51. fejezet

Itt vagyok egy kicsit megkésve :) Rengeteg dolog miatt nem tudtam gyorsabban részt hozni de ezt most nem szeretném részletezni :) Köszönöm annak a 6 embernek aki írt nekem :) Már sokszor mondtam de most elmondom még egyszer, hogy nagyon sokat jelent ez nekem! 
Gondolom érzitek, hogy a történetnek hamarosan vége...de nyugi...még van vissza egy pár rész. Kb 10 de lehet kevesebb lehet több. Amit elterveztem azt megírom. Még ha ezzel újabb " vádnak" leszek kitéve:) A fejezet még nincs átnézve de amint Kitti megtette felteszem a kijavítottat! Szeretném ha többen írnátok mert már 50-en vagyunk de erőltetni úgy sem tudom:)

Mikor magamhoz tértem, először azt sem tudtam, hol vagyok. A fejem fájt, a torkom pedig kiszáradt és valaki erősen szorított magához. Hallottam hangját, éreztem kellemes illatát. Tisztában voltam vele, hogy ki kell nyitnom szemeimet, de nagyon nehezen ment.  

-         Végre magadhoz tértél- hallottam meg hangjában a megkönnyebbülést- Mindjárt a korházba érünk- mosolygott rám Rob. Nem voltam még teljesen tudatomnál, de azt tisztán és érthetően felfogtam, hogy kórházba, vagyis fehér köpenyes emberek közé akarnak vinni, amiért azonnal ellenkezni kezdtem.

-         Nem akarok menni. Már jobban vagyok. Csak…

-         Nincs csak Mandy- szakított félbe Rob - Biztos van valami oka, hogy elájultál.

-         Igen, de csak annyi, hogy túlságosan sokan voltak körülöttem, de kutya bajom.

-         Akkor is jobb lenne, ha látna egy orvos. Megnyugodnék- nézett rám azokkal a hatalmas szemeivel, aminek soha nem tudtam ellenállni.

-         Rendben, de ígérd meg, hogy nem fogsz akadékoskodni.

-         Megígérem.

Tényleg nem akadékoskodott, de ahogy láttam, ez igen csak nehezére esett. Az orvos, aki megnézett, nagyon figyelmes és kedves volt velem, foglalkozása ellenére is. Még a vérvétel sem fájt, pedig általában rosszul szoktam lenni ilyenkor.

Az eredmények hamar megérkeztek, és már nem csak Rob, hanem én is megnyugodtam, hogy semmi bajom nincs, csupán a stressz hatására lettem rosszul. Persze kedves dokinak, azt muszáj volt hozzátennie, hogy sok pihenésre és nyugalomra van szükségem.

-         Erről majd én gondoskodom - biztosította az orvost szerelmem, aki egy szúrós pillantást kapott jutalmul.  

Soha nem szerettem, ha beteg vagyok és mivel most még az sem voltam, nagyon nehezemre esett a törődését elfogadni. Tudom, hogy ez is csak az bizonyítja, mennyire szeret engem, de mikor minden lépésemet figyeli, és már azért is rám szól, hogy ne mászkáljak annyit a házban, hamar dühbe gurulok.  

-         Rob nem vagyok halálos beteg. Nincs szükségem huszonnégyórás figyelemre - vitatkoztam vele

-         Én csak a javadat akarom.

-         Ha valóban ezt akarod, akkor nem hagynál az ágyban szenvedni, miközben te egész nap a telefonodon lógsz.

-         Sajnálom, de valakinek dolgoznia is kell- vágta hozzám.

-         Szóval így állunk? Hát akkor kapd be - vágtam hozzá egy almát, amire hangosan feljajdult, én pedig fogtam magam, feltrappoltam az emeletre.

-         Jó, hogy nem azt mondja, ingyenélő vagyok- morogtam magamban, majd hangosan becsaptam magam után az ajtót.  .

A laptopomat az ölembe vettem, majd a keresőbe beírtam, hogy gyors állást keresek. Nem akartam vele kiszúrni, de nagyon megbántott, főleg úgy, hogy én fizetem a rezsit és a kaját is, méghozzá a saját, félretett pénzemből.

Fiatal, csinos, önmagára igényes táncoslányokat keresünk London egyik legigényesebb szórakozóhelyén, korrekt fizetéssel.

