56. fejezet

Sziasztok. Először is köszönöm a kommenteket. Örülök, hogy sokan leírtátok, milyen véget is szántok a szereplőimnek. Hát majd meglátjuk :) Azoknak is köszönöm akik "csak" egy gomb megnyomásával fejezték ki véleményüket. Nektek is köszönöm :)

Már csak 5 fejezet és vége a történetnek!

Rob

 Egy kis ajánló:

Az idő gyorsan repül. Az embernek még ideje sincs feleszmélnie, máris eltelt négy teljes hónap az életünkből. De nem bánom. Nem, mert nemsokára két gyermek boldog édesapja lehetek. Még most is furcsa ebbe belegondolni, akármennyire is erre vágytam, vágytunk.

Én apa? Négy éve még kiröhögtem volna valakit, ha azt mondja, nekem gyerekeim lesznek. Egyszerűen nem tudtam elképzelni az életemet gyerekekkel és feleséggel. Akkoriban minden voltam csak nem felelősségteljes és tudatos. Úgy éltem, ahogy én akartam. Szabályok számomra nem léteztek. Ha mégis, akkor mindenáron megszegtem őket. Olyan voltam, mint egy tinédzser fiú. De azt az időszakot sem bánom, mert ha azokat a pillanatokat nem éltem volna meg, akkor most talán tartanék ott ahol.  

Amióta megtudtuk, hogy gyerekünk lesz, egyszerre lettem a világ legboldogabb és legparanoiásabb férfija. Madarat lehetett volna velem fogatni annyira örültem a kis csöppségnek ennyi próbálkozás után.

Emlékszem mikor az orvos is jó hírekkel szolgált nekünk, férfi létemre én is elsírtam magam.

-         Gratulálok önöknek. Úgy látszik csodák mégis léteznek- mosolygott felénk kedvesen az orvos miközben a monitorra tapasztotta egyik ujját- Látják ezeket?- mutatott kis pontra. Fel sem tűnt, hogy többes számban beszél annyira le voltam foglalva az apró fekete plecsnire, amiről én mindent gondoltam csak azt nem, hogy az egy gyerek. Az én gyerekem.

-         Szóval akkor kisbabám lesz?-, kérdezte pityeregve szerelmem

-         Ez egy kicsit pontatlan, mert nem egy, hanem két kisbabájuk lesz- először azt hittem viccel az orvos, de mikor újra közölte velünk a jó hírt, már nem kételkedtem. Apuka leszek. Ráadásul két gyermek apja- gondoltam magamban majd egy hosszú csókot nyomtam szerelmem ajkaira, akinek már patakokban folytak a könnyei.

-         Köszönöm,köszönöm,köszönöm drágám- hálálkodtam neki, amiért két apró csöppséggel ajándékoz meg engem- El sem tudom mondani mennyire boldoggá tettél vele- nem akartam sírni de egy kósza könnycsepp mégis csak kicsordult szemem sarkából. 

-         Hát még én- felelte feleségem majd újra az orvosra figyeltünk, aki viszont az ikerterhességgel járó veszélyekre is felhívta a figyelmünket.

-         Azért az szeretném elmondani, hogy ez egy feszélyeztetett terhesség- nézett ránk komolyan-, Mindenképpen azt javaslom, hogy sokat pihenjen és semmi nehezet ne emeljen. Valamint fontos a helyes táplálkozás is. Sajnos sok kismama azt hiszi, amiért áldott állapotba került, máris tonnával eheti az édességeket. Ez nem így van. Ezért szeretném, ha figyelne az adagokra. De pánikra semmi ok, mert én mindig itt leszek bármi kérdésetek vagy problémátok legyen

-         Még jó hogy mellettünk lesz- gondoltam magamban, de inkább nem mondtam ki hangosan, mert nem akartam bunkó lenni.

Ettől a naptól kezdve úgy vigyáztam feleségemre, mint a hímes tojásra. Még boltba sem engedtem, mert vigyázni akartam rá. Úgy érzetem ez kutya kötelességem, főleg, hogy két kisbabát vár. Nagyobb a felelősség és kockáztat - figyelmeztettem kedvesemet mikor ellenkezni próbált. Ennek ellenére szinte majdnem minden alkalommal összevesztünk.

-         Szívem majd én megcsinálom-, vitatkoztam vele mikor éppen nekiállt a házat kitakarítani.

-         Rob ne nevettess. Majd te fogod ez megcsinálni?- mutatott az ablakokra, amik szerintem a sikálás nélkül is tökéletesen csillogtak.

-         Jó lehet, hogy nem vagyok házias, de akkor inkább hívók bejárónőt, mint hogy te takaríts. Főleg ilyen állapotban

-         Nem vagyok halálos beteg csupán terhes. Kérlek, ezt ne felejtsd el- sikálta tovább azt az átkozott ablakot, mire én lekaptam a székről és egyenesen a hálószobánkig cipeltem.

-         Rob tegyél az Istenért! Nem tilthatod meg nekem, hogy takarítsak- kapálózott kezeimben. Nem állt szándékomba vele veszekedni, de nem hagyhatta figyelmen kívül kisbabáinkat, akiket hiába féltek én mindennél jobban, ha drága feleségem állandóan izeg-mozog

-         Tudom, hogy haragszol rám de terhes vagy. Méghozzá veszélyeztetett. És tudod, hogy az orvos is mit mondott

-         Pontosan tudom, hogy mit mondott, mert képzeld én is ott voltam- felelte dühösen majd nagyot sóhajtva folytatta- Tudom, hogy féltesz. És hidd el ennek én nagyon örülök, de képtelen vagyok egész nap ülni és nézni a tévét. Nekem is fontosak a picik, de nem szándékozom az ágyban maradni, míg meg nem születnek - tette még csak enyhén domborodó pocakjára kezét.

Egy idő után már én is beláttam, hogy fölösleges ennyire aggódnom, hiszen Mandy is tudja, valamint érzi, mit szabad is mit nem. Persze ennek ellenére, néha még mindig rászólok, ha kicsit túlzásba viszi a fizikai munkát, de nagyobb veszekedések már elmúltak.

-         Hé Rob itt vagy?- rázott vissza gondolataimba Lizzy

-         Ne haragudj, csak kicsit elkalandoztam- feleltem zavartan- Hol is tartottál?

