Hogy tetszett nektek az első történetem?

2010. december 6., hétfő

Közlemény

Nos az utóbbi napokban nagyon sokat gondolkoztam a történeten, a hozzászólásokon és arra a döntésre jutottam - szavazatoktól függően- hogy lehet idő előtt befejezem .Ennek több oka is van. Az egyik, hogy már elfáradtam. Talán kéne egy kis szünet nem tudom. A másik ok, természetesen a kommentek száma. Mint mondtam én nagyon hálás vagyok mindenkinek, főleg annak a pár embernek akik mindig támogattak/támogatnak, de nem tudom van-e értelme folytatnom, hiszen azért valljuk be kevesen írtok. De még egyszer szeretném kihangsúlyozni, hogy annak a kevésnek is nagyon örülök. De most is érkezett eddig hét komment és bevallom őszintén nagyon elszomorít.
Nos a kérdésem a következő, hogy folytassam-e vagy sem! Szeretném ha leírnátok a véleményeteket, ezzel kapcsolatban, mert kíváncsi vagyok rájuk.
Nem csak a kommentek miatt van ez a nyavalygás, mielőtt bárki is azt hinné, hanem alapból úgy érzem, már nem érdekel titeket az oldal.
Lehet butaság amit írok, de elbizonytalanodtam. Volt, hogy kiírtam ha összejön pár komi, akkor felrakom a következőt de senkit sem érdekelt, még csak chat-en sem jeleztétek és én ebből azt a következtetést vontam le, hogy nem vagytok rá kíváncsiak. 


Nem akarok fenyegetőzni, hogy többen írjatok én csupán arra kérlek titeket jelezzétek, hogy olvassátok-e történetet vagy sem. Írjak még tovább vagy sem.

Várom a véleményeteket.
Pusz

u.i t  itt vagyok az oldalon, ezért aki chat-en akarja velem megosztani gondolatait, szívesen várom:)

13 (L) vélemény (L):

Kiki95 írta...

Én most olvastam el az utóbbi néhány fejit mert mostanában nem nagyon volt időm gépezni de nagyon tetszik az utóbbi négy feji és az az előttiek is. Én nagyon remélem h folytatod mert nagyon élvezem a töridet de persze megértem és sztem mindenki megérti ha belefáradtál mert gondolom neked is sok dolgod van, de remélem folytatod. :) :)

Kim írta...

Szia Kiki95

köszönöm a komit. Végre valaki írt :D
Örülök, hogy élvezed a történetet, de tényleg. És hidd el( bár nem csak neked mondom) hogy nem azt várom, hogy 600-an írjatok annyi is elég, hogy chat-en leírod, hogy tetszett vagy nem tetszett. Most lehet erre valaki azt fogja mondani, hogy arra ott gomb, de ha semmi mozgás nincs az oldalon, akkor nekem is elmegy a kedvem

Rengeteg dolgom van amúgy. Ugyan sokszor lenne időm is, de akkor meg vagy lusta vagyok vagy nincs ihletem vagy annyira fáradt vagyok, hogy örülök, ha nyitva tudom tartani a csipámat :D

Még egyszer köszönöm, hogy írtál. ettől a bejegyzéstől is függ, hogy lesz-e folytatás vagy sem:)

PuszKiki

Niktuka írta...

Szija!
Megértem,h ki vagy akadva. Nekem a történeted már az elején tetszett, de azóta sztem egyre jobb. Mikor elkezdtem olvasni ezt a részt a vége felé azt hittem már az utolsónál vagyunk ahogy ugrottál az időben, de szerencsére nem:)
Azt meg neked kell eldönteni,h folytatod-e, persze jó pontnak számít,ha ösztönöznek. Én nem szeretném ha abbahagynád idő előtt. A másik törid is nagyon jó azt is szeretem.
Pussz

Vivi írta...

Szia,

még régen írtam komit, aztán szégyellem magam, de olvastam a töridet, de nem komiztam.
Nekem tetszett (tetszik) nagyon, mert nem esel vad túlzásokba, megmaradsz a "realitásoknál".
Szeretném, ha folytatnád, de azt is megértem, hogy belefáradtál.
Ha úgy gondolod, hogy nem folytatod, akkor arra kérnélek, hogy legalább zárd le. Nemcsak miattunk, hanem magad miatt is! Annyit fáradoztál vele, neked is jó lenne (szerintem),ha egy kerek kis történettel búcsúzhatsz, ha abba akarnád hagyni. Szerintem most egy olyan ponthoz érkeztél a sztoridban, ahol folytathatod még sok-sok fejezettel, vagy lezárhatod 2 megírásával. Gondold át, kihangsúlyozom mégegyszer,én szívesen olvasok tőled.

