25. fejezet.

Köszönöm hogy ennyien írtatok az előző részhez. Tényleg sokat jelent ez nekem.

 Amint látjátok új "témát" tettem fel. Remélem tetszik nektek.

És ez a gyönyörű hátteret pedig Vyvy készítette :)

 Ez a zene illik legjobban a fejezet hangulatához. (szerintem)

Szívem azonnal a torkomba szökött, amint megláttam meztelen testét. Kezemmel görcsösen szorítottam a kilincset és próbáltam uralkodni vágyaimon.

De abban a pillanatban, ahogy megfordult még azt a kevés erőmet is sikerült elvesztenem Mandy mosolyogva felém pillantott, majd kezével mutatta, hogy lépjek közelebb.

Nem kellett kétszer mondani. Gyorsan belöktem magam mögött az ajtót, majd szerelmemet ledöntöttem az ágyra és átadtuk magunkat vágyainknak.

Másnap sikerült Mandy-t meggyőznöm, hogy utazzunk vissza New Yorkba, hiszen nekem amúgy megbeszélésre kell majd mennem, amit sajnos még Steph sem tudott lemondani. Így foglaltattam magunknak két jegyet, természetesen az első osztályra. Mandy erősködött, hogy ő majd kifizeti az ő részét, mondván, hogy ő egy erős, független nő, de biztosítottam róla attól, mert én fizettem a jegyét, még nem vesztette el függetlenségét

Nem értem én a nőket. Egyszer az a bajuk, hogy soha nem lepjük őket meg semmivel, másszor pedig azon problémáznak, hogy túl sokat költünk rájuk és ezzel mindenki előtt, úgy állítjuk be őket, mintha ingyenélőnk lennének. Bennem fel sem merült ez, és miután Mandy-t is megnyugtattam, elkezdhettünk pakolni. Jobban mondva ő kezdett el készülődni, mivel nekem volt egy kis utazó hátizsákom, amibe csak a legszükségesebbek pakoltam be, ezzel szemben neki volt vagy három jól megrakott bőröndje és két utazótáskája.

-         Mandy te tulajdonképpen, hány hónapra készültél megszökni?- kérdeztem tőle viccből, de válasza cseppet sem volt az számomra.

-         Tulajdonképpen úgy gondoltam, hogy örökre elmegyek - fordította el fejét. Először nem jutottam szóhoz, hiszen nem gondoltam volna, hogy képes lett volna mindent maga mögött hagyni egy ilyen dolog miatta, de aztán úgy voltam vele, hogy ezen már fölösleges aggódni, hiszen nemsokára megyünk vissza

-         Az a lényeg, hogy meggondoltad magad- öleltem meg hátulról- De azt azért szeretném tudni, hogy miért akartam ennyire eltűnni?- csókoltam bele nyakába

-         Hát, mert azt hittem, hogy jobb lesz nekem, hogy ha elmegyek azzal a problémák is eltűnnek

-         És, hogy érzed eltűntek?- válasz helyett, megfordult és egy forró csókot nyomott ajkaimra. 

-         Köszönöm, hogy értem jöttél. magamtól talán soha nem mentem volna vissza

-         Nem hagyhattalak elfutni. Tudod beszéltem Johnnal - böktem ki 

-         És mit mondott?- mosolygott rám, de hangjában éreztem a feszültséget

-         Haragszik rád, tudod el akartam neki mondani, hogy én voltam az a másik pasi, de képtelen voltam rá.

-         Egyszer úgy is megtudja.

-         Egyszer. Nagyon megviselte, mikor szakítottál vele?- nah nem mintha érdekelt volna, felőlem akár az óceánba is vetethette volna magát, csupán kíváncsi voltam.

Mandy szemszöge

Erről nem akartam neki beszélni, mivel tudtam, hogy ha elmondom neki azt a pofonos, dolgot, akkor azonnal ki fog borulni. Ismertem már annyira hogy ezt tudjam róla. Éppen ezért egy kegyes hazugsággal sikerült lerendeznem a dolgot.

Miután minden cuccomat a bőröndjeimbe pakoltam a reptér felé indultunk. Apu vitt ki minket, mert nem szerette volna, hogy taxizzunk mikor neki is, van kocsija.

Láttam rajta, hogy nem örül neki, hogy visszamegyek, de nem volt annyira önző, hogy ezt meg is mondja nekem.

A reptéren szerencsére, egy paparazzi sem várt, így akadálymentesen tudtunk a bejáratig eljutni, ahol sajnos el kellett köszönnöm apától.

Rossz volt látni, szomorú arcát, amit bárhogy is próbált elrejteni nem sikerült neki.

Mikor elfoglaltuk kényelmes üléseinket azonnal elbóbiskoltam és csak akkor ébredtem meg, mikor a megérkeztünk. Nagyon fáradt voltam,

Összeszedtük csomagjainkat, majd a kijárat felé igyekeztünk, azonban most nem volt olyan szerencsénk, mint Los Angelesben. Rob egyik rajongója hangos kiáltással jelezte, hogy kedvence megérkezett. Rob azonnal magára kapta szemüvegét, majd engem is erre utasított. Nem vitatkoztam vele.

Aztán mikor a kapun kiértünk elszabadult a pokol. A fotósok kattogtatni kezdték a gépeiket miközben folyamatosan egy kérdést üvöltöttek az arcunkba

„Robert, ez-az új barátnője?”

Mindketten tudtuk a választ, de egyikünk sem mondott semmit. Ugyan erről még nem beszéltünk, de biztos voltam abban, hogy Rob sem szeretné kapcsolatunkat a nyilvánosság elé tárni. Végül az egyik testőre segítségével sikerült, a ránk váró kocsiig eljutni.

Cuccaimat az ajtó elé raktam, majd ugrottam is be a sötétített ablakú kocsiba. Levettem a szemüvegemet, hiszen ide bent erre nem volt semmi szükségem, de Rob meg sem moccant. Az ablakon bámult kifelé, miközben kezeit ökölbe szorítva, maga mellett tartotta.

Át akartam ölelni, megnyugtatni de nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet ezért inkább hagytam, hagyj, maradjon most egy kicsit egyedül a gondolataival.

Sajnos ennek az lett a végeredménye, hogy egész úton hozzám sem szólt, sőt mikor a lakásomhoz értünk akkor is csak nagy nehezen tudtam egy „sziá-t” kicsikarni belőle.

Remek.

Bármennyire is bántott viselkedése, nem mutattam ki érzéseimet, hiszen nem akartam már most veszekedni.

A bőröndjeimet hála a liftnek hamar felvittem. Nem lepődtem meg, mikor Kevin-t a lakásomon találtam, mivel utazásom előtt pont én, adtam neki egy kulcsot, arra az esetre, ha bármi történne.

Őt viszont nagyon meglepte, hogy engem itthon talált de természetesen örült.

Neki is elmeséltem az előbb történeteket és nem győzött meggyőzni a felől, hogy Rob biztos csak azért viselkedett így, mert váratlanul érte, hogy kapcsolatunkat már így az elején leleplezték, legalább is egy filmben, amit nemrég látott ez történt.

Csak reménykedhettem benne, hogy Rob is csak ugyanezt éli át, mint abban a filmben szereplő pasi, de akkor is kicsit bántott, hogy hirtelen ennyire megfagyott.

Már olyan este tíz óra lehetett mikor valaki csengetni kezdett. Rögtön rohantam is a kaputelefonhoz és nagy kő esett le a szívemről mikor meghallottam Rob hangját. Habozás nélkül engedtem be őt, miközben gyorsan megigazítottam hajamat, hogy ne úgy nézzek ki, mint aki egy hete nem fésülködött.

Mikor felért az emeletre, mint egy őrült, olyan gyorsan nyitottam ki az ajtót majd egyenesen a karjaiba ugrottam.

-         Ne haragudj Mandy- ölelt át szorosan.

-         Rob úgy megijesztettél - néztem gyönyörű szemeibe - De egyáltalán nem haragszok rád

-         Sajnálom, hogy ilyen hülye voltam- kért tőlem bocsánatot

-         Nah gyere, menjünk be - húztam magammal, majd mikor az ajtót sikerült lábaimmal becsuknom újra Rob ajkai után kaptam, aki szerencséjére nem volt rest visszautasítani

Másnap Rob ölelő karjaiba ébredtem. Egy ideig figyeltem édes szuszogását, de aztán mivel már amúgy is éhes voltam, kimentem a konyhába hogy készítsek valami reggelit, szerelmemnek és magamnak is.

Nem tudtam, hogy mik voltak a szokásai ezen a téren, de mivel Los Angelesben pirítóst evett tojásrántottával, ezért arra gondoltam, hogy én is azt készítem el.

Felvertem vagy öt tojást, amit egy kicsit megsóztam, majd a forró olajon megsütöttem. Alig vártam, hogy készen legyen, annyira megéheztem. Igaz, hogy eredetileg csak Robnak csináltam, de talán kettőnknek is elég lesz, én amúgy sem tudok reggel sokat enni.

Mikor készen lettem, gyorsan tálcára raktam még egy kis kávét, majd szerelememhez mentem, aki már az ágy szélén törölgette kissé csipás szemeit.