-         Olyan hülye vagy öcsikém- nevetett rajtam, majd mikor meghallotta kedvenc számát a rádióban, felhangosította és énekelni kezdett. Drága nővérkémnek mindig is jó hangja volt, de most egyáltalán nem volt hangulatom hozzá. Nagyon fáradt voltam, de egyúttal alig vártam, hogy végre hazaérjek hat hónapos terhes feleségemhez.

Szerencsére- talán a késői órának is köszönhetően- nem volt nagy forgalom az utakon, így hamar otthon voltunk. Nővéremnek megköszöntem, hogy kijött érten- bár nem tudom miért ragaszkodott hozzá ennyire, hiszen taxival is haza tudtam volna jönni- majd az emeltre sétáltam. Nem hallottam szerelmem hangját így halkan lépkedtem a hálószobáig, hogy ha esetleg alszik, nehogy felébresszem. Megérzéseim nem csaltak, hiszen az ágyon feküdve találtam meg és most még szebb volt, mint valaha. Persze ő mindig azzal jön, hogy úgy néz ki mint egy bálna, de én teljesen másképp gondolom. Mandy a legszebb, leggyönyörűbb kismama, akit valaha láttam. 

Nem akartam felébreszteni - mert olyan édesen aludt- ezért gyorsan adtam egy puszit homlokára és hatalmas pocakjára majd a földszintre sétáltam. Már nagyon éhes voltam, főleg mikor megláttam a hűtőben kedvenc ételem egyikét, ezért hamar a mikroba pakoltam egy tányér gulyáslevest. Mandy nem nagyon szokott magyar ételeket készíteni- legnagyobb bánatomra-, mert szerinte nem tudja őket jól megcsinálni. Pedig ez nem így van. Emlékszem mikor Magyarországon forgattam egyik filmemet, első nap rögtön magyar ételekkel kínáltak. Nos azok az ételek, még csak közelébe sem jártak a Mandy által készítetteknek, pedig azok elvileg luxusétterembe készültek.

Már a második tányérnál tartottam mikor halk lépteket hallottam meg hátam mögül.

-         Miért nem ébresztettél fel?- kérdezte feleségem nagyot ásítva.

-         Olyan édesen aludtál, hogy nem volt szívem hozzá- simítottam kezemet pocakjára mire a lányok erősen ficánkolni kezdtek

-         Látod már ők is hiányoltak- felelte kissé szomorúan. Rögtön rájöttem mi a baja.

-         Tudod, hogy nem akartam Los Angelesbe repülni- vetettem oda, mert már egy tucatszor felhozta nekem, hogy miért nem tudok legalább ilyenkor mellette lenni.

-         Te vagy Robert Pattinson. Simán azt mondhatnád, hogy nem mész…- motyogta halkan. Legszívesebben kikeltem volna magamból, de helyette inkább vettem egy mély levegőt és megöleltem szerelmemet, aki éppen nekiállt mosogatni.

-         Ígérem, hogy mostantól csakis veletek fogok foglalkozni.

-         Sajnálom, hogy ilyen hisztis vagyok, de nem tudom ezt egyedül végigcsinálni - fordult felém, miközben könnyeit törölgette. Szívem szakadt meg érte- Nagyon nehéz, hogy soha nem vagy itt. Kimenni sem tudok az utcára, mert állandóan a nyomomban vannak az újságírók. Ráadásul annyira érzékeny vagyok, hogy egyik pillanatban még sírók, utána meg már nevetek, arról nem is beszélve, hogy akkora vagyok, mint egy bálna, sőt mint egy víziló - igaza volt- persze nem az alkatával kapcsolatban-, de nem tehettem mást. A szerződésemben kerek-perec kijelentette, hogy hol és mikor kell megjelennem. Ha tehettem volna én sem mentem volna el. Ezt neki is tudni a kellett. 

-         Remélem tudod, hogy nem jókedvemben megyek el hanem mert ez a kötelességem. De van egy jó hírem - mondtam mire egy halvány csillogást véltem felfedezni Mandy szemeimben- Steph szerint egy jó ideig szabad vagyok

-         Tényleg?

-         Tényleg- húztam magamhoz- Jobban mondva olyan hat hónapig

-         Az is több a semminél- mosolygott őszintén majd hírtelen másra terelte a szót- De most inkább foglalkozzunk magunkkal

-         Nah és mire gondolsz?

-         Hát mondjuk egy közös fürdésre gyertyafényben és habos epret szegetve - mondta majd a még nagyobb hatás kedvéért, még a szája szélét is megnyalta.

-         Nah nyomás- húztam a fürdő felé

Míg én megengedtem a meleg vizet addig szerelmem, felhozta az epreket majd egy-két gyertyát meggyújtott. Már alig vártam, hogy meztelenül csodálhassam meg testét, de erre sajnos csak akkor került sor, mikor végre minden mécses fényben úszott. A villanyt lekapcsolta és úgy dobta le magáról szépen lassan a köntösét. Szerintem még a szívem is megállt egy pillanatra mikor megcsodálhattam terhessége miatt megnőtt formás idomait, ami szerintem még szebbé tette vonalait. Persze drága feleségemnek erről más volt a véleménye, mert egy halvány pirulás után, gyorsan bepattant – már amennyire tudott- a kádba és maga felé húzta az összes habot. – Nem jössz be?- kérdezte halkan. Hát nem kellett sokáig győzködnie. Ruháim egy szempillantás alatt a földön landoltak és én is beültem a langyos vízbe. – Gyere közelebb - húztam magamhoz majd finoman mellkasomra fektettem. Pocakjára tettem kezeimet, mire a lányok ismét rögtönzött rúgással feleltek. Esküszöm ezek tényleg focisták lesznek…

-         Mindig ilyen sokat forgolódnak?

-         Általában igen, de legtöbbször akkor, mikor valaki a pocakomat simogatja

-         Azért remélem nem olyan sokan- tőrt rám az aggodalmaskodás.

-         Nyugi nem engedem, hogy mindenféle idegenek a hasamhoz nyúlkáljanak, mert engem is nagyon zavar- nyugtatott meg majd mesélni kezdett - Képzeld, azt hiszem tegnap vagy tegnapelőtt a boltban vagy három lány támadott le. Nagyon aranyosak voltak. Sok boldogságot kívántak és képzeld, azt mondták, hogy örülnek, hogy nem Kristennel jöttél össze- hát ezen nevetnem kellett. Én és Kristen?