Henrieme írta...

Szia!

Pár napig nem vagyok, és azt kell olvasnom, hogy abba akarod hagyni?!
Ne csináld már!

Én végig olvastalak, és azt hiszem komiztam is sokszor.

Szeretem a történetet, azért mert életszagú! Emberi.
Sor történetet olvasok, követek figyelemmel, azonban a két kezem megtudom mutatni, hogy melyikek azok amiket jó érzés olvasni. Nem rózsaszín ködben úsznak, nem csak a szex dominál az írásokban, hanem az élet.
Tudom ezek az írások fanfictionok, de az ember bele tudja magát képzelni a történetbe.

Én személy szerint azért kampányolok, hogy ne hagyd abba!
Önző módon, most az én szempontomat nézve írom azt, hogy nem szeretném, hogy abbahagyd, mert szeretem olvasni!

Természetesen ez a te döntésed. Neked kell tudnod, érezned, hogy belefér -e az idődbe, de legfőképpen okoz-e neked annyi örömöt az írása,hogy ne hagyd abba hiszen ez a legfontosabb.

Ha te szereted írni, ha szeretsz a történetbe elmerülni, a szereplőid fejével gondolkodni, a lelkükbe bújni, akkor folytasd.

Azzal azonban egyet kell értenem, amit Vivi írt, ha be akarod fejezni, akkor legyen kerek a történet.
Ha mégis úgy döntesz aminek én nagyon örülnék akkor folytasd. Frissíts hetente csak, de akkor írd.

Én reménykedek! :DD

Heni

Névtelen írta...

Természetesen én szeretném ha folytatnád igyekszem mindig komit írni de nem vagyok valami nagy segítség...xD de szeretem a történeted és én kíváncsi vagyok a folytatásra!

Rose írta...

Szia! Szerintem ne hagyd abba! Nagyon jó kis történet és kár lenne érte,ha a végét csak úgy lerövidítenéd, és nem bontakozna ki amit előre elterveztél! Én nagyon szeretem és sajnálattal olvasom majdnem minden blogon amit olvasok, h nem írnak az emberek elég komit! (Bár volt, már olyan blog is ahol még kevesebben írtak mint a tiéden) Hát, legtöbben szerintem lusták vagy csak nincs idejük! Én nem írok, de szerintem ilyenkor egy írónak arra kell gondolnia akik olvassák, és esetleg még komit is írnak! Tudom, h ezt könnyű mondani, mert hát én nem vok ilyen helyzetbe, de külső szemlélőként így gondolom! Nagyon remélem, h ez az egész nem fog annyira "letörni", h ne folytasd! Várom a frisst...sok puszi Rose

Névtelen írta...

Szia!

Nos, én egy vagyok azon olvasóid közül, aki bizony "sáros". Szégyen, nem szégyen, de sajnos ez a helyzet. Ennek ellenére rendszeresen olvaslak, csak hát... Hogy Rose hozzászólásából idézzek: "Hát, legtöbben szerintem lusták vagy csak nincs idejük!" Nos, én személy szerint az utolsóba tartozom. Nem mentegetőzni akarok, de a tények azok tények: utolsó éves egyetemista vagyok, mellette három munka... Ez, és az ehhez hasonló történetek segítenek leüríteni az agyamat a következő feladat előtt - persze ezt abszolút pozitív értelemben. Gondolom akad más is, aki hasonló cipőben jár, egyszerűen lassan már meghalni sincs időm, nemhogy kommentálni. Ezért ne haragudj!
Nyilván Neked is van száz más dolgod, nem csak ezt a történetet írni, ezért maximálisan érthető, ha úgy érzed belefáradtál a dologba. Ennek ellenére, ha úgy érzed folytatod, szerintem továbbra is lesznek hozzám hasonlóan csendes, ám annál lelkesebb olvasóid.

L. írta...

Imádom a töridet ! És ahogy csak tudok jövök komit írni , de ezt úgyis tudod !:)
Szerintem nem csak azért nem írnak mert lusták vagy nincs idejük, hanem sokan biztosan úgy gondolják, hogy úgyis tudod magadról, hogy remek író vagy nincs szükséged állandó megerősítésre. Na itt tévednek, legalábbis szerintem. Magamból kiindulva én rengetegszer elbizonytalanodok abban , hogy érdekel e egyáltalán valakit komolyabban amit írok, néha röpke pillanatokra azt fontolgatom, hogy hagyom a francba az egészet.
Persze nem teszem meg igazából mert ahhoz túl fontos nekem és szerintem neked is :D

Jó dolognak tartom, hogy megosztottad velünk a kételyeidet így biztos azok is veszik a fáradságot akik eddig nem tették, hisz rájönnek , hogy neked a kommentárok nem azért fontosak , hogy nagyobb szám szereplejen a fejezet végén , hanem mert erőt adnak és felvidítanak egy rossz nap után .

