Hogy tetszett nektek az első történetem?

2011. január 30., vasárnap

53. fejezet


Amint látjátok meghoztam az új fejezetet. Nagyon nehéz szülés volt- ha szabad így fogalmaznom- de végre kész vagyok vele. Annak, hogy ennyit késtem és hogy a másik blogomat sem frissítem  több oka is van. Ezeket most nem szeretném részletezni (mert az nagyon hosszú lenne) de a lényeg, hogy nem lustaság miatt nem írok!!A komikat nagyon szépen köszönöm. Ennyit azt hiszem már nagyon régen kaptam :D Tényleg nagyon jól estek és ismét csak ismételni tudom magam..Köszönöm!! De talán a játék miatt írtatok és jelölgettetek ennyien :D 
Nah nem pofázok többet. A fejezetről annyit, hogy ugrottunk időben de vannak visszatekintések:)
Pusz
Kim

u.i A "játék" még mindig tart:)

Idegesen doboltam a lábammal miközben a körmömet rágtam. Rettenetesen izgultam, de egyben féltem is. Féltem, hogy most is ugyanazt a választ kapom majd, mint az eddigi három alkalommal: Sajnálom, de ön nem esett teherbe. Először viszonylag jól viseltem, mert számítottunk rá, hogy nem fog azonnal összejönni a baba, de másodszorra vagy harmadszorra már komolyan azon gondolkodtam, hogy feladom az egészet. Még most is a sírás kerülget, ha arra gondolok, hogy soha nem lehet gyerekem, de Rob biztatásának köszönhetően újra  és újra belefogtunk a családtervezésbe.

A kezelések alatt rengeteg hormon kaptam. Az igazság szerint kicsit meg is híztam, de Rob folyamatosan dicsért, így egyelőre nem aggódtam a felszaladt kilók miatt, főleg ha van értelme. Rob jobban mondva újdonsült férjem nagyon jól viselte a vele járó feladatokat. Hát persze, hiszen neki nincs más dolga, mint egy üres műanyagcsőbe mintát adni. Mégis az első alkalomnál egy kicsit megrökönyödött, mikor az orvos kezébe nyomta a poharat.

-         Én most ezzel mit kezdjek?- kérdezte, mintha nem tudná, mi lenne a dolga, majd az üres üveget kezdte méregetni.
-         Fáradjon be a szobába én majd nemsokára visszajövök a mintáért- veregette meg a kedvesem vállát a doki majd kettesben hagyott minket. Rob még mindig értetlenül állt egy helyben. Gondolom próbálta feldolgozni az eseményeket…
-         Szerelmem nem érünk rá egész nap
-         Hmm - sóhajtott egy nagyot majd magával húzott a titkos szobába és azonnal csókolni kezdte nyakamat.
-         Rob ezt nem szabad. Mi van, ha ránk nyitnak és…
-         Szerelmem én nem bírok ebbe csak úgy…- kereste a megfelelő szót- beleüríteni. Segíts nekem.
-         Rob gondolj valami szépre és jóra. Mondjuk arra a csinos nővérkére az emeletről
-         De gonosz vagy- húzott magához. Jellegzetes parfümje azonnal hatással volt rám - Bár ha jobban meggondolom valóban csinos volt
-         Hülye - csaptam a vállára- Ha ennyire jól nézett ki akkor lesz kire gondolnod, közben- simítottam végig férfiasságán majd az ajtó felé indultam. Csak egy lépést tettem és máris magához rántott és heves csókkal bírt maradásra. Nem kellett tovább győzködnie, a kanapéra löktem majd nadrágjától megszabadítva segítettem neki teljesen ellazulni.


Kellemes emlékek azonnal felforrósították bőrömet és a levegőt is szaporábban kezdtem verni. Egy ideje már gyötörnek ehhez hasonló hullámok, de eddig nem tulajdonítottam neki nagyon jelentőséget. Hogy miért? Mert nem akartam egyszer sem beleélni magam olyan dologba, aminek vajmi kevés az esélye.

