23. fejezet

Itt a következő :) Komikat várom. Nagyon :D 

http://www.youtube.com/watch?v=2IFF9yu5i3k&ob=av3n

Igent mondott. Igent. Abban a pillanatban, ahogy ezt kimondta, úgy éreztem szívem, kettéhasad. Még akkor sem éreztem ilyen fájdalmat, mikor az első, igazinak hitt szerelmemet rajtakaptam egy másik pasival az ágyunkba, szeretkezni. Talán azért, mert őt soha nem szerettem annyira. Ma már tudom, hogy akkor csak azért hittem, hogy szerelmes vagyok, mert ő volt az első barátnőm. És ez úgy gondolom mindenki életében nagy dolog.

Innentől kezdve szinte elkerülhetetlen volt, hogy ne induljak el a lejtőn, ahonnan még Kristen sem tudott visszarángatni.

Ma már teljesen más ember vagyok, mint pályafutásom elején.

 Akkor elvakított a hirtelen jött siker  és nem törődtem senkivel és semmivel.

 De mára már minden eddig jónak vélt dolog kezd egyre idegesítővé válni. Utálom, ha írnak rólam, főleg olyan dolgokat, ami nem is igaz. Utálom, hogy minden mozdulatomat emberek millió figyelik és utálom, hogy olyan embereket bántok meg, akiket nem kellene

Most már bánom, hogy elküldtem Mandy-t, hogy nem hallgattam végig és hogy így megaláztam, mert nem ezt érdemelte meg, annak ellenére, hogy rettenetesen fájt, hogy igent mondott. Mikor megjelent nálam, teljesen elvakított a düh, nah és a kellő mennyiségű pia, amit a műsor után tömtem magamban, így aztán nem is tudtam tiszta fejjel gondolkodni. Pedig a kisírt, duzzadt szemei is arról tanúskodtak, hogy valóban igazat mondott. De én elküldtem őt.

Az elmúlt öt napban nagyon sokat gondolkodtam rólunk, a kapcsolatunkról és arra jutottam, hogy ugyan mindketten meghoztuk a magunk rossz döntéseit de, én még látok arra esélyt, hogy helyrehozzuk ezt az egészet. Legalább is én így gondolom.

Tegnap telefonált John és csalódottan mesélte, hogy mi történt, és hogy mennyire haragszik rá és a szeretőjére. Akkor nem mondtam semmit, de mivel megkért, hogy ma találkozunk el, fogom neki mondani, hogy én vagyok az a bizonyos harmadik fél. Nem hazudhatok tovább.

Tisztában vagyok vele, hogy ezzel végleg vége a barátságunknak, de én egyáltalán nem bánom, mivel én soha nem is akartam vele jóba lenni, csupán közel akartam lenni Mandy-hez.

Elszívtam az utolsó cigit, ami a dobozban volt, majd az egyik még tiszta gatyámat, magamra kaptam.

-         Kéne már egy bejárónő - néztem körbe a szobába, ami tele volt koszos ruhákkal. Hát igen, amióta saját házam van, nem igen foglalkoztam a tisztán tartásával. Egyrészt nekem erre nincs időm, hiszen rengeteget utazom, másrészt kedvem sincs hozzá.

Miután felöltöztem taxival mentem a megbeszélt helyre.

Beültem az egyik legcsöndesebb sarokba és rendeltem egy sört. A pincér csaj eléggé kikerekedett szemekkel nézett rám mikor rájött, hogy ki vagyok, de aztán gyorsan lelépett. Remélem, nem akarja közölni Twitteren, hogy itt vagyok, mert akkor pár perc és elszabadul a pokol.

Épp mikor megkaptam a sörömet akkor érkezett meg John. Látszott rajta mennyire, hogy nyúzott.

-         Szia Rob- köszön nekem, majd leült velem szembe

-         Szia. Mi a helyzet?- kérdeztem tőle, bár sejtettem, hogy mit fog válaszolni

-         Ne is kérdezd, pocsékul vagyok. De ennek is van jó oldala. Legalább nem vettem el egy ilyen semmirekellő lányt. Gondolom csak pénzt akart kicsikarni belőlem- forrt bennem a düh, legszívesebben az egész asztalt a fejére butítottam volna. De kénytelen voltam türtőztetni magam.

