mutatott Mandy felé.
-         Neked ehhez semmi közöd. Nem vagy az anyám, sem a dadám, hogy a döntéseim helyességét bírálhassa
-         Rob hát nem érted? Ez a nő az életedet szeretné tönkretenni
-         Nah most már elég legyen- megragadtam Steph karját és finoman szólva kidobtam a szobából.
Félve fordultam vissza Mandy-hez aki a kanapé mellett összegörnyedve ült. Rögtön odamentem hozzá és próbáltam megnyugtatni.
-         Mandy ne törődj vele. Hidd el, nem adok az ő véleményére- öleltem magamhoz, és mint az előző este, most is libabőrös lett érintésemtől.
-         Igaza van - törölgette le könnyeit.
-         Butaságokat beszélsz. Mondtam már, hogy nem érdekel, hogy ki mit gondol rólunk vagy a kapcsolatunkról. Nézz rám- emeltem fel finoman az állát- Szeretlek Mandy, és ezen semmi sem változtat.
-         Még az sem, hogy meztelen képek keringenek rólam az interneten?
-         Még az sem. Már rég elfelejtettem azokat a képeket. Mellesleg nagyon jól nézel ki rajtuk- próbáltam oldani a hangulatot.
-         Rob, ne vicceld el- felkelt ölemből, majd a kanapé másik oldalára sétált - Lásd be, hogy ez nekünk nem megy.
-         Miért csinálod ezt? Miért akarsz minden probléma elől megfutamodni? Szerinted jobb lesz, ha külön leszünk? Azzal majd minden probléma egy csapással meg fog oldódni? Mert szerintem nem.
-         Miért talány így sokkal jobb?- állt meg előttem - Állandóan egymással marakodunk. Csodálkoznék, ha egyetlen napot kibírnánk veszekedés nélkül.
-         Hiába ellenkezel, akkor sem foglak elengedni- rántottam a falhoz, persze úgy, hogy neki egy cseppet se fájjon - Szeretlek- kaptam ajkaim után.
-         Engedj el- próbált eltaszítani magától, de én nem hagytam megfutamodni. Finoman visszarántottam, miközben egyik kezemet kettőnk közé vezettem. Annyira vágytam már rá, hogy képtelen voltam visszafogni magam. Elvesztettem a fejemet. Egyre vadabbul simogattam odalent, miközben ajkaimmal nyakát ostromoltam.
 
Már nem ellenkezett. Sőt. Olyan vadsággal szakította le rólam az ingemet, hogy az hátamnál kettészakadt.  Lábait, nem sokkal ezután derekamra csúsztattam, majd valahogyan sikerült elbotorkálni a kanapéig. Természetesen ajkaink játékát egy pillanatra sem hagytuk abba. Nyelvét még vadabbul simította enyémnek, mikor mellébe markoltam. Ennyivel nem értem be. Még többet akartam. Lecsúsztattam róla amúgy is keveset takaró pólóját, majd miután a melltartójával is megküzdöttem, számmal kezdtem csókolgatni formás idomait. Mandy sem tétlenkedett sokáig. Felemelkedett rólam, majd a nadrágját a lehető legmesszebb lévő sarokba hajította. Az utolsó testét takaró ruhadarabtól én szerettem volna megszabadítani, ezért magam alá fordítottam. Lassan húztam le róla falatnyi bugyiját, azért mert azt akartam, hogy elfeszítse a fejét, hogy már annyira feleméssze a vágy, hogy könyörögjön nekem a beteljesülésért. Ez a pillanat nem is váratott sokáig magára. Miközben én nyelvcsapásokkal ostromoltam nőiessége leforróbb pontját, ő a nevemet nyögdécselte.
- Rob kérlek- markolt erősen a hajamba. Nem akartam tovább egyikünket sem kínozni. Vadul mégis gyengéden engedtem magam nőiességébe, hangos nyögéseket kicsalogatva ezzel mindkettőnkből. Először lassan, majd egyre gyorsabban és gyorsabban mozogtam benne, míg testünk ezernyi szikrái fel nem robbantak.
Pihegve dőltem keblei közé, és próbáltam légzésemet a normálállapotra csillapítani, de ez igen csak nehéz küldetésnek bizonyult, hiszen vágyam egy cseppet sem veszített izgalmából. Sőt, még magasabb fokra kapcsolt.
-         Maradj még- szólt erőtlenül Mandy, mikor éppen ki akartam húzódni belőle. 
-         Szeretlek- suttogta fülembe, mikor visszabújtam hozzá. Először fel sem fogtam mit mondott, csak pár pillanat múlva jutott el tudatomig vallomása.


2010. október 25., hétfő

34/B

Meghoztam a 34. fejezet második részét, bár öt kommentre bevallom nehéz szívvel :S Sajnálom, hogy csak ennyit kaptam, de hát ez van:) Azoknak akiknek írtak természetesen köszönöm.
Ami látjátok erős dizi váltások vannak. Remélem nem zavar senkit:)Még keresem az igazit :D
Régen volt már zeneajánlás ezért most megteszem

http://www.youtube.com/watch?v=wVyggTKDcOE&ob=av3e



-         Rob, te mi a fészkes fenét csinálsz?- szólalt meg mögöttem Mandy. Baszki….Ebből most hogy magyarázom ki magam?

Rögtön kihúztam a fejem az ágytámla alól, mire Mandy dühödt arcával találtam magam szembe.

-         Megmondanád, hogy mit csináltál? Hogy miért túrtad fel a szobámat?- nézett körbe igen csak romos állapotban lévő szobáján.
-         Hát…- nah most legyél okos Rob- kerestem valamit.  
-         És mégis mit, ha szabad megkérdeznem?- állt meg keresztbe font.
-         Egy könyvet, amit nem találok már napok óta.
-         Rob lehet, hogy nő vagyok, de nem hülye. Mit kerestél, hogy ilyen kuplerájt csináltál? És ne merj nekem hazudni- „fenyegetett meg”
-         A telefonodat- vallottam be. Úgy sem lett volna értelme tagadni.
-         Hogy mit?
-         A telefonodat- ismételtem el újra.
-         De mégis miért?
-         Hogy megtudjam kivel, beszéltél telefonon, de …
-         Te, mond te normális vagy? Miért akarod tudni, hogy én kivel beszélek?- szakított félbe.
-         Mert…mert azt hittem, hogy…
-         Azt hitted, hogy egy másik pasival kavarok?- kérdezte, miközben idegesen rendezgette vissza dolgait. Nem válaszoltam. Arcomat a kezem kezeim közé fogtam és azt kívántam bárcsak ne csináltam volna ismét ekkora baromságot.
-         Válaszolj Rob! Miért kerested azt az átkozott telefont?
-         Egész nap hívtalak, de te nem vetted fel a telefont és rögtön felébredt bennem az ösztön, hogy mi van ha…
-         Ha mi? Ha megcsallak. Ezt akartad mondani?
-         Sajnálom én csak- léptem hozzá közelebb, de Mandy rögtön feltartott kezekkel jelezte, hogy ne menjek a közelébe.
-         Ne érj hozzám. Undorodom tőled. Először meggyanúsítasz, hogy a pénzed miatt vagyok, aztán, hogy direkt felcsináltattam magam, mit fogsz még kitalálni? Azt, hogy egy szajha vagyok?- kiabált velem. Minden egyes szava a szívemnek egy kemény ütés volt… Hogy lehetek ekkora marha?
-         Sajnálom. Annyira sajnálom. Bárcsak mindent, amit tettem meg nem történté tehetném. Én szeretlek, és azt őszintén mondom, nem csak valami nyálas duma
-         Nem érdekel Rob. Már semmi sem érdekel. Azt hittem, hogy ez-az utazás majd segíteni fog nekünk. De tévedtem. Nagyon-nagyot tévedtem mikor azt hittem, hogy képes vagy megváltozni. Amúgy meg ha tudni akarod igen egy pasival beszéltem, méghozzá a munkatársammal, aki nem mellesleg nős és két hónap múlva születik meg a kislányuk
-         Mind a kettőnknek az lesz a legjobb, ha elmegyek. Megpróbáltuk, de nem működött. És ami nem megy, azt nem kell erőltetni – folytatta most már sokkal nyugodtabb hangon.
-         Nem engedem, hogy elmenj!
-         És mit csinálsz Rob? Bezársz ide egész hátralévő életembe?- hitetlenkedett, de neki fogalma sincs arról, hogy bármit megtennék, hogy maradásra bírjam. Megfogtam a zárban lévő kulcsot, amit pillanat alatt elfordítottam, a kulcsot pedig zsebem legmélyére raktam.
-         Te nem vagy normális. Azonnal add ide a kulcsot - nyújtotta kezét felém, de én mozdulatlan maradtam. Még pislogni is elfelejtettem. Az a dühös, kétségbeesett tekintet, pedig újra felidézte bennem a régmúlt emlékeit. Csak egy lehetőségem maradt, mégpedig az, ha mindent bevallok. Ha választ adok kérdéseire. Talán így megérti, miért vagyok ilyen visszautasító, hogy miért nem tudok egyetlen nőben sem megbízni.
-         Elmesélek neked valamit, amit nem sok mindenkinek mondtam el eddig. Talán csak Kristen és a családom tud róla. Régen, mikor még Londonban éltem, és még nem is voltam felkapott sztár, volt egy barátnőm. Ő volt az első igazi szerelmem. Soha nem szerettem még azelőtt senkit ennyire. Az életem is odaadtam volna érte. Nagyon fiatal voltam és vak. Mondhatjuk úgy is, hogy nem láttam a fától az erdőt. Már majdnem két éve jártunk mikor bejelentette, hogy kisbabát vár. Én őszintén mondom, bármennyire is nem hiszed el, az volt életem legszebb napja. Akármennyire is fiatal voltam még, örültem. Én voltam a világ legboldogabb embere. Senki le nem tudta volna a vigyort az arcomról törölni. Együtt jártunk ultrahangra, már a babaszobát tervezgettem, mikor egyik nap bejelentette, hogy elhagy. Próbáltam valahogy maradásra bírni, meggyőzni őt, de nem tudtam. Teljesen összerogytam, bánatomba, az alkoholba menekültem. De ez még csak a kezdet volt.  

