21. Fejezet

Először is, köszönöm az előző fejezethez érkezett kommenteket. Nagyon hálás vagyok értük.

Másodszorra, pedig ne utáljatok annyira :D

Igyekszem a következő frissel:)

„Az emberi élet döntések sorozata, igen vagy nem, kint vagy benn, lent vagy fent. Aztán itt vannak azok a döntések, amik számítanak, szeretni vagy gyűlölni, hősnek lenni vagy gyávának, harcolni vagy feladni. Élni vagy meghalni. Ez a legfontosabb döntés, és a döntés nem mindig a mi kezünkben van”

Rob aznap éjjel nálam aludt. Nem volt szívem olyan későn hazaküldeni, meg hát minek tagadjam nem is akartam, hogy elmenjen. Érezni akartam teste melegét, ahogy átölel, ahogy puha ajkaival megcsókol, ahogy hozzámér. Egyszóval mindent.

Másnap együtt reggeliztünk, mint egy igazi szerelmes pár, majd sajnos mindkettőnknek dolgozni kellett mennie.

John eközben hazatelefonált, hogy az egyik üzleti társa lemondta a találkát ezért, még ma hazajön. Ahogy a telefonba is mondta beszélni, szeretne velem.

Próbáltam ugyan kihúzni belőle, hogy mit akar, de azt mondta, majd ha hazajön, elmondja.

Remek.

Ránéztem az órámra, ami éppen hat órát ütött. John fél hétre ígérte, hogy átjön. Addig sem tétlenkedtem. Átnéztem a lakás minden szegét- zugát ahol Rob khmm mi játunk, ne hogy találjon valamit John, ami arra utalna, hogy tegnap itt járt. Nem akarom kihasználni, éppen ezért el fogom neki elmondani, hogy vége, de azt sem akarom, hogy megalázottnak érezze magát, amiért a kapcsolatunk alatt megcsaltam. Elég nekem ezzel a tudattal élnem, hogy egy ribanc vagyok, aki más férfi társaságában kereste a boldogságot a párja helyett

Nem tehetek mást. Most legyek vele és csináljak úgy, mintha élvezném a vele eltöltött időt?

Nem, ezt nem tehetem. Sem vele sem magammal, hiszen pontosan tudom, hogy nem John az a férfi aki mellet az egész életemet le akarom élni.

Persze, lehet, hogy Rob se az, akit én keresek, de aki mer, az nyer.

John pontban fél hétkor megérkezett. Beengedtem őt és vártam, hogy felérjen.

A szívem a torkomba dobogott de ezúttal nem az izgatottságtól, hanem a félelemtől. Féltem, hogy mi az a fontos dolog, amit csak személyesen szeretne elmondani.

Talán megtudta, hogy megcsalom?

És hogy az-az illető Rob?

Nem, ez lehetetlen- próbáltam magam nyugtatni, de nem sokra mentem vele.

Fél perc múlva már kopogtatott az ajtón. Hezitáltam egy kicsit, de aztán kinyitottam, hiszen úgy sem menekülhetek el.

Mikor meglátott azonnal mosolyra fakadt, majd egy köszöntő csókot kaptam tőle.

Akaratlanul is Rob jutott eszembe, hiszen tegnap este pont ugyanez a jelenet játszódott le.

De a két csók ég és föld volt.

- Úgy hiányoztál Mandy- ölelt szorosan át

- Te is nekem. Nem megyünk be?- kérdeztem, mire azonnal beljebb jött. Levette cipőjét majd a kanapéra ült

- Kérsz valamit inni?

- Nem köszönöm, inkább gyere ide. Valami fontosról akarok veled beszélni

- Igen, és mi lenne az?- kérdeztem

- Tudod, mikor apám meghalt rám hagyta az éttermét, ami mivel én nem nagyon értek illetve értettem hozzá az utóbbi években rosszul ment. De most egy olyan lehetőséget kaptam, amit még magam sem hiszek el.

- Miről van szó?- érdeklődtem

- Gordon Ramsay, tudod az híres szakács- magyarázott, mintha én még soha nem hallottam volna róla

- Tudom hogy ki az

- Oké, nah szóval jön New Yorkba azért, hogy az én éttermemben készítsen egy élő műsort.

