20.fejezet

Ugyan Mandy még mindig bizonytalan de nagy előrelépéseket tesz aminek remélem nagyon fogtok örülni :D

Én pedig, nagyon örülök az előző fejezethez érkezett kommenteknek :D

Köszönöm, köszönöm, köszönöm.

Azokat a kötelékeket, amik összekötnek minket, néha lehetetlen megmagyarázni. Összekapcsolnak minket még azután is, hogy úgy tűnnek, ezek a kötelékek megtörtek. Néhány kötelék ellenáll a távolságnak, időnek és logikának. Mert néhány kötelék egyszerűen elrendeltetett.

- Rob, valami nagyon nyomja a fenekemet- kénytelen voltam már szólni, mert kezdett nagyon fájni

Bocsi- Rob egy pillanat alatt kihúzódott belőlem, óvatosan lesegített az asztalról majd összeszedte a szanaszét dobált ruháimat a földről, és kezembe nyomta.

Miközben öltöztem, végig tartottuk a kontaktust, és próbáltam szemei csillogásából rájönni, hogy mit érezhet. Elégedettséget, hogy újra megkapta, amit akar? Szomorúságot, amiért elvileg én más tulajdona vagyok? De ott van annak a lehetősége is, hogy semmit sem érez, hogy én is csak ugyanannyit jelentek neki, mint a többi meghódított lány.

Csak remélhetem, hogy ennél én azért többet jelentek neki.

- Szakítasz vele?- kérdezte tőlem, mikor már farmerom övét csatoltam be

- Kivel?- tudtam kire, gondol, de próbáltam húzni az időt.

- Akkor nem?

- És ha elhagyom mi a garancia arra, hogy két nap múlva nem kaplak rajta egy másik nővel?

- Én… én - makogott össze-vissza

- Gondoltam.

- Figyelj, Mandy. Nem fogok neked hazudni. Nem tudom, mit érzek, hogy mi van köztünk, hogy én mit akarok tőled, de kellesz nekem, ha nem vagy velem csak rád gondolok és undorodom attól, hogy más pasi hozzád ér. Persze, tudom, hogy ez nem sok minden, de ha adnál magadnak, magunknak egy esélyt akkor talán be tudnám bizonyítani, hogy jobb vagyok, mint John vagy akárki már- még a lélegzetem is elakadt, ettől az őszinte vallomástól, és szóhoz sem jutottam. Vártam, hogy végre megtaláljam a hangomat, de mintha elvágták volna hangszálaimat

- Sajnálom, akkor én most megyek- figyeltem, ahogy magára kapja szürke dzsekiét, ahogy köszönés nélkül kisétál az ajtón, egy pillanatra ugyan még hátranézett, de aztán végleg egyedül maradtam a hatalmas irodában.

Nem hagyhattam annyiban

Utána futottam, miközben hangosan a nevét kiabáltam, de válasz nem érkezett

Idegesen nyomkodtam a lift ajtaját, de csak nem akart működni

- Fenébe - gyorsan lekaptam lábamról a magas sarkú cipőmet, majd mezítláb futottam utána, most már a lépcsőn.

Hármasával ugrottam át a fokokat, azt sem érdekelt, ha kitöröm a nyakam, vagy ha kibicsaklik a bokám, csak az érdekelt, hogy megtaláljam őt, hogy elmondhassam neki, hogy én mit érzek.

Mikor földszintre értem végre megpillantottam őt. Az egyik bőrfotelben ült, miközben fejét térdeihez hajtotta.

Halkan lépkedtem tovább, ne hogy megijesszem őt.

- Rob – szóltam hozzá, mire végre felkapta fejét és mikor meglátott, hatalmas mosoly terült el az arcán.

- Ne mondj semmit, kérlek. Csak hallgass végig

- Rendben

- Szóval, nem is tudom, hol kezdjem, sőt azt sem tudom igazából, mit akarok mondani, de amit az előbb mondtál, nagyon megérintett és én hidd el, hogy akarok magunknak adni egy esélyt, de félek. Félek attól, hogy megbántasz, hogy két nap után megunsz. Tudom, hogy hülyén hangzik, de nekem biztonság kell. Kell az, hogy tudjam van mögöttem valaki, egy biztos támasz, aki ha valami hülyeséget csinálok elkap és megvéd. De mindezek ellenére szeretnék veled lenni, és mi lenne, ha eleinte csak randiznánk. Majd utána kiderül, hogy mi lesz.