Miután megreggeliztünk sajnos mind a kettőnket, hívta a kötelesség így egy hosszú, forró csók után kénytelenek voltan egymástól egy időre elköszönni.

A munkahelyemen, ahogy vártam, már mindenki lobogtatta az újságot a kezükben ahol mi voltunk a címlapon. Abszolút nem örültem neki, sőt belül tajtékzottam a dühtől, de senkinek sem mertem kimutatni valódi érzéseimet. Egy embert kivéve. Miranda amint megérkezett magához hívatott az irodájába ahol, mint mindenki ő is a képembe nyomta az újságot.

Nem tudtam mit mondani, azért inkább csöndben végighallgattam mondandóját, ami két részből állt. Az egyik, hogy én, mint az ő alkalmazottja köteles lettem volna neki beszámolni a magánéletemről. Legszívesebben beolvastam volna a boszorkának, amiért ilyet mondott nekem, de nem tehettem semmit, hiszen abban a pillanatban, ahogy ezt megtenném, szedhetném is a sátorfámat. Ezt pedig nem akartam.

Viszont a beszélgetés második részre teljesen megdöbbentet. Szinte utasított, hogy ha kapcsolatunk nem is minden részét, de a fontosabb momentumait köteles vagyok neki elmondani, hogy az Elle magazin hozhassa le először a híreket. Szerintem arcomról is visszatükröződött, hogy mit éreztem abban a pillanatban, de mikor éppen szólásra nyitottam volna a számat rögtön leállított, hogy bármit is akarok mondani, ne tegyem. Nem tettem.

 Bár úgy éreztem magam, mint öt éves gyerek, akit a szüleik rövid pórázon tartanak, csak hogy én már közel sem voltam gyerek. Ha nem is mostanában, de hamarosan harminc leszek és nincs szükségem arra, hogy egy éppen klimax korszakát élő nő kioktasson engem.

A rossz kedélyállapotomat csak Lindsay tudta valamelyest feljavítani azzal, hogy estére elhívott engem és persze Robot is egy szerinte kellemes helyre, hogy bulizzon egy jót. Mivel amúgy is régen voltam szórakozni elfogadtam az ajánlatát.

Szerencsére Robnak is tetszett az ötlet, így miután este sikeresen elkészültem elindultunk a megadott címre.

Látta rajtam, hogy valami bajom van, de mikor rákérdezett egyszerűen azt hazudtam neki, hogy munkahelyi problémáim vannak.

Remélem, elhitte.

Egész délután Miranda szavain kattogtam. Tudtam, hogy nem leszek képes a személyes életemet közszemlére állítani, viszont ezzel azt is tudtam, hogy ha nem vallok, akkor hamar vége lesz írói karrieremnek.

Mire megérkeztünk Lindsay már kint várt minket az épület előtt. Gyorsan bementünk még mielőtt valaki kiszagolná, hogy itt vagyunk és a szórakozóhely talán legcsöndesebb zugába ültünk.

Rob akár mennyire is ellenkezett, rendeltem magamnak egy erősebb italt, hogy valamennyire csillapítani tudjam feszültségemet. Bár nem hiszem mojítóban annyi alkohol, lenne amennyire most nekem szükségem, lenne, de megelégedtem ennyivel.

Mikor a hangulat már a tetőfokára kezdett hágni magammal húztam Robot a táncparkettre. Csábosan mozgattam a csípőmet előtte, miközben ő kezeivel testemet fedezte fel. Újra és újra.

De egyszer csak minden megváltozott… 

komikat nagyon, nagyon várom ....:D

24. fejezet

Köszönöm az előző fejezethez érkezett kommenteket. Nagyon hálás vagyok értük :)

Hazugságvizsgálat 

Egész délutánt egymás karjaiban töltöttük. Ki sem keltünk az ágyból, ahová nagy nehezen sikerült eljutnunk valamikor. Még szerencse, hogy nincs senki a házban, mondjuk engem az sem zavarna.

Még a napját sem tudom megmondani, mikor voltam utoljára ilyen boldog. Valószínűleg soha.

-         Rob, nem akarsz aludni?- kérdezte Mandy, kissé álmoskás hangon. Mondjuk, nem csodálom, hogy álmos. Ilyen eseménydús délután után… De nekem eszem ágában sem volt aludni.

-         Te aludj nyugodtan. Nekem jobb tervem van- pusziltam meg verejtékes homlokát

-         Valami nagyon jó ötleted, ha így mosolyogsz – bújt mellkasomra, miközben én gondosan betakargattam, hogy meg ne fázzon.

Én is kissé álmos voltam, de ahelyett, hogy álomra hajtottam volna a fejemet, továbbra is az ő kényeztetésével foglalkoztam. Egyik kezemmel hátát simogattam, miközben kedvenc dalomat dúdoltam neki. Tisztára úgy éreztem magam, mint Edward, aki még altatódalt is írt Bellához, amit utána minden éjszaka eldúdolt.

Tényleg. Ez nem is rossz ötlet. Hogy nekem ez eddig miért nem jutott eszembe?! De nem olyasmit kéne mind Edward, mert oké hogy szeretek zongorázni de nem vagyok olyan jó komolyzene komponálásában.

Egy ideig még hallgattam szerelmem kellemes szuszogását, de szemeimet egyre nehezebben tudtam nyitva tartani, így nem sokkal később én is követtem őt az álmok világába.

Nem tudom, hány órakor de egyszer csak hangos kiabálásra ébredtem fel. Hamar rájöttem, hogy a női hang birtokosa Mandy, de a férfi hangját csak akkor tudtam beazonosítani mikor kislányomnak, szólította szerelmemet.

-         Apa fejezd ezt be. Nagylány vagyok, nem tinédzser, el tudom dönteni, hogy kivel járok, nem kell hozzá a te engedélyed

-         Én vagyok az apád, így úgy gondolom, hogy jogom van ezzel, sráccal elbeszélgetni, főleg hogy egy híres hollywoodi színész. Ki tudja, mit akar tőled. Mi van, ha csak arra kellesz neki. Tudod- célozgatott az apja, amivel úgy pár hete egyet is értettem volna, hiszen tényleg nem kellettek másra a nők, de Mandy-vel egész más a helyzet

-         Figyelj, elhiszem, hogy féltesz, de nincs miért.

-         És ha megint valami butaságba keveredsz?

Szólalt meg az apukája mire válasz nem érkezett, pedig hiába füleltem, még levegőt sem vettem, hátha annak zaja elnyomja Mandy hangját, de ennek ellenére sem hallottam semmit.

Viszont ezzel a kijelentésével bogarat ültetett a fülembe.

Persze, lehet csak valami ártatlan csíntevésről, van szó, aminek mára már semmi jelentősége nincs, de mi van, ha valami komoly dolog van a háttérben?

Nem, nem. Nem szabad ilyeneken törnöm a fejemet, mert akkor olyan dolgokat fogok beképzelni, ami nincs is. Ha valami komoly dologról van szó, Mandy úgy is elfogja mondani - nyugtattam meg magamat.

Tovább füleltem, de szavak helyett halk lépteket hallottam közeledni az ajtó felé.

Amilyen gyorsan csak tudtam, magamra kaptam a gatyámat, hogy ha esetleg Mandy apja nyitna rám, ne anyaszült nesztelenül találkozzak vele először. Szerencsére ez nem következett be, mert pár másodperc múlva Mandy nyitott ajtót.

-         Felébresztettünk?

-         Nem, dehogy is. Már fent voltam- vigasztaltam meg gyorsan, mert nem akartam hogy emiatt esetleg lelkiismeret furdalása legyen

-         Akkor jó. Ne haragudj, hogy ezt végig kellett hallgatnod- kért bocsánatot, amire semmi szükség nem volt, hiszen lehet én is így cselekednék, ha lenne gyerekem

-         Nyugi, az én apukám is ilyen volt a nővéreimmel. Emlékszem az egyiket úgy kikérdezte, hogy sírva menekült a házból, de szó szerint- próbáltam viccelődni, de ő abszolút nem nevetett rajta.

-         Én nem akarom, hogy sírva menekülj el, innen- biggyesztette le ajkát, majd nekem háttal fordult, de még is így láttam, hogy szeme sarkát törölgeti. Rögtön felpattantam az ágyról és hátulról átkaroltam karcsú testét.

-         Akármit is mond az apád én, nem fogok elfutni. Felőlem még hazugságvizsgálónak is alávethet, attól sem riadok vissza

-         Olyan hülye vagy- fordult végre velem szembe – De most, hogy így mondod, tényleg van neki egy ilyenje - mondta tök nyugodtan, ami engem viszont cseppet sem nyugtatott meg, sőt annyira bepáráztam tőle, hogy szóhoz sem jutottam.

-         Nyugi csak vicceltem- nevetett rajtam.

-         Nah megállj te boszorka- kaptam fel karjaimba és egyenesen a fürdőbe indultam.

-         Rob, állj le, kérlek ne, nem akarok vizes lenni- csapott a fenekemre, de én nem hagytam magam.

A zuhanyzókabinba raktam, ahol még ugyan próbálkozott megszökni, de amint vizet eresztettem testére, levette felsőjét és ördögi mosoly jelent meg az arcán.

