52. rész

Egy nappal később ugyan de megérkeztem. A kommentelőknek - Szilvi,Csibimoon,Timcsi,Vyvy, Kolett,Rose, Vircsi és Nic- köszönöm, hogy írtak. Nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy azoknak (a 10 legtöbbet kommentelő olvasómnak) egy ajándék vár a történet végén. A nyeremény pedig az lesz, hogy megkapják a történet boldog vagy éppen nem boldog végét. Nem árulom el melyiket :D Remélem tetszik nektek :) Az új vagy a lusta olvasóimnak sem érdemes elkeseredniük, hiszen ha innentől kezdve minden fejezethez írnak ők is megkaphatják :) Szerintem ez ferr dolog.

Vasárnap új rész:)

Pusz

Kim

Nem akartam, hogy az gondolják, nem örülök nekik, a boldogságuknak, de nem tudtam kimenni. Képtelen voltam rá.

-         Szerelmem nyisd ki az ajtót- kopogtatott Rob, de nekem eszem ágában sem volt őt beengedni.

-         Mindjárt megyek - hazudtam neki.

-         Nem hiszek neked! Ha kell egész este itt fogok állni és könyörögni, hogy engedj be. Kérlek. Tudom, hogy mit érzel, de ne zárkózz be- kérte tőlem. Nem bírtam tovább. Szükségem volt rá.  Könnyeimet gyorsan letöröltem majd kitártam előtte az ajtót és a karjaiba borultam.  

-         Szerelmem- ölelt magához szorosan én pedig hangosan felzokogtam. Minden érzelem, sérelem kijött rajtam, ami eddig nyomta szívemet - Ne haragudj.

-         Dehogy haragszom rád - simogatta hátamat miközben apró puszikkal ostromolta arcomat.

-         Rob én akarok egy kisbabát - tőrt ki belőlem a lelkemet rég óta nyomasztó érzés- Tudom, hogy őrültség tudom, hogy rengeteg dolgod van és tudom, hogy nem lehet soha gyerekem, mégis vágyom rá. El sem tudom mondani mennyire.

-         Mandy- tolt el magától- Menjünk fel a szobámba jó?

-         Rendben- bólogattam, majd mindketten az emeletre ballagtunk.

Reszketve ültem le az ágyra, nem azért mert féltem válaszától, hanem mert a sírástól egész testem remegett.

Talán most mindent elrontottam. Talán nem is akar gyereket. Hogy lehettem ilyen hülye?- jutottak ehhez hasonló gondolatok eszembe egészen addig, míg Rob le nem térdelt elém és válaszolt minden kérdésemre.

-         Én is szeretnék egy kisbabát. Mindennél jobban de nem vagyok benne biztos, hogy készen állunk erre- vallotta be.

-         Rob nekem szükségem van rá még akkor is, ha ez lehetetlen.

-         Semmi sem lehetetlen drágám- szorította meg kezeimet

-         Tudom, de te úgy sem akarsz gyereket.

-         Dehogynem akarok- ült mellém, engem szorosan karjai közé vonva - Ha lehetne már most baba projekten dolgoznék, de attól félek erre még nem állunk készen. Lelkileg és testileg egyaránt. Mi van, ha elsőre nem sikerül a baba? Mi van, ha évekig küzdenünk kell érte? Biztos vagyok benne, hogy én kibírom, de abban már nem, hogy te is. Talán várunk kéne. Csak egy évet.

-         Nem bírok Rob- fordultam felé- Akkor ott a kórházban, tudod milyen rossz érzés volt a sok boldog anyuka között lenni? És tudod milyen érzés azt hallani a bátyámtól, hogy apa lesz? Én pedig egy kész roncs vagyok. Nekem szükségem van rá- néztem rá. Muszáj, hogy meggyőzzem őt, mert nem bírom már tovább.

-         Pontosan tudom milyen érzés volt, mert itt nem csak rólad, hanem rólam is szó van. Én már nem is számítok neked?- háborodott fel egy kissé, majd amint újra reszketni kezdtem a sírástól, bocsánatot kért.

-         Ne haragudj én, csak nem akarok olyan dolgokba belemenni, amiben nem vagyok biztos.

