Hogy tetszett nektek az első történetem?

2011. február 14., hétfő

55. rész


Boldog Valentin napot drágáim!!!!!

 Egy kis zeneajánló!!!!!!!!!!!!



Rohanás, rohanás és még több rohanás. Jelenleg így tudnám röviden és tömören összefoglalni az életemet. Ma lesz Rob új filmjének a bemutatója és rettenetesen izgatott. Én is az vagyok, mert most állunk ki először a nyilvánosság előtt, mint férj és feleség. Sajnos a média azt már egy jó ideje kiszagolta, hogy házasok vagyunk, de ennél többet nem tudtak meg. Izgulok de, nem tudom miért, hiszen nincs rá okom. Egyszerűen csak végigsétálunk a vörös szőnyegen, és boldogan mosolygunk a kamerákba.

Délelőtt elmentem a ruhámért, délután pedig a könyvemmel kapcsolatos dolgokat beszéltük meg a kiadómmal. Igen a kiadómmal. El sem hiszem, hogy nemsokára már a kezemben tarthatom életem első könyvét. Nekem ez nagyon sokat jelent és büszke vagyok magamra. Mindig is ez volt az álmom, de valahogy soha nem éreztem magam elég jónak ahhoz, hogy könyvet írjak.

Miután itt is végeztem egyenesen a sminkeshez és a fodrászomhoz rohantam, hogy az este szép legyek. Sokan azt gondolják rólam, hogy nem szeretek kiöltözni, hogy csak farmerban és pólóban érzem magam jól, pedig ez egyáltalán nem így van. Én imádom a szép, csillogós, de egyben visszafogott ruhákat. A magas sarkút ugyan már kevésbé, de az idők során már azt is megszoktam.

Már majdnem hat óra volt mire készen lettem. Rohantam is haza, hiszen már csak egy órám maradt. Sminkemre ügyelve gyorsan lefürödtem és felvettem földig érő vörös ruhámat. Féltem a kissé mély dekoltázstól, de amint férjem a szobába lépett, minden kételyem eloszlott.

-         Azt ugye tudod, hogy az este mindenki téged fog bámulni, mert olyan meseszép vagy?!
-         Nem hiszem, hogy téged bárki is le tudna pipálni- simítottam végig öltönyén, ami most is hitetlenül jól állt rajta.
-         Ezen nem fogunk összeveszni, de akkor sincs igazad- zárta le a témát egy rövid csókkal, amit most nem folytathattuk, mert a limuzin már a házunk előtt várt ránk.

Gyorsan bepattantunk, majd Rob kezét szorítva próbáltam nyugodt és higgadt maradni. Nehezen ment, mert nagyon tartottam attól, hogy a mit fognak rólam gondolni, hogy mik lesznek a reakciók, hogy ne kelljen senkinek sem interjút adnom, mert ebbe még mindig nem voltam rutinos. Szerelmem is észrevehette, hogy máshol járnak a gondolataim, így szavaival rögtön nyugtatani próbált.

-         Nem lesz semmi baj. A testőrök vigyázni fognak rád és ígérem senki nem fog tőled olyasmit kérdezni, amire nem akarsz válaszolni, sőt interjút sem adnod senkinek, ha nem muszáj.
-         De mi van, ha a rajongók naranccsal fognak megdobálni, mert elvettem tőlük a szexi vámpírt?
-         Akkor visszadobálom őket- viccelődött szerelmem, de én ezen egy cseppet sem tudtam nevetni. Már láttam szemeim előtt a holnapi címlapot ahol foltos ruhával, állok majd a rajongók előtt, akik éppen darabokra szednek.
-         Ha akarod, szólhatok valakinek, hogy vigyen haza, ha nem akarsz itt maradni-, dobta fel az ötletet Rob, de eszem ágában nem volt hazamenni. Nekem mellette van a helye, főleg mikor élete egyik legfontosabb bemutatójára készül.
-         Minden rendben lesz, csak kicsit izgulok - nyugtattam meg férjemet, aki hálás pillantással jutalmazott meg érte.