- Ú… ez, komoly- tényleg próbáltam komolyságot tükrözni arcomra, de nem nagyon ment. Egész máshol jártak a gondolataim.

- Most először érzem azt, hogy izgatott vagyok az étterem miatt. Ez annyira fantasztikus- áradozott

- Szerintem is.

- Mandy, lehet, hogy nagy kérés, amit kérni fogok, de szeretném, ha ott lennél velem, ha támogatnál. Nagyon, nagyon fontos ez nekem és mivel te is az vagy szeretném ha velem lennél.

- Nem is tudom

- Nah kérlek Mandy, nekem ez nagyon fontos- noszogatott.

- Rendben- mondtam igent kérésére nehéz szívvel.

De mi mást mondhattam volna? Látszik, rajta, hogy ez neki rettentően fontos.

Ennyit még megtehetek érte, aztán miután ez az őrület lement, el fogom neki mondani, hogy én már nem akarok vele lenni.

John az éjszakát nálam töltötte, de nem feküdtem le vele. Ő ugyan, nagyon szerette volna, de én leráztam azzal a kifogással, hogy éppen megjött. Szerencsére elhitte.

Másnap Robbal is közöltem, hogy egy ideig még titokban kell tartanunk a kapcsolatunkat, aminek nagyon nem örült, sőt össze is vesztünk, mivel ő kerek perec kijelentette, hogy hozzá tartozom, és nem szeretne mással látni

Igazat kellett hogy adjak neki, hiszen nekem is rosszul esne, ha Rob más nőt ölelgetne, de nem tudok mit tenni.

Úgy érzem ennyivel, még tartozom neki.

Egy hét múlva.

- Mandy, egy óra és kezdődik az elő adás, kérlek, ne késs.

- Oké, John. Nem vagyok hülye felfogtam, nem kell velem így beszélni. Időben ott leszek.

- Megígéred?

- Ha még egyszer megkérdezed, esküszöm nem megyek

- Oké, bocsi, hogy ilyen vagyok csak annyira izgulok, igazság szerint nem tudom miért.

- Vegyél egy nagy levegőt. Fél óra és ott vagyok. Rendben?

- Igen, hogyne. Várlak. Szeretlek.

- Őőő, mennem kell - vágtam ki magam gyorsan a helyzetből.

Ugyan egy párszor már mondta, hogy szeret, de most egészen máshogy reagáltam rá, mint hetekkel ezelőtt. Akkor úgy éreztem, hogy én is szeretem. Azóta viszont sok minden változott és ezért képtelen lettem volna, viszonozni vallomását.

Az elmúlt héten szerencsére John az élő adás megszervezésével volt elfoglalva, ezért rám nem sok ideje jutott.

Robbal néha csak egy lopott pillanatra futottam össze. Szerencsére megnyugodott és elfogadta, hogy ezt a hetet még titkolózással kell tölteni, bár még mindig nem repesett az örömtől. Ez idő alatt egyszer sem szeretkeztünk.

Erre az egy hétre „tiszta” akartam maradni.

Tudtam, hogy ez butaság, még Rob is kinevetett miatta, hiszen előtte már nem egyszer megcsaltam John, de így láttam jónak.

A lelkiismeretem miatt.

Ma este viszont mindennek vége. Mikor hazajövünk, elmondom neki, hogy szakítani vele, és hogy Robbal vagyok.

Eleinte úgy véltem, hogy nem mondom el neki, hogy mi egy párt alkotunk de, későbbiekben, ha találkozunk, nem akarok ebből problémát.

Egész nap, rettentően ideges voltam , a vérnyomásom egekben volt egy falatot sem ettem, legszívesebben lemondta volna ezt a mai műsort is, de John nagyon számít rám és már alapból is késő lenne, hiszen pont most beszéltem vele, hogy nemsokára ott vagyok .

- El kell menned Mandy. El kell menned Mandy – győzködtem magam egy ideig, majd lenyomtam a kilincset, kiléptem az ajtón, majd fogtam egy taxit és egyenes az étterembe mentem.