Ahogy a váróban körülnéztem a nők többsége letört arccal,  nézegették a falon lévő képeket vagy a boldog kismamákat, akik már mind túlestek azon, amin mi még csak most megyünk keresztül. Én is irigykedve figyeltem gömbölyödő pocakjukat, hiszen nem tudhattam, hogy nekem lesz-e majd valaha is ebben részem. Nehezen fogtam ismét vissza könnyeimet így inkább valami szépre gondoltam.


Torkom a szívembe dobogott, lábaim pedig úgy remegtek, hogy attól féltem bármelyik pillanatban elesek. Szép is lenne, ha a menyasszony az oltárhoz vezető úton hanyatt esne, de én bármit kinézek magamból. Félelmeim szerencsére nem igazolódtak be. Épségben, és ami a legfontosabb, boldogan szorítottam meg Rob kezét mikor az oltárhoz értünk. – Nagyon vigyázz rá!- suttogta apám, leendő férjemnek, aki válaszul csak halványan elmosolyodott. Kerti esküvő révén egy csodálatos virággal kidíszített oltárhoz léptünk, miközben vigyáztam, hogy hosszú, fehér uszályomnak nehogy bármi baja legyen. – Gyönyörű vagy- bókolt nekem Rob, mire szívem még az eddiginél is hevesebben dobbant. Alig vártam, hogy a pap elmondja hosszú beszédét és, hogy végre házastársakká nyilvánítson minket.

-         Robert Pattinson ön elfogadja az itt jelen lévő Mandy Moore-t feleségeként jóban-, rosszban, szegénységben és gazdagságban, betegségben és egészségben az Isten színe előtt, míg a halál el nem választ?
-         Igen- felelte, mire az első könnycsepp akaratlanul is kigördült szememből.
-         Mandy Moore. Ön elfogadja az itt jelen lévő Robert Pattinsont férjeként, jóban-rosszban, szegénységben és gazdagságban, betegségben és egészségben az Isten színe előtt, míg a halált el nem választ?
-         Igen-csuklott el a hangom
-         Hát akkor engem ért megtiszteltetés, hogy elsőként mutassam be önöknek Mr. és Mrs. Pattinson

Rob felé fordultam majd forró csókba fontuk össze ajkainkat, miközben a vendégek hangosan éljenezni és tapsolni kezdtek. – Szeretlek-, suttogta Rob két csók között mire még jobban  eleredtek könnyeim - Örökké- válaszoltam majd szerelmem a karjaiba kapott és meg sem állt a gyönyörűen feldíszített kocsiig.

A fogadás nem túl messze az esküvő helyszínétől így hamar odaértünk. A fotósok ide sem jutottak be- hála Robnak- aki, megfelelő intézkedéseket tett meg már jóval a menyegző előtt.

Még most is olyan furcsa, hogy feleség vagyok, hogy már nem vagyok egyedül - bár eddig sem voltam magányos- de ez-az állapot teljesen más. Semmihez sem hasonlítható. Két hónap és már egy éves házasok leszünk. Eddig szerencsére minden rendben ment. Nem voltak nagy veszekedések sem kiabálások és valahogy mind a ketten sokkal türelmesebbek lettünk a másikkal.

Ebben a tíz hónapban többnyire a regényemmel foglalkoztam, hiszen már nem kell sok hozzá, hogy végre befejezzem. A történet tinédzser lányról és a vallási kötelezettségekről szól. Engem mindig is érdekelt ez a téma, hiszen a hírekben rengeteg fanatikus embert látni akik magukkal- sőt még saját embertársaikkal sem törődve- gyilkolják egymást. A főhősnőm ebből a fanatizmusból akar kitörni, hogy végre boldog legyen, azzal a férfival az oldalán akit igazán szeret.
Talán ez a történet egy kicsit rólam is szól - ha nagyon mélyre nézünk - hiszen nekem is meg kellett küzdenem a boldogságért és elsősorban magammal.