5 évvel ezelőtt

Mint már két hónapja minden áldott nap most is kedvenc báromba ücsörögtem, kezemben ki tudja milyen piával. Igazából nem nagyon figyeltem, hogy mit iszok, vagy hogy milyen mennyiségben, csak az érdekelt, hogy felejteni tudjak. Hogy ne kelljen az emlékeimmel küzdenem. Azon napon mikor Caroline közölte velem, hogy elhagy, minden álom szertefoszlott. Eddig hittem a „boldogan élünk meg nem halunk” dumában, de most már a pokolba kívánom azt az ember, aki ezt kitalálta.

Egy csinos lány közeledett felém, akin láthatólag nagyon kevés ruha volt. Finom falat, talán elviszem egy körre- gondoltam magamba. Pénztárcámból elővettem egy kis pénzt, amit egyenesen a fehérneműjébe csúsztattam. Egyszerre undorodtam és kívántam a lányt. De ezúttal vadászösztönöm jobban hajtott. Hagytam, hogy formás fenekét ágyékához nyomja, ami már nagyon kikívánkozott. Remélem a kicsike rátér a lényegre, mert már kezdek nyűgös lenni. Kezeimet finoman nőiességéhez csúsztattam, mire sikerült egy hangos nyögés kiváltanom belőle.
Kezdtünk egyre jobban belemelegedni, mikor hírtelen a bár ajtaja kicsapódott és imádott szerelmem lépett be rajta. Azonnal abbahagytam kezeim játékát, hiszen csak rá tudtam koncentrálni. Végignéztem gyönyörű alakján, amit még hatalmas pocakja sem tudott elcsúfítani, sőt számomra még gyönyörűbbé tette.  A legszebb nő, akit csak valaha láttam.
Hírtelen fejét felém kapta de ahelyett, hogy elszörnyedt volna a látványtól egy mosolyt küldött felém. Fájt. Nagyon fájt, hogy nem jön ide, hogy nem ordítja le a fejem, hogy nem küld el a fenébe. De miért? Biztos nem szeret. Rossz volt ezt beismerni, hiszen legbelül még mindig abba reménykedtem, hogy szeret. De így?
Az ölemben vonagló lányt, ledobtam magamról. Azt sem érdekelt, hogy a földre esett.
Szerelmem felé igyekeztem, aki már a pultnál ült.

-         Szia Car.
-         Szia Rob. Nyugodtan menj csak vissza a barátnődhöz engem nem zavar- mosolygott még mindig felém.
-         Nem a barátnőm. Car kérlek, gyere vissza hozzám, már csak a kicsi miatt is- simogattam meg pocakját.
-         Rob miért vagy ennyire naiv?
-         Ezt, hogy érted? Én szeretném nektek mindent megadni, amire szükségetek van
-         Rob. Sajnálom, hogy ezt így és itt kell megtudnod, de a pici nem a tiéd.
-         Mi az, hogy nem az enyém?! Én ezt nem értem
-         Tudom, hogy utálni fogsz, amit teljes mértékben megértek. De így van. A pici nem a tiéd.
-         De hát, hogy mondhatsz ilyet? Én vagyok az apja. Miért csinálod ezt? Nem volt elég fájdalom amit nekem okoztál?
-         Tudod, mikor jártam arra a főzős tanfolyamra megismertem egy férfit, akivel egyszerűen megtörtént a dolog. Küzdöttem ellene, nagyon sokáig de engedtem a kísértésnek. Én annyira sajnálom- nem akartam hinni a fülemnek. A csalódottság, a düh, az indulat úgy csapott le rám, mint egy hurrikán, ami mindent elsöpör az útjából.  

Akkor ott, megesküdtem arra, hogy soha többé nem fogok egy nőnek sem hinni, hogy soha többé nem engedem, hogy még egyszer így a földbe tiporjanak.

Jelen

-         Hát ennyi lenne. Tudom, hogy ez nem változtat meg semmit, de én mégis sajnálom- hajtottam le fejem. Nem voltam képes a szemébe nézni, mert szégyelltem magam.  Mindent elvesztettem. Mindent elrontottam, amit csak lehetett. Kristenen kívül nincs egy barátom sem, akiben megbízhatnék, a családomat szinte alig látom, a külvilág pedig csak egy felszínes selyemfiúnak tart. Talán igazuk is van.

Zsebemből kivettem a kulcsot, majd kinyitottam az ajtót és szélesre tártam. Hagyom, had menjen. Nem kell, hogy őt is tönkretegyem, elég, ha magamat a sírba viszem.
Kisétáltam az ajtón és egyenesen az erkélyre mentem. Néztem a csillagokat, miközben azon gondolkodtam, bárcsak én is ott lennék. Mindenkinek egyszerűbb lenne. Nem bántanék meg többet senkit, főleg nem Mandy-t.

Férfi létemre a korlátnak dőlve elsírtam magam. Nem bírtam tovább. Könnyeim megállíthatatlanul csurogtak le arcomon, az sem érdekelt, ha valaki esetleg meglát. Nézzék, csak meg mi lett a híres Robert Pattinson-ból. egy roncs, akinek legjobb barátja egy üveg whisky.

Hogy hagyhattam idáig elfajulni az életemet? Egy kész roncs vagyok. Nincs senkim. A barátaimat mind elüldöztem magam körül. Nem csodálom, hiszen kinek van kedve egy idegbeteggel barátkozni? Hát senkinek.
Annyira akartam azt az életet. Annyira akartam azt a babát, hogy képtelen voltam feldolgozni, hogy ő nem hozzám tartozik. Pedig én annyi mindent szerettem volna vele csinálni. Elvittem volna állatkertbe, megtanítottam volna zongorázni, együtt játszottunk volna a házunk udvarában. Annyira szerettem volna.