- Szóval randizzunk?

- Igen… én…

- Ssssss- tette mutatóujját ajkaimra- ne beszélj ennyit, bár imádom hallani a csacsogásodat, de most jobb ötletem van – testem újra lángra kapott, ahogy ajkait finoman az enyémnek tapasztotta. Lassan, nagyon lassan csókolni kezdett, miközben kezeivel átölelte derekamat, hogy közelebb húzzon magához

- Akkor randizunk?- kuncogta

- Ha te is akarod.

Rob persze boldogan belement, bár szemeiből kiolvastam, hogy legjobban annak örülne, ha ott hagynám Johnt és csak vele lennék, de ezt még egyenlőre nem tudom megtenni.

Tudom, hogy ezzel kihasználom mindkettőjüket, hogy rossz vagyok, de amíg nem vagyok tisztában az érzéseimmel, nem akarok elhamarkodott döntéseket hozni, hogy aztán később mindent megbánjak

Johnnal is beszélni fogok, mert azért az sem mehet, hogy közben megcsalom Robbal miközben ő, azt hiszi, hogy köztünk minden rendben van. Ez sem lenne tisztességes.

Rob nem sokkal később hazament, jobban mondva elküldtem, mert nekem még dolgoznom kellett. Szívesebben maradtam volna én is vele, de a munka az munka.

Az elmúlt eseményeknek köszönhetően, sikeresen, a vártnál előbb tudtam befejezni a cikket.

Valamikor hajnalban, fáradtan és piszkosan dőltem be az ágyikómba.

Másnap hozzám képest nagyon korán keltem, mert egyik drága szomszédom úgy gondolta, hogy maximumon hallgatja kedvenc tuc-tuc zenéjét, amitől az egész lakásom zengett.

Eleve utálom az ilyen zenét, hiszen nincs benne semmi dallam, de ,hogy neki is pont akkor kell ilyen hangosan hallgatnia, mikor hajnalig dolgoztam, az több mint bosszantó.

Miután kidühöngtem magam, elmentem fürdeni, mert mikor reggel hazaértem, ezt nem tettem meg. Majd leugrottam a közeli boltba, hogy beszerezzem a vacsorához való alapanyagokat, ugyanis ma jön hozzám Rob. Tegnap este hívtam meg, mielőtt hazament volna.

Úgy döntöttem, hogy a csirkepörkölt nokedlival tökéletes lesz. Desszertnek pedig a kedvencemet, Tiramisut sütök.

Éppen a nokedlit szaggattam ki mikor telefonom csörögni kezdett. Rögtön tudtam, hogy ki az, hiszen Bon Jovi Its my life című számot még John rakatta a telefonomra, hogy az legyen az ő személyes csengőhangja.

Nagyon nem akartam felvenni, de aztán úgy voltam vele jöjjön, aminek jönnie kell.

- Szia- szóltam bele halkan.

- Szia drágám, úgy hiányoztál – persze, ha úgy hiányoztam neki, akkor eddig miért nem keresett?

- Hogy vagy?- kérdezte

- Jól

- Haragszol rám?

- Nem

- Pedig hallom, a hangodon.

- Rosszul hallod

- Figyelj, tudom, hogy szólnom kellett volna, hogy elmegyek, de elfelejtettem.

- Ne haragudj már, de egy ilyen dolgot, hogy lehet csak úgy elfelejteni?- akadtam ki egy kicsit

- Sajnálom

- Lényegtelen. Mikor jössz haza?

- Holnapután

- Ilyen korán?- azt hittem, csak jövő héten jön

- Nagyon örülsz nekem- kuncogott

- Örülök, csak múltkor azt mondtad, hogy a héten már nem jössz haza

- Tudom, de megváltozott a terv.