- Pattinson, te ebből ma nem eszel- simított végén, puha keblein. Teljesen elvesztettem a fejemet. Legszívesebben azonnal magamévá tettem volna.

- Ennyivel nem úszod meg- vigyorgott tovább, majd rövid sortjához nyúlt, amit szépen lassan simogatott le testéről, természetesen a bugyival együtt. Az előbbi kijelentésemet megcáfolva, most már tényleg elvesztettem a fejemet. Combjába markoltam, viszont ő egy pillanat alatt lerázta kezeimet.

- Itt a szivacs, mosdass meg, de semmi szex- figyelmeztetett, mire most az én arcomra szökött mosoly az ötletem miatt.

Kivettem kezéből a szivacsot majd nyomtam rá egy kis eper illatú tusfürdőt. A fallal szembe fordítottam, miközben mosni kezdtem a hátát. Amikor ezzel végeztem a fenekét is habossá tettem, de legérzékenyebb pontját kihagytam. A legjobb maradjon a végére.

Még mindig háttal nekem, gyönyörű kebleit kezdtem simogatni. Hallottam, ahogy halkan felnyög, és hogy szaporábban veszi a levegőt.

A szivacsot a padlóra dobtam és két kezem közé nyomtam egy kis tusfürdőt majd két lába közé nyúltam.

- Rob- nyögött fel.

Tudtam, hogy ennek ő sem tud ellenállni, így tovább folytattam a kényeztetését. Egyik kezemmel kívülről simogattam tovább, míg szabad kezem pár ujjával teste mélyére hatoltam.

Szaporán mozgattam ki-be őket, míg teste remegni nem kezdett. Ekkor szembe fordítottam és nyelvemmel fejeztem be teste tűzijátékát.

-         Bolond vagy- lihegett tovább, mire én egy vad csókod nyomtam ajkaimra.

-         De te így szeretsz

-         Ebben- szakította meg csókunkat- teljesen igazad, van- majd ajkaink újra egymáséra tapadtak.

Nem sokáig maradtunk a zuhany alatt. Gyorsan megtörülköztünk, majd felöltöztünk, aminek én nem nagyon örültem, hiszen szívesen töltöttem volna a nap további részét az ágyban töltve szerelmemmel, de tudtam, hogy kötelezettségeim is vannak.

Remegett is a gyomrom rendesen az idegességtől.

-         Nyugi nem lesz semmi baj - szorította meg Mandy a kezem mikor már a lépcsőn is leértünk.

Egy üvegajtó keresztül, aztán kiértünk a hátsó kertbe, ami koránt sem nevezhető kertnek, hiszen a telek olyannyira messze nyúlt el, hogy még a végét sem lehetett látni.

Gyönyörű volt, ahogy a nap utolsó sugarai megvilágították a szőlőültetvényeket. Nem sok ilyen hely található Los Angelesben az biztos.  Még órákig tudtam volna nézni szemem elé táruló mesés látványt, ám Mandy apja félbeszakított.

-         Végre, h lejöttetek, azt hittem már egyedül fogok borozgatni- mosolygott felénk, egy kissé ősz hajú, ötvenes éveiben járó férfi.

-         Volt egy kis dolgunk- próbált hárítani Mandy, ám arca pirossága pontosan elárulta, hogy miért késtünk ennyit.

-         Nem kell szabadkoznotok én is, voltam fiatal- hozott már engem is zavarba Mandy apja ezért próbáltam inkább más felé terelni a beszélgetést.

-         Szeretnék bemutatkozni önnek. Én Robert Pattinson vagyok, Mandy barátja- nyújtottam felé jobbomat. 

-         Tudom, hogy azt kéne mondanom, hogy örülök, hogy megismerhetlek de ezt majd pár nap, hét, hónap, talán évek után tudom csak megmondani.

-         Nah de apa- szólt közbe Mandy

-         Most mi van? Én csak őszinte voltam

-         Ki kell, hogy ábrándítsam Önt, hiszen én nem csak pár napig, hétig, hónapig, sőt nem is évekig, hanem egész életem végégig szeretnék Mandy-vel lenni- biztosítottam szándékaimról.

-         Remélem komolyan is, gondolod. Nos nem szeretnél egy kis bort inni?- nyújtotta felém a poharat, amit vétek lett volna visszautasítani

-         Örömmel

-         Nos akkor én felmegyek a szobámba, egy kicsit később lenézek, hogy él a még Rob- viccelődött Mandy, de mint fent is most sem véltem humorosnak kijelentését. Miután Mandy otthagyott engem az apjával, aki még mindig nem mutatkozott be, helyet foglaltam az egyik szerintem több milliót érő antik széken.

-         Nos mik a szándékaid?- tette fel rögtön az első kérdését, de én egyelőre hárítottam

-         Nevét esetleg elmondaná? Mert így nem tudom, hogy szólítani

-         Persze, milyen illetlen vagyok George, vagyok. Szóval mik a szándékaid?

-         Egyelőre még nem tudom a szándékaim, hogy mi lesz egy hét, hónap vagy év múlva, csak azt tudom, hogy vele szeretnék lenni- válaszoltam, miközben ittam egy korty bort

-         Szereted a lányomat?

-         Igen. Nagyon.

-         Mióta jártok?

-         Nos…hát már egy ideje ismerem, de igazán csak pár hete vagyunk, együtt- hazudtam neki, hiszen ténylegesen csak mától vagyunk egy pár

-         Vannak testvéreid?- folytatta a vallatást

-         Igen. Van két nővérem.

-         Akkor te ilyen lányos férfi vagy. Ez nem jó hír – rázta meg a fejét.

-         Szerintem, azért mert van két nővérem, nem vagyok homokos, ha erre céloz. Igenis ki tudok akár Mandy akár magam mellett állni.

-         Azt látom. És ez tetszik. Ha jól tudom színész vagy. Drogozol?- Jézusom, miféle kérdés ez?

-         Nem, nem drogozom. De ez hogy jön ide?

-         Csak tudni akartam.

Persze, csak tudni akarta. Azt nem akarja tudni, hogy mikor kezdtem el járni? Hogy mi volt ez első szavam? Hogy megkaptam e minden oltást? Mert szerintem ezek is legalább olyannyira lényegtelen dolgok, mint a kérdései.

-         Van valami örökletes betegséged?- kezdett bele újra.  

-         Nem. És ez miért fontos?- kezdett kikészíteni az öreg

-         Hogy tudjam az unokáim milyen betegséged, örökölhetnek - válaszolta egyszerűen mire az én állam a padlót súrolta a meglepettségtől

Unokák? Gyerekek? Még csak 24 éves vagyok. Nem szeretnék gyereket. Majd pár év múlva. 

-         Egyelőre még nem tervezzük a családalapítást- zártam le a témát

-         Hova jártál iskolába?

-         Londonban jártam iskolába. Ott éltem, születtem. A szüleim szintén Angolok. Nem drogozok. Nincsenek nemi betegségeim, sem, semmilyen más sem. Mandy-vel védekezünk. Szeretek gyors étteremben enni, de jobban szeretem a házi kosztot. Zongorázok és gitározok, valamint a harmadik szenvedélyem Mandy és a színészet után az éneklés. Dohányzom. Van két lakásom. Egy New Yorkban és egy Londonban. Akar valamit még tudni?- keltem ki egy kicsit magamból.

-         Nem, mindent elmondtál- válaszolt teljesen nyugodt hangon, ami még jobban kikészített.

-         Tudod Rob, csak tesztelni akartalak. Egy igazi férfi pontosan azt tette volna, ami te.

-         Ezek szerint szabad utat kapok?

-         Azért rajtad tartom a szememet - húzta mosolyra a száját- Nah nyomás fel a lányomhoz, még mielőtt megőrülne

Nem kellett kétszer mondani. Szinte futva tettem meg, a hozzá vezető utat. De mikor kinyitottam szobája ajtaját nem várt látvány tárult a szemem elé. 

Ne utáljatok :D Friss legkorábban hétfőn lesz, mert 7végén nem vagyok itthon. 

De most 10 komment alatt nem hozom :D

Tudom, szemét vagyok :)

23. fejezet

Itt a következő :) Komikat várom. Nagyon :D 

http://www.youtube.com/watch?v=2IFF9yu5i3k&ob=av3n

Igent mondott. Igent. Abban a pillanatban, ahogy ezt kimondta, úgy éreztem szívem, kettéhasad. Még akkor sem éreztem ilyen fájdalmat, mikor az első, igazinak hitt szerelmemet rajtakaptam egy másik pasival az ágyunkba, szeretkezni. Talán azért, mert őt soha nem szerettem annyira. Ma már tudom, hogy akkor csak azért hittem, hogy szerelmes vagyok, mert ő volt az első barátnőm. És ez úgy gondolom mindenki életében nagy dolog.

Innentől kezdve szinte elkerülhetetlen volt, hogy ne induljak el a lejtőn, ahonnan még Kristen sem tudott visszarángatni.

Ma már teljesen más ember vagyok, mint pályafutásom elején.

 Akkor elvakított a hirtelen jött siker  és nem törődtem senkivel és semmivel.