Rob most Magyarországon forgatja új filmjét. Igazán izgatott volt, hogy abban az országban fog forgatni ahol én születtem. Mondtam is neki, hogy legyen nagyon kedves az ottani rajongókkal. Egyik alkalommal viszont sikerült félreértenünk egymást.

-         Komolyan úgy érzem magam, mintha nem is Európában lennék, mintha ez egy teljesen már dimenzió lenne.
-         Hát kösz. Ez nem volt szép tőled. Lehet, hogy mi nem vagyok olyan gazdagok, de attól még nem kell minket lenézni.
-         Szívem félreértesz. Én a rajongókra értettem, mert teljesen máshogy viselkednek. Nem kiabálnak, nem sikítozzák, hogy „Edward, Edward” hanem csendben álldogálnak a kordon mögött, és mikor szünet van, akkor zenélnek és táncolnak. Komolyan néha már nekem is kedvem támad egy kis tánchoz.
-         Akkor jó- huppantam le a kanapéra- Akkor miért nem állsz be?
-         Tudod, hogy nem tudok táncolni...

Hát valóban nem a tánctudásáért szerettem bele Robba. Emlékszem az esküvőnkön is majdnem elestünk, de az utolsó pillanatban korrigálni tudtam, így nem égettük le magunkat a vendégek előtt.

A nászutat Olaszországban Toscana gyönyörű vidékén töltöttük. Életem egyik legmesésebb hetei voltak azok.

-         Annyira szép és nyugodt itt minden. Mintha egy másik dimenzióba lennénk, mintha erre a vidékre nem hatott volna semmi ebből az őrült világból- bújtam férjemhez, aki éppen a napozóágyon sörözgetett.
-         Talán egyszer ideköltözhetnénk…
-         Komolyan?- csillantak fel szemeim
-         Komolyan. Abszolút el tudnám képzelni, hogy itt éljünk és, hogy majd a gyerekeink is ezen a környéken nőjenek fel.
-         Ha gyerekek nem is, de mi egyszer tényleg ideköltözhetnénk. Mondjuk, amikor már olyan öregek leszünk, hogy már megmozdulni is alig bírunk - nevettem fel, ahogy elképzeltem, hogy magunkat öregként.
-         Mandy kérdezhetek valamit?- nézett rám komolyan mire azonnal abbahagytam a nevetést.
-         Rob megijesztesz…
-         Szeretnék családot alapítani - bökte ki. Nem tudtam, mit feleljek rá, hiszen egyik részem nagyon is vágyott az anyaságra de a másik erősen tiltakozott ellene. – Tudom, hogy félsz a csalódástól vagy akármi mástól, de meg kell próbálnunk. Ha kell, elmegyünk a legjobb orvosokhoz vagy részt veszünk olyan lombik-baby programon. Bármit vállalok, csak kérlek, ne próbáljuk meg.
-         És mi van, ha nem sikerül?
-         Ameddig csak lehet próbálkozni fogunk.

Azóta is ez a mondat cseng a fejemben, pedig már vagy egy tucatszor fel akartam adni. Nem arról van szó, hogy én nem szeretnék kisbabát, hanem arról, hogy belefáradtam. Főleg testileg. Robnak sokszor nem mesélem el a hormon okozta problémákat, mert nem akarom, hogy aggódjon. Épp elég nekem is ezzel bajlódnom.

-         Mrs. Pattinson - rázott fel gondolataimból az ismerős nővérke.
-         Ne haragudjon, csak egy kicsit elbambultam.
-         Semmi baj. A doktor úr már várja- mosolygott rám kedvesen nekem, pedig a pulzusom az egekbe szökött.