Percek, talán hosszú órák teltek el, míg én saját bánatomba úsztam, mikor egyszer csak az ajtó halk nyikorgása rázott vissza a valóságba. Szívtam egy mélyet a cigimből, majd felnéztem. Még a sötétség ellenére is láttam, hogy Mandy szemei a sírástól jócskán megvoltak duzzadva.
Vártam, hogy mikor szólal meg, hogy mikor hord el mindennek (hiszen megérdemelném), de nem mondott semmit. Két lépéssel közelebb jött hozzám, majd hangosan felzokogott és a karjaimba vetette magát. 



u.i A fejezetet Kitti nem javította át, mert későn szóltam neki:)
Pusz

2010. október 24., vasárnap

34/A

Igen, amint látjátok a 34. fejezet két részből fog állni. Ennek két oka van. Az egyik, hogy rettentően kíváncsi mit gondoltok a szituációról, a másik pedig, hogy egy kicsit ösztökéljelek titeket:D Gonosz vagyok :D De úgy néz ki, hogy a héten (hétfőn és kedden) letudom a dogáimat jövő héten pedig szüüüüüüüüünnnnnneeeettttt ami azt jelenti, hogy több fejezetet tudok hozni:)
Köszönöm, hogy ilyen lelkesen kommenteltek:)  Kedvenc komim: Tetszett!!!M :D    
Aki pedig nem szeret rövid fejezeteket hozni helyett olvasni, javaslom várja meg a kövit és úgy olvassa el :)
Pusz


Mandy már harmadik napja volt velem a napfényes Brazíliában. Sajnos nekem ma már forgatnom kell, de talán korán fogunk végezni.
Mikor felkeltünk (még mindig külön aludtunk) a lakosztály erkélyén megreggeliztünk. Ez a pillanat igazán meghitt volt, de a levegőben még mindig érezni lehetett azt az alapfeszültséget, amit veszekedésünk okozott.

Pontban nyolc órakor indultam a forgatásra, hozzáteszem nehéz szívvel. Tegnap este próbáltam a rendezőtől még egy szabadnapot kérni, de sajnos nem kaptam, mondván, hogy már így is késésben vagyunk.
Mikor odaértünk a Brazil rajongók már a kordonok előtt sorakoztak. Ezen nagyon meglepődtem, hiszen mikor tegnap Mandyvel a városban sétálgattunk egy rajongó sem közelített meg minket, most meg vagy százan vannak.
Hogy ne tűnjek annyira bunkónak, leengedtem az ablakomat és integettem nekik egy sort.

-         Majd mikor végeztél, kéne nekik egy-két aláírást is adni- szólalt meg mellettem Steph.
-         Minek? Nem elég az, hogy láthatnak?
-         Tudod, milyen balhé volt abból is, hogy Magyarországon nem adtál egy aláírást sem, és jobb lenne, ha több ilyen nem fordulna elő.
-         Majd meglátom- zártam le a témát.
Nincs semmi bajom a rajongóimmal, de egy hosszú nap után, inkább arra vágyom, hogy visszamehessek a szállodába, nem pedig rájuk, főleg most, hogy Mandy „vár” engem.

A délelőtt hamar eltelt. Az évek alatt már annyira kiismertük egymást Kristennel, hogy a munka majdnem mindig gördülékenyen zajlott. Most, hogy így belegondolok, nagyon furcsa, hogy hamarosan vége ennek a hisztériának. Bármennyire is néha frusztráló volt az-az örökös felhajtás, de az életemmé részévé vált, aminek nagyon sokat köszönhetek.

Délután már kissé nehezen haladtunk, mert a fotósok, ki tudja honnan és hogyan, bejutottak a forgatási területre, így elcsípve néhány meghitt pillanatot. Nagyon ideges lettem, mivel szerettem volna minél hamarabb végezni, de így, hogy ezek az idióták bejöttek, nem sok esélyem van nyolcnál előbb visszaérni a szállodába. Remek.
Fel akartam hívni Mandy-t, de állandóan foglaltat jelzett. Fogalmam sem volt, kivel beszélhet ennyi ideg, de kezdett egyre jobban frusztrálni. Mi van, ha egy férfival beszél? Amivel még nem lenne semmi bajom, de mi van, ha az a pasi meg akarja szerezni Mandy-t? Nem, nem. Rob csak a féltékenység beszél belőled, Mandy nem ilyen. Bár ha jobban belegondolok, egy ideig én is a szeretője voltam…

A forgatás hátralévő részében, folyamatosan e kattogott az agyam, és őrültebbnél-őrültebb ötletek jutottak eszembe. Ha visszaérek, az biztos, hogy kilesem a telefonjából, kivel beszélt annyit.

Mikor végre valahára végeztünk, még Steph kérésének is eleget kellett tennem. Adtam pár aláírást, mosolyogtam szépeket, néha beletúrtam a hajamba. Azt hiszem, elégedettek lehetnek.
Gyorsan visszaszálltam kocsiba, ahol már idegességen nem ismert határokat. Hol a kezemet tördeltem, hol a lábammal játszottam, hol pedig az ablakot kopogtattam. Kristen meg is kérdezte, hogy miért vagyok ideges, de inkább nem mondta el neki, mert tudtam, hogy kiröhögne, vagy lebeszélne a tervemről.
Mikor visszaértünk Mandy már megint beszélt valakivel. Csábosan nevetett a telefonba, de a pasas nevét még véletlenül sem ejtette ki.

-         Szia Rob. Bocsi, hogy ilyen sokáig beszéltem, de fontos volt- ölelt meg, amitől tegnap még biztos a mennyegekbe éreztem volna magam, de most csak egy álcának véltem viselkedését.
-         Nah és, hogy ment a forgatás?
-         Nagyon jól… csak sok volt a rajongó és kicsit idegesítőek voltak- huppantam le a kanapéra egy sörrel a kezemben.
-         Értem. Figyelj, gyors elmegyek zuhanyozni, utána, ha gondolod, nézhetnénk valami filmet.
-         Remek ötlet- főleg, hogy így meg tudom nézni a telefonjában, hogy kivel beszélt annyit.
-         Okkor sietek- fordult sarkon.

Még szerencse, hogy csak egy fürdőszoba van a lakosztályban, így feltűnésmentesen tudtam a szobájába osonni.
Az éjjeliszekrényen nem találtam, így tovább kutakodtam. Kiborítottam táskáját, átkutattam bőröndjét, még a paplant is felemeltem, de nem volt sehol az-az átkozott telefon.

-         Hol a faszomba lehet? – káromkodtam el magam, majd az ágy alá lestem, hátha odaesett valahogyan.
-         Rob, te mi a fészkes fenét csinálsz?- szólalt meg mögöttem Mandy. Baszki… Ebből most hogy magyarázom ki magam?

2010. október 22., péntek

33. fejezet


Sajnos bénaságomnak köszönhetően Kitti nem tudta kijavítani a helyesírási hibáimat. Nézzétek ezt el nekem. A többit lehet kritizálni :D 
Köszönöm a 10 kommentet:) Szeretlek titeket :) (L)


Az első lépés


Elrontottam. Tényleg elrontottam. Hiába bántam meg mindent, hiába esedeztem bocsánatáért, csak annyit értem el, hogy talán egyszer még megtud bennem annyira bízni, hogy újra együtt legyünk. Persze nem vagyok telhetetlen. Tudtam legalább is sejtettem, hogy nem fog azonnal a karjaimba omolni, mégis valahol legbelül reménykedtem a legjobban.

Szilveszter másnapján, mikor „beszélgettünk” sok mindenre rájöttem. Az egyik, hogy ha már nem is szeret, de még mindig érez irántam valamit. Ez fontos, hiszen ha nem így lenne, akkor semmilyen esélyem nem lenne arra, hogy helyrehozzam a hülye hibáimat. A másik pedig az, hogy sokkal jobban megbántottam, mint azt gondoltam. Szemei csak úgy szikráztak mikor meglátott az ajtó előtt, azon az estén. Bár nem sok mindenre emlékszem (hiszen akkor nem voltam túl józan) Rémült arckifejezése mélyen belegravírozta magát az emlékeimbe.  

Örülök, hogy nem hagytam veszni ezt a lehetőséget, de azzal is tisztában vagyok, hogy nagyon kell pedáloznom, ha vissza akarom kapni őt. Márpedig ez a szándékom.