-         Nem is tudom honnan vették, hogy mi együtt vagyunk vagy voltunk valaha…

-         Hát azért néha-néha eléggé közel simultatok egymáshoz és ne mondd azt, hogy véletlen volt- „figyelmeztetett” drága feleségem és mint másban is ebben is igaza volt.

-         De az is csak a Summit miatt volt, mert ők találták ki, hogy játsszuk el mennyire közel állunk egymáshoz.

-         Nah mindegy. Ez már nagyon régen volt. Most ne törődjünk ezzel- fordult felém és először lassú, majd vad csókolózásba kezdtünk…

Az este során többször a fellegekbe repítettük egymást, hol a kádban hol pedig hálószobánkban. Mandy – áldott állapotának köszönhetően- még kívánósabb lett az utóbbi időkben, így nem nagyon kellett visszafognom magam. Persze arra ügyeltem, hogy nehogy összenyomjam, vagy dúl vad legyek vele, mert nem szerettem volna, ha bármi baja esik emiatt neki vagy a kicsiknek.

Mandy már édesen aludt karjaimban mikor eszembe jutott, hogy holnap nem csak az éppen aktuális ellenőrzés miatt kell látogatást tennünk a dokinál, hanem még az egyik rádióhoz is el kell mennem. Nah ebből hogy fogom magam kimagyarázni????

55. rész

Boldog Valentin napot drágáim!!!!!

 Egy kis zeneajánló!!!!!!!!!!!!

Rohanás, rohanás és még több rohanás. Jelenleg így tudnám röviden és tömören összefoglalni az életemet. Ma lesz Rob új filmjének a bemutatója és rettenetesen izgatott. Én is az vagyok, mert most állunk ki először a nyilvánosság előtt, mint férj és feleség. Sajnos a média azt már egy jó ideje kiszagolta, hogy házasok vagyunk, de ennél többet nem tudtak meg. Izgulok de, nem tudom miért, hiszen nincs rá okom. Egyszerűen csak végigsétálunk a vörös szőnyegen, és boldogan mosolygunk a kamerákba.

Délelőtt elmentem a ruhámért, délután pedig a könyvemmel kapcsolatos dolgokat beszéltük meg a kiadómmal. Igen a kiadómmal. El sem hiszem, hogy nemsokára már a kezemben tarthatom életem első könyvét. Nekem ez nagyon sokat jelent és büszke vagyok magamra. Mindig is ez volt az álmom, de valahogy soha nem éreztem magam elég jónak ahhoz, hogy könyvet írjak.

Miután itt is végeztem egyenesen a sminkeshez és a fodrászomhoz rohantam, hogy az este szép legyek. Sokan azt gondolják rólam, hogy nem szeretek kiöltözni, hogy csak farmerban és pólóban érzem magam jól, pedig ez egyáltalán nem így van. Én imádom a szép, csillogós, de egyben visszafogott ruhákat. A magas sarkút ugyan már kevésbé, de az idők során már azt is megszoktam.

Már majdnem hat óra volt mire készen lettem. Rohantam is haza, hiszen már csak egy órám maradt. Sminkemre ügyelve gyorsan lefürödtem és felvettem földig érő vörös ruhámat. Féltem a kissé mély dekoltázstól, de amint férjem a szobába lépett, minden kételyem eloszlott.

-         Azt ugye tudod, hogy az este mindenki téged fog bámulni, mert olyan meseszép vagy?!

-         Nem hiszem, hogy téged bárki is le tudna pipálni- simítottam végig öltönyén, ami most is hitetlenül jól állt rajta.

-         Ezen nem fogunk összeveszni, de akkor sincs igazad- zárta le a témát egy rövid csókkal, amit most nem folytathattuk, mert a limuzin már a házunk előtt várt ránk.

Gyorsan bepattantunk, majd Rob kezét szorítva próbáltam nyugodt és higgadt maradni. Nehezen ment, mert nagyon tartottam attól, hogy a mit fognak rólam gondolni, hogy mik lesznek a reakciók, hogy ne kelljen senkinek sem interjút adnom, mert ebbe még mindig nem voltam rutinos. Szerelmem is észrevehette, hogy máshol járnak a gondolataim, így szavaival rögtön nyugtatani próbált.

-         Nem lesz semmi baj. A testőrök vigyázni fognak rád és ígérem senki nem fog tőled olyasmit kérdezni, amire nem akarsz válaszolni, sőt interjút sem adnod senkinek, ha nem muszáj.

-         De mi van, ha a rajongók naranccsal fognak megdobálni, mert elvettem tőlük a szexi vámpírt?

-         Akkor visszadobálom őket- viccelődött szerelmem, de én ezen egy cseppet sem tudtam nevetni. Már láttam szemeim előtt a holnapi címlapot ahol foltos ruhával, állok majd a rajongók előtt, akik éppen darabokra szednek.

-         Ha akarod, szólhatok valakinek, hogy vigyen haza, ha nem akarsz itt maradni-, dobta fel az ötletet Rob, de eszem ágában nem volt hazamenni. Nekem mellette van a helye, főleg mikor élete egyik legfontosabb bemutatójára készül.

-         Minden rendben lesz, csak kicsit izgulok - nyugtattam meg férjemet, aki hálás pillantással jutalmazott meg érte.

Félelmeim alaptalannak bizonyultak ugyanis sem, a fotósok sem pedig a rajongók nem szedtek darabokra. Sőt, olyan kedvesek voltak velem, hogy még egy-két újságírónak is válaszoltam a kérdéseire.

Miután férjem letudta a hivatalos köröket, végre elkezdődhetett a film. Már az első húsz percben annyira izgalmas volt, hogy alig tudtam a helyemben maradni és befogni a számat. Tudni kell rólam, hogy én ha egy filmet nézek, mindig kiabálok és véleményt nyilvánítok, ami most nem lett volna túl szerencsés, főleg, hogy előkelőbbnél-előkelőbb vendégek ültek a moziterembe.

Ami furcsa volt számomra, hogy egyik percben még nevettem a poénokon, utána meg már a könnyeimet törölgettem a szomorúbb részeknél. Főleg amikor Rob meghalt a végén. Igaz, hogy azt a részt nem mutatták, de annyira egyértelmű és ezzel együtt megdöbbentő volt, hogy képtelen voltam visszatartani sírásomat.