 De mára már minden eddig jónak vélt dolog kezd egyre idegesítővé válni. Utálom, ha írnak rólam, főleg olyan dolgokat, ami nem is igaz. Utálom, hogy minden mozdulatomat emberek millió figyelik és utálom, hogy olyan embereket bántok meg, akiket nem kellene

Most már bánom, hogy elküldtem Mandy-t, hogy nem hallgattam végig és hogy így megaláztam, mert nem ezt érdemelte meg, annak ellenére, hogy rettenetesen fájt, hogy igent mondott. Mikor megjelent nálam, teljesen elvakított a düh, nah és a kellő mennyiségű pia, amit a műsor után tömtem magamban, így aztán nem is tudtam tiszta fejjel gondolkodni. Pedig a kisírt, duzzadt szemei is arról tanúskodtak, hogy valóban igazat mondott. De én elküldtem őt.

Az elmúlt öt napban nagyon sokat gondolkodtam rólunk, a kapcsolatunkról és arra jutottam, hogy ugyan mindketten meghoztuk a magunk rossz döntéseit de, én még látok arra esélyt, hogy helyrehozzuk ezt az egészet. Legalább is én így gondolom.

Tegnap telefonált John és csalódottan mesélte, hogy mi történt, és hogy mennyire haragszik rá és a szeretőjére. Akkor nem mondtam semmit, de mivel megkért, hogy ma találkozunk el, fogom neki mondani, hogy én vagyok az a bizonyos harmadik fél. Nem hazudhatok tovább.

Tisztában vagyok vele, hogy ezzel végleg vége a barátságunknak, de én egyáltalán nem bánom, mivel én soha nem is akartam vele jóba lenni, csupán közel akartam lenni Mandy-hez.

Elszívtam az utolsó cigit, ami a dobozban volt, majd az egyik még tiszta gatyámat, magamra kaptam.

-         Kéne már egy bejárónő - néztem körbe a szobába, ami tele volt koszos ruhákkal. Hát igen, amióta saját házam van, nem igen foglalkoztam a tisztán tartásával. Egyrészt nekem erre nincs időm, hiszen rengeteget utazom, másrészt kedvem sincs hozzá.

Miután felöltöztem taxival mentem a megbeszélt helyre.

Beültem az egyik legcsöndesebb sarokba és rendeltem egy sört. A pincér csaj eléggé kikerekedett szemekkel nézett rám mikor rájött, hogy ki vagyok, de aztán gyorsan lelépett. Remélem, nem akarja közölni Twitteren, hogy itt vagyok, mert akkor pár perc és elszabadul a pokol.

Épp mikor megkaptam a sörömet akkor érkezett meg John. Látszott rajta mennyire, hogy nyúzott.

-         Szia Rob- köszön nekem, majd leült velem szembe

-         Szia. Mi a helyzet?- kérdeztem tőle, bár sejtettem, hogy mit fog válaszolni

-         Ne is kérdezd, pocsékul vagyok. De ennek is van jó oldala. Legalább nem vettem el egy ilyen semmirekellő lányt. Gondolom csak pénzt akart kicsikarni belőlem- forrt bennem a düh, legszívesebben az egész asztalt a fejére butítottam volna. De kénytelen voltam türtőztetni magam.

-         Szerintem Mandy nem a pénzedet akarta. Van neki is elég

-         Jajj Rob ne legyél ilyen naiv. Bár pont én mondom, aki szépen belesétált a csapdájába, de szerinted, honnan van ennyi pénze?

-         Hát mondjuk onnan, hogy sikeres író. Olvastam már egy-két cikkét – keltem Mandy védelmébe 

-         Jah, azt a munkát is azért kapta, meg mert megdugatta magát a főnökkel

-         Nah most már elég legyen - csaptam egyet az asztalra

-         Hé Rob mi szar bajod van?

-         Tényleg tudni akarod?- kérdeztem, és mivel ő csak nézett, mint Jani a moziban folytattam - Tudod, az egy dolog hogy hazudott neked és hogy megcsalt. Mert tudod megértem. Én is voltam már ilyen helyzetben, ha jól emlékszem

-         Basszus még mindig itt tartunk?

-         Nem, nem itt tartunk. De hogy beszélhetsz így róla? Tudod nagyon jól, hogy nem egy pénzéhes nő, aki csak úgy ér dolgokat az életben, hogy szétrakja a lábát a férfiaknak- emeltem fel a hangomat, amivel sikerült elérnem, hogy körülöttünk mindenki minket figyeljen.

-         Azt te csak hiszed. Vannak forrásaim

-         Micsoda forrásaid? Nem veszed észre, hogy milyen hülyeségeket beszélsz?

-         Rob, már ne is haragudj, de ki az áldozat én vagy ő?

-         Neked is vannak titkaid, amiket nem mondtál el neki – hívtam fel, erre az igen csak fontos dologra a figyelmét

-         Lehet, hogy nekem is vannak titkaim, de én nem feküdtem le senkivel

-         Mindegy, annyira mindegy. Nekem most mennem kell - kaptam fel kabátomat

-         Még csak most jöttem

-         Nem érdekel- válaszoltam, ledobtam egy kis pénzt az asztalra majd már ott sem voltam.

Nagyon felidegesített. Fájt, hogy így beszélt róla, annak ellenére, hogy valamilyen szinten igaza volt. Tudom, hogy Mandy nem ártatlan, hogy hibázott, de John se egy ma született bárány.

Találkoznom kell Mandy-vel – határoztam el magamban. Gyorsan leintettem egy taxit és már indultam is a háza felé.

Nem volt túl sok időm a gondolkozásra, hiszen a kávézótól még sétálva is csak tizenöt perce van a lakása, de pont elég volt ahhoz, hogy minden bátorságomat összeszedjem.

Elhatároztam, hogy bármi is fog történni addig nem megyek el még, meg nem hallgat. Bár lehet, hogy azok után, amiket mondtam, azt hiszi, hogy megutáltam. Mondjuk ez még mindig a jobbik lehetőség lenne, hiszen ha én elmondanám neki, hogy abszolút nem így van akkor több esély lenne helyrehozni a kapcsolatunkat, viszont ha haragszik rám, sokkal nehezebb dolgom lesz.

Öt perc után végre megérkeztem. A kapuhoz rohantam ahol rögtön csengetni kezdtem, de mint a legutóbb most sem vette fel. Telefonon is próbálkoztam, de az ki volt kapcsolva. 

Újra a csengő után nyúltam, aminek sípoló hangja már nagyon kezdett idegesíteni.

- Mandy nincs itthon- szólt a hátam mögül valaki. Megfordultam és ismét Kevinnel találtam magam szembe.

-         És nem tudod, hogy mikor jön haza?- kérdeztem tőle. De válaszára nagyon nem számítottam.

-         Nem mostanában

-         Mi, az hogy nem mostanában?- értetlenkedtem

-         Mandy elköltözött. Sokkal jobb lesz ez neki. Szeretett volna egy kis környezetváltozást.

-         És… és hova költözött?

-         Sajnálom, de én sem tudom

-         Mi az, hogy nem tudod?- emeltem fel a hangom idegességemben.

-         Mandy egyik nap sírva jött haza és azt mondta el, kell mennie innen, mert úgy érzi megfullad ebben a városban

-         De, de miért? Miért költözött el csak úgy hirtelen?

-         Szerintem, csak menekül a problémái elől. De megnyugtatlak ne örökre ment el.

-         Kérlek Kevin, segíts nekem. Beszélnem kell vele - könyörögtem neki, hiszen muszáj tudnom, hogy hol van

-         Én tényleg elmondanám, ha tudnám, de nekem sem mondott semmit csak azt, hogy az apjához megy.

-         Oh, köszönöm, köszönöm – öleltem át Kevint

-         Nincs, mint cica fiú- simogatta meg hátamat, mire én azonnal eltoltam magamtól. Még a végén az kell, hogy buzinak higgyenek az emberek.

-         Ne haragudj, de nem tudok ilyen jó pasiknak ellenállni - hozott még jobban zavarva Kevin.

-         Én a lányokat szeretem bocsi. De ha majd egyszer még is homoszexuális leszek te, leszel az első, aki megtudja

-         Ajánlom is. Nah de menj és találd meg azt a nőszemélyt és hozd vissza

-         Rendben. Rajta leszek

Tudtam is, hogy hol kezdjem.

Felhívtam Tom egyik haverját, akivel ugyan már nagyon régen találkoztam, de mivel ő anyakönyvezteti irodában dolgozik, remélem tud majd nekem segíteni.

- Szia Peter én Rob vagyok. Robert Pattinson – szóltam bele a telefonba

-         Szia. Ismerlek, főleg mivel a barátnőm megrögzött Twilight mániás

-         Sajnálom- tényleg sajnáltam, hiszen én pontosan ismerem ezeket a megrögzött Twilight mániásokat

-         Én is. De mondjad, miben segíthetek?

-         Mandy Moore apjának a neve kéne nekem, és ha esetleg azt is ki tudnád deríteni, hogy most éppen hol lakik, akkor annak nagyon örülnék, és persze meghálálnám valamivel

-         Oké, ez könnyű lesz. Igyekezni fogok, csak most rengeteg dolgom van. Estére viszont szerintem, meglesz. Utána akkor felhívlak. Így rendben van?

-         El sem tudom mondani mennyire hálás, vagyok érte.