Miután visszajöttem forgatni, nem múlt el úgy nap, hogy ne hívtam volna fel Mandy-t telefonon. Minden percéről, mozzanatáról, boldogságáról, fájdalmáról tudni akartam. Persze az elején még elég szűkszavú volt, de idővel kezdett egyre jobban feloldódni. Már nem csak én kérdeztem, hanem ő is érdeklődött rólam, hogy mit csináltam, meddig tartott a forgatás stb. Nagyon örültem neki, de Kristen figyelmeztetett hogy még véletlenül se bízzam el magam.

Egy hónap elteltével, aztán a (rendezővel lebeszélve), úgy döntöttem, hogy meghívóm őt Brazíliába. Tudtam, hogy mindig is szeretett volna ide eljönni, ezért is tartottam jó ötletnek, azt az utazást.
Mandy viszont először nemet mondott. Azt mondta, hogy dolgoznia kell, meg hogy fáradt, de tudtam, hogy ezek mind csak kifogások. Ha ugyanezt a kérdést még a veszekedésünk előtt tettem volna fel, biztos vagyok benne, hogy nem habozott volna válaszolni.
Kristenhez fordultam, akinek majdnem három napjába tellett, míg végre meggyőzte őt, így ma délután végre megérkezik.

Mindenre fel kellett készülnöm, hiszen tisztában voltam azzal, hogy nem fog velem egy ágyban aludni, így a recepciónál egy olyan lakosztályt kértem ahol van két külön szoba. Így ő is egyedül tud majd lenni, de mégsem lesz tőlem olyan távol. Némi juttatás fejében öt percen belül megkaptam új szobám kulcsait, ahová áthurcoltam a magammal hozott táskámat.

Az óra nagyon lassan telt (még szerencse, hogy ma és holnap nincs forgatás, mivel terepszemle van) alig vártam kibírni még a kocsiba ülhetek és végre elindulhatok érte. A gépe menetrend szerint öt órakór fog landolni, de még csak fél három van. Mit fogok én addig csinálni? A válasz hamar megérkezett.

-         Mikor jön Mandy?- huppant le mellém Kris.
-         Ötkor és az a kibaszott óra, csak nem akar gyorsabban menni.
-         Nyugi, már nemsokára itt lesz. Tudod beszéltem vele, mielőtt felszállt a gépe
-         És ezt miért csak most mondott?- csesztem le, pedig abszolút nem volt rá okom
-         Azért látom hírtelen haragodból, nem veszítettél semmit. De nem fogok mindent elmondani, hiszen csajos dolgokról is beszélgettünk - na ennél a pontnál röhögnöm kellett, Kris és csajos dolgok? Hát ez a kettő szerintem olyan messze van egymástól, mint Makó Jeruzsálem.
-         Jól van. Nevessél csak ki- csapott egyet a vállamra- Igenis én is szoktam néha csajos dolgokról beszélni, mivel ha nem tudnád nő vagyok.
-         Ne haragudj, de nem tudom azt elképzelni, ahogy te ezekről a tipikus csajos dolgokról beszélgetsz.

Hát tényleg nem tudtam elképzelni. Kristen mindig is inkább a pasis dolgok iránt érdeklődött jobban, annak ellenére, hogy díjátadókon mindig olyan fantasztikusan néz ki, mintha egy teljesen más nőt látnék.

Miután kaptam pár hasznos tanácsot Kristentől, lassan (testőrömmel együtt) elindultam a reptérre.
A szívem a torkomba dobogott, mikor megpillantottam őt hatalmas csomagjaival a kezében. Rögtön hozzásiettem.

-         Majd én segítek- vettem el tőle a hatalmas pakkokat. Jézusom egy nő mit hoz magával három napra?
-         Köszi, már nagyon fájt a vállam

A bőröndöket hátrapakoltam, majd előreültem szorosan Mandy mellé.

-         Hogy utaztál?- kérdeztem tőle, de ő egy rövid válasszal lerázott.
-         Jól, csak kicsit hosszú volt az út- fordult az ablak felé.
-         Értem.

Kezdtem úgy érezni magam, mint egy tinédzser fiú, aki most randizik életében először és nem tudja, hogy mihez kezdjen egy nővel. Pedig erről szó sincs.
A szállodában sem lett jobb a helyzet. Alig szólt hozzám, ha kérdeztem valamit akkor válaszolt ugyan, de rögtön elfordította a fejét. Valami történt utolsó beszélgetésünk óta?

Megmutattam neki a szobáját, majd egyedül hagytam, hogy egy kicsit rendbe szedhesse magát az ilyen hosszú út után.

Unatkoztam. Kristenhez sem mehettem át, mert valami statiszta pasival ment „túrázni”, így maradt a gitár. Mindig is a zenébe menekültem, ha valami nem úgy sikerült, ahogyan azt én szerettem volna.

Úgy ültem ott a gitárral a kezemben, mint egy rakás szerencsétlenség, akinek legjobb barátja egy koszos, néhol kopott tárgy, miközben életem szerelme a mellettem lévő szobában gubbaszt.
De erről csak én tehetek. Ha akkor nem vágok olyan ostobaságokat a fejéhez, akkor nem itt tartanánk. Valószínűleg, most a karjaimba pihenne miközben egy jóízű bort, iszogatnánk, néznénk egy jó kis vígjátékot, vagy egyszerűen csak néznénk, ahogy a nap utolsó sugarai eltűnnek az ég alatt.

Este benéztem Mandy-hez, aki addigra már elaludt. Egy ideig figyeltem, ahogy halkan szuszog, legszívesebben végigsimítottam volna arcán, de nemcsak attól féltem  hogy felébred, hanem attól is ha ez megtörténik akkor mi lesz a reakciója, így inkább békén hagytam és én is nyugovóra tértem.

Másnap reggel Mandy már sokkal vidámabb volt. Magától elkezdett önfeledtem mesélni az új munkahelyéről, arról, hogy mennyire jól bánnak vele, aminek én természetesen nagyon örültem. Ami neki jó az nekem is, aminek ő örül annak én is.
 Délelőtt elmentünk a szálloda medencéjéhez fürdeni, ahol még egy-két érintést is engedélyezett nekem. Nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne ugorjak rá rögtön, főleg amikor hátát kentem be csillogó napfénnyel, de nagy nehezen megoldottam. Azt hiszem most bánom igazán hülyeségeimet.   

Délután elmentünk felfedezni az aprócska várost, ahol szerencsére, ha valaki fel is ismert minket, nem jött oda hozzánk. Nyugodtan tudtuk egymás társaságát élvezni, aminek most mindennél jobban örültem.

Megnéztük a helyi nevezetességeket, ettünk egy hűsítő fagylaltot, sétáltunk az óceán parton, ahol ugyan félve reakciójától, de végre meg mertem fogni a kezét. Először azt hittem rögtön elrántja majd, de helyette bátorítóan rámosolygott, sőt még közelebb is bújt hozzám. Nem akartam hinni a szememnek, ezért még szorosabban markoltam apró kezét, miközben együtt hallgattuk az óceán halk morajlását. Ennél szebbet elképzelni sem tudtam volna. Úgy látszik, csak merni kell álmodni.

Tudom, hogy a nehezén még nem vagyunk túl, hiszen azt a sok sérelmet, tüskét, amit egymásnak okoztunk (99, 9%-ban én) még el kell tüntetni szívünkből, de a lényeg, hogy az első lépést már megtettük. 




2010. október 21., csütörtök

32.fejezet

Átvezető fejezet és időhiány  miatt csak két oldal lett. aki többet szeret olvasni és bír várni annak ajánlom, hogy várja meg a holnapi fejezetet:) 
Pusz és köszönöm ismételten a komikat:)


Rob a nyakamat vette ajkaival birtokba. Úgy csókolt, úgy simogatott, mintha a legdrágább porcelán lennék és ez tetszett. Túlságosan is.

Miközben ő a kanapéra ülve ölébe húzott, folyamatosan egy kérdés motoszkált a fejemben. Engedjek neki, vagy ne? Hagyjam, hogy testem megkapja, amire vágyik? (hiszen, ha akarnám sem tudnám letagadni mennyire kívánom, hogy mennyire vágyok rá) Vagy egyszerűen taszítsam el őt?