-         Ez annyira gyönyörű volt- dicsértem meg újra férjemet, aki már öltönyét rángatta le magáról a kissé fárasztó este után.

-         Szerintem nem volt nagy szám- vonta meg vállát  

-         Olyan kishitű vagy pedig én biztos vagyok benne, hogy Oszkár díjat fogsz kapni ezért az alakításért- oldottam ki nyakkendőjét mikor azt már vagy öt perc után sem sikerült neki- Viszont még szerencse, hogy ez csak egy film volt- utaltam a végére, ami majdnem újból sírásra fakasztott. Ezek a fránya hangulatváltozások…

-         Jajj ne sírj kicsim, ez csak egy film volt- ölelt magához én pedig szorosan belékapaszkodtam, hogy kiűzzem az összes rossz gondolatot a fejemből.

-         Nem tudom miért sírok ennyit. Mostanában olyan érzékeny vagyok-, töröltem le könnyeimet- Biztos azok az átkozott gyógyszerek miatt.

Aznap este már nem is foglalkoztunk ezzel többet, helyette inkább egymást kényeztettük, először a kádban majd később a franciaágyban, egész éjszaka.

Egy újabb izgalommal teli hét után, végre kezembe tarthattam a könyvemet. Először el sem mertem hinni, olyan fantasztikus érzés volt. Még Susant- az egyik asszisztensemet- is megkértem, hogy csípjem meg, mert szent meggyőződésem volt, hogy csak álmodom az egészet. Szerencsére nem álmodtam, sőt a helyzet nagyon is valóságos volt. Hosszú idő után, végre valami olyasmit csinálhattam, amire tényleg nagyon büszke lehettem. Az már csak hab lenne a tortán, ha az olvasóim szeretnék a könyvemet.

Boldogan indultam haza- kezemben az első példánnyal- mikor csörögni kezdett telefonom. Először azt hittem, hogy Rob az - mivel tudta merre vagyok- de, mikor megláttam a kijelzőn a régi főnököm nevét, hát megállt bennem az ütő.

-         Haló- szóltam bele félénken, rettegve a mondandójától.

-         Miranda vagyok. Remélem, még emlékszel rám- felelte kedvesen mire tőlem csak egy halvány igenre, futotta-, nos a múlt héten kézhez kaptam a könyvedet és szeretnék gratulálni. Igazán remek kis történetet hoztál össze ezzel a vallásos témával. Biztos vagyok benne, hogy nagy sikereket érsz majd el. Csak azt, ez egyet sajnálom, hogy ezt nem az én újságomnál teszed – hát mindenre számítottam csak erre nem. Azon már meg sem lepődtem, hogy ő előbb kapta kézhez a könyvet, mint én, pedig elvileg én vagyok az író. Soha nem számítottam arra, hogy Mirandától ilyen elismerést kapok, hiszen mindig azon volt, hogy a másikat porig alázzon, éppen ezért nagyon sokat jelentett, hogy így vélekedik a könyvemről.

-         Hát köszönöm. El sem tudom mondani mennyire fontos, hogy ezt mondta nekem

-         Hidd el aranyom, én tudom mi a jó. Nah de most mennem kell, mert az új asszisztens nem tudja mi a dolga, pedig elvileg azért fizetem. Minden jót Mandy- csapta le a telefont.

Még percekkel később megkövülve álltam az utca közepén, mert egyszerűen nem hittem el, hogy Miranda képes volt ilyet mondani. Főleg nekem, aki otthagyta a céget (hozzáteszem ez inkább fordítva szokott történni). Azon már tényleg nem is csodálkozom, hogy előbb kézhez kapta a könyvemet, mint én. De nem baj. A lényeg, hogy most az egyszer elismerően beszélt rólam.

Fülig érő mosollyal sétáltam tovább, mikor hírtelen annyira megkívántam a brokkoli krémlevest, hogy belehaltam volna, ha ma este nem ehetek. Még szerencse, hogy pont útba esett a zöldséges, így be tudtam szerezni pár brokkolit, ami sajnos nem volt otthon.

-         Jó napot. Miben segíthetek?- kérdezte kedvesen az eladó, aki ezt követően furcsán méregetett egy darabig.

-         Abból szeretnék egy keveset-, mutattam a brokkolikra, miközben nem túl feltűnően végignéztem magamon, hátha valami furcsaságot találok, de semmi.

-         Pontosan mennyit is szeretne?

-         Mondjuk kettőt- feleltem gyorsan majd mikor a hölgy egy nejlonba csomagolta, kaptam is elő a pénztárcámat, hogy fizessek, ekkor viszont valami olyasmit mondott, hogy azt hittem ott helyben elájulok.

-         Kedvesen tegye el nyugodtan! Olyan szép nap van, hogy ma a vendégem, de aztán sokat egyen belőle már csak a kicsi miatt is- mosolygott rám kedvesen nekem viszont lehervadt a mosoly az arcomról.

-         Köszönöm de nem vagyok terhes- kissé indulatosabban válaszoltam a kelleténél, de nem tehettem róla, hiszen ez a téma igen csak kényesen érintett.

-         Higgye el én minden nőn, észreveszem, ha terhes. Még egyszer sem tévedtem- nem akartam vele neveletlen lenni- már csak a kora miatt is- de köszönés nélkül kikaptam a kezéből az átkozott brokkolit, majd sírva indultam el haza.

Fogalmam sincs miért bőgtem, hiszen már egy ideje hozzászoktam a gondolathoz, hogy nem lehet gyerekem, most mégis patakokban folytak a könnyeim. Robbal már egy jó ideje nem jelentünk meg az orvosnál, mert én időt kértem. Ez már vagy két hónapja volt és még egy ideig, biztos nem szándékozom visszamenni. Túl sok volt a gyógyszerből, a rosszullétből és a fájdalomból, ahhoz, hogy újra belevágjunk.

Igaz azóta sem védekezünk mondván, hogy hátha összejön, de erre még az orvosok sem adtak sok esélyt.

De akkor miért mondta, hogy terhes vagyok?! Biztos vagyok benne, hogy nem vagyok az. Lehetetlen. Nem vagyok sem kívánós, sem érzékenyebb a kelleténél, a menzeszem sem maradt ki azt hiszem. – Nem, Mandy. Még csak véletlenül se álmodj arról, hogy teherbe estél. Főleg nem természetes úton. Egyszerűen kizárt, érted?- figyelmeztettem magam, nehogy elbízzam magam.