-         Majd küldj egy aláírást, a csajom biztos odáig lenne érte

-         Rendben, majd akkor később beszélünk. 

Megkönnyebbülten tettem le a telefont, hiszen ha minden jól megy, még ma megtudom, hogy hova „menekült” Mandy. Haragszok rá, amiért egy szó nélkül lelépett. Tudom, hogy nem voltam vele túl kedves, de ő is hibázott, nem is egyszer. Persze ezt nem hozhatom fel örökké mentségemként, de akkor sem kellett volna ezt tennie

Olyan este nyolc fele aztán végre megcsörrent a mobilom. Peter remek hírekkel szolgált, hiszen megtudtam, hogy Mandy édesapját George Moore-nak hívják, és hogy jelenleg Los Angelesben lakik.

Remek. Már csak abban kell reménykednem, hogy valóban a megadott címen lakik, de ha nem az sem akadály. Akár a föld alól is, de előkerítem Mandy-t.

Ahogy letettem a telefont rögtön hívtam is a légitársaságot, hogy foglaltassak magamnak egy repülőjegyet a legkorábbi járatra. Szerencsémre, pont három óra múlva indul egy, ami elegendő idő lesz, arra hogy a legszükségesebb dolgokat összepakoljam, és hogy értesítsem Stephanie-t hogy a következő napokra, ne szervezzen nekem semmit. Persze jó szokásához híven vagy három interjút már beszervezett, amiket így kénytelen lesz lemondania, de pár napot ki fognak nélkülem bírni az újságírók, főleg, hogy egy másikhoz igyekszem éppen.

Három óra múlva már a Los Angeles felé tartó járaton ültem. Rettentően ideges voltam nem csak amiatt, hogy megtalálom e őt hanem ,hogy ha ez sikerül, akkor mit fogok neki mondani. Régen sem voltam valami jó az érzelmek kifejezésében és ez a képességem mostanra sem fejlődött sokat. Lehet ez furcsa, hiszen színész vagyok vagy legalább is valami olyasmi, de én akkor sem tudom a saját érzelmeimet megfelelően kimutatni

 Pár nagyon lassú óra után, végre megérkeztem Los Angelesbe. Gyorsan felkaptam a táskámat és már rohantam is a rám váró fekete kocsihoz.

Persze azok az átkozott fotósak valahonnan megtudták, hogy érkezem és amint megláttak rögtön kattogtatni, kezdték gépeiket. Kedvem lett volna az összeset a földhöz vágni a fényképező gépeikkel együtt de, akkor valószínűleg az estét az egyik helyi börtön cellájában kéne töltenem, amire nekem most, nagyon nincs időm.

Pár segítő testőr segítségével aztán végre sikerült eljutnom a kocsihoz. Gyorsan bepattantam és már száguldottunk is a megadott címre. Szerencsére a sofőrt már egy jó ideje ismerem, így mikor megemlítettem neki, hogy nagyon sietek, rögtön vette a lapot és még jobban a gázra lépett. A gyors sebességnek köszönhetően, hamar egy mediterránt építésű házhoz értünk, aminek udvarában egy hatalmas medence terült el. Pajzán gondolatok ezrei lepték el elmémet, de gyorsan ki kellett őket vernem a fejemből, hiszen először imádott nőm szívét kéne vissza vagy egyáltalán meghódítanom.

Nem álltam meg a kapunál, ami szerencsére tárva nyitva volt, egyenesen a bejárati ajtóhoz sétáltam. Megnyomtam a csengőt, ami hangos dallamot kezdett játszani és ezzel együtt az én szívem is hevesebben kezdett verni. Hallottam, ahogy valaki felkiált, de nem voltam benne biztos, hogy Mandy hangját hallom, mert a csengő minden zajt elnyomott.

Pár pillanat múlva aztán végre kinyílt az ajtó és Mandy meglepett arcával szembesültem. Még pont időben észbe kaptam, mert ahogy rájött, hogy én állok vele szemben, rögtön rám akarta csukni az ajtót de én azt lábammal sikeresen megakadályoztam  

-         Rob, kérlek, menj el- kiáltott fel kétségbeesetten

-         Nem, addig nem, míg meg nem hallgatsz- válaszoltam határozottan

-         Nekik már nincs miről beszélnünk.

-         De igen is van. Attól, mert egy másik városba költöztél még a problémáidtól, nem szabadultál meg – löktem be az ajtót

-         Azonnal menj innen, kérlek, vagy hívok egy rendőrt- kapkodott kezeivel össze-vissza

-         Tessék itt van az enyém- nyújtottam neki a mobilomat – Felőlem hívhatod az összes zsarut, aki a városban tartózkodik, vagy az FBI-t, engem az sem érdekelne, mert akkor is végig fogsz hallgatni - mondtam egyenesen megrémült szemeibe

-         Hogy… hogy találtál rám?

-         Tudod, vannak kapcsolataim - vigyorogtam

-         Megölöm Kevint, direkt megmondtam neki, hogy ne mondja el sem, neked sem senki másnak hogy hol vagyok- bosszankodott tovább

-         Nem ő volt az. De mindegy nem is ezért jöttem- léptem közelebb hozzá, mire ő rögtön hátrált egy lépést.

-         Miért nem tudsz végre békén hagyni Rob? Tudom, hülyeséget csináltam. Egy idióta voltam, hiszen, hogy is hihettem azt, hogy egy ilyen hazugságot el tudok tusolni. Nem kell még egyszer ezt elmondanod. Nem vagyok kíváncsi egy újabb megalázó beszédedre. Tudom, hogy a szemedben csak egy újabb strigula vagyok, nem kell többször elismételni – a végére már patakokban folytak a könnyei. Nem érdekelt, hogy el fog e lökni magától, rögtön magamhoz húztam

-         Engedj el- próbálta szorosan tartó kezeimet lerázni magáról, de én nem hagytam magam.

-         Mandy nem érdekel, hogy mit csinálsz, az sem ha szétvered a mellkasomat vagy szétszakítod az ingemet dühödben én akkor is végigmondom amit akarok – kezdtem bele- Tudod, mikor igent  mondtál azt hittem szívem kettészakad. Akkor úgy éreztem, hogy átvertél, hogy csak játszottál velem és Johnnal egyaránt. Annyira haragudtam rád, a világra, hogy képtelen voltam józanul gondolkodni. Tudom, hogy hiba volt Nicole-t áthívnom, hogy hiba volt veled így beszélnem, ezért kérlek, bocsáss meg.  Ez alatt a pár nap alatt rengeteget gondolkoztam és rájöttem arra, hogy akkor miért mondtál igent. És tudod még valamire, rájöttem, ami talán a legfontosabb. Kellesz nekem Mandy. Lehet, hogy ezek nagy szavak, és lehet nem is, hiszed el őket, főleg hogy az én számból hallod, de szeretlek. Igen szeretlek. Szerelmes vagyok beléd. Sajnálom, hogy erre nem jöttem rá előbb, de ha látsz még egy kis esélyt hogy helyrehozzunk a kapcsolatunkat, kérlek ne küldj el- fejeztem be, igen csak hosszúra nyúló beszédemet. Mandy már nem kapálózott kezeivel, helyette mellkasomra tette őket. Éreztem, ahogy szívem majd kiugrik a helyéről, annyira ideges és izgatott voltam.

-         Tényleg szeretsz?- törte meg kissé sírós hangjával a csendet

-         Igen, mindennél jobban- válaszoltam

-         Ne haragudj- sírta el megint magát, de most, ahelyett hogy tiltakozott volna szorításomtól, fejét mellkasomra hajtotta, majd fojtatta - Sajnálom, hogy megbántottalak, de nem tudtam mit tenni. Én hidd el, hogy nem akartam ezt az egészet, és sajnálom, hogy olyan hülye voltam, hogy belementem ebbe a „legyünk jó fejek utoljára” dologba. És tudod- emelte rám tekintetét- Én is, szeretlek. Mindennél jobban.

 

Már nem féltem hogy újra eltol magától, hiszen még kisírt szemeiben is láttam azt az édes csillogást, ami hónapokkal ezelőtt örökre megbabonázott.

Ajkaimat habozás nélkül az övére nyomtam, és mohón csókolni kezdtem, miközben kezei a nyakam köré fonódtak. Érezni akartam őt, többre vágytam. Automatikusan a kanapé felé kezdtem tolni, ami nem messze volt tőlünk így mikor lábaim nekiütköztek, azonnal ölembe vontam őt. Mindketten szaporán vettük a levegőt és úgy simogattuk egymást, mintha először fedeznénk fel egymás testét. Kezdtem egyre türelmetlenebb lenni ezért gyorsan megszabadítottam őt, először a pólójától, majd gyönyörű fekete csipkés melltartójától. Amint szabaddá váltak keblei, ajkaimmal kényeztetni kezdtem őket. Először finoman végignyaltam selymes bőrét, majd egy kicsit bele is haraptam égnek meredező bimbóiba. Hangos sóhajtás szakad fel belőle, amiből tudtam, hogy élvezi, amit csinálok.