Akármennyire is szerettem volna engedni a kísértésnek, a fejemben folyamatosan suttogó hang miatt képtelen voltam engedni. Képtelen voltam ellazulni, és nem utolsó sorban képtelen voltam elfelejteni, hogy Rob mit is tett.

A fenekemen járó kezeit, lassan lecsúsztattam az oldalához, miközben csókja elől próbáltam kitérni. Megérezhette, hogy valami nincs rendjén, mivel abbahagyta testem felfedezését, és kíváncsi tekintettel fürkészte arcomat. Elkerülve pillantását, óvatosan leszálltam róla, és három lépést távolodva az ablakhoz léptem.

-         Mi a baj Mandy?- Tudtam, éreztem, hogy felteszi ezt a kérdést, de valahol legbelül azt reméltem, tetteimből megérti, hogy mit akarok. Nem válaszoltam, képtelen voltam bármit is mondani. 


-         Hívok neked egy taxit- törtem ezt a kínos csendet
-         Mandy kérlek…
-         Nem unod még ezt a szöveget? Mert én már igen. Jó lenne, ha már valami mást is kitalálnál, de a legjobb az lenne, ha meg sem szólalnál- teremtettem le, majd telefonommal tárcsázni kezdtem az egyik taxisszolgálatot. Már éppen kicsöngött volna a vonal, mikor Rob kikapta a kezemből a mobilomat, majd zsebre rakta.
-         Te mégis mit képzelsz magadról? Add vissza, de nagyon gyorsan- nyújtottam a kezem
-         Inkább vedd el
-         Nincs kedvem játszani, főleg nem veled- fintorodtam el - De tudod mit, nem is kell a telefonom, ha akarom, veszek egy másikat még ma- vontam vállat. Ne, hogy azt higgye ő az okosabb
-         Miért nem tudsz végighallgatni? Lehet, hogy érdekelne, amit mondanék
-         Hogy van képed mégis ezt kérni? Pont te? – röhögtem a képébe- Pont te, aki arra sem voltál képes, hogy megvárd, míg elmondom, nem vagyok terhes? Vagy hogy azok az átkozott fotók nem az én kezem alól kerültek ki?
-         Értsd meg hogy elborult az agyam, és nem tudtam gondolkodni. De nagyon megbántam, annyira hogy azt el sem tudom mondani- tett egy lépést felém, mire én rögtön hátráltam egyet.
-         Sajnálhatod is, de már nem érdekel.
-         Ne hazudj. A bőröd szinte égett az előbb az érintésemtől, és ez nem arról tanúskodik, hogy közömbös vagy irántam - tudtam, hogy teljes mértékben igaza van, mégis hárítani próbáltam
-         Nem mindegy az neked mit érzek, vagy gondolok? Már nem akarok tőled semmit. Ez a két hónap bőven elég volt arra, hogy ha nem is teljesen, de kiverjelek a szívemből.  Utállak Robert Pattinson, és soha többé nem akarlak látni- csuklott el a hangom a mondat végére. Látszott tekintetén, hogy megbántottam, de most ez érdekelt a legkevésbé. Ő is ugyanezt tette. Megbántott, megalázott, akkor nekem mégis miért legyen lelkiismeret furdalásom?
-         Lehet, hogy most utálsz, hogy megvetsz, de akkor is küzdeni fogok érted, a kapcsolatunkért. Ha kell, térden állva fogok neked könyörögni, vagy lehozom a csillagokat az égről, ha erre kérsz. És tudod, hogy miért? Mert szeretlek, és ezt nem fogom hagyni.

A vallomásától tetőtől-talpig kirázott a hideg, de kételyeim akkor sem múltak el.  Nem tudok közel két hónap szenvedést, egész éjszakákon át tartó sírást, azt a megaláztatást elfelejti, amit ő okozott akkor szavaival.

-         Sajnálom - néztem a szemeibe- De sok minden történt, amit nem tudok elfelejteni, akárhogyan is szeretném. Köszönöm, hogy ezt elmondtad, de én akkor sem hiszem, hogy nekünk lenne jövőnk.
-         Van rá akár csak egy százalék esélyem, hogy helyrehozzam?
-         Nem tudom. A bizalmamat teljes mértékben elveszítetted, amit nem lehet, csak úgy egyik napról a másikra visszaszerezni, és őszintén megmondom, hogy nem is akarom, hogy visszaszerezd.
-         Akkor csak azt engedd meg, hogy néha felhívhassalak. Kérlek.
-         Esetleg, de most menj el- kértem őt.
-         Rendben- kapta fel az előbb földre esett kabátját. Az ajtóhoz sétáltam, hogy kiengedjem őt- Akkor, szia Mandy - éreztem, hogy arca az enyémhez közeledik, de még mielőtt puszit adhatott volna, tapintatosan (legalább is próbáltam úgy tenni) elfordítottam a fejem. Nem akartam, hogy hozzám érjen.
-         Majd akkor még hívlak- fordult vissza majd lesétált a lépcsőn.

Rob ígéretéhez híven, már másnap telefonon keresett. Kicsit ugyan kínosan éreztem magam, hiszen többnyire csak igennel, vagy nemmel tudtam válaszolni kérdésére, de még ez is több volt a semminél.

A következő nap újra dolgozni mentem, aminek munkatársaim nagyon örültek. A csajok persze rögtön észrevették, hogy valami nincs rendben, hiszen állandóan elkalandoztam, így mint a pletykás vénasszonyok, rögtön kérdezősködni kezdtek. Persze, hogy elmondtam nekik mindent töviről hegyire

Két hét telt el szilveszter óta, és szinte nem múlt el úgy nap, hogy Rob ne hívott volna fel, hogy ne küldött volna üzenetet. Tudtam, hogy mindent az alapról kell kezdenünk, de nem hittem volna, hogy ennyire nehéz lesz.

Az újságok (hála apunak) már nem zaklattak. Néha még egy-egy fotós követett az utcán, de őket is gyorsan leráztam.
Robbal mivel mindennap beszéltem, már a kezdethez képest sokkal személyesebb kapcsolatom alakult ki. Persze ez még mindig kevés ahhoz, hogy újra egy pár legyünk, de szerintem ő is érzi, hogy nem szabad semmit sem elsietnünk.

Újabb egy hét múlva, nagy meglepetésemre, Rob elhívott magához Brazíliába, (mivel jelenleg ott forgatnak). Először persze rögtön visszautasítottam ajánlatát, de Kristen és a barátaim addig-addig nyaggattak, míg igent nem mondtam Rob ajánlatára, aminek persze ő örült a legjobban.





Sajnálom, hogy csak ennyi lett, de holnap HA akarjátok, akkor hozok frisst. (ehhez nem kell mást tennetek mint írtok egy-két sort :D)
Jah és ha tudtok mennyetek el vért adni, mert ezzel három ember életét tudjátok megmenteni:) Én tegnap volt először és abszolút nem fájt. Fél liter vérrel könnyebb lettem XD

2010. október 17., vasárnap

31.fejezet

Tehát ezt a fejezetet Kitti javította :)
Köszönöm.
Nah meg persze mint már annyiszor mondtam, köszönöm azt is, hogy ilyen szorgosan kommenteltek, és hogy érdeklődtök a történet iránt :)
A fejezet nagy része Rob szemszög:)
Pusza:)



 Egyszer fent, egyszer lent. Egyszer minden jó, másszor pedig minden elromlik.

Egyik pillanatban még olyan mesés volt minden, meseszerű. Talán pont ez volt a baj.
Rózsaszín felhők között éltem és nem hittem, hogy onnan bármikor is leeshetek. Pedig ez történt. Olyan hírtelen zuhantam a mélységbe, hogy fel sem fogtam mi történik körülöttem.
Itt követtem el életem legnagyobb hibáját. Egy hülye hibát, amit talán soha nem tudok visszafordítani, vagy meg nem történté tenni.