De egész nap e körül jártak a gondolataim. Még a finom brokkoli krémlevest sem tudtam anélkül megenni, hogy ne jutott volna eszembe az idős hölgy szavai. „sokat egyen belőle már csak a kicsi miatt is”

-         Nevetséges- mondtam ki hangosan, mire Rob kicsit furcsán nézett rám.

-         Hogy mit mondtál?

-         Semmi csak ma valaki olyasmit mondott nekem, amit nem nagyon hiszek el. De mindegy. Nem is akarok róla beszélni- legyintettem rá. Még szerencse, hogy Rob sem kérdezősködött tovább.

Reggel kipihenten és boldogan ébredtem fel. Robot már nem találtam ágyunkban így felkaptam köntösömet és a konyha felé vettem az irányt. Már majdnem leértem, mikor az eddig kellemes illatnak gondolt rántotta, megcsapta orromat és gyomrom is kavarogni kezdett. Kezeimet azonnal szám elé kaptam és futottam egyenese a lenti mosdóba, ahol a tegnap esti vacsora a vécében landolt.

-         Úr Isten jól vagy?- rohant be mellém Rob.

-         Persze csak… csak rossz volt a brokkoli

-         Biztos? Ne vigyelek orvoshoz?

-         Köszönöm, de nem kell, csak sokat ettem, vagy már régi volt a brokkoli- tápászkodtam fel majd hideg vízzel kiöblítettem a számat.

Már egész kellemes íze volt a számnak, mikor az eddig elfeledett mondtad, újra szöget ütött a fejemben. „sokat egyen belőle már csak a kicsi miatt is”

Vagy hússzor elismételtem magamban ezeket a szavakat, de még mindig nem akartam elhinni. Én terhes? Ez tényleg nevetséges. De már egy hónapja nem jött meg- döbbentem meg. – És egy ideje érzékenyebb vagyok a kelleténél. Emlékszem a múltkor is elsírtam magam egy tök átlagos filmen- jött az újabb felismerés. – Aztán ma rosszul lettem a rántottától.

Kapkodva szedtem a levegőt és folyamatosan figyelmeztetni kellett magamat, hogy ez még mindig nem bizonyít semmit. De mi van, ha tényleg az vagyok? Mi van, ha kisbabát várok.

Nem bírtam legyűrni gondolataimat így gyorsan felöltöztem és se, szó se beszéd a legközelebbi patikába rohantam. Vagy öt terhességi tesztet vettem biztos, ami biztos majd hazarohantam, ahol először fel s alá járkáló férjemnek kellett magyarázkodnom.

-         Mégis hova rohantál el ilyen gyorsan?- kérdezősködött.

-         Majd elmondom, de most vár egy picit oké?- kértem tőle majd a fürdőbe zárkóztam.

Az első tesztnek a pontos használati utasítását elolvastam, majd mindegyikkel, elvégeztem a szükséges lépéseket. Hosszú percekig vártam az eredményre, miközben Rob már az ajtón dörömbölt.

-         Szívem engedj már be- kiabált hangosan

-         Vár már egy pillanatot! - feleltem idegesen.

Nem féltem. Valamiért nem. Úgy voltam vele, hogy ha nem sikerült, akkor sem lesz semmi baj. Az élet megy tovább. De valamiért azt is éreztem, hogy végre a szerencse és a csoda is mellénk állt.

Lassan fordítottam fel az első tesztet a komódról majd szépen lassan a többit. Könnyeim már patakokban folytak és nem akartam elhinni, amit láttam. Pedig igaz volt. Nem csak egy álom.

-         Mandy mi történt?- kérdezte férjem

-         Terhes vagyok- suttogtam halkan majd kinyitottam az ajtót és egyenesen férjem karjaiba ugrottam. 

Kérlek titeket, mivel már csak egy pár rész van a történetből, osszátok meg gondolataitokat.

Nem csak az aktuális fejezettel kapcsolatban, hanem, hogy szerintetek mi lesz a vége. Én már

tudom :P Szóval nagyon örülnék neki. Persze ezt sem akarom senkire sem ráerőszakolni, de

 kíváncsi vagyok rá. Pusz

Kim

Díj

Hosszú idő után a blog egy újabb díjat kapott méghozzá Nic-től. 
Nagyon szépen köszönöm!!!!! Ha még nem olvastátok az ő történetét akkor katt, mert lehetetlen kihagyni ezt a blogot!

Akiknek én adom (bár nem tudom, hogy hány embernek lehet elküldeni ) :

Szélkisasszony
Pixie
Zazi

54. rész Napsütötte Toscana

Nos ebben a fejezetben egy kicsit visszaugrunk az időben . Úgy gondoltam, ha már az esküvőt nem írtam le, akkor legalább a nászutat tegyem meg. Szereplőimet a gyönyörű Toscanába vittem el. 

Én imádom ezt a helyet ezért úgy gondoltam, hogy a szerelmesek itt töltsék el mézesheteiket.Nekem az egyik kedvenc fejezetem lett, remélem, hogy nektek is elnyeri a tetszéseteket. A történet kb a 60. fejezettel lezárul. Hogy mi lesz a vége, azt csak nagyon kevesen sejtik :) :P

A komikat és a támogatásotokat köszönöm. A játék még most is tart így aki részt akar benne venni írhat :) Az elírásokért pedig bocsi!

Eros Ramazotti

Izgatottan lépkedtem az ismeretlen talajon miközben erősen szorongattam Rob kezét, ugyanis drága férjem lekötötte szemeimet, nehogy idő előtt rájöjjek meglepetésére. Az idő kellemes volt. A napsugarak nem égették, hanem inkább kellemesen csiklandozták bőrömet. Orromat kellemes orgona illat csapta meg, ami a kedvenc virágom volt. A madarak halk csiripeléssel töltötték be a környék szieszta hangulatát. Az egész olyan mesebeli volt, még úgy is, hogy a fekete kendő eltakart előlem mindent.

-         Rob mikor érünk oda?- piszkáltam kedvesemet

-         Egy pillanat- ígérte meg. Hallottam hangjában, hogy mosolyog.