Sajnos, ő nem hagyott nekem több időt formás mellei kényeztetésére, mert pillanatok alatt megszabadított már amúgy is kissé szakadt ingemtől, majd kezeivel nadrágom csatjait kezdte kioldani, amivel ha lehetséges még jobban feltüzelt. Amint megszabadított ruháimtól, derekáig feltolta piros szoknyáját majd lehetőséget sem hagyva arra, hogy tovább kényeztessem, beleült érte sóvárgó férfiasságomba, hogy aztán együtt repüljünk egészen a paradicsom kapujáig.    

 

 

Visszatértem

Ciao ragazze :)
Újra itt vagyok, mint látjátok :) Tegnap olyan 6 körül értünk haza és már annyira fáradt voltam, hogy csak egy rövid köszönésre volt időm.
Köszönöm a sok-sok kommentet amit az előző fejezethez kaptam, bevallom nagyon izgultam, hogy mi lesz a véleményetek :)
A frissről pedig annyit hogy írom. Szerintem holnap vagy kedden lesz új rész. Sajnálom, de több mint tíz óra kényelmetlen utazást ki kell pihenni, és persze Olaszban sem este nyolckor nyomtam be a szunyát :D
Olaszország mese szép volt! Még a tengerben is fürödtem annyira jó idő volt! És számomra nem is volt hideg. Olasz pasik...hmmmmm :P

Szerzeményem. Kemény 10 euró volt.
Nem a legjobb képek vannak benne, de nem hagyhattam ott :D



És egy kis én.

22. fejezet

Sziasztok!

Igen jól látjátok, meghoztam már ma a fejit, Kesha hatalmas kérésére, és ennek a kérésre ígért viszonzás végett. ( megjegyzem, fogalmam sincs mikor kellett volna feltennem a fejit "bocsi" , ezért kérdeztem meg ti mikor akarjátok megkapni, így a mai nap lett belőle! :D)Ennek a feji elejére pedig elhoztam Zsófi üdvözletét is! :D

Tehát akkor a várva vár feji! Vajon igent mond Mandy vagy nemet ? :D

Üdv, és sok pusz nektek! :P

Vyvy

Igen, igen, itt a következő fejezet Remélem mindenki, nagyon örül neki :D
Lehet sokatokban, felmerül most a kérdés, hogy hogyan hiszen én Olaszban vagyok. (ha nem akkor is elmondom)
Drága Vyvy-t akinek már így is sok mindent köszönhetek, megkértem hogy rakja fel helyettem. Nagyon, nagyon szépen köszönöm!!!
Eredetileg úgy terveztem, hogy csak utazás után hozok részt, de ma van a 18. szülinapom így arra gondoltam, hogy erre a jeles alkalomra megleplek titeket
. Azt a sok szeretet, egy-két e-mail, ajándékot, amit például Vyvy-től vagy Evelyn-től kaptam, és persze a kommentek nem tudom eléggé meghálálni.
Persze nem vagyok olyan jó író, rengeteget kell még fejlődnöm, de úgy vagyok vele, ha van időm, miért ne csináljam? Ebből még tanulok is.
Ha megengeditek, ezt a fejezetet szeretném elsősorban két embernek ajánlani. Az egyik személy Vyvy , aki amellett, hogy segített nekem a fejezet felrakásában, még ajándékot is készített . Nemsokára láthatjátok. A másik, pedig Kesha aki szerintem az egyik legnagyszerűbb író akit, valaha olvastam. Ezt nem nyalizásból írom, mert én nem ilyen vagyok. Egyszerűen csak így érzem.
És, mivel tudta, hogy elutazom elküldött nekem két fejezetet előre, hogy ne legyenek elvonási tüneteim
De nagyon, nagyon szépen köszönöm, mind a rendszeres, mind csak a néha kommentelő emberkéknek is, hogy mellettem vagytok. Nélkületek nem írnék
Tudom, sokat pofáztam. Íme hát a fejezet.



Lefagytam. Nem tudtam megszólalni.
Hogy legyek a felesége?
Teljességgel képtelenség. Ezt ő sem gondolhatja komolyan!
Próbáltam egy kis mosolyt az arcomra erőltetni, de döbbenettől ez egész biztos, hogy nem sikerült.
Felém, tartotta szerelme zálogát, azt a hatalmas csillogó jegygyűrűt, de képtelen voltam felhúzni az ujjamra
Hallottam, ahogy ez emberek a hátam mögött susmorognak „Szerinted igent mond?” Gordon próbálta leolvasni az arcomról a választ, amit egyelőre csak én sejtettem.
De, hogy mondjam meg neki? Ez egy elő adás. Ha nemet mondok, azzal nem csak a válaszommal bántanám meg, hanem azzal is, hogy ezt jelenetet több millióan látják.

Döntenem kell. Muszáj. Két lehetőségem van. Az egyik, hogy elrohanok és később vagy telefonon, vagy személyesen beszélek vele, vagy elfogadom az ajánlatát, és miután hazaérünk, azonnal szakítok vele.
Az óra ketyegett.
- Mandy hozzám jönnél?- kérdezte újra, most már sokkal bizonytalanabb hangon
- Ig…en – makogtam
Sodródtam az árral. John arcán, már nyoma sem volt ez előbbi félelemnek, csak a szín tiszta boldogság tükröződött vissza, amit tudtam, hogy nemsokára kénytelen leszek lemosni
Kivette a dobozkából a gyűrűt, majd szépen lassan az ujjamra húzta. Körülöttünk mindenki hangos éljenzésbe tőrt ki, miközben John ajkai az enyémre tapadtak.

A kamerák leálltak, a fényeket lekapcsolták, Gordon elköszönt a nézőktől, miközben az összes lány az én kezem után kapkodott, hogy megnézhessék milyen kő lapul a gyűrűben.
A gratulációk sorra érkeztek, de én nem voltam boldog. A fejem zsongott, úgy éreztem nem kapok levegőt, hogy szorul a hurok a nyakam körül

- John kérlek, menjünk haza- kérleltem őt
- Jól vagy?- kérdezte miközben tenyerét a homlokomra, tapasztotta
- Jézusom, te lázas vagy. Azonnal megyünk, majd Mary mindent elintéz
- Köszöntöm

John elrohant, miközben én leültem az egyik székre, mert tényleg kezdtem rosszul érezni magam
Lehet, tényleg lázas vagyok- tapintottam, meg ami valóban melegebb volt az átlagosnál.
- Nah gyere, menjünk hozzánk, mert nem szeretnélek egyedül hagyni- karolt belém John. Próbáltam ellenkezni, de már annyi erőm sem volt, hogy megszólaljak.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------


- Mandy, Mandy édesem kelj fel – rázott meg valaki, de eszem ágában nem volt engedelmeskedni.
- Mandy, nagyon sokat aludtál, több mint egy napot, kérlek ne csináld ezt- nah erre már rögtön kipattantak szemeim.
- Micsoda? – ültem fel hírtelen, amivel sikerült egy újabb szédülést előidéznem.
- Jól vagy? Hívjak orvost?
- Nem, csak kicsit megszédültem. Mit mondtál az előbb? Egy napot aludtam?
- Hát igen, este hét óra van. Tegnap elájultál a kocsiban. Kihívtam egy orvost, aki azt mondta, elkaptál valami vírusos fertőzést és a szervezeted így védekezett a sok baci vagy mi ellen. De már kezdtem kicsit félni, hogy soha nem ébredsz fel- kuncogott fel
- Jut eszembe, kaptál egy üzenetet Robtól. Ne haragudj, azért mert elolvastam, de többször hívott és nagyon kíváncsi voltam. De nem volt olyan fontos.
- John, mi írt?- remélem nem azt, amire gondolok
- Hát csak sok boldogságot kívánt az eljegyzésünkhöz. Jajj Mandy én annyira boldog vagyok, hogy azt el sem tudom mondani. Azt hittem, hogy nemet fogsz mondani, de mikor kimondtad az igen én… el sem tudom mondani, hogy mit éreztem. Nem kell most hozzám jönnöd, amikor úgy érzed készen, állsz, rá akkor mehetünk a templomba, vagy ahová akarsz, nekem nem fontos az egyházi esküvő, de ha neked igen…
- John állj le, kérlek.
- Ne haragudj… csak… nah mindegy. Azt akartam már egy ideje megkérdezni, hogy nem akarsz ideköltözni?
- Kérlek- nem bírtam tovább. Könnyeim kicsordultak ezzel elárulva valós érzelmeimet
- Mi a baj?
- Nem bírom tovább, ne haragudj - zokogtam
- Én nem értek semmit Mandy, mondd el mi a baj - simogattam meg arcomat
- Az, hogy nem mehetek hozzád - húztam le ujjamról a gyűrűt és egyenesen a kezébe, nyomtam.
- De, tegnap egy ország-világ előtt igent mondtál akkor most… miért?
- Azért mert nem szeretlek, illetve szeretlek csak nem szerelemmel- lesütöttem szemeimet, mert nem bírtam az övéibe nézni
- Biztos, csak össze vagy zavarodva. Túl hírtelen jött igaz? Erre nem voltál kész még.
- Nem, nem erről van szó - törölgettem könnyeimet – Én nem akarok veled lenni - folytattam
- Szakítani akarsz?- válaszul csak bólogattam
- De… de miért? Én ezt nem értem
- Sajnálom
- Sajnálod? Hát ne sajnáld. Hazudtál nekem. Tegnap miért nem mondtál akkor nemet? Miért kellett velem, ezt a mocskos játékot játszanod?- kelt ki magából. Soha nem láttam még ilyennek.
- Ne haragudj
- Nem haragszom, Figyelj Mandy – fogta két keze közé arcomat - Tudom, hogy most bizonytalan vagy, de ha kell én adok időt. Tudod mit? Töltsünk egy kis időt külön. Az biztos segíteni fog.
- Nem fog segíteni- ráztam le kezeit arcomról- Nekem… van valakim – mondtam ki vére azt, ami már hetek óta nyomta a szívemet. Nem mertem ránézni, féltem a reakciójától, de azt is, tudtam bármit is fog majd mondani vagy tenni, megérdemlem. Megérdemlem, mert amit tettem az megbocsájthatatlan.
- Mond, hogy ez nem igaz
- Én tényleg annyira saj….- nem tudtam végigmondani, mert egy hatalmas pofont kevert le.
- Csak azt ne mond, hogy sajnálod, hogy megbántad, hogy te nem akartad. Erről akkor kellett volna akkor elgondolkoznod, mikor széttetted a lábaidat a pasidnak - üvöltözött közel az arcomhoz. Féltem, de nem mertem megszólalni, könnyeimet is próbáltam valamennyire visszatartani.
- Legalább ismerem azt a férfit?- kérdezte, sokkal nyugodtabb hangon
- Nem- ráztam meg a fejem