Most itt ülök magányosan egy Los Angelesi klubban, miközben a többiek körülöttem remekül szórakoznak. Szilveszter van az istenért! Ünnepelnem kéne. Ünnepelnem, hogy vége az évnek, hogy sikeres vagyok, hogy minden producer azt szeretné, ha az ő filmjében szerepelnék. De mégsem tudok. Nem megy. Egyszerűen nem.
Istenem tennem kell valamit.

Felálltam az asztaltól miközben Kristent a karjánál fogva magammal húztam. Muszáj kiszednem belőle, hol lakik Mandy.

-          Rob mi a fasz bajod van?- kérdezte mikor kiértünk a klub hátsókertjébe.
-          Hol lakik Mandy?
-          Mi? Rob, be vagyok rúgva, ez most nem fog menni
-          Légy szíves segíts nekem. Muszáj vele beszélnem.
-          És mégis miért?
-          Az nem rád tartozik- válaszoltam röviden-tömören.
-          De az majd rám fog tartozni, ha Mandy engem fog lecseszni ha odamész hozzá, főleg ilyenkor- nézett szédelegve az órájára. Leszarom mennyi az idő. Tudnom kell és kész.
-          Kristen légy szíves ne húzd az időt, ami már amúgy is véges.
-          Nem Rob. Nem fogsz engem kellemetlen helyzetbe hozni. Te basztad el ezt az egészet, hát hozd is helyre
-          Kristen…
-          Nem. És hiába könyörögsz, nem fogom elmondani, főleg, hogy fejből nem is tudom a címét- fejezetbe be a mondatot, majd visszament a többiekhez.

Szóval tudja, de nem fejből. Most mit csináljak? Mi lesz velem? Két nap múlva újra forgatni fogunk. Rob, koncentrálj. Rob koncentrálj.
Bingó. Megvan.
Előkaptam telefonomat és tárcsáztam kedvenc ügynököm számát.

-          Szia Rob, csak nem bajba keveredtél, hogy ilyenkor hívsz?
-          De, nagy bajban vagyok- válaszoltam, amit ő kicsit máshogy értelmezett
-          Mi a fészkes fenét csináltál? Mond, hogy nem a börtönben csücsülsz egy utcai verekedés után!
-          Kösz Steph, jól esik, hogy ilyennek ismersz. De nem, nem börtönben ülök. Mandy címe kéne nekem.
-          Miért kell neked annak a nőcskének a címe?- vont kérdőre, mintha az anyám lenne. Faszom, miért akar mindenki rólam gondoskodni?
-          Nem mindegy az neked. Légy szíves tudd meg, hol lakik.
-          Rob, szilveszter van, menj, pihenj vagy bulizz egyet, vagy szerezz magadnak egy nőt, vagy csinálj bármit, de légy szíves kerüld el azt a nőt.
-          Steph ha nem szerzed meg, akkor ki vagy rúgva – válaszoltam határozottan. Eszem ágában sincs őt kirúgni, de valahogy meg kell tudnom, azt az átkozott címet.
-          Jól van, megszerzem amit akarsz, viszont ez időbe fog telni, mivel szilveszter estélye van, ha nem tudnád.
-          Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm- hálálkodtam, mint egy öt éves kisgyerek, aki most kapja meg hőn áhított játékát.
-          Inkább ne mondj semmit. Majd hívlak.

Percenként figyeltem a telefonomat hátha Steph elküldte már azt az átkozott címet, de nem érkezett semmi. Viszont ahogy telt az idő, úgy lettem egyre idegesebb. Féltem a találkozástól. Hiszen ki ne félne, egy ilyen veszekedés után? Főleg, hogy én rontottam el mindent.

Idegességem csillapításául pedig a jó öreg barátomat, az italt hívtam segítségül. Természetesen nem szörpre gondolok, hanem jó erős, alkoholos piákra. Némelyik eléggé keményen marta torkomat, de nem foglalkoztam vele. 

-          Rob ne igyál már annyit az Istenért- szólt rám Kristen a negyedik kör után.
-          Miért foglalkozik mindenki velem? Nem vagyok már kisgyerek!
-          Ha férfi lennél, nem leinnád magad, hanem…- kezdett bele, de telefonom rezegni kezdett a zsebembe.

Mint egy őrült úgy dobtam le az asztalra az üres poharamat, majd előkaptam mobilomat, amin szerencsére imádott ügynököm neve villogott.

-          Mond, hogy jó híred vannak!
-          660 South Figueroa Street. De aztán egy jó kis ajándékot kérek szülinapomra.
-          Jajj Steph. Köszönöm. Bármit megkapsz amit csak kérsz.
-          Mondjuk a legnagyobb kérésem az lenne, hogy be ne tedd a lábad annak a nőnek a lakásába. Ez lehetséges?
-          Nem, sajnálom. Muszáj vele beszélnem.
-          Gondoltam. Azért Boldog Új évet.
-          Neked is Steph.

Amint leraktam a telefonomat kezdett még jobban úrrá lenni rajtam a félelem. Vajon otthon lesz? Beenged egyáltalán?

-          Rob mit ülsz még itt?- rántott vissza a valóságba Kristen. Igen, mit ülök még itt?
-          Rohanok. Boldog Új évet- gyors adtam egy puszit az arcára ,és már indultam is a kijárat felé. Illetve csak indultam volna, mert abban a pillanatban, ahogy felálltam fejembe szállt a pia, amitől enyhén szédülni kezdtem. Rob, szedd össze magad.

Szóltam az egyik testőrnek, hogy kísérjen ki a taxiig, aki eléggé morcosan nézett rám, de végül segített átverekedni a ránk váró fotósokon.
Mikor végre a biztonságot rejtő kocsiban voltam, gyorsan bemondtam a címet.

Vajon mit fog szólni? Elküld, vagy annyira hiányoztam neki, hogy azonnal a nyakamba borul?  Persze Rob. Hogy lehetsz ekkora marha? Felpofoztad, megaláztad, elküldted a francba, és még azt hiszed karjaidba omol?
Pedig milyen szép is lenne. Teljes mértékben megérdemlem, ha elküld a pokol legmélyebb bugyrába.

1 hónappal ezelőtt.

-          Rob, te nem vagy normális. Miért kell ezt művelned magaddal?- rikácsolt Ashley, akinek a hangjára, most nagyon nem voltam kíváncsi.
-          Figyelj te barom. Én rólam is kerültek már ki ilyen képek, és attól még kúrva vagyok? Nem-nem vagyok az. Mindenki csinál hülyeséget, amit később megbán, és ahogy nézem ezek a képek, nem múlt hónapban készültek. Így lennél szíves utánamenni és legalább bocsánatot kérni?

Szilveszter

Bárcsak Ashley már abban a pillanatban leordította volna a fejem, amint Mandy kisétált azon az átkozott ajtón. Bárcsak visszavonhatnék minden szót, fájdalmat, amit neki okoztam. De már nem lehet.

A taxi egy társasház előtt parkolt le. Csak a harmadik emelten égett a villany. Talán az-az ő lakása. Kifizettem a sofőrt, majd kiszálltam a kocsiból. Most kezdtem igazán érezni az elfogyasztott piamennyiség hatását. Fejem annyira lüktetett, mintha valaki kalapáccsal verné minden egyes pillanatban.

Mandy szemszöge


-          Mandy, kérlek, engedj be - üvöltött Rob az ajtó mögül. A kezemben lévő teásbögre azonnal a földre hullott, szívem pedig őrült dobogásba kezdett. Attól féltem, hogy kiugrik a helyéről.
-          Mandy, tudom hogy itt- csuklott el a hangja. Biztos részeg.
-          Mandy, engedj be, vérzik a fejem.
-          Micsoda?- ugrottam is az ajtóhoz. – Rob jól vagy?- kerestem rajta a sebet.
-          Tudtam, hogy erre kijössz. Túlságosan ismerlek.
-          Menj innen- csuktam volna be az ajtót, de lábát a küszöbre rakta.
-          Rob, kérlek, menj el innen- csordultak ki könnyeim.
-          Miért sírsz? Hiszen itt vagyok.
-          Igen itt vagy, és pontosan ez a bajom. Takarodj innen- kiabáltam vele. Nem akarom hogy itt legyen, hogy lássa, hogy mennyire hatással vagyok rá, hiszen én gyűlölöm!
-          Nem megyek sehova, amíg meg nem hallgatsz- jött be könnyedén a lakásba, mintha ott se lennék.
-          Menj innen el vagyok, rendőrt hívok- fenyegetőztem, de őt egy cseppet sem hatottam meg, sőt…
-          Mandy én…
-          Nem Rob, nem vagyok rád kíváncsi, menj el innen- ismételtem újra ugyanazt
-          Figyelj én…
-          Mit nem értesz azon, hogy nem?- üvöltöztem vele. Nem, engem nem fog kikészíteni. Berohantam a szobámba, még az ajtót is rázártam, hogy ne tudjon bejönni. Bebújtam a takaró alá és hagytam, hogy könnyeim eláztassák egész arcomat.