És egy pillanat múlva tényleg éreztem, hogy lekerült rólam az érkezésünk óta szemem elé kötött kendő és a sötétség helyett egy gyönyörű, mediterrán típusú ház tárul elém. Kérdően néztem Robra, aki csak sejtelmesen mosolygott felém. Nem is olyan régen meséltem neki az egyik kisgyerekkori álmomról, ahol anyu és én egy pontosan ilyen házban éltünk boldogan, két kutya társaságában, de arra nem gondoltam volna, hogy meg is jegyzi.  Könnyeim már csípték szemeim sarkát, de ezúttal nem akartam bőgni. Óvatosan- mintha attól félnék, hogy az érintésemmel a ház köddé váll- végigsimítottam falán és mélyet szippantottam a hatalmas orgonacsokorból.

-         Ez gyönyörű Rob- szólaltam meg egy kis idő után.

-         Ennek nagyon örülök- ölelt át szorosan- Ez lesz életünk legszebb két hete – ebben én sem kételkedtem

-         Nah nézzünk körbe bent is- húzott magával szerelmem.

Eddig azt hittem az „élvezeteket” nem lehet fokozni, de amint beléptünk ez-az állításom is megdőlt. A házban a mediterrán stílus uralta a főszerepet és ez olyan hatás keltett, hogy az ember rögtön otthon érezte magát.

A konyha hatalmas volt. Szerintem még húszan is kényelmesen elfértek volna benne, annyira tágas volt. Mindenhol virágok és szebbnél szebb-képek lógtak a falon, harmonizálva a ház stílusával. Miután kigyönyörködtük magunkat az alsó szintben, az emeletre sétáltunk- egy csigalépcsőn keresztül- ahol három szobát találtunk. Két kisebbet és egy nagyobbat. Természetesen mi az útibbiba készültünk beköltözni, ahol a kedvenc színem az-az a narancs szín dominált. A szobánkat egy üvegajtó választotta el a hatalmas erkélytől, ahonnan egy gyönyörű panoráma tárult szemeim elé. A korlátnak támaszkodva gyönyörködtem a tájban a hatalmas bórvidékben, a nyugodt környezetben, az égben, amelyet egy felhő sem csúfított el.

-         Nah hogy tetszik?- karolt át Rob- Válasz helyett inkább felé fordultam és csókot nyomtam ajkaira.

-         Köszönöm Rob, hogy elhoztál ide. Ennél szebbet még álmaimban sem tudtam volna elképzelni.

-         Ha te nem vagy, akkor nem jut ez-az ötlet az eszembe. Még szerencse, hogy olyan pletykás vagy, hogy mindig mindent kikotyogsz.

-         Ez nem volt szép- durcáskodtam tettetve sértődöttségemet - Ezért ki kell engesztelned.

-         Valóban? Én nem gondolom, hogy rossz fát tettem volna a tűzre, de ha őnagysága úgy gondolja, akkor állok rendelkezésére.

-         Kezdetnek megfelel, ha megcsókolsz- „utasítottam” mire egy apró csókot nyomott ajkamra.

-         És utána?

-         Utána csókold végig a nyakamat - ahogy kimondtam Rob már egyik legérzékenyebb pontomra tapadt, és olyan érzékien simított végig rajta, hogy majdnem elaléltam a gyönyörtől.

-         Nah és most?

-         Most szabadíts meg ettől a kényelmetlen ruhától - motyogtam halkan, mire Rob karjai közé kapott és a hatalmas franciaágyra lefektetve szabadított meg ruhámtól.

Finoman végigcsókolta félmeztelen testemet, miközben kezeimet fejem fölé vetette. Hangomat nem fogtam vissza, hiszen senki sem volt a házban rajtunk kívül, így hangosan felnyögtem, mikor ajkaival melleimmel kezdte kényeztetni. Egyik kezével közben combjaimat simogatta, - legnagyobb bánatomra- kihagyva nőiességemet. Már alig bírtam visszafogni magam és a helyzetet tetőzte, hogy Rob még mindig viselte ruháit, így mielőtt levehette volna testemet takaró utolsó anyagot, a hátára fordítottam szépen lassan megszabadítottam ingétől. Az utóbbi időben eléggé kikockásodott a hasa, így hosszú ideig ejtőztem ezen a területen, majd mikor már éreztem, hogy alig bírja visszafogni magát, a sarokba dobtam a farmerját. Nem akartam még a lényegre térni így a finoman- lágyan ringatózva- ültem a csípőjére ezzel is húzva egy kicsit az idegeit. – Nem bírom tovább- szólalt meg Rob mire egy pillanat alatt felém kerekedett és letépte rólam az apró fehérneműt. Nyelvtechnikája segítségével hamar a fellegekbe értem és szerelmemnek úgy kellett lefognia remegő testemet. Miután újra a földön - nem pedig a csillagok között- éreztem magam, ugyanolyan vehemensséggel, mint ahogy Rob tette nem sokkal ezelőtt, letéptem róla a boxert. Először kezemmel majd szám segítségével játszadoztam kedvemre vele. Már éreztem, hogy nem bírja sokáig, de ekkor hírtelen felült, engem pedig magához húzott. Egy ideig egyikünk sem mozdult, pedig már szemmel láthatóan vágytunk egymásra. Elmerültem gyönyörű zöld szemeiben, végigsimítottam állán, majd magamba fogadtam őt. Hangos nyögés szakadt fel torkomból, majd egy forró csókkal pecsételtük meg ezt a pillanatot. Először lassan majd egyre gyorsabban mozogtam rajta, miközben ő egyik kezével derekamat támasztotta, másik keze pedig melleimet becézgette. Hosszú percek után a testünkben lévő dinamit felrobbant és ernyedten dőltünk vissza az ágyra.

Nem tudom miért, de hírtelen olyan álmosság lett rajtam úrrá, hogy már csak arra volt erőm, hogy oldalra feküdjek, majd elmerültem az álmok világába.

Már a nap utolsó sugarai világítottak be a szobába mikor felébredtem. Vajon mennyit aludtam?- néztem az órára, ami meglepetésemre már este nyolc órát mutatott. Oldalra fordultam, de sajnos Robot nem találtam meg. Nyújtóztam egyet a kényelmes ágyban, majd belebújtam egy papucsba-, amiről eddig azt sem tudtam, hogy itt van- és az erkélyre sétáltam.

-         Miért nem ébresztettél fel?- ásítottam egy nagyot

-         Olyan édesen szunyókáltál, hogy nem volt szívem hozzá. Remélem nem haragszol érte.