Mire odaértem már nagy volt a nyüzsgés. Mindenhol kamerák, mikrofonok a termet is teljesen átrendezték. A rengeteg szék és asztal helyére egy hatalmas pultot raktak. Gondolom ott fog főzni az a híres szakács.

- Mandy, végre itt vagy- ölelt meg John

- Mondtam, hogy nem fogok késni - emlékeztettem őt

- Tudom, tudom és bocsánat, ha kicsit rámenős voltam, de nagyon izgulok.

- Minek? Hiszen nem te fogsz főzni, vagy igen?

- Nem, más miatt vagyok, de ezt még nem mondhatom el.

- Hát te tudod.

- Nah gyere, bemutatlak Gordon Ramsay-nek - húzott magával a bárhoz, miközben vagy öt ember állította meg különböző okok miatt.

- Ha megengeded, szeretnék neked valakit bemutatni - mondta John annak a sztárséfnek

- Persze, kivel van szerencsém találkozni?- fordult hozzánk Gordon.

- Ő a barátnőm, Mandy Moore

- Szia, remélem nem baj, hogy tegezlek én Gordon Ramsay vagyok, örülök, hogy megismerhetlek - nyújtotta felém a kezét

- Dehogy baj, nem vagy én öreg

- Ellentétben velem- viccelődött

- Nemsokára kezdünk – kiabált a rendező, mire mindenki körülöttem még nagyobb kapkodásba kezdett

- Nos akkor én megyek, remélem utána még tudnunk beszélni

- Én is, jó főzést

- Meglesz- kiabált vissza Gordon. Rendes pasinak látszik.

Bár láttam, egy-két műsorát és hát ott igen kemény bánt az emberekkel. Mindig ordibált és megalázta a versenyzőket. Szegények. Én biztos nem jelentkeztem volna.

A műsor öt perc múlva elkezdődött. Gordon elkezdett főzni, amit mások, különböző országokból, műholdon keresztül próbáltak leutánozni. Mondanom sem kell, hogy az eredmény nem mindig úgy sikerül, mint ahogyan annak lennie kellett volna, de nagyon vicces volt. Főleg mikor ez egyik pasi azt hiszem Mexikói nem tudta, hogyan kell bekapcsolni a sütőjét és Gordon magyarázott neki, de az semmit sem értett meg.

A szünetben megkóstolhattam az eddig elkészített ételek. A legjobban a Tiramisu kehely ízlett. Sokkal jobb volt, mint az enyém.

Már a második rész végénél jártunk mikor Gordon leállította a főzést, és John felhívta a „színpadra”

Azt hittem, hogy az étteremről fognak beszélni, vagy esetleg Johnnak kell főznie valamit. De amit következett arra legrosszabb rémálmaimban sem gondoltam.

- Az a csinos, barna hajú hölgy kérem, fáradjon ide- mutatott felém Gordon, mire minden szempár és kamera rám szegeződött.

- Én?- kérdeztem félénken

- Igen, igen

Nem akartam felmenni, nem akartam a Tv-ben szerepelni, de addig-addig erősködtek, míg kénytelen voltam beadni a derekamat.

Felsétáltam a színpadnak kinevezett pult elé, majd Gordon elkezdett beszélni.

- Tudják, ez az alkalom nem csak azért különleges, mert először főzök, ilyen körülmények között New Yorkban, hanem azért is, mert itt áll mellettem ez a férfi, szerelmes férfi, aki olyasmire készül, amit nagyon sokan, köztünk én sem mernénk megtenni. Nem is húzom tovább a szót- mutatott Johnra, aki elmosolyodott, megfogta mind két kezemet majd fél térdre ereszkedett.

- Nem, nem, nem, nem ez nem lehet, ilyen nincs, Istenem mond, hogy ez nem igaz…

- Mandy, tudom, hogy csak pár hónapja ismerjük egymást, hogy sok mindent kell még rólad megtudnom ahhoz, hogy azt mondhassam, ismerlek, de szeretlek, veled akarok lenni minden pillanatban. Mikor szomorú vagy én akarlak megvigasztalni, mikor boldog veled együtt akarok örülni. És ha te csak fele annyira szeretsz, mint én téged, akkor megtisztelnél azzal, hogy a felségem leszel Mandy Moore - nyújtotta felém a hatalmas gyémántgyűrűt.