-         Megértelek és az előbb én tényleg nem úgy értettem, ahogy te gondoltad, csak nekem, mint nőnek ez sokkal fájdalmasabb érzés, hiszen neked bármikor lehet gyereked ellentétben velem

-         Miért nem mondtad el? Hogy így érzel? Hogy ennyire rosszul vagy? Én azt hittem túltetted magad rajta!- vont kérdőre teljesen jogosan.

-         Azt akartam, hogy elfelejtsük ezt az egészet, mintha az meg sem történt volna- utaltam a vetélésre- De mikor nap, mint nap láttam a boldog kismamákat és gyerekeiket képtelen voltam rá. Nem akartam szólni, mert annyira el voltál foglalva a munkáddal és én boldog voltam és vagyok is. De szeretnék anya lenni- bújtam hozzá ő, pedig szerencsére viszonozta közeledésemet, sőt még szorosabban átölelt.

Rob szemszöge

Képtelen voltam bármit is mondani. Tudtam, hogy mit akarok, tudtam, hogy én is szeretnék családot alapítani, de féltem. Féltem attól, hogy nem csak szerelmem, hanem én is belerokkanok majd, ha nem jön össze a gyerek. Féltem a csalódástól és nem tudtam mi tévő legyek. Soha egyetlen könyv sem mondta el, mit kell tenni az embernek ilyen helyzetben, pedig volt már a kezemben egy-két könyv.

Egy ideig még erősen öleltem szerelmem reszkető testét, majd arra lettem figyelmes, hogy karjaimban halkan szuszogni kezd. Lassan az ágyra fektettem majd lekapcsoltam a villanyt, hogy nyugodtan ki tudja magát pihenni. Halkan- ne hogy felébresszem őt- az ágy szélére ültem és gyengéden simogatni kezdtem arcát, amely még a sötétségben is jól látszott, hogy könnyekkel áztatott.

Két hónap múlva

Két hónap telt a „hivatalos” eljegyzésünk óta és az életem az életünk háromszázhatvan fokos fordulatot vett. Szüleim- bár inkább anyukám – nővéreimmel karöltve az esküvő rejtelmeibe merültek el, azt hiszem jó mélyen. Minden nap, valami új ötlettel bombáznak minket, többek között, hogy milyen színűek legyenek a templomban a virágok, és hogy milyen kocsival esetleg hintóval, utazzunk el a fogadás helyszínére. Ezzel még semmi bajom nem lenne, ha más valakinek az esküvőjét szerveznék meg és nem a miénket. Már az elején leszögeztük szerelmemmel, hogy családias, hangulatos menyegzőt szeretnénk, nem pedig a nyilvánosság előtt megélni mindezeket. De erről családom egy része nem vett tudomást, így kénytelenek voltunk nekik szólni. Szerencsére elfogadták kérésünket, és azóta visszafogták magukat. Már amennyire ez tőlük telik.

Sajnos nekem vissza kellett mennem dolgozni, de annak az egynek örültem, hogy a nászút előtt illetve után, nem kell közvetlenül sehol forgatnom illetve megjelennem.

Mandyvel azóta nem beszéltünk a családalapításról pedig én már többször szóba akartam hozni, de ő ilyenkor mindig leállított azzal, hogy ő megérti, hogy én még nem szeretnék gyereket és hogy nem fogja erőltetni. Ennek örülnöm kéne, hiszen ezt akartam. Ez volt minden vágyam. De mégsem vagyok boldog. Én is szeretnék gyereket és ezt szerelmem hangjában is hallom. Akár hányszor testvéréről kérdezem, mindig eltereli a témát valami másra, csak, hogy ne kelljen beszélnie róla. Ez nem jó. És tudom, hogy mennyire szomorú emiatt, de egy óceán választott el heteken keresztül minket egymástól és így képtelen voltam őt megvigasztalni.

Már csak egy hónap és nős ember leszek.

Mandy

Már csak négy hét és férjes asszony leszek, amit még kimondani is félelmetes. El sem tudom képzelni milyen lesz az életünk, de abban az egyben biztos vagyok, hogy boldogok leszünk.

Ma megyek ruhapróbára rég látott barátommal Kevinnel, aki csak az én kedvemért utazott az esős Londonba. Nagyon izgatott voltam, de egyben féltem is, hogy neki, hogy fog tetszeni a menyasszonyi ruhám és hogy nem híztam-e ki a drága holmit, mert sajnos az utóbbi időben nem nagyon figyeltem az evési szokásaimra.