- Oké, akkor majd beszélünk

- Rendben, vigyázz magadra.

- Vigyázok. Szia

- Szia.

Most, hogy végre beszéltem vele rájöttem valamire. Még pedig arra, hogy

nem szeretem őt. Ez most már tisztán látszik. Nem tudom, miért ragaszkodtam hozzá ennyire, hiszen teljesen egyértelmű, hogy nem úgy vonzódom hozzá, mint Robhoz, hogy nem ver hevesebben a szívem, mikor meglátom, hogy nem bizsereg a testem, mikor hozzámér, hogy nem vagyok annyira féltékeny mikor egy másik nővel látom. Szerelmes ugyan nem vagyok belé, de ez még nem azt jelenti, hogy azonnal Rob karjaiba fogok omlani. Minden esetre, mikor John hazajön tényleg beszélni, fogok vele.

Tovább folytattam a főzést, amivel sikerül teljesen elterelni a gondolataimat.

A hús és a nokedli hamar készen lett, így a tiramisu-val többet tudtam foglalkozni.

A babapiskótákat egy pillanatra hideg, cukros kávéban megáztattam, majd rá öntöttem a finom krémet, a tetejét megszórtam egy kis kakaóporral majd beraktam a hűtőbe, hogy mire a desszerthez érünk kellemesen hideg, legyen.

Mivel már egy kicsit késésben voltam, gyorsan megterítettem majd a romantikusabb hatás kedvéért, még gyertyával feldíszítettem.

- Tökéletes- néztem a „remekművemre” Tényleg nagyon hangulatos lett.

Hogy én is legalább fele annyira tökéletes legyek, mint az asztal és reményeim szerint a vacsora, lezuhanyoztam, felvettem egy csini, de nem túl kihívó ruhát, a hajamat felkötöttem egy kis rúzs kentem ajkaimra és már kész is voltam.

Csak a vendég hiányzik.

Pontban este nyolckor megszólalt a kaputelefon. Szívem majd kiugrott a helyéről annyira izgatott voltam.

Gyorsan beengedtem kedves vendégemet, még mielőtt elszaladna, majd kukucskálón keresztül figyeltem mikor ér fel.

Mikor megláttam kissé borostával tarkított arcát, meg sem vártam, hogy kopogjon, szinte feltéptem az ajtót.

- Szia – ugrottam a nyakába

- Ha tudom, hogy ennyire vársz, korábban feljövök

- Bocsi, hogy ilyen vagyok…- megint édes csókjával hallgattatott el. Nyelve azonnal utat tört számba és élveztem, ahogy kellemes bizsergés, szétjárja egész testemet, míg valaki meg nem zavart minket

- Lám, lám az ifjú gerlepár – tapsolt mellettünk Milly. Azonnal szétugrottunk.

- Te mit keresel itt?- kérdeztem

- Itt lakok, ha nem rémlene.

- Sajnos emlékszem rá. Rob gyere, menjünk be- hallottam, hogy valamit még motyog kint, de nem foglalkoztam vele. Becsuktam az ajtót, így már újra kettesben lehettünk

- Finom illatok vannak - mondta Rob, mikor beleszagolt a levegőbe

- Remélem, az íze is ilyen finom lesz.

- Jut eszembe, hoztam neked valamit- nyúlt bele kezében tartott szatyrában, amiből először egy bort, majd valami kis dobozkát emelt ki. Sejtettem, hogy mi lapulhat benne

- Rob ugye ez nem valami drága ékszer?

- Csak egy csoki, amit anyukám becsomagolt- nagy kő esett le a szívemről így nyugodtan fogadtam el az ajándékát.

- Valamit nem kaphatok érte?- tett egy lépést felém

- Mire gondolsz?

- Mondjuk erre- visszakérdezni már nem volt időm, mert karjaival szorosan magához húzott, nyelve pedig pillanatok alatt utat tört számban. Annyira finom volt. Érezni lehetett a cigaretta és a mentol tökéletes keverékét, ami teljesen megbabonázott.

- Éhes vagy?- kérdeztem, két puszi között

- Mint a farkas

- Akkor gyerünk enni - húztam a kicsinyke ebédlőbe.