Félelmeim alaptalannak bizonyultak ugyanis sem, a fotósok sem pedig a rajongók nem szedtek darabokra. Sőt, olyan kedvesek voltak velem, hogy még egy-két újságírónak is válaszoltam a kérdéseire.

Miután férjem letudta a hivatalos köröket, végre elkezdődhetett a film. Már az első húsz percben annyira izgalmas volt, hogy alig tudtam a helyemben maradni és befogni a számat. Tudni kell rólam, hogy én ha egy filmet nézek, mindig kiabálok és véleményt nyilvánítok, ami most nem lett volna túl szerencsés, főleg, hogy előkelőbbnél-előkelőbb vendégek ültek a moziterembe.

Ami furcsa volt számomra, hogy egyik percben még nevettem a poénokon, utána meg már a könnyeimet törölgettem a szomorúbb részeknél. Főleg amikor Rob meghalt a végén. Igaz, hogy azt a részt nem mutatták, de annyira egyértelmű és ezzel együtt megdöbbentő volt, hogy képtelen voltam visszatartani sírásomat.

-         Ez annyira gyönyörű volt- dicsértem meg újra férjemet, aki már öltönyét rángatta le magáról a kissé fárasztó este után.
-         Szerintem nem volt nagy szám- vonta meg vállát  
-         Olyan kishitű vagy pedig én biztos vagyok benne, hogy Oszkár díjat fogsz kapni ezért az alakításért- oldottam ki nyakkendőjét mikor azt már vagy öt perc után sem sikerült neki- Viszont még szerencse, hogy ez csak egy film volt- utaltam a végére, ami majdnem újból sírásra fakasztott. Ezek a fránya hangulatváltozások…
-         Jajj ne sírj kicsim, ez csak egy film volt- ölelt magához én pedig szorosan belékapaszkodtam, hogy kiűzzem az összes rossz gondolatot a fejemből.
-         Nem tudom miért sírok ennyit. Mostanában olyan érzékeny vagyok-, töröltem le könnyeimet- Biztos azok az átkozott gyógyszerek miatt.

Aznap este már nem is foglalkoztunk ezzel többet, helyette inkább egymást kényeztettük, először a kádban majd később a franciaágyban, egész éjszaka.

Egy újabb izgalommal teli hét után, végre kezembe tarthattam a könyvemet. Először el sem mertem hinni, olyan fantasztikus érzés volt. Még Susant- az egyik asszisztensemet- is megkértem, hogy csípjem meg, mert szent meggyőződésem volt, hogy csak álmodom az egészet. Szerencsére nem álmodtam, sőt a helyzet nagyon is valóságos volt. Hosszú idő után, végre valami olyasmit csinálhattam, amire tényleg nagyon büszke lehettem. Az már csak hab lenne a tortán, ha az olvasóim szeretnék a könyvemet.

Boldogan indultam haza- kezemben az első példánnyal- mikor csörögni kezdett telefonom. Először azt hittem, hogy Rob az - mivel tudta merre vagyok- de, mikor megláttam a kijelzőn a régi főnököm nevét, hát megállt bennem az ütő.

-         Haló- szóltam bele félénken, rettegve a mondandójától.
-         Miranda vagyok. Remélem, még emlékszel rám- felelte kedvesen mire tőlem csak egy halvány igenre, futotta-, nos a múlt héten kézhez kaptam a könyvedet és szeretnék gratulálni. Igazán remek kis történetet hoztál össze ezzel a vallásos témával. Biztos vagyok benne, hogy nagy sikereket érsz majd el. Csak azt, ez egyet sajnálom, hogy ezt nem az én újságomnál teszed – hát mindenre számítottam csak erre nem. Azon már meg sem lepődtem, hogy ő előbb kapta kézhez a könyvet, mint én, pedig elvileg én vagyok az író. Soha nem számítottam arra, hogy Mirandától ilyen elismerést kapok, hiszen mindig azon volt, hogy a másikat porig alázzon, éppen ezért nagyon sokat jelentett, hogy így vélekedik a könyvemről.
-         Hát köszönöm. El sem tudom mondani mennyire fontos, hogy ezt mondta nekem
-         Hidd el aranyom, én tudom mi a jó. Nah de most mennem kell, mert az új asszisztens nem tudja mi a dolga, pedig elvileg azért fizetem. Minden jót Mandy- csapta le a telefont.