-         Dehogy- legyintettem rá- Csak nem akartam, hogy te unatkozz miattam. Elvégre a nappalok azért vannak, hogy szórakozzunk nem, pedig az alváshoz.

-         Én örülök, hogy kipihented magad- mosolygott rám kedvesen

-         Annyira szép és nyugodt itt minden. Mintha egy másik dimenzióba lennénk, mintha erre a vidékre nem hatott volna semmi ebből az őrült világból- bújtam férjemhez, aki éppen a napozóágyon sörözgetett.

-         Talán egyszer ideköltözhetnénk…

-         Komolyan?- csillantak fel szemeim

-         Komolyan. Abszolút el tudnám képzelni, hogy itt éljünk és, hogy majd a gyerekeink ezen a környéken nőjenek fel.

-         Ha gyerekek nem is, de mi egyszer tényleg ideköltözhetnénk. Mondjuk, amikor már olyan öregek leszünk, hogy már megmozdulni is alig bírunk - nevettem fel, ahogy elképzeltem, magunkat öreg ráncos házaspárként.

-         Kérdezhetek valamit?- nézett rám komolyan, mire azonnal abbahagytam a nevetést.

-         Rob megijesztesz…

-         Szeretnék családot alapítani - bökte ki. Nem tudtam, mit feleljek, hiszen egyik részem nagyon is vágyott az anyaságra, de a másik még mindig erősen tiltakozott ellene.

-         Tudom, hogy félsz a csalódástól vagy akármi mástól, de meg kell próbálnunk. Ha kell, elmegyünk a legjobb orvoshoz, aki csak létezik, vagy részt veszünk olyan lombik-baby programon. Bármit vállalok, csak kérlek, ne zárkózz el- simított végig homlokomon.

-         És mi van, ha nem sikerül?

-         Ameddig csak lehet próbálkozni fogunk- simított végig arcomon  

-         Majd meglátjuk Rob. Még élénken élnek bennem azok az élmények és éppen ezért még egy kis időt szeretnék magamnak adni. Csak egy kicsit… Nem évekről van szó, hanem napokról vagy hetekről.

-         Ahogy akarod. Én nem foglak erőltetni csak akartam, hogy tudd én is, szeretnék gyereket.

-         Köszönöm, hogy elmondtad- csókoltam meg majd mind a ketten figyeltük, ahogy a nap eltűnik az ég felszínéről.

Másnap boldogan és kipihenten ébredtem fel Rob karjai közt. Mikor kinyitottam szemeimet először azt hittem még álmodom, de pár másodperc pislogás után rájöttem, hogy ez nagyon is a valóság. Még szorosabban bújtam férjemhez, mire egy rövid puszit kaptam fejem búbjára. Behunytam a szemem és hallgattam a madarak édes csicsergését miközben mélyet szívtam be a friss levegőből. Régen azt hittem, nem létezik olyan hely, ami ennyire nyugodt és békés lenne. Régen azt sem hittem volna, hogy én magam az lehetek. Mindig pörögtem és azon járt az eszem, hogy mi újat alkothatnék. Régen el nem tudtam volna, képzelni, hogy a reggeli rohanás helyett egy ilyen helyen fogom tölteni a napjaimat azzal, akit igazán szeretek.

-         Min gondolkozol szerelmem?- fordult felém Rob miközben egyik tincsemmel kezdett játszadozni.

-         Csak azon, hogy mennyire megváltozott az életem, hogy mennyire más lett minden.

-         És ez jó?

-         Ez a legjobb, ami valaha történhetett velem- csókoltam, meg- Nem akarok innen elmenni.

-         Tudom, de sajnos muszáj lesz.

-         És mi lenne, ha elszöknénk? Ha nem törődnénk mással csak magunkkal? Ha mindent magunk mögött hagynánk.

-         Ígérem, hogy egyszer nyugodt életünk lesz, hogy nem kell majd semmitől és senkitől tartanunk, de ezt most még nem tudom megadni. Egy tucat filmre van már szerződésem, amit nem dobhatok félre- nézett rám szomorúan, pedig nem akartam, hogy az legyen.

-         Nézd én nem kérem, hogy dobd el miattam az életed. Tedd azt, amit a legjobban szeretnél. Majd egyszer eljön az-az idő, amikor vissza fogunk jönni ide, öregen és szottyattan fogunk sétálgatni, a szőlősorok között. De azzal is tisztában vagyok, hogy ennek az ideje nem most jött el. Emiatt ne legyen lelkiismeret furdalásod, jó? 

-         Azért jobb lenne, ha mindkét dolgot össze tudnám egyeztetni és nem kéne mindig valakinek fájdalmat okoznom.

-         Úgy szeretlek tudod?- öleltem át nyakát szorosan

-         Hát remélem is, mert nagyon, nagyon imádlak- gördített a hátamra - És ha minden jól megy, akkor már hárman megyünk haza- emlékeztetett tegnap megkötött egyességünkre. Valahogy most egyáltalán nem rémített meg ez a dolog. Sőt…

-         Hát ezért valamit tenni is kell. Magamtól nem fogok teherbe esni-, néztem rá ártatlanul majd Rob a takarót a fejünk fölé hajította, és csókjaival ott halmozott el ahol csak ért……..

Egész délelőtt az ágyban voltunk és egymást kényeztettük. Persze ezt egy cseppet sem bántam. Ha tehettem volna, akkor egész nap vele maradtam volna, de sajnos éhség egyre nagyobb méreteket öltött, így kénytelen voltam valamit összedobni magunknak.

Délután egy kis ficánkolás után, úgy döntöttünk, hogy elégetjük a kalóriát, méghozzá a ház kertjében, lévő medencében. Felvettem piros fürdőruhámat-, ami reméltem, hogy nem marad rajtam túlzottan sokáig- majd a kertbe sétáltam. Rob ajkai egy o-t formáltak, mikor meglátott én pedig úgy tettem, mintha észre sem vettem volna.

-         Bekennél vele?- mutattam fel a naptejet, majd szó nélkül a napozóágyra feküdtem, és bikini felsőmet kioldoztam, hogy Rob szabadon hozzáférhessen hátamhoz. Nem sokkal később már éreztem, ahogy a hűvös krém a bőrömhöz ér és férjem finoman szétkeni egész testemen.

-         Köszönöm- hálálkodtam mikor végzett, majd megkötöttem felsőmet.