A ruha tökéletesen állt rajtam. Ennél szebbet még elképzelni sem tudtam volna. Az anyaga finom és puha volt és úgy siklott testemre, mintha rám öltötték volna. Talán nagyképű vagyok de akkor ez-az igazság. Végre először igazi nőnek éreztem magam.

-         Ez gyönyörű drágám- hüledezett barátom, aki máris kiszemelte magának a boltban dolgozó egyetlen- meleg- férfit.

-         Komolyan gondolod?

-         Csak akkor, ha megszerzed annak a cuki fiúnak a számát- mutatott a szőke srácra, aki meglehetősen elpirult Kevin pillantása láttán.

-         Olyan hülye vagy- bokszoltam vállába

-         Tudom. Amúgy nálad szebb menyasszonyt még életembe nem láttam, pedig hidd el volt egy-két arával dolgom- bókoltam nekem, ami meg kell, hogy mondjam, most még jobban esett.

Már csak egy hét volt az esküvőig, de természetesen Robnak fogalma sem volt a ruháról. Még csak támpontot sem adtunk neki, pedig nagyon kíváncsi volt rá- A hagyomány az hagyomány- mondogattam mindig, mikor kipróbált csalni belőlem értékes információkat.

Az utolsó napokban az életünk kész rohanás volt. Ahogy az lenni szokott szinte minden a feje tetejére állt. Senki nem találta a helyét és a beszállítók sorra rossz virágot hoztak a fogadás helyszínére. Már azt hittem, hogy kihullik az össze hajam, mire végre sikerült a megfelelő díszítést kiválasztaniuk.

Az esküvő napjára mindenki eljön, aki számít. A családom- apukám, bátyám, Lindsay – és közelebbi barátaim valamint Rob hozzátartozói. Nem akartunk nagy lakodalmat csapni mégis vagy száz ember hívtunk meg. A sajtót szerencsére- egyenlőre- sikerült kizárnunk, valamint átvernünk, így remélhetőleg fotósok nélkül élvezhetjük majd életünk legszebb pillanatait.

Utolsó előtti éjszakán úgy terveztük, hogy teszünk a hagyományokra és mi igen is együtt alszunk majd, de ezt valahogy sem apukám sem Rob szülei nem támogatták.

-         Kislányom ez a hagyomány, amit előttetek nagyon sokat betartottak, szeretném, ha ezt ti sem hagynátok figyelmen kívül

-         De apa! Ezek régi szabályok, amit egyébként sem kötelező betartani max ajánlott.

-         Nem. Erről nem nyitok vitát. Rob ma nem alszik itthon- makacskodott apukám

-         Ezt nem teheted velem. Nem vagyok már kislány. Én és Rob döntjük el, hogy mit akarunk nem, pedig ti.

-         Ebben az esetben nem. Sajnálom Rob de, ma nem maradhatsz itthon- közölte apám egyszerűen. Szúrós szemmel néztem Robra, hogy nehogy el merje fogadni apám döntését de, úgy tűnik ma mindenki, ellenem van.

-         Szívem holnap találkozunk- hajolt hozzám egy pusziért, de én makacsul elhajoltam előle pedig minden vágyam az volt, hogy forró csókját érezzem ajkaimon.

-         Szerbusz- köszöntem el tőle, majd mint egy sértődött díva az emeltre sétáltam. Még hallottam, ahogy elhajt kocsijával, amiért még jobban ideges lettem.

-         Férfiak… Soha nem azt akarják, amit mi nők

Sehogy sem tudtam elaludni, pedig én próbálkoztam. Könyvet olvastam, meditáltam vagy éppen kellemes zenét hallgattam de az álom, csak azért sem jött a szememre. Csak azt nem értem miért nem aludhattunk együtt?! Oké, értem én a „szabályokat” de most jobb, hogy holnapra olyan karikásak lesznek a szemeim, hogy nincs az a sminkes, aki ezt eltünteti?!  Hát nem hiszem…

Úgy tizenegy felé lehetett, mikor valami furcsa zajra lettem figyelmes. Először azt hittem hallucinálok, de mikor Rob hangját hallottam meg az ablak felől már tudtam, hogy nem képzelődöm, Az ablakhoz rohantam és a lehető legkevesebb zajt keltve, nyitottam ki az ablakot. Legnagyobb megdöbbenésemre nem csak Rob hanem Tom is ott ácsorgott az eresz alatt. Hozzáteszem öltönyben. Őrjítően szexi volt.