Láttam, hogy még a lélegzete is elakad a szépen megterített asztal láttán én, pedig egy elégedett mosollyal jutalmaztam meg magamat.

Behoztam az előételt, a főételt majd végül a desszertet. Mindegyik fogás után kaptam egy öt perces dicséretet arról, hogy milyen jól főzök. Meg is jegyezte, hogy szeretne elvenni, mert biztos jó háziasszony lennék, aminek hatására majdnem megfulladtam, a félrenyelt nokedli miatt, de egy-két hát ütögetés után rendbe jöttem.

- Nagyon finom volt a vacsora – simogatta meg Rob a hasát, mint egy jóllakott napközis.

- Köszönöm

- Hol tanultál meg így főzni?

- Korán fel kellett nőnöm, és az élet úgy hozta, egy ideig kénytelen voltam saját magamat eltartani

- Hiányzik az anyukád?- kérdezte, mire rögtön bevillantak a legszebb és legszomorúbb emlékek.

- Nagyon, de ne haragudj erről, nem szeretnék beszélni. Ugye nincs harag?

- Csak akkor, ha kapok valamit – csücsörített a szájával, ezzel is jelezve, hogy mit szeretne kapni. Mit tagadjam, nem kellet kétszer kérnie.

Miután egy kis időre megszakítottuk ajkaink édes játékát, rendbetettük a konyhát, hogy holnap reggel ezzel már ne kelljen foglalkozni.

Mikor ezzel is végeztünk, a hatalmas tv elé telepedtük, amit még apukámtól kaptam a huszonötödik szülinapomra.

- Nah mit nézzünk?- kérdeztem

- Nekem mindegy, de ha lehet ne a Titanicot

- Miért, az olyan jó. Én mindig bőgök rajta, főleg mikor Dicapriót elnyeli a sötét, hideg óceán. Olyan szomorú

- És nyálas.

- Ti pasik, olyan ünneprontók vagytok - csaptam a vállára – akkor mit nézzünk?- kérdeztem újra, ám ekkor eszembe jutott, hogy pár héttel ezelőtt kaptam, valami Twilight paródiát Kevintől, de eddig még nem sikerült megnéznünk.

- Van egy olyan jó filmem- a szobámba rohantam, mert emlékeztem, hogy az éjjeli szekrényembe raktam, mikor megtaláltam, futottam is vissza, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy Rob milyen fejet vág majd.

- Itt is vagyok. Előre szólok, ha nemet mondasz, akkor is ezt fogjuk megnézni.

- Valami romantikus csöpögős?

- Nem, nem. Annál sokkal jobb- mutattam fel a dvd-t mire hangosan nevetni kezdett.

- Már láttad?- kérdeztem, tőlem, mert fogalmam sem volt mi olyan vicces.

- Nem, semmi. Tedd csak be.

- Oké

A film iszonyat jó volt. Annyit nevettünk mind a ketten, hogy már folyt a könnyünk. Főleg az olyan részeknél, mikor Edward kipúderezte magát, vagy mikor Bella valami villogó bőrszerkóban jelent meg, arról nem is beszélve, mikor a farkas falka táncolni kezdett az ellenségnek. Tényleg nagyon vicces volt.

De nem csak a film. Hanem az egész este. Jó volt látni, hogy Rob teljesen elengedte magát, hogy nem játszotta a kemény macsó szerepet, hanem egyszerűen csak az a pasi volt, akire nekem szükségem volt, van és talán lesz.

Nem lett függővég, de azért remélem kapok pár kommentet :D

Viszont egy fontos dolog. Jövő héten én Olaszországban leszek. Így szerintem az lesz, hogy hétfőn hajnalban, felteszem a fejezetet (21.)és akkor nem kell olyan sokat rám várnotok :D

Azt hiszem vasárnap jövök haza, ami azt jelenti, hogy a 22. fejezet, nem tudom mikor érkezik. Remélem nem haragszotok meg én tényleg igyekezni fogok :D Nálam még soha nem volt szünet, késni is csak egyszer késtem :D Ennyi lenne.

Stati buoni, se potete :)