Mélyeket lélegezve sétáltam a vizsgáló felé, hogy kiderüljön ezúttal sikeres volt-e a beültetés vagy sem. A doktor már a papírjaimat nézegette mikor benyitottam a szobába. .

-         Ááá jó napot Mandy. Már vártam magára- köszöntött kedvesen- Foglaljon helyet- mutatott a fehér székre. Egy kis fáziskéséssel ugyan, de leültem Daviddel szembe. 
-         Kérem, ne kínozzon tovább. Tudni akarom, hogy terhes vagyok-e vagy sem.
-         Nos- kezdett bele, de ahogy rám nézett már tudtam, hogy nem ó hírekkel szolgál – Sajnálom, de még tovább kell próbálkozniuk.

Nem sírtam, nem borultam ki, még csak meg sem szólaltam. Tudomásul vettem, hogy nem estem teherbe és hogy valószínűleg nem is fogok. Az orvos ugyan magyarázott valamit különböző hormonokról és beavatkozásokról de nem figyeltem rá. A gondolataimba csak egy mondtad férkőzött be: Tovább kell próbálkozniuk.

Könnyű ezt mondani. Könnyű bíztatni a másikat, könnyű elhitetni vele, hogy mindenre van esély, hogy semmi sem lehetetlen, de mikor az ember egy idő után már nem látja az alagút végén lévő fényt - amely sokak szerint a boldogságot jelképezi-, amikor már úgy érzi minden remény szertefoszlott, nagyon nehéz hinni. Talán legnehezebb. Vannak, akik azt mondják, hogy a hinni elsősorban magunkban kell, nem pedig egy természetfölötti erőben, mert csak mi segíthetünk saját magunkon, csak mi találhatjuk meg az alagút végéhez vezető utat.

A kérdésem csupán annyi, mi van akkor, ha már magunkba sem hiszünk?

Rob szemszöge

Már vagy hússzor hívtam fel szerelmemet, hiszen tudtam, hogy ma ment orvoshoz, de egyszer sem vette fel. Nem akartam arra gondolni, hogy mi van, ha nem jött össze a baba, ezért inkább kétségbeesetten próbáltam valami más indokot keresni. Talán le van halkítva a telefonja, talán elvesztette, talán éppen mással van elfoglalva, talán… nem tudom. Már azon voltam, hogy fogom magam és visszarepülök Londonba, mikor az egyik helyi asszisztens a lakókocsim ajtaján kopogtatott, és szólt, hogy nemsokára felvétel. Semmi kedvem nem volt hozzá. Főleg most, hogy nem tudom elérni szerelmemet. Egyébként is olyan hideg van, hogy már sokszor nem érzem a testrészeimet.

Nyavalygásaim közepette indultam el egy gyönyörű templomhoz a felvételre. Tényleg nagyon hideg volt. A személyzet sorra osztogatta a finomabbnál finomabb teákat és kávékat, amely egy kicsit felmelegített minket. Beálltam a helyemre és mikor a rendező elkiáltotta magát, hogy felvétel, minden gondot elfelejtve, csak a szerepemre koncentráltam. Ezért szerettem a színészetet. Mindig új emberek bőrébe bújhatok és így a saját gondjaimat-, ha csak egy kis időre is- de el tudom felejteni.

A felvétel szerencsére egész jól ment. Csak háromszor kellett felvenni a szokásos nyolc-tíz helyett. A rendező is elégedett volt velem, így hamar „haza” engedett minket. Rajongóimmal most nem volt kedvem jópofizni, ezért gyorsan beültem a sötétített mercibe és indultam is a szállodába.  Szomorúan dőltem a kocsi ablakának miközben a telefonomat babráltam. Még mindig nem érkezett se egy hívás, sem pedig egy sms sem Mandytől, pedig én már egy tucatszor kerestem. Kezdtem kétségbeesni. El is döntöttem, hogy ha visszaérek a szállodába, összepakolom a cuccaimat és hazamegyek. Nem érdekelt, ha ezért kirúgnak, vagy szerződés szegésért beperelnek. Felőlem akár börtönbe is zárhatnak, csak tudjam, hogy Mandy hol és hogy van.