-         Szerintem Mandy nem a pénzedet akarta. Van neki is elég

-         Jajj Rob ne legyél ilyen naiv. Bár pont én mondom, aki szépen belesétált a csapdájába, de szerinted, honnan van ennyi pénze?

-         Hát mondjuk onnan, hogy sikeres író. Olvastam már egy-két cikkét – keltem Mandy védelmébe 

-         Jah, azt a munkát is azért kapta, meg mert megdugatta magát a főnökkel

-         Nah most már elég legyen - csaptam egyet az asztalra

-         Hé Rob mi szar bajod van?

-         Tényleg tudni akarod?- kérdeztem, és mivel ő csak nézett, mint Jani a moziban folytattam - Tudod, az egy dolog hogy hazudott neked és hogy megcsalt. Mert tudod megértem. Én is voltam már ilyen helyzetben, ha jól emlékszem

-         Basszus még mindig itt tartunk?

-         Nem, nem itt tartunk. De hogy beszélhetsz így róla? Tudod nagyon jól, hogy nem egy pénzéhes nő, aki csak úgy ér dolgokat az életben, hogy szétrakja a lábát a férfiaknak- emeltem fel a hangomat, amivel sikerült elérnem, hogy körülöttünk mindenki minket figyeljen.

-         Azt te csak hiszed. Vannak forrásaim

-         Micsoda forrásaid? Nem veszed észre, hogy milyen hülyeségeket beszélsz?

-         Rob, már ne is haragudj, de ki az áldozat én vagy ő?

-         Neked is vannak titkaid, amiket nem mondtál el neki – hívtam fel, erre az igen csak fontos dologra a figyelmét

-         Lehet, hogy nekem is vannak titkaim, de én nem feküdtem le senkivel

-         Mindegy, annyira mindegy. Nekem most mennem kell - kaptam fel kabátomat

-         Még csak most jöttem

-         Nem érdekel- válaszoltam, ledobtam egy kis pénzt az asztalra majd már ott sem voltam.

Nagyon felidegesített. Fájt, hogy így beszélt róla, annak ellenére, hogy valamilyen szinten igaza volt. Tudom, hogy Mandy nem ártatlan, hogy hibázott, de John se egy ma született bárány.

Találkoznom kell Mandy-vel – határoztam el magamban. Gyorsan leintettem egy taxit és már indultam is a háza felé.

Nem volt túl sok időm a gondolkozásra, hiszen a kávézótól még sétálva is csak tizenöt perce van a lakása, de pont elég volt ahhoz, hogy minden bátorságomat összeszedjem.

Elhatároztam, hogy bármi is fog történni addig nem megyek el még, meg nem hallgat. Bár lehet, hogy azok után, amiket mondtam, azt hiszi, hogy megutáltam. Mondjuk ez még mindig a jobbik lehetőség lenne, hiszen ha én elmondanám neki, hogy abszolút nem így van akkor több esély lenne helyrehozni a kapcsolatunkat, viszont ha haragszik rám, sokkal nehezebb dolgom lesz.

Öt perc után végre megérkeztem. A kapuhoz rohantam ahol rögtön csengetni kezdtem, de mint a legutóbb most sem vette fel. Telefonon is próbálkoztam, de az ki volt kapcsolva. 

Újra a csengő után nyúltam, aminek sípoló hangja már nagyon kezdett idegesíteni.

- Mandy nincs itthon- szólt a hátam mögül valaki. Megfordultam és ismét Kevinnel találtam magam szembe.

-         És nem tudod, hogy mikor jön haza?- kérdeztem tőle. De válaszára nagyon nem számítottam.

-         Nem mostanában

-         Mi, az hogy nem mostanában?- értetlenkedtem

-         Mandy elköltözött. Sokkal jobb lesz ez neki. Szeretett volna egy kis környezetváltozást.

-         És… és hova költözött?