Az a fontos , hogy ne add fel :)Nagyon drukkolok. ! . És ha szeretnél valakivel beszélgetni tudod az e-mail címem :D

Puszóóó♥

Kim írta...

Először is szeretném megköszönni, hogy írtatok nekem, mert ha hiszitek ha nem nagyon sokat jelent:)
Kezdem a sort, mert szeretnék mindenkinek külön válaszolni a kommentjére.

Niktuka: köszi, hogy megérted, hogy így ki vagyok "akadva". Azt hittem majd elküldtök a búsba..:D Még nem döntöttem el, hogy mi lesz, az biztos, hogy egy-két rész még lesz. Talán a következő két fejezet után meglátom van-e változás vagy sem:)
Örülök, hogy tetszik a másik blogom a témája ellenére is:) Puszillak:)

Vivi: Örülök, hogy pont olyan írt, aki úgymond nem kommentel. Nyugodj meg a levegőben nem fogom hagyni a történetet, mert nem akarok fél munkát végezni:) Örülnék ha írnál komit, vagy chat-en jeleznél nekem, de kényszeríteni nem akarlak. Szíved joga eldönteni:) Pusz

Henrieme: Te is mint Niktuka általában szoktatok nekem írni, amiért nagyon hálás vagyok. Neked is csak azt tudom mondani,hogy meglátom mi lesz. Ha csökken a nép, akkor lehet bezárom az oldalt és csak azok olvashatják majd, akik írnak, köztük te is:)
Nagyon jól esett a lelkemnek amit írtál:)
Puszi:)

Névtelen: Rövid de tömör.:) És gondolom te olyan olvasó lehetsz aki soha nem ír. Szóval az, hogy most írtál megtiszteltetés.
Köszi:)

Rose: Te nagyon is azok közé az olvasóim közé tartozol akik mindig, ha csak egy pár sort is de írtak. Pontosan te és a többiek miatt van még az oldal, írom még a történetet, és nem hagytam abba azonnal. Hiszen nem akarlak cserben hagyni:) Köszönöm. Puszillak

Névtelen: Kivétel erősíti a szabályt. Erre ezt tudom mondani. Nyilván vannak olyanok akik ennyi, munka tanulás mellett örülnek ha felfogják amit olvasnak:D Hidd el nem azt akarom, hogy mind a 44 ember írjon aki hivatalosan olvas, de biztos van olyan aki nem ennyire elfoglalt mint te. Köszönöm, hogy elmondtad a véleményed:) Lehet nyálas duma, de nagyon jól esett:) Sok sikert a továbbiakban:)Pusz

Szélkisasszony: Neked is köszi, de majd írok malit:D
Pusz

Timi írta...

Hali!

Abszolút megértem az állaspontodat és hogy elkeseredtél. Én imádom olvasni a történeteidet (mind a 2-t). Mikor először rátaláltam egy ültő helyemben elolvastam az egészet és azóta sincs másképp, mindig lesem, hogy mikor írsz új fejit mert akkor rögtön ráfüggök. Bár sajna mostanában már nekem is kevesebb időm van, főleg, hogy kezdődik a vizsgaidőszak, és így nem mindig tudom rögtön olvasni a fejiket, de azért nagyon várom őket. Szal egy szó mint száz én nagyon sajnálnám, ha abbahagynád és nagyon szurkolok, hogy ne tedd, de ha mégis máskípp döntesz azt is megértem, de ismétlem nagyon szomorú lennék. Amúgy a másik történetnél ugye nem gondolkozol ilyesmin (hisz azt még csak most kezdted). Na ezt jó hosszan írtam le.

Pusza

kitty írta...

Szia
de most komolyan?
ugye nem akarod abbahagyni?
ne csináld ezt
a törid olyan sok mindenen keresztül vitt, és okított
te biztatál a törim ujrairásában
te adtál lelket nekekm
és a törid egyszerüen fantasztikus
én az elején irtam komit
de aztán hogy a bétád lettem, nme akartam irni mert kcisit furcsán éreztem volna magam
de ne hagyd abba kérlek
lécci
gondolj ránk:)*_*
puszy
kitty

Névtelen írta...

Szia!
Örülök, hogy Mandy visszatért Robhoz és talán sikerült feldolgoznia a baba elvesztését.
Nagyon sajnálnám ha abbahagynád az írást, mert nagyon szeretem a története és hiányoznál!
Zsuzsi