-         Bejössz?- mutattam a medencére én, pedig már el is indultam egyet csobbanni.

-         Persze- nyelt egy nagyot közben. Imádtam mikor így néz rám, mert ilyenkor éreztem magam igazán nőnek.

Finoman belocsoltam testemet vízzel, majd lassan beleereszkedtem a medencébe. Hát hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt hideg, de azért ki lehetett bírni. Pár perc után már abszolút kellemes volt a víz hőmérséklete.

-         Nah nem jössz be? Nem hideg ám a víz- pillantottan Robra, aki először tétlenül állt a medence szélén majd két lépést hátralépve indult neki a víznek. Mondanom sem kell, hogy egész arcomat beterítette csobbanása, pedig hajamat nem szándékoztam megmártani. Egy darabig mérgelődtem majd mikor szerelmem a felszínre bukkant elkezdődött az őrület. Egymást fröcsköltük, csikáltuk miközben próbáltam lenyomni fejét ám ő ügyesen kihasználta erejét és lábaim közé csúszva emelt a magasba majd dobott a vízbe.

-         Ha lúd legyen kövér- gondoltam magamba és pont mielőtt a felszínre jöhettem volna, úgy tettem minta nem kapnék levegőt. Egy másodpercig sem tartott a tervem, ugyanis Rob azonnal felhúzott és egészen a medence széléig ráncigált. Arca rémült és tehetetlen volt, amitől alig bírtam visszafogni a nevetést.

-         Úr Isten jól vagy? Ne hívjak orvost?- tapogatta pulzusomat én, pedig eddig bírtam magam türtőztetni.

-         Rob ez csak egy vicc volt- nevettem fel hangosan

-         Micsoda?!- emelte fel hangját szerelmem

-         Csak meg akartalak tréfálni, és ez úgy látszik sikerült-, tudom, hogy gonosz voltam, de nem bírtam kihagyni ezt a lehetőséget. Rob először dühösen tekintett rám, majd elővette szívdöglesztő mosolyát.

-         Nah megállj te kis hazudós- csapott le ajkaimra miközben egyik kezével bugyimba nyúlt.

Hangosan felnyögtem a hírtelen jött érzéstől és tudtam, hogy ennél sokkal többet akarok. Rob elégedett pásztázta tekintetemet, főleg amikor ujjaival belém hatolt. Még szerencse, hogy körülöttünk egyetlen szomszéd sem volt, mert kiáltásaimat, egész biztos, hogy másként értelmezték volna.

Rob egyre jobban ingerelte egész nőiességemet én pedig édes kínomban, azt sem tudtam, mibe kapaszkodjak. Drága férjem észrevette, hogy már nem bírom magam tartani, ezért a medence szélére ültetett, lábaimat pedig széttárta. Nyelvével azonnal lecsapott lüktető pontomra és úgy simult hozzá mintha mindig is oda tartozott volna. Tehetetlenségembe a hideg kőre feszítettem testemet, hogy valamelyest csökkentsem a forróságot testemben, de Rob addig-addig ingerelt, még teljes extázisba nem estem.

Viszonozni akartam kedvességét, de szükségem volt egy kis pihenésre. A következő pillanatban viszont Rob felém térdelt és mélyen belém hatolt. Úgy éreztem meghalok, de csak is azért, mert testem kielégíthetetlenül vágyott rá.

-         Nem bírom-, nyögtem fel hangosan mire Rob végre, megmozdította csípőjét. Most ő játszott velem – ezerszer visszaadva bűnömet - mert olyan lassan birtokolta testemet, hogy tehetetlenségembe a követ kaparásztam. Ismét könyörgően néztem rá - enyhítést várva-, és mint egy jó férj hamar meg is adta nekem. Egyre gyorsabban mozgott, aminek hatására hamar a fellegekbe éreztük magunkat.

Nászutunk első hete többnyire ehhez hasonló dolgokról szólt. Az egész házat beavattuk és alig mozdultunk ki. Nem éreztem magam bűnösnek, pedig néha már teljesen kifordultam magamból annyira vágytam Robra.

A második és egyben utolsó hetet, viszont a kirándulásnak szenteltük. Sétáltunk a környéken. Elmotoroztunk a közeli városokba, romantikusabbnál- romantikusabb helyeken vacsoráztunk, sőt egyszer még vidámparkba is elmentünk.

Olyan önfeledtek és vidámak voltunk, mint az első szerelmes tinédzserek. Nem figyeltünk senki másra, csak magunkra. Ugyan- egy-egy nagyobb városban- megzavartak minket a fotóra éhes rajongók, de Rob most ezért sem volt feszült, mint amilyennek lenni szokott. Fülig érő szájjal állt rajongói mellé és adott nekik aláírást. Büszke voltam rá.

Ebben a két hétben olyan sok minden megváltozott. Egyrészt még az eddiginél is sokkal közelebb kerültünk egymáshoz. Még olyan falakat is ledöntöttünk, amiknek létezéséről sem tudnunk. Többek között ilyen volt a baba is, amelyről otthon nem beszéltünk. Akkor úgy éreztem, hogy jobb is, hogy Rob először nemet mondott családalapítási terveimre, mert ahogy az idő múlt, egyre jobban rájöttem, hogy erre még nem vagyok készen. Nem csak testileg, hanem lelkileg. Fájt, hogy elveszítettem a gyerekünket, és úgy éreztem, mint nő megbuktam, hogy kudarcot vallottam.

De ahogy az idő telt, úgy változtak meg bennem is az érzések. Valahol már nem gondoltam a családalapításra, valahol pedig még jobban vágytam rá. Ez a kettős érzés tombolt bennem hetekig, de amikor Rob bevallotta, hogy szeretne gyereket, a kételyek egy csapásra megváltoztak bennem.

Most mát mindennél jobban vágyok rá és egész biztos vagyok benne, hogy ha hazaérünk első dolgom lesz, hogy elmegyek egy orvoshoz.

A két hét hamar elment. Olyan hamar, hogy már azon kaptam magam, hogy repülőn ülünk, útban, London felé. Ez a két hét volt életem legszebb hete. Toscana a legcsodálatosabb hely a világon. Nem csak a táj miatt- bár az is kétségtelenül lenyűgöző-, hanem az a hangulat, az a légkör, amely azt a helyet körbeveszi, szerintem mindenkit megbabonáz.