-         Sajnálom, de én sem tudom

-         Mi az, hogy nem tudod?- emeltem fel a hangom idegességemben.

-         Mandy egyik nap sírva jött haza és azt mondta el, kell mennie innen, mert úgy érzi megfullad ebben a városban

-         De, de miért? Miért költözött el csak úgy hirtelen?

-         Szerintem, csak menekül a problémái elől. De megnyugtatlak ne örökre ment el.

-         Kérlek Kevin, segíts nekem. Beszélnem kell vele - könyörögtem neki, hiszen muszáj tudnom, hogy hol van

-         Én tényleg elmondanám, ha tudnám, de nekem sem mondott semmit csak azt, hogy az apjához megy.

-         Oh, köszönöm, köszönöm – öleltem át Kevint

-         Nincs, mint cica fiú- simogatta meg hátamat, mire én azonnal eltoltam magamtól. Még a végén az kell, hogy buzinak higgyenek az emberek.

-         Ne haragudj, de nem tudok ilyen jó pasiknak ellenállni - hozott még jobban zavarva Kevin.

-         Én a lányokat szeretem bocsi. De ha majd egyszer még is homoszexuális leszek te, leszel az első, aki megtudja

-         Ajánlom is. Nah de menj és találd meg azt a nőszemélyt és hozd vissza

-         Rendben. Rajta leszek

Tudtam is, hogy hol kezdjem.

Felhívtam Tom egyik haverját, akivel ugyan már nagyon régen találkoztam, de mivel ő anyakönyvezteti irodában dolgozik, remélem tud majd nekem segíteni.

- Szia Peter én Rob vagyok. Robert Pattinson – szóltam bele a telefonba

-         Szia. Ismerlek, főleg mivel a barátnőm megrögzött Twilight mániás

-         Sajnálom- tényleg sajnáltam, hiszen én pontosan ismerem ezeket a megrögzött Twilight mániásokat

-         Én is. De mondjad, miben segíthetek?

-         Mandy Moore apjának a neve kéne nekem, és ha esetleg azt is ki tudnád deríteni, hogy most éppen hol lakik, akkor annak nagyon örülnék, és persze meghálálnám valamivel

-         Oké, ez könnyű lesz. Igyekezni fogok, csak most rengeteg dolgom van. Estére viszont szerintem, meglesz. Utána akkor felhívlak. Így rendben van?

-         El sem tudom mondani mennyire hálás, vagyok érte.

-         Majd küldj egy aláírást, a csajom biztos odáig lenne érte

-         Rendben, majd akkor később beszélünk. 

Megkönnyebbülten tettem le a telefont, hiszen ha minden jól megy, még ma megtudom, hogy hova „menekült” Mandy. Haragszok rá, amiért egy szó nélkül lelépett. Tudom, hogy nem voltam vele túl kedves, de ő is hibázott, nem is egyszer. Persze ezt nem hozhatom fel örökké mentségemként, de akkor sem kellett volna ezt tennie

Olyan este nyolc fele aztán végre megcsörrent a mobilom. Peter remek hírekkel szolgált, hiszen megtudtam, hogy Mandy édesapját George Moore-nak hívják, és hogy jelenleg Los Angelesben lakik.

Remek. Már csak abban kell reménykednem, hogy valóban a megadott címen lakik, de ha nem az sem akadály. Akár a föld alól is, de előkerítem Mandy-t.

Ahogy letettem a telefont rögtön hívtam is a légitársaságot, hogy foglaltassak magamnak egy repülőjegyet a legkorábbi járatra. Szerencsémre, pont három óra múlva indul egy, ami elegendő idő lesz, arra hogy a legszükségesebb dolgokat összepakoljam, és hogy értesítsem Stephanie-t hogy a következő napokra, ne szervezzen nekem semmit. Persze jó szokásához híven vagy három interjút már beszervezett, amiket így kénytelen lesz lemondania, de pár napot ki fognak nélkülem bírni az újságírók, főleg, hogy egy másikhoz igyekszem éppen.