Negyed óra sem telt el és kocsi már be is gördült a szálloda mélygarázsába. Gyorsan kipattantam és köszönés nélkül indultam fel az emeletre. Az ajtó előtt sikerült egy kicsit ügyetlenkedtem a kártyával - amiért majdnem szétütöttem az ajtót- de végül bejutottam. Dúvadként száguldottam be a szobámba- ahol bőröndöm hevert- de arra nem számítottam, hogy vendégem lesz a mai este.

Mandy az ágy szélén ült és látszólag kisírt szemeivel engem figyelt. Azonnal hozzárohantam és karjaimba zártam. Nagy kő esett le a szívemről.

-         Annyira megijesztettél…
-         Rob nem vagyok terhes - mondta el, amit már magam is sejtettem. Legbelül nagyon csalódott voltam, de egyenlőre nem akartam érzéseimet kimutatni.
-         Majd próbálkozunk újra
-         Rob én nem akarok többet próbálkozni… én belefáradtam…- motyogta halkan majd hangos zokogásba tőrt ki.
-         Ne mondj ilyet! Annyi lehetőség vár még ránk. Az orvos is megmondta, hogy vannak, akik évekig próbálkoznak, utána meg hip-hop teherbe esnek. Nem szabad feladnunk, hiszen megígérted, hogy nem fogjuk!
-         Tudom, de kell egy kis szünet, kell nekem egy kis levegő, hogy megnyugodjak, hogy újra erőm legyen próbálkozni - szipogta. Megérettem őt, de egyben kétségbe is estem.
-         De… de nem teheted ez!
-         Rob nézz rám!- mutatott magára- Híztam. Az arcom felpüffedt, sokszor levert és feszült vagyok. Nem bírom ezt tovább.

Én ugyan ezeket a hibákat, közel sem láttam olyan súlyosnak, mint ő- sőt én kifejezetten örültem, hogy magára szedett egy keveset-  mégsem erőltettem a dolgot. Elfogadtam, hogy most egy kis időre van szüksége, bármennyire is szerettem volna már apa lenni. Az orvos annakidején fel is készített arra, hogy lesznek időszakok, amikor a pokolba fogja kívánni az egészet. De arra nem gondoltam, hogy ilyen hamar.

Aznap nem beszéltünk többet erről. Inkább szorosan magamhoz húztam, és forró csókot nyomtam ajkaira. Levetkőztettem és az éjszaka folyamán többször magamévá tettem.

Ki tudja, talán egyszer a szerencse mellénk áll! 


 Mivel Vyvy nem nagyon értette, hogy mit is akartam ( nem a te hibád, valószínűleg én voltam érthetetlen:D )  a játék lényege annyi lenne, hogy a nem rendszeresen  kommentelők közül akik írnak egészen az 52. fejezettől a végégig azok is megkapják a +1 fejezetet ami nem kerül fel a blogra.
A rendszeres komizók ( gondolom ők tudják kik azok :D ) automatikusan megkapják a "meglepit"
Ne felejtsetek el kattintgatni és írni akinek van kedve!
Pusz

13 (L) vélemény (L):

Rose írta...

Szia! Nagyon jó lett a fejezet! Annyira sajnálom őket...szomorú ez a helyzet és az baj, h nem tudnak mit "csinálni ellene"! Nagyon várom a folytatást puszi Rose

csibimoon írta...

Szia!

Nagyon tetszett, ahogy Mandy visszaemlékszik a házasságkötésre, vagy arra , hogy költözzenek Toscanaba.:)
Nagyon szorítok nekik:)
ÉS nagyon elszomorodtam attól, hogy még mindig nem jött össze a baba...de talán ,most, hogy nem azért voltak együtt mert "KELL" hanem , csak mert jól esik, és nem görcsöltek folyton...talán...