Hiába terveztem úgy, hogy elmondok mindent, hogy tiszta lappal kezdhessek új életet, féltem a reakciójától, féltem, attól hogy bántani fog.

- Takarodj innen- rántotta le rólam a takarót
- Jonh én…
- Nem érdekel a magyarázatod érted? Egy büdös, mocskos ribanc vagy. Hogy tehetted ezt velem?
- Nagyon sajnálom - nem tudtam mást mondani
- Hát sajnálhatod is. De most takarodj innen többet, nem akarlak látni. Isabellát is messziről kerüld el. Érted?
- Igen

Még arra sem volt időm, hogy rendesen felöltözzek. John eltaszigált az ajtóig majd fogta a cuccaimat és velük együtt engem is kidobott.

Megérdemeltem. Mindent, még a pofont is, annak ellenére, hogy már most éreztem, szemeim alatt a duzzanatot. Nem kellett volna ennyi ideig húznom ezt az egészet. Már akkor el kellett volna mondanom, hogy van valakim mikor visszajött Los Angelesből.
Bár most mát abban sem vagyok biztos, hogy Robbal való kapcsolatom még mindig létezik. Ezek után nem is csodálkoznék, ha azt mondaná, hogy többé nem akar látni. Azt is megérdemelném.

Felkaptam földről fekete kabátomat, ami kissé sáros lett, így nem húztam fel. Kiléptem a kapun és leintettem egy taxit.
Szerencsém volt, hiszen itt kertvárosba sokkal kevesebb van, mint a központba.
A sofőrnek bemondtam a címet, majd húsz perc múlva megérkeztem Rob házához.
A pasasnak adtam harminc dollárt, majd meg sem álltam, míg az ajtóhoz el nem értem.
Kopogtam, csengettem vagy húsz percig de nem nyitotta ki, pedig a konyhából kiszűrődő fény nagyon is arról tanúskodott, hogy itthon van
Az utolsó kísérletnél, hírtelen kivágódott az ajtó

- Basszus, most zavartál meg egy kúrva jó menetet- köpte a szavakat Rob. Szemeiben nem láttam mást, csak szín tiszta dühöt..
- Mit akarsz? Talán meguntad a vőlegényedet?- kérdezte cinikusan
- Nem a vőlegényem
- Hát persze, akkor az a tegnapi eljegyzés csak színjáték volt? Figyelj én, nem akarok, a hazugságaidban részt venni
- Ahhoz képest nagyon rész vettél, benne- vágtam vissza neki
- Jajj cica. Olyan kis naiv vagy- simított végig arcomon- Tudod, te sem kellettél többre, mint a többi nő
- De… te… azt mondtad
- Sok mindent mondtam, de csak azért, hogy megdönthesselek. Tudod, nagyon imponált nekem az, hogy nem kaphattalak meg azonnal. Hogy harcolnom kellett érted, tudod a vadászösztön bennem is él
- Figyelj Rob én, szeretlek, igen szeretlek és tudom, hogy elcsesztem, hogy rögtön az elején el kellett volna mondanom Johnnak, hogy nem akarok vele lenni, de már nem tudom visszafordítani az idő erekét.
- Drágám, nem jössz vissza, már kezdek magányos lenni- kiabált ki nyávogós hangján Nicole.
- Ahogy látod, vendégem van. Szia- csapta rám Rob az ajtót

Szívemnek ez egy hatalmas késszúrás volt.
Még jobban fájt, mint John pofonja. Az maximum feldagad, lesz egy-két lila foltom, de a lelkemnek nem ártott sokat.


A következő fejezet Rob szemszögéből lesz :D

Új feji!? :D

Sziasztok!

Vyvy, vagyok, és azért írok én nektek, mivel ugye Zsófi Olaszországba ment ünnepelni (amiért nagyon, de nagyon irigylem :D ), ezért ő nem tudja hozni nektek onnan az új fejit!
Viszont!, nekem elküldte, és megkért hogy rakjam majd fel nektek! :D
Pont ezért írok, hogy megkérdezzem mikor szeretnétek a frisst olvasni, hisz ha jól tudom Zsófi csak vasárnap jön haza. Ezért arra gondoltam, hogy mi lenne ha csütörtök délután tenném fel nektek. Így a csütörtöki frissig is kb. annyit kéne várnotok, míg majd az azt követő frissig, hogy Zsófi hazajön és hozza nektek (ami szerintem jobb esetben is hétfő!).
Én így gondoltam, de várom e bejegyzés alatt a komikat, hogy nektek milyen ötletetek van.
Addig is sok pux neketek :P

U.i.: ugye én már olvastam a folytatást, így elmondhatom, írtó jó feji következik, de majd kiderül hogy kinek mi miatt is olyan jó! :D ;)

21. Fejezet

Először is, köszönöm az előző fejezethez érkezett kommenteket. Nagyon hálás vagyok értük.

Másodszorra, pedig ne utáljatok annyira :D

Igyekszem a következő frissel:)

„Az emberi élet döntések sorozata, igen vagy nem, kint vagy benn, lent vagy fent. Aztán itt vannak azok a döntések, amik számítanak, szeretni vagy gyűlölni, hősnek lenni vagy gyávának, harcolni vagy feladni. Élni vagy meghalni. Ez a legfontosabb döntés, és a döntés nem mindig a mi kezünkben van”

Rob aznap éjjel nálam aludt. Nem volt szívem olyan későn hazaküldeni, meg hát minek tagadjam nem is akartam, hogy elmenjen. Érezni akartam teste melegét, ahogy átölel, ahogy puha ajkaival megcsókol, ahogy hozzámér. Egyszóval mindent.

Másnap együtt reggeliztünk, mint egy igazi szerelmes pár, majd sajnos mindkettőnknek dolgozni kellett mennie.

John eközben hazatelefonált, hogy az egyik üzleti társa lemondta a találkát ezért, még ma hazajön. Ahogy a telefonba is mondta beszélni, szeretne velem.

Próbáltam ugyan kihúzni belőle, hogy mit akar, de azt mondta, majd ha hazajön, elmondja.

Remek.

Ránéztem az órámra, ami éppen hat órát ütött. John fél hétre ígérte, hogy átjön. Addig sem tétlenkedtem. Átnéztem a lakás minden szegét- zugát ahol Rob khmm mi játunk, ne hogy találjon valamit John, ami arra utalna, hogy tegnap itt járt. Nem akarom kihasználni, éppen ezért el fogom neki elmondani, hogy vége, de azt sem akarom, hogy megalázottnak érezze magát, amiért a kapcsolatunk alatt megcsaltam. Elég nekem ezzel a tudattal élnem, hogy egy ribanc vagyok, aki más férfi társaságában kereste a boldogságot a párja helyett

Nem tehetek mást. Most legyek vele és csináljak úgy, mintha élvezném a vele eltöltött időt?

Nem, ezt nem tehetem. Sem vele sem magammal, hiszen pontosan tudom, hogy nem John az a férfi aki mellet az egész életemet le akarom élni.

Persze, lehet, hogy Rob se az, akit én keresek, de aki mer, az nyer.

John pontban fél hétkor megérkezett. Beengedtem őt és vártam, hogy felérjen.

A szívem a torkomba dobogott de ezúttal nem az izgatottságtól, hanem a félelemtől. Féltem, hogy mi az a fontos dolog, amit csak személyesen szeretne elmondani.

Talán megtudta, hogy megcsalom?

És hogy az-az illető Rob?

Nem, ez lehetetlen- próbáltam magam nyugtatni, de nem sokra mentem vele.

Fél perc múlva már kopogtatott az ajtón. Hezitáltam egy kicsit, de aztán kinyitottam, hiszen úgy sem menekülhetek el.

Mikor meglátott azonnal mosolyra fakadt, majd egy köszöntő csókot kaptam tőle.

Akaratlanul is Rob jutott eszembe, hiszen tegnap este pont ugyanez a jelenet játszódott le.