-         Ez tökéletes lesz- gondoltam magamban, majd tárcsáztam a honlapon megadott telefonszámot.

-         Haló én Lola Glaudini vagyok - hazudtam egy éppen kitalált nevet, hiszen nem akartam saját magamat lebuktatni - A táncosnői állásra jelentkeznék.

-         Ó nagyon örülök. Az lenne a legjobb, ha már ma délután bejönne hozzánk, hogy megnézzem, hogy tud táncolni. Ráér?

-         Hát hogyne?! Mikor mehetek?- lelkesedtem fel.

-         Akár már most. Én itt vagyok.

-         Akkor nemsokára ott leszek. Viszlát - köszöntem el annak ellenére, hogy eszem ágában sem volt elmenni, de ha már lúd, legyen kövér- gondoltam magamban.

A gardróbba megkerestem a lehető legkihívóbb ruhadarabot, majd egy kevés sminket dobtam fel magamra, a nagyobb hatás elérés érdekében.

Magabiztosan sétáltam le a lépcsőn, és amint Rob meghallotta cipőm kopogását, rám nézett. Pontosan azt láttam szemeiben, amit akartam.

-         Nagyon dögös vagy- simított végig fenekemen, mire majdnem elgyengültem de, nem akartam a szerepemből kiesni, ezért ellöktem magamtól.

-         Már van munkám, így nem kell egy ingyenélő nőt eltartanod - vágtam hozzá.

-         Ne haragudj szívem. Nem akartalak megbántani, tudod, hogy szívesen eltartalak, ha kell.

-         Először is- fordultam felé – Nem kell eltartanod, mert van pénzem. Másodszor, ha annyira zavar, hogy nincs főállásba munkám, hát akkor most megnyugodhatsz.

-         És ha szabad kérdeznem miért is?

-         Mert felvettek egy helyi klubba táncos lánynak.

-         Hogy micsoda?- döbbent le teljesen- Ugye ezt nem gondoltad komolyan?! - háborodott fel

-         De a lehető legkomolyabban gondoltam- válaszoltam keményen.

-         Csak nem képzeled, hogy engedni fogom, hogy egy bárban táncikálj idegen pasik előtt?- ragadta meg csuklómat- Főleg ilyen göncben?- nézett végig rajtam.

-         Miért mi a bajod vele? Szerintem nagyon dögös.

-         Pont ez a baj. Teljesen megőrjítesz – hajolt hozzám egy csókért.

-         Rob ebből már nem húzod ki magad. Akkor is elmegyek arra az interjúra.

-         Hát pedig nem fogsz - lépett az ajtóhoz, majd egyszerűen bezárta, a kulcsot pedig a zsebébe rakta. Időm sem volt cselekedni.

-         Most meg be akarsz zárni?- tettem kezeimet csípőre, ő meg mintha mi sem történt volna, a kanapéra ült és bekapcsolta a tévét.

-         Rob, add vissza a kulcsot - álltam elé

-         Nem adom, és azt sem fogom hagyni, hogy dolgozz, főleg nem ilyen helyen.

-         Az előbb még az volt a bajod, hogy ingyenélő vagyok.

-         Soha nem volt ez bajom - rántott az ölébe - Nem is gondoltam komolyan.

-         Aha persze – durcáskodtam tovább.

-         Szeretsz?

-         Nem- hazudtam mire combom belsejét kezdte simogatni.

-         Szeretsz? - kérdezte újra.

-         Ig… Nem – hazudtam újra, de már tudtam, hogy nem bírom sokáig.

-         Ugye most már szeretsz?- simított végig leggyengébb pontomon, mire kénytelen voltam megadni magam.

-         Rettenetesen- kaptam ajkai után, majd ott a kanapén estünk egymásnak.

Nem mentem el az interjúra, nem azért mert Rob „megtiltotta”, hanem mert én sem gondoltam komolyan ezt az állást, csak egy kicsit meg akartam viccelni szerelmemet. Ami sikerült is.

Másnap hivatalosak voltunk a Pattinson családhoz vacsorára, ami miatt egy kicsit izgatott voltam, mert tudtam, hogy most jelentjük be hivatalosan eljegyzésünket. Még a kocsiban is végig Rob kezét szorongattam, aki szegény alig tudott így a vezetésre koncentrálni.