-         Mit kerestek itt? Apám le fogja szedni a fejeteket - mondtam olyan halkan, amivel őt sem ébresztem fel, de még a fiúk is meghallják.

-         Megszöktetünk - vigyorogtak

-         Hogy micsoda?!

-         Mandy inkább siess mielőtt apád felébredne és rájönne a piszkos tervemre.

Nem sokáig, mondhatni egy percig sem hezitáltam. Gyorsan felvettem mamuszomat majd kabátommal együtt a fiúkhoz rohantam. Szerencsére apám ebből semmit nem vett észre vagy  egyszerűen csak feladta a harcot.

-         Őrült vagy Rob- csókoltam meg hevesen

-         Hé fiatalok ezt ne előttem, mert a végén még bűnbe visztek

-         Tom kuss!- motyogta szerelmem két csók között, aki csak jót kuncogott az egészen.

Egy hatalmas limuzin várt ránk, aminek- nem nagy meglepetésemre- Tom volt a sofőrre. Csak azt sajnáltam, hogy egy egyszerű pizsama volt rajtam, míg a fiúkon elegáns öltöny.

-         Szólhattál volna. Nézz rám, hogy nézek ki

-         Akkor nem lett volna meglepetés- kacsintott - De ne aggódj úgy sem lesz rajtad sokáig

-         Köszöntöm önöket. Ez itt a London Expressz járat, amely körbeviszi őket a város legszebb pontjain, bár gondolom ezt fölösleges elmondanom, mert úgy sem fognak belőle semmit látni- szólt hátra Tom aki igazi sofőr kalapban feszített- A pezsgő behűtve az eper a baloldalon az óvszer pedig Rob zsebében lapul, így már csak annyit mondhatok, hogy kellemes estét- húzta fel az utastért és a sofőrt elválasztó fekete vászont, mi pedig újra egymás ajkaiba gabalyodtunk.

-         Először igyunk egy keveset

-         Én nem akarok Rob. Jelenleg nem a pezsgőre szomjazok, hanem rád- néztem rá a lehető legcsábosabban, amivel sikerült a kellő hatást elérnem.

Nem érdekelt, hogy szabály szegünk át. Tulajdonképpen nem érdekelt semmi csak az, hogy szorosan tartson karjaiba. Érezni akartam őt. Érezni, ahogyan gyengéden végigsimít testem apró pontjain ezzel lángra borítva bőrömet. Érezni, ahogyan nyelvünk vad játékot űz egymással. Érezni, ahogy magáévá tesz. A zene dübörgött a limuzinban és csak halvány fények világítottak, ami még szenvedélyesebbé tette a pillanatot. Gyengéden simogattuk egymást és szépen lassan a ruha is lekerül rólunk, így meztelenül simultunk egymásnak. Csókunkat egy pillanatra sem szakítottuk meg, csak akkor, amikor Rob keze nőiességem vadul lüktető pontjára tapadt. Hangosan felsóhajtottam a kellemes érzéstől és még többet és többet akartam belőle. Alig kaptam levegőt, de mikor már nyelve is besegített hosszú ujjainak, úgy éreztem megfulladok, hogy ott helyben meghalok. Az orgazmus hamar lecsapott rám és tehetetlenül markoltam Rob hajába, aki ezután is folytatta édes kínzásomat. Minden pillanatát élveztem de neki is örömet akartam szerezni. Hajánál fogva kényszeríttetem hozzám, de ő ahelyett, hogy megadta volna magát ajkai nyakam vonalára tévedtek.

-         Kérlek… Rob- nyüszítettem, de ő jót kuncogott rajtam.

-         Ez az éjszaka a tiéd - suttogta érzékien a fülembe miközben magáévá tett. Egyszerre kiáltottunk fel az őrjítő érzéstől és percek telhettek el, mire teste mozgásnak indult. Minden egyes lökésével úgy éreztem a mennyekbe repít, de amit utána éreztem semmihez sem volt fogható. Nyakába kapaszkodva adtam át magam testem tűzijátékénak és éreztem, hogy Rob is ugyanígy tesz.

-         Szeretlek- nyomott egy csókot ajkaimra majd újra és újra egymásnak estünk, nem törődve senkivel és semmivel.

Pipálgassatok léccciiii:D :)