5. fejezet

Itt az új. Igazság szerint nagyon nehéz szülés volt :S A mi Robunknak egy sokkal kedvesebb oldalát is megismerhetjük :)
Még mielőtt elkezdenétek olvasni szeretnék köszönetet mondani NEKTEK. Soha nem gondoltam volna hogy ennyien szeretni fogjátok a történetemet!
És 10000000000 köszönet Puszmónak. Nagyon sokat kaptam már tőled :) Díjat,reklámot és most még