Nagyon élveztem ezt is olvasni:)

pusz: csibimoon

Szilvi írta...

Szia!

Az ilyen fejezetekre érdemes várni:) Mármint nem a szomorú részekre,hanem azokra amik ilyen jók:)
Nagyon sajnálom őket,megértem Mandyt lehet én is a pokolba kívánnám az egészet:( Robnak is nehéz lehet,de mégsem nő....
Remélem a dolgok jóra fordulnak és lesz kisbabájuk,nem is egy....

Várom a kövit!

Niktuka írta...

Szegények! Nem akar összejönni az a kis trónörökös:( Remélem ezért nem lesz komolyabb összeveszés közöttük.
Pussz

Vyvy írta...

Szia!!!
Eza fejezet! Hát amilyen mesés, olyan szomorű is!
Pedig már úyg reménykedtem, hoyg összejön! Sebaj, majd ma este! ;)
Remélem összejön nekik, mert ahogy olvasom Mandy már nem sokáig bírj aidegileg, és ezzel lehet, hoyg Robot is magával húzza egy idő után! :S
Nagyon várom a kövi fejit! :D Kiváncsi vagyok mit hoz nekik a sors!
Sok sok pux :P

U.i.: Köszi, mostmár értem ezt a játék dolgot, mostmár csak abban rmeénykedem, hoyg rendszeres komizónak számítok! :D

Vyvy írta...

Sajnálom, most látom csak, hogy milyen sok helyesírási hibával komiztam! Légyszi nézd el nekem, sötétbe, fáradtan írok! :D

Névtelen írta...

Szia!
Nagyot ugrottál az időben, de nagyon jól oldottad meg. Tetszett ez a rész. Szegény Mandy remélem túljut a csalódáson és később ismét újult erővel vág bele a családtervezésbe. Rob nagyon aranyos ahogy támogatja.
Zsuzsi

Timi írta...

Hali!

Annyira sajnálom őket, hogy nem jött össze a baba. A feji amúgy nagyon nagyon tetszett, és tök jó volt az hogy visszatekingettet Mandy a múltba és hogy egy kicsit felgyorsultak az események.Rob nagyon aranyos volt mikor aggódott. Imádtam ezt a fejit is és tényleg érdemes volt kivárni:D

Pusza:D

Kolett írta...

Szép lett fejezet nagyon is...de annyira sajnálom őket,remélem sikerül összehozniuk a kis babát hiszen próbálkoznak és remélem Robnak lesz igaza és mázlijuk lesz...

Zsófi írta...

Szia!
Nagyon jó lett de elég szomorú lett ez a fejezet remélem sikerül nekik a baba nagyon várom a következőt!
Zsófi

Wyyy írta...

Hali!

Ne már...már majdnem 1 éve házasok?!...de jóóó :D
Szegény Mandy...eléggé rossz lehet neki....az nem is kifejezés...=(
na..de nagyon jó lett a feji...tök jó hogy nem hatszor kell elolvasnom egy valamit hogy megértsem (félre ne értsd, ilyen nálad sose volt:P )
na siess a kövivel

puszillak

Wyyy(=

Nic írta...

Szióka!

kicsit késtem, bocsi:$ most pótolok;)

OMG! "segítettem neki teljesen ellazulni." meghiszem azt! ki ne segített volna rajta?:P jajj ez a visszaemlékezés az esküvőre nagyon szép volt. szerintem nem is kellett ezt tovább ragozni, így volt jó ahogy leírtad. szegénykék. remélem összejön nekik a baby:) nagyon jó rész volt. tetszettek ezek a visszaemlékezések. olvasom is a kövit

pusszancs,Nic

Névtelen írta...

először megijedtem,hogy az esküvő kimaradt,de a visszaemlékezésekből azért csak összeraktam..nagyon szurkolok nekik és a a babának...
csao dona