De a két csók ég és föld volt.

- Úgy hiányoztál Mandy- ölelt szorosan át

- Te is nekem. Nem megyünk be?- kérdeztem, mire azonnal beljebb jött. Levette cipőjét majd a kanapéra ült

- Kérsz valamit inni?

- Nem köszönöm, inkább gyere ide. Valami fontosról akarok veled beszélni

- Igen, és mi lenne az?- kérdeztem

- Tudod, mikor apám meghalt rám hagyta az éttermét, ami mivel én nem nagyon értek illetve értettem hozzá az utóbbi években rosszul ment. De most egy olyan lehetőséget kaptam, amit még magam sem hiszek el.

- Miről van szó?- érdeklődtem

- Gordon Ramsay, tudod az híres szakács- magyarázott, mintha én még soha nem hallottam volna róla

- Tudom hogy ki az

- Oké, nah szóval jön New Yorkba azért, hogy az én éttermemben készítsen egy élő műsort.

- Ú… ez, komoly- tényleg próbáltam komolyságot tükrözni arcomra, de nem nagyon ment. Egész máshol jártak a gondolataim.

- Most először érzem azt, hogy izgatott vagyok az étterem miatt. Ez annyira fantasztikus- áradozott

- Szerintem is.

- Mandy, lehet, hogy nagy kérés, amit kérni fogok, de szeretném, ha ott lennél velem, ha támogatnál. Nagyon, nagyon fontos ez nekem és mivel te is az vagy szeretném ha velem lennél.

- Nem is tudom

- Nah kérlek Mandy, nekem ez nagyon fontos- noszogatott.

- Rendben- mondtam igent kérésére nehéz szívvel.

De mi mást mondhattam volna? Látszik, rajta, hogy ez neki rettentően fontos.

Ennyit még megtehetek érte, aztán miután ez az őrület lement, el fogom neki mondani, hogy én már nem akarok vele lenni.

John az éjszakát nálam töltötte, de nem feküdtem le vele. Ő ugyan, nagyon szerette volna, de én leráztam azzal a kifogással, hogy éppen megjött. Szerencsére elhitte.

Másnap Robbal is közöltem, hogy egy ideig még titokban kell tartanunk a kapcsolatunkat, aminek nagyon nem örült, sőt össze is vesztünk, mivel ő kerek perec kijelentette, hogy hozzá tartozom, és nem szeretne mással látni

Igazat kellett hogy adjak neki, hiszen nekem is rosszul esne, ha Rob más nőt ölelgetne, de nem tudok mit tenni.

Úgy érzem ennyivel, még tartozom neki.

Egy hét múlva.

- Mandy, egy óra és kezdődik az elő adás, kérlek, ne késs.

- Oké, John. Nem vagyok hülye felfogtam, nem kell velem így beszélni. Időben ott leszek.

- Megígéred?

- Ha még egyszer megkérdezed, esküszöm nem megyek

- Oké, bocsi, hogy ilyen vagyok csak annyira izgulok, igazság szerint nem tudom miért.

- Vegyél egy nagy levegőt. Fél óra és ott vagyok. Rendben?

- Igen, hogyne. Várlak. Szeretlek.

- Őőő, mennem kell - vágtam ki magam gyorsan a helyzetből.

Ugyan egy párszor már mondta, hogy szeret, de most egészen máshogy reagáltam rá, mint hetekkel ezelőtt. Akkor úgy éreztem, hogy én is szeretem. Azóta viszont sok minden változott és ezért képtelen lettem volna, viszonozni vallomását.

Az elmúlt héten szerencsére John az élő adás megszervezésével volt elfoglalva, ezért rám nem sok ideje jutott.

Robbal néha csak egy lopott pillanatra futottam össze. Szerencsére megnyugodott és elfogadta, hogy ezt a hetet még titkolózással kell tölteni, bár még mindig nem repesett az örömtől. Ez idő alatt egyszer sem szeretkeztünk.

Erre az egy hétre „tiszta” akartam maradni.

Tudtam, hogy ez butaság, még Rob is kinevetett miatta, hiszen előtte már nem egyszer megcsaltam John, de így láttam jónak.

A lelkiismeretem miatt.

Ma este viszont mindennek vége. Mikor hazajövünk, elmondom neki, hogy szakítani vele, és hogy Robbal vagyok.

Eleinte úgy véltem, hogy nem mondom el neki, hogy mi egy párt alkotunk de, későbbiekben, ha találkozunk, nem akarok ebből problémát.

Egész nap, rettentően ideges voltam , a vérnyomásom egekben volt egy falatot sem ettem, legszívesebben lemondta volna ezt a mai műsort is, de John nagyon számít rám és már alapból is késő lenne, hiszen pont most beszéltem vele, hogy nemsokára ott vagyok .

- El kell menned Mandy. El kell menned Mandy – győzködtem magam egy ideig, majd lenyomtam a kilincset, kiléptem az ajtón, majd fogtam egy taxit és egyenes az étterembe mentem.

Mire odaértem már nagy volt a nyüzsgés. Mindenhol kamerák, mikrofonok a termet is teljesen átrendezték. A rengeteg szék és asztal helyére egy hatalmas pultot raktak. Gondolom ott fog főzni az a híres szakács.

- Mandy, végre itt vagy- ölelt meg John

- Mondtam, hogy nem fogok késni - emlékeztettem őt

- Tudom, tudom és bocsánat, ha kicsit rámenős voltam, de nagyon izgulok.

- Minek? Hiszen nem te fogsz főzni, vagy igen?

- Nem, más miatt vagyok, de ezt még nem mondhatom el.

- Hát te tudod.

- Nah gyere, bemutatlak Gordon Ramsay-nek - húzott magával a bárhoz, miközben vagy öt ember állította meg különböző okok miatt.

- Ha megengeded, szeretnék neked valakit bemutatni - mondta John annak a sztárséfnek

- Persze, kivel van szerencsém találkozni?- fordult hozzánk Gordon.

- Ő a barátnőm, Mandy Moore

- Szia, remélem nem baj, hogy tegezlek én Gordon Ramsay vagyok, örülök, hogy megismerhetlek - nyújtotta felém a kezét

- Dehogy baj, nem vagy én öreg

- Ellentétben velem- viccelődött

- Nemsokára kezdünk – kiabált a rendező, mire mindenki körülöttem még nagyobb kapkodásba kezdett

- Nos akkor én megyek, remélem utána még tudnunk beszélni

- Én is, jó főzést

- Meglesz- kiabált vissza Gordon. Rendes pasinak látszik.

Bár láttam, egy-két műsorát és hát ott igen kemény bánt az emberekkel. Mindig ordibált és megalázta a versenyzőket. Szegények. Én biztos nem jelentkeztem volna.

A műsor öt perc múlva elkezdődött. Gordon elkezdett főzni, amit mások, különböző országokból, műholdon keresztül próbáltak leutánozni. Mondanom sem kell, hogy az eredmény nem mindig úgy sikerül, mint ahogyan annak lennie kellett volna, de nagyon vicces volt. Főleg mikor ez egyik pasi azt hiszem Mexikói nem tudta, hogyan kell bekapcsolni a sütőjét és Gordon magyarázott neki, de az semmit sem értett meg.

A szünetben megkóstolhattam az eddig elkészített ételek. A legjobban a Tiramisu kehely ízlett. Sokkal jobb volt, mint az enyém.

Már a második rész végénél jártunk mikor Gordon leállította a főzést, és John felhívta a „színpadra”

Azt hittem, hogy az étteremről fognak beszélni, vagy esetleg Johnnak kell főznie valamit. De amit következett arra legrosszabb rémálmaimban sem gondoltam.

- Az a csinos, barna hajú hölgy kérem, fáradjon ide- mutatott felém Gordon, mire minden szempár és kamera rám szegeződött.

- Én?- kérdeztem félénken

- Igen, igen

Nem akartam felmenni, nem akartam a Tv-ben szerepelni, de addig-addig erősködtek, míg kénytelen voltam beadni a derekamat.

Felsétáltam a színpadnak kinevezett pult elé, majd Gordon elkezdett beszélni.

- Tudják, ez az alkalom nem csak azért különleges, mert először főzök, ilyen körülmények között New Yorkban, hanem azért is, mert itt áll mellettem ez a férfi, szerelmes férfi, aki olyasmire készül, amit nagyon sokan, köztünk én sem mernénk megtenni. Nem is húzom tovább a szót- mutatott Johnra, aki elmosolyodott, megfogta mind két kezemet majd fél térdre ereszkedett.

- Nem, nem, nem, nem ez nem lehet, ilyen nincs, Istenem mond, hogy ez nem igaz…

- Mandy, tudom, hogy csak pár hónapja ismerjük egymást, hogy sok mindent kell még rólad megtudnom ahhoz, hogy azt mondhassam, ismerlek, de szeretlek, veled akarok lenni minden pillanatban. Mikor szomorú vagy én akarlak megvigasztalni, mikor boldog veled együtt akarok örülni. És ha te csak fele annyira szeretsz, mint én téged, akkor megtisztelnél azzal, hogy a felségem leszel Mandy Moore - nyújtotta felém a hatalmas gyémántgyűrűt.