Másnap, halk mocorgásra ébredtem. Rögtön kipattantak a szemeim és kutatni kezdtem a zaj forrását. Mielőtt az ablakhoz sétáltam volna, kinyújtóztattam lábaimat, amik az éjszaka során igen csak elzsibbadtak.

-          Már nem is vagyok lázas- érintettem meg homlokomat, ami tegnap tűzforró volt.

Már éppen nyitottam volna ki a szobám ajtaját mikor eszembe jutott, hogy egy valamit, illetve valakit nagyon is elfelejtettem.
Szívem újra heves kalimpálásba kezdett, kezeim pedig visszahullottak a combomra. Vajon itt van még? Vagy olyan részeg volt az este, hogy azt sem tudta hol van? Á, biztos tudta hol van, hiszen csak úgy nem talált volna ide.

Kinyitottam az ajtót, ahol a nappaliban rögtön megpillantottam Robot, amint a kanapémnak dőlve az egyik párnát szorongatva békésen aludt. Régebben biztos odabújtam volna mellé, de most inkább elfutottam volna tőle, jó messzire.

Szemeim sarkába újra könnyek szöktem, amint eszembe jutott utolsó beszélgetésünk. Az ütés, amit akkor okozott, újra bőrömbe égette tenyerét, miközben szavai újra darabokra repítették,  már amúgy is széttört szívemet.

Megfogtam a földön heverő kabátját, majd egyenesen hozzávágtam. Rögtön kipattantak a szemei.

-          Takarodj innen, de nagyon gyorsan- emeltem fel hangomat
-          Mandy…
-          Azt mondtam, takarodj innen. Soha többé nem akarlak látni, sem hallani, sem semmi más.
-          Azt hiszem, a baba miatt kénytelenek leszünk beszélni, még ha nem is akarod is- állt fel kissé kábán a szőnyegről.
-          Rob, én nem vagyok terhes, így nem kell a karrieredet féltened.
-          Nem vagy terhes?- kérdezte ugyanolyan döbbent szemmel, mint Kristen
-          Nem, de nem is értem, hogy ez téged miért érdekel, hiszen neked, mint tudjuk nem a család a fontos.
-          Hogy voltál képes elvetetni?- szemei már szikrát szórtak a dühtől.
-          Annyira naiv vagy Rob. Soha nem is voltam terhes. Ezt az egészet csak te találtad ki, csak a te agyszüleményedben létezett.
-          De…de…
-          Nincs semmi de- léptem hozzá közelebb- tudod, örülök, hogy így történt, mert sajnáltam volna szegény gyereket, ha ilyen apja lenne, mint te- böktem mellkasára- Most pedig takarodj, és soha többet ne lássalak- próbáltam határozottan mondani, de azt hiszem hangomból érződött, hogy ez nekem is mennyire nehezemre esik.
-          Annyira sajnálom Mandy.
-          Ne sajnáld. Már tök mindegy- töröltem le könnyeimet.
-          Nem tök mindegy. Én látom a szemeidben, hogy még érzel valamit irántam…
-          Rob ha látsz is valamit, az csak gyűlölet. Utállak érted? Soha nem vetettem még meg senkit ennyire, mint téged.
-          Tényleg? Valóban ennyire gyűlölsz?- rántott magához - Nem érzel irántam semmit?- csókolt bele gyengéden nyakamba, mire lábaim azonnal felmondták a szolgálatot.
-          Látod, még most is kívánsz, még most is rám vágysz, még most is az én érintésemtől leszel libabőrős. És addig míg így érzel küzdeni fogok érted- suttogta érzékien a fülembe, és bármennyire is utáltam, gyűlöltem, a pokolba kívántam, igazat kellett adnom neki. Kibírhatatlanul vágytam rá.


Írjatok....:D :D 
Pusz




Béta

Még mindig nem fejezet:) Az csak este 8 fele lesz. Bocsi. Főleg tőled Lilla:S Én is jobban szeretnék írni, mint a hülye könyvek felett ülni :S

Az előbb írtam, hogy bétát keresek. Hihetetlen, milyen gyorsan írtatok:):) Az első kettő üzenet között csak két perc telt el:)
Nagyon szépen köszönöm Szilvi és Kesha, hogy ti is elvállaltátok volna. Nem akartam senkit sem megbántani, igazából most is tökre lelkiismeret furdalásom van, de valakit választanom kellett:):)

Kitti lesz a bétám:):) Ő volt a leggyorsabb:D Gratula:):)
Nagyon szépen köszönöm neki is a többi csajszinak is. Remélem senkiben nincs harag amiért nem őt választottam:)

Puszi mindenkinek

2010. október 15., péntek

30.fejezet

El sem hiszem, hogy már itt tartunk:D Nekem ez nagyon dolog, hiszen soha nem hittem, hogy olvasni fogtok, főleg nem ennyien. Köszönöm.
Azoknak is köszönöm akik írtak nekem kommentet. Azt hiszem ezt nem lehet, elégszer elmondani:)
Nem akartam ma frisst hozni, de nem szeretnék azokkal kiszúrni akik vették a fáradtságot és írtak. Viszont függővég :D :D 
Jah és még annyi, hogy nem Rob szemszöge következik, mert egyszerűen képtelen voltam még egyszer ezeket kissé csöpögős érzelmeket leírni :D Sorry :)
Jó olvasást! 




Képek. Képek, amiket mindig is el akartam rejteni a világ elől, amiket ki akartam még az emlékezetemből is törölni.
De valaki, valahogy keresztül húzta a számításaimat, mert ezek a képek újra felelevenedtek magával hozva a régi sérelmeket, bántásokat, emlékékeket.

Nem tudtam levenni a szememet a monitorról, nem tudtam nem rájuk figyelni. Bőrömön éreztem azt az undort, amit akkor régen éreztem.
Soha nem akartam vetkőzni. Soha nem akartam ezt, de a szerelem sok mindenre képes.
Képes belevinni az embert olyan őrültségekbe, amelyeknek még évek múlva is következményei vannak.

Már akkor megbántam, hogy igen mondtam Tamás hülyeségére, de ahogy egyre idősebb lettem, tudtam, hogy a lehető legrosszabb dolgot követtem el.  Sejtettem, hogy egyszer még ezek a képek akadályozni fognak a munkámban, életemben, de nem hittem, hogy ennek most jött el az ideje.

Nem tudom meddig meredtem szinte pillantás nélkül a képernyőre, de egyszer csak telefonom hangosan zenélni kezdett mellettem. Még mindig a monitort bámulva kaptam fel mobilomat és monoton hangon szóltam bele.

Szokták mondani, hogy minden rosszban van valami jó, csak meg kell találnunk azt, és arra kell minden erőnkkel összpontosítani. Pont a legjobbkor kaptam egy utolsó lehetőséget az életem újrakezdésére.
Az egyik helyi menő klubban kaptam egy pincérnői állást. Persze nem ez álmaim munkája, de míg ez-az egész le nem cseng, ezzel is meg kell elégednem.

Keserű ízzel mentem így másnap a munkába egy héttel szenteste előtt. A főnök nagyon rendes volt. Biztosított róla, hogy nem kell az előéletem miatt aggódnom, mert senki nem fog ezzel zargatni. Mondjuk ebben nem voltam olyan biztos, de örömmel nyugtáztam mondatát.
Mivel fiatalkoromba dolgoztam már ilyen helyen nem jelentett gondot sem, a beilleszkedés sem pedig a munka.