Még percekkel később megkövülve álltam az utca közepén, mert egyszerűen nem hittem el, hogy Miranda képes volt ilyet mondani. Főleg nekem, aki otthagyta a céget (hozzáteszem ez inkább fordítva szokott történni). Azon már tényleg nem is csodálkozom, hogy előbb kézhez kapta a könyvemet, mint én. De nem baj. A lényeg, hogy most az egyszer elismerően beszélt rólam.

Fülig érő mosollyal sétáltam tovább, mikor hírtelen annyira megkívántam a brokkoli krémlevest, hogy belehaltam volna, ha ma este nem ehetek. Még szerencse, hogy pont útba esett a zöldséges, így be tudtam szerezni pár brokkolit, ami sajnos nem volt otthon.

-         Jó napot. Miben segíthetek?- kérdezte kedvesen az eladó, aki ezt követően furcsán méregetett egy darabig.
-         Abból szeretnék egy keveset-, mutattam a brokkolikra, miközben nem túl feltűnően végignéztem magamon, hátha valami furcsaságot találok, de semmi.
-         Pontosan mennyit is szeretne?
-         Mondjuk kettőt- feleltem gyorsan majd mikor a hölgy egy nejlonba csomagolta, kaptam is elő a pénztárcámat, hogy fizessek, ekkor viszont valami olyasmit mondott, hogy azt hittem ott helyben elájulok.
-         Kedvesen tegye el nyugodtan! Olyan szép nap van, hogy ma a vendégem, de aztán sokat egyen belőle már csak a kicsi miatt is- mosolygott rám kedvesen nekem viszont lehervadt a mosoly az arcomról.
-         Köszönöm de nem vagyok terhes- kissé indulatosabban válaszoltam a kelleténél, de nem tehettem róla, hiszen ez a téma igen csak kényesen érintett.
-         Higgye el én minden nőn, észreveszem, ha terhes. Még egyszer sem tévedtem- nem akartam vele neveletlen lenni- már csak a kora miatt is- de köszönés nélkül kikaptam a kezéből az átkozott brokkolit, majd sírva indultam el haza.

Fogalmam sincs miért bőgtem, hiszen már egy ideje hozzászoktam a gondolathoz, hogy nem lehet gyerekem, most mégis patakokban folytak a könnyeim. Robbal már egy jó ideje nem jelentünk meg az orvosnál, mert én időt kértem. Ez már vagy két hónapja volt és még egy ideig, biztos nem szándékozom visszamenni. Túl sok volt a gyógyszerből, a rosszullétből és a fájdalomból, ahhoz, hogy újra belevágjunk.
Igaz azóta sem védekezünk mondván, hogy hátha összejön, de erre még az orvosok sem adtak sok esélyt.

De akkor miért mondta, hogy terhes vagyok?! Biztos vagyok benne, hogy nem vagyok az. Lehetetlen. Nem vagyok sem kívánós, sem érzékenyebb a kelleténél, a menzeszem sem maradt ki azt hiszem. – Nem, Mandy. Még csak véletlenül se álmodj arról, hogy teherbe estél. Főleg nem természetes úton. Egyszerűen kizárt, érted?- figyelmeztettem magam, nehogy elbízzam magam.

De egész nap e körül jártak a gondolataim. Még a finom brokkoli krémlevest sem tudtam anélkül megenni, hogy ne jutott volna eszembe az idős hölgy szavai. „sokat egyen belőle már csak a kicsi miatt is”

-         Nevetséges- mondtam ki hangosan, mire Rob kicsit furcsán nézett rám.
-         Hogy mit mondtál?
-         Semmi csak ma valaki olyasmit mondott nekem, amit nem nagyon hiszek el. De mindegy. Nem is akarok róla beszélni- legyintettem rá. Még szerencse, hogy Rob sem kérdezősködött tovább.