Három óra múlva már a Los Angeles felé tartó járaton ültem. Rettentően ideges voltam nem csak amiatt, hogy megtalálom e őt hanem ,hogy ha ez sikerül, akkor mit fogok neki mondani. Régen sem voltam valami jó az érzelmek kifejezésében és ez a képességem mostanra sem fejlődött sokat. Lehet ez furcsa, hiszen színész vagyok vagy legalább is valami olyasmi, de én akkor sem tudom a saját érzelmeimet megfelelően kimutatni

 Pár nagyon lassú óra után, végre megérkeztem Los Angelesbe. Gyorsan felkaptam a táskámat és már rohantam is a rám váró fekete kocsihoz.

Persze azok az átkozott fotósak valahonnan megtudták, hogy érkezem és amint megláttak rögtön kattogtatni, kezdték gépeiket. Kedvem lett volna az összeset a földhöz vágni a fényképező gépeikkel együtt de, akkor valószínűleg az estét az egyik helyi börtön cellájában kéne töltenem, amire nekem most, nagyon nincs időm.

Pár segítő testőr segítségével aztán végre sikerült eljutnom a kocsihoz. Gyorsan bepattantam és már száguldottunk is a megadott címre. Szerencsére a sofőrt már egy jó ideje ismerem, így mikor megemlítettem neki, hogy nagyon sietek, rögtön vette a lapot és még jobban a gázra lépett. A gyors sebességnek köszönhetően, hamar egy mediterránt építésű házhoz értünk, aminek udvarában egy hatalmas medence terült el. Pajzán gondolatok ezrei lepték el elmémet, de gyorsan ki kellett őket vernem a fejemből, hiszen először imádott nőm szívét kéne vissza vagy egyáltalán meghódítanom.

Nem álltam meg a kapunál, ami szerencsére tárva nyitva volt, egyenesen a bejárati ajtóhoz sétáltam. Megnyomtam a csengőt, ami hangos dallamot kezdett játszani és ezzel együtt az én szívem is hevesebben kezdett verni. Hallottam, ahogy valaki felkiált, de nem voltam benne biztos, hogy Mandy hangját hallom, mert a csengő minden zajt elnyomott.

Pár pillanat múlva aztán végre kinyílt az ajtó és Mandy meglepett arcával szembesültem. Még pont időben észbe kaptam, mert ahogy rájött, hogy én állok vele szemben, rögtön rám akarta csukni az ajtót de én azt lábammal sikeresen megakadályoztam  

-         Rob, kérlek, menj el- kiáltott fel kétségbeesetten

-         Nem, addig nem, míg meg nem hallgatsz- válaszoltam határozottan

-         Nekik már nincs miről beszélnünk.

-         De igen is van. Attól, mert egy másik városba költöztél még a problémáidtól, nem szabadultál meg – löktem be az ajtót

-         Azonnal menj innen, kérlek, vagy hívok egy rendőrt- kapkodott kezeivel össze-vissza

-         Tessék itt van az enyém- nyújtottam neki a mobilomat – Felőlem hívhatod az összes zsarut, aki a városban tartózkodik, vagy az FBI-t, engem az sem érdekelne, mert akkor is végig fogsz hallgatni - mondtam egyenesen megrémült szemeibe

-         Hogy… hogy találtál rám?

-         Tudod, vannak kapcsolataim - vigyorogtam

-         Megölöm Kevint, direkt megmondtam neki, hogy ne mondja el sem, neked sem senki másnak hogy hol vagyok- bosszankodott tovább

-         Nem ő volt az. De mindegy nem is ezért jöttem- léptem közelebb hozzá, mire ő rögtön hátrált egy lépést.

-         Miért nem tudsz végre békén hagyni Rob? Tudom, hülyeséget csináltam. Egy idióta voltam, hiszen, hogy is hihettem azt, hogy egy ilyen hazugságot el tudok tusolni. Nem kell még egyszer ezt elmondanod. Nem vagyok kíváncsi egy újabb megalázó beszédedre. Tudom, hogy a szemedben csak egy újabb strigula vagyok, nem kell többször elismételni – a végére már patakokban folytak a könnyei. Nem érdekelt, hogy el fog e lökni magától, rögtön magamhoz húztam

-         Engedj el- próbálta szorosan tartó kezeimet lerázni magáról, de én nem hagytam magam.