Jól éreztem magam. Kedvesen bántak velem, olyan kedvesen mintha ezer éve ismertek volna.
A különböző magazinok, sőt tévés riportok sem hagytak békén, mindenáron azt szerették volna, ha kiállok a nyilvánosság elé, ám nekem ehhez egyáltalán nem füllőtt a fogam. Így mindegyiket szépen visszautasítottam. Apa, mint megtudtam, már akkor intézkedett a képek ügyében mikor azok már nyilvánosságra kerültek, így szépen lassan eltűntek a rólam készült fotók az internetről. Nyilván ettől még az emberek megtartották a rólam alkotott véleményüket, ám én mégis elégedett voltam.

Már harmadik napja dolgoztam a Viper Room-ba és egész jó kis társaságba jött össze.
Van két táncos, Nicole és Melody akik elsősorban a vendégek szórakoztatására vannak, ám hangjukkal általában inkább nekünk szoktak örömet szerezni. Nem is értem, hogy eddig őket miért nem fedezte fel őket senki, hiszen torkukban olyan hang lakozik, ami mögött még Beyoncé is elbújhat.

-         Mandy, gyere, énekelj velünk- invitált Nicole
-         Nem, én nem tudok énekelni, jobban jártok, ha nem hallotok- zárkóztam el rögtön a lehetőségtől.
-         Ne higgyetek neki, tegnap hallottam, ahogy magában dúdol

-         Jamie ez nem is igaz. Különben is mit hallgatózol? Anyukád nem tanított meg az illemre?
-         Ne tereld a témát Mandy. Igenis jó hangod van, csak elrejted, hogy még véletlenül se hallhassa más.
-         Nah, legyél ilyen, csak egy szám- kérlelt Nicole
-         Nem, majd egyszer, talán.
-         Nagyom makacs vagy

Ezzel egyet is értek. Rettenetesen makacs vagyok. Ha valamit eldöntök, akkor az úgy is van.
Szerencsére Nicole nem zaklatott többet ezzel, de annyit azért hozzátett hogy egyszer úgyis előcsalogatja a hangomat

Már majdnem lejárt a műszakom mikor Kristen egy számomra ismeretlen férfival toppant meg a klubba. Nagyon megrémültem, szívem a torkomban dobogott. Próbáltam észrevétlen maradni, de Kristen rögtön kiszúrt. Azonnal felállt az asztalától és felém indult.

Nem akartam vele beszélni, hiszen neki köze van Robhoz én, viszont egy szót sem akarok róla hallani. Nem akarom tudni, hogy az óta hány nőcskét döngetett meg (amitől most is borsódzik a hátam) nem akarom tudni, hogy mennyire utál, hogy mennyire gyűlöl, nem akarok róla semmit sem tudni.

-         Szia Mandy- köszön nekem Kristen. Kénytelen voltam felé fordulni
-         Szia. Mit adhatok?- kérdeztem, hátha akkor visszamegy a vendégeihez
-         Tudod, hogy nem ezért jöttem- hát ez nem jött be.
-         Figyelj Kristen, nekem semmi szükségem sincs arra, hogy kioktass, hogy elmondj minden kurvának, hogy elmeséld Rob mennyire, utál. Tökéletesen elvagyok én nélküle is.
-         Persze azért karikásak ennyire a szemeid és azért vagy olyan vékony, mint egy fadarab, mert annyira jól érzed magad a bőrödben ?! De nyugodj, meg nem ezért jöttem, hogy kioktassalak.
-         Hát akkor miért? Nézd, én tényleg nem vagyok kíváncsi.
-         Rob- rezzentem össze nevére- egy fasz. A fától nem látja az erdőt és erről mi nem tehetünk
-         Miről beszélsz?- kérdeztem.
-         Tudod, miután elmentél, nagyon ki volt akadva és mi sem értettük ezt az egészet ezért Ashley utánakérdezett, hogy kik is adták ezeket a nyilatkozatokat, hiszen én is pontosan tudom, hogy sokszor a nevemben irkálnak, olyan hitelesen, hogy azt az olvasó rögtön beveszi. Nah de a lényeg. Mind mondtam Ashley beszélt velük és megtudta, hogy te egyetlen interjút sem adtál. Hiába mondtuk annak szerencsétlennek, hogy azok csak kitalált dolgok, nem hitt nekünk- rossz volt ezt hallani. Nagyon rossz.  De hát mit vártam?
-         Már mindegy. Semmin sem változtat. Még akkor, sem ha Rob újra akarná kezdeni a kapcsolatunkat, mert én már nem akarom.
-         De basszus úgy is kénytelenek lesztek találkozni a kicsi miatt- mutatott a hasamra
-         Tudod ezért is, vagyok rettenetesen dühös. Mert először nem a rólam megjelent képeken vagy „interjún” vesztünk össze, hanem a gyereken. Ő volt az, aki kijelentette, hogy nincs szüksége egy síró csecsemőre de, ha ez még nem lenne elég, úgy gondoltam, hogy egy pofont is lekever nekem. Hát köszönöm szépen ezek után nekem nincs rá szükségem- keltem ki magamból egy kicsit jobban a kelleténél.
-         Nem szereted?
-         Itt nem erről van szó. Szeretem, de emellett rettenetesen gyűlölöm is. Hidd el, mind a ketten jobban járunk így
-         És a gyerek? Őt nem veszed figyelembe? Neki szüksége van az apjára.
-         Egy, ő neki nincs szüksége a gyerekre. Kettő nem is vagyok terhes innentől kezdve meg nincs miről beszélnünk.
-         Nem vagy terhes?- nézett rám döbbenten
-         Nem. Nem is voltam, mielőtt megkérdeznéd, hogy elvetettem-e.
-         Ő azt hiszi, hogy az vagy.
-         De ha az lennénk neki, nem kellene a gyerek.
-         Jajj tudod, hogy a pasik milyen idióták. Csak megijedt. Figyel nekem most mennem, kell- nézett az órájára- De fogunk még találkozni, főleg, hogy a szilvesztert itt fogjuk ünnepelni

Nem akartam hinni a fülemnek. Itt szilvesztereznek? Nem, az nem lehet. Én nem akarok vele találkozni, nem akarok a szemébe nézni, hallani a hangját. Nem voltam erre felkészülve.

Miután Kristen elment nem sokkal később én is hazamentem.
A többi napon a karácsony előkészületeivel foglalkoztam. Apu gondoskodott a fáról, én pedig a kajáról természetesen.
A szentestét családi körben ünnepeltük, ám Lindsay is csatlakozott hozzánk, hiszen bátyámmal már egy jó ideje egy párt alkottak.
Sokat nevettünk, ettünk, ittunk, de az ő hiányát egy vicc egy mosoly sem tudta eltüntetni.
Utáltam magam, amiért még mindig vágytam csókjára, érintésére, arra hogy szorosan átöleljen, de próbáltam leplezni az érzelmeimet.

A két ünnep között folyamatosan dolgoztam, így egy kissé el tudtam terelni gondolataimat. A szilveszter napja viszont hamar elérkezett. Reggel már éreztem, hogy valami nincs rendben, mert már megszólalni is alig tudtam a torkomban lévő fájdalomtól, ám főnököm délben haza is küldött, hogy pihenjem ki magam az estére. De én nem hogy jobban lettem volna hanem még rosszabbul is éreztem magam. Fájt a fejem, fáztam, belázasodtam, minden bajom volt.
A klubban nem örültek hiányomnak, de én viszont annál inkább. Örültem, hogy nem kell Rob boldog mulatozását látnom.

Mivel nem képtelen voltam aludni, egész este ezeket a szokásos szilveszteri műsorokat néztem. Éppen egy újabb adag teát töltöttem poharamba, mikor hangosan dörömbölni kezdtek a bejárati ajtón.

- Mandy, kérlek, engedj be - üvöltötte Rob az ajtó mögül. A kezemben lévő teásbögre azonnal a földre hullott.








Melody and Nicole
Jamie