Reggel kipihenten és boldogan ébredtem fel. Robot már nem találtam ágyunkban így felkaptam köntösömet és a konyha felé vettem az irányt. Már majdnem leértem, mikor az eddig kellemes illatnak gondolt rántotta, megcsapta orromat és gyomrom is kavarogni kezdett. Kezeimet azonnal szám elé kaptam és futottam egyenese a lenti mosdóba, ahol a tegnap esti vacsora a vécében landolt.

-         Úr Isten jól vagy?- rohant be mellém Rob.
-         Persze csak… csak rossz volt a brokkoli
-         Biztos? Ne vigyelek orvoshoz?
-         Köszönöm, de nem kell, csak sokat ettem, vagy már régi volt a brokkoli- tápászkodtam fel majd hideg vízzel kiöblítettem a számat.

Már egész kellemes íze volt a számnak, mikor az eddig elfeledett mondtad, újra szöget ütött a fejemben. „sokat egyen belőle már csak a kicsi miatt is”

Vagy hússzor elismételtem magamban ezeket a szavakat, de még mindig nem akartam elhinni. Én terhes? Ez tényleg nevetséges. De már egy hónapja nem jött meg- döbbentem meg. – És egy ideje érzékenyebb vagyok a kelleténél. Emlékszem a múltkor is elsírtam magam egy tök átlagos filmen- jött az újabb felismerés. – Aztán ma rosszul lettem a rántottától.

Kapkodva szedtem a levegőt és folyamatosan figyelmeztetni kellett magamat, hogy ez még mindig nem bizonyít semmit. De mi van, ha tényleg az vagyok? Mi van, ha kisbabát várok.

Nem bírtam legyűrni gondolataimat így gyorsan felöltöztem és se, szó se beszéd a legközelebbi patikába rohantam. Vagy öt terhességi tesztet vettem biztos, ami biztos majd hazarohantam, ahol először fel s alá járkáló férjemnek kellett magyarázkodnom.

-         Mégis hova rohantál el ilyen gyorsan?- kérdezősködött.
-         Majd elmondom, de most vár egy picit oké?- kértem tőle majd a fürdőbe zárkóztam.

Az első tesztnek a pontos használati utasítását elolvastam, majd mindegyikkel, elvégeztem a szükséges lépéseket. Hosszú percekig vártam az eredményre, miközben Rob már az ajtón dörömbölt.

-         Szívem engedj már be- kiabált hangosan
-         Vár már egy pillanatot! - feleltem idegesen.

Nem féltem. Valamiért nem. Úgy voltam vele, hogy ha nem sikerült, akkor sem lesz semmi baj. Az élet megy tovább. De valamiért azt is éreztem, hogy végre a szerencse és a csoda is mellénk állt.
Lassan fordítottam fel az első tesztet a komódról majd szépen lassan a többit. Könnyeim már patakokban folytak és nem akartam elhinni, amit láttam. Pedig igaz volt. Nem csak egy álom.

-         Mandy mi történt?- kérdezte férjem
-         Terhes vagyok- suttogtam halkan majd kinyitottam az ajtót és egyenesen férjem karjaiba ugrottam. 

Kérlek titeket, mivel már csak egy pár rész van a történetből, osszátok meg gondolataitokat.
Nem csak az aktuális fejezettel kapcsolatban, hanem, hogy szerintetek mi lesz a vége. Én már
tudom :P Szóval nagyon örülnék neki. Persze ezt sem akarom senkire sem ráerőszakolni, de
 kíváncsi vagyok rá. Pusz
Kim

13 (L) vélemény (L):

Szilvi írta...

szia!

Imádtam!
Végre terhes!!!! Ezt nem hiszem el:) Piros betűs ünnep lesz számomra:P Erre vártam ,nos kb. 54 rész óta:))))) Végre felhőtlenül boldogok lehetnek:D
Szomorú is vagyok,mert nemsokára vége lesz,és azt nem akarom:(((

Nagyon várom a kövit!

Kolett írta...

Végre lesz kisbabájuk annyira örülök nekik...nagyon szép rész volt azt narancsos jelentet megnéztem volna ahogy dobálóznak a naranccsal:)
Sajnálom hogy vége lesz lassan...
puszi

Névtelen írta...