Izgatottan sétáltunk be a hatalmas családi házba, ahol nem várt meglepetés ért. Értetlenül néztem körbe, ugyanis nem csak Rob családja, hanem apukám, bátyám és Lindsay és az asztal körül voltak.

-         Meglepetés- kiáltották egyszerre, de én még mindig nem jutottam szóhoz.

-         Én szerveztem meg az egészet- tette fel a kezét Rob egyik nővére - Remélem, örülsz neki Mandy.

-         Ez csodálatos én annyira örülök nektek- rohantam hozzá, először apukámhoz, majd testvéremhez.

-         Nagyon hiányoztál hugicám. Mostanában alig hívsz minket - panaszkodott a bátyám.

-         Ne haragudj.

-         Semmi baj.

-         Hát engem már meg sem ismersz?!- „kérte” ki magának Lindsay, aki  utolsó találkozásunk óta egy kicsit kigömbölyödött, de természetesen ezt nem jegyeztem meg neki.

-         Dehogynem, csak annyira meg vagyok lepődve, hiszen abszolút nem számítottam rátok - néztem körbe, és csupa mosolygós szempár nézett rám.

-         Srácok kész a vacsora. Üljetek le- szólt ki a konyhából Clare, mire mindenki elfoglalta helyét.

-         Nos, először szeretnénk valamit mondani - állt fel Rob mire ez egész ebédlőben síri csend lett, én pedig lassan pirulni kezdtem.

-         Jajj öcsikém csak nem egy új szerep? - vigyorogtak a lányok.

-         Nem ez most egészen más - túrt zavarában hajába- Sokáig úgy gondoltam, hogy soha nem találom meg az igazit. Azt a nőt, akit igazán szeretni tudok, aki nemcsak a hülyeségeimet, hanem az állandó figyelmet is elviselni. Hát egyet biztosan megtanultam az utóbbi időben. Sohase mondd, hogy soha – vigyorgott  én pedig már alig láttam ki könnyeim miatt- Szeretem Mandy-t és úgy érzem az egész életemet vele akarom leélni, hogy vele akarok megöregedni, hogy nála jobban senki sem ismer és akit a legjobban szeretek. Anya apa - nézett szüleire, ugyanis csak ők nem tudtak az eljegyzésről - Nemsokára összeházasodunk.

-         Kisfiam én annyira boldog vagyok- ölelte át egy szem fiát az apja, miközben ő is könnyeit törölgette.

Annyira meghitt és csodálatos volt ez a pillanat, hogy biztos vagyok benne, hogy ezt soha nem fogom elfelejteni. Csak egyet sajnáltam. Anyu ismét nem lehet velem.

-         Szeretlek kislányom- hallottam meg apukám hangját, aki valószínűleg ugyanarra gondolt, mint én - Biztos vagyok benne, hogy anyád is büszke rád.

-         Tudom apa - borultam karjaiba.

-         Gratulálok hugica - kocogtatta meg a vállam, testvérem majd szépen sorjában mindenki. Szem nem maradt szárazon a mai este. Mindenki sírt, de csak is örömében.

-         Ha már itt tartunk, remélem, te leszel a keresztanya - kotyogta ki bátyám a vacsora közepén, mire még levegőt is elfelejtett mindenki venni.

-         Kösz Ryan - hallottam meg Rob hangját.

-         Gyereketek lesz?

-         Nézd hugi, tudom, hogy nem ez a legmegfelelőbb alkalom és sajnálom, hogy ilyen kotnyeles vagyok, de igen. Kisbabát várunk - mosolygott szerelmére, én még sem tudtam.  

-         Hát ez csodálatos- kiáltott fel Victoria, mire mindenki a boldog kismamát és kispapát ugrálta körül. Nem sajnáltam tőlük, mégis irigy voltam, és fájt. Nagyon fájt, mert tudtam, hogy én soha nem lehetek terhes, hogy én soha nem szülhetek gyermeket.

-         Egy pillanat. Csak kimegyek a mosdóba - kértem bocsánatot mindenkitől és a lehető leggyorsabban a mosdóba futottam.

 Kb ilyen ruhát viselt Mandy mikor megviccelte Robot