-         Mandy nem érdekel, hogy mit csinálsz, az sem ha szétvered a mellkasomat vagy szétszakítod az ingemet dühödben én akkor is végigmondom amit akarok – kezdtem bele- Tudod, mikor igent  mondtál azt hittem szívem kettészakad. Akkor úgy éreztem, hogy átvertél, hogy csak játszottál velem és Johnnal egyaránt. Annyira haragudtam rád, a világra, hogy képtelen voltam józanul gondolkodni. Tudom, hogy hiba volt Nicole-t áthívnom, hogy hiba volt veled így beszélnem, ezért kérlek, bocsáss meg.  Ez alatt a pár nap alatt rengeteget gondolkoztam és rájöttem arra, hogy akkor miért mondtál igent. És tudod még valamire, rájöttem, ami talán a legfontosabb. Kellesz nekem Mandy. Lehet, hogy ezek nagy szavak, és lehet nem is, hiszed el őket, főleg hogy az én számból hallod, de szeretlek. Igen szeretlek. Szerelmes vagyok beléd. Sajnálom, hogy erre nem jöttem rá előbb, de ha látsz még egy kis esélyt hogy helyrehozzunk a kapcsolatunkat, kérlek ne küldj el- fejeztem be, igen csak hosszúra nyúló beszédemet. Mandy már nem kapálózott kezeivel, helyette mellkasomra tette őket. Éreztem, ahogy szívem majd kiugrik a helyéről, annyira ideges és izgatott voltam.

-         Tényleg szeretsz?- törte meg kissé sírós hangjával a csendet

-         Igen, mindennél jobban- válaszoltam

-         Ne haragudj- sírta el megint magát, de most, ahelyett hogy tiltakozott volna szorításomtól, fejét mellkasomra hajtotta, majd fojtatta - Sajnálom, hogy megbántottalak, de nem tudtam mit tenni. Én hidd el, hogy nem akartam ezt az egészet, és sajnálom, hogy olyan hülye voltam, hogy belementem ebbe a „legyünk jó fejek utoljára” dologba. És tudod- emelte rám tekintetét- Én is, szeretlek. Mindennél jobban.

 

Már nem féltem hogy újra eltol magától, hiszen még kisírt szemeiben is láttam azt az édes csillogást, ami hónapokkal ezelőtt örökre megbabonázott.

Ajkaimat habozás nélkül az övére nyomtam, és mohón csókolni kezdtem, miközben kezei a nyakam köré fonódtak. Érezni akartam őt, többre vágytam. Automatikusan a kanapé felé kezdtem tolni, ami nem messze volt tőlünk így mikor lábaim nekiütköztek, azonnal ölembe vontam őt. Mindketten szaporán vettük a levegőt és úgy simogattuk egymást, mintha először fedeznénk fel egymás testét. Kezdtem egyre türelmetlenebb lenni ezért gyorsan megszabadítottam őt, először a pólójától, majd gyönyörű fekete csipkés melltartójától. Amint szabaddá váltak keblei, ajkaimmal kényeztetni kezdtem őket. Először finoman végignyaltam selymes bőrét, majd egy kicsit bele is haraptam égnek meredező bimbóiba. Hangos sóhajtás szakad fel belőle, amiből tudtam, hogy élvezi, amit csinálok.

Sajnos, ő nem hagyott nekem több időt formás mellei kényeztetésére, mert pillanatok alatt megszabadított már amúgy is kissé szakadt ingemtől, majd kezeivel nadrágom csatjait kezdte kioldani, amivel ha lehetséges még jobban feltüzelt. Amint megszabadított ruháimtól, derekáig feltolta piros szoknyáját majd lehetőséget sem hagyva arra, hogy tovább kényeztessem, beleült érte sóvárgó férfiasságomba, hogy aztán együtt repüljünk egészen a paradicsom kapujáig.