Szia!
Na végre sikerült! Nagyon örülök neki, hogy Mandy terhes és remélem minden rendben lesz!
Nagyon jó kis rész lett!
Zsuzsi

Niktuka írta...

Szija!
Nagyon jó lett ez a rész és terhes:)))))
Ennek annyira örülök most komolyan.
Még a volt főnöke is gratulált a könyvéhez azért ez nem semmi.
A végén remélem az lesz,h ikrek lesznek egy fiú és egy kislány és minden happy:)
Én ennek örülnék a legjobban.
Pussz

csibimoon írta...

Szia!

akkor eleget imádkoztam:)Tényleg összejött, talán mert nem görcsöltek olyan nagyon.
Már ideje volt.
Hogy mi lesz a vége?Talán ikrek lesznek?Csak, hogy Rob se panaszkodjon , hogy egy gyerek, nem gyerek:)

pusz: csibimoon

Vyvy írta...

Sziaaa!
Terhes, éjjen! :D Anniyra jó! Én már a fejezet elején tudtam, és nem a kép miatt! :D Jaj, de örülök! :D Na de a feji többi részéről annyit, hogy pompás lett! Örülök, hogy jól sikerült Rob filmbemutatója! És ez a Miranda is meglepett, de nem baj! :D Nagyon várom már akövit, részt, nagyon örülök, hogy összejött a baba, viszont kicsit szomorú is vagyok, mert nemsokára vége! :S
Nem szeretnék találgatásokba esni inkább csak annyit mondok, hogy nagyon örülnék, sőt, ajánlom, hogy jó vége legyen! :D
Millió puszi :P

Rose írta...

Szia! Nagyon jó lett a fejezet! Örülök, h Mandynek megjelent az első könyve...ez legalább elterelte egy picit a gondolatait! Terhes :D nagyon remélem, h minden rendben lesz! Szerintem happy end lesz a vége...nagyon remélem! Nagyon várom a folytatást puszi Rose

Névtelen írta...

Szia, én csak nem rég találtam rá a történetedre, de nagyon megtetszett , mert sok történetben tökéletesnek állítják be Robot , sok történetben pedig drogos lesz stb , és szerintem te tökéletesen megtaláltad azt a személyiség típust , ami tényleg egy valós embert tükröz aki híres lett , és tudja milyen csalódni , és h nem minden fenékig tejfel.Szóval gratulálok:)

Timi írta...

Hali!

Annyira örülök, hogy végre sikerült nekik és Mandy teherbe sett, annyira jó:D. A bemutatón a narancsdobálós elképzelés nagon ott volt, vicces lett volna:D
A folytatásal kapcsolatban és sem szeretnék találgatni, de nagyon nagyon remélem, hogy happy end lesz és, hogy már gyerekekkel együtt fejeződik be a történet. Nagyon vároma folytatást:d

Pusza:D

Vircsi írta...

Szia!
Nagyon tetszett ez a fejezet is...Sajna, nem tudom eddig írni, mert nem volt netem. :S
Így egyszerre olvastam el az utolsó 2részt.
Amúgy tök szupi,h végre összejött a baba! :) És én is csak csatlakozni tudok azon komizókhoz, akiknek egyszerre öröm és ürüm is már ez rész, mert ugye vége lesz lassan. Sajnálom! :(
De,ettől függetlenül várom a következő fejit! ;)
Vircsi

Nic írta...

Szióka!

a szokásos késéssel megérkeztem:D
hát ez a rész eszméletlen volt:) a filmmel kapcsolatban egyetértek MAndyvel. Oscart érdemelt volna az alakítása Robnak:D és végre babájuk lesz:D:D annyira örülök neki. most minden összejött nekik: sikeres film, MAndy könyve kiadásra kerül és még ott van a baba is:D innentől kezdve már csakis jó vége lehet a dolgoknak:P

pusszancs, Nic

Zsófi írta...

Szia!
Megint bocsi a késésért!
Végre terhes el sem hiszen nagyon örülök és remélem boldog vége lesz!
Zsófi

Névtelen írta...

Hú!Megkönnyeztem!annyira aranyosan írtad le..imádom ezt a párost,és sikerült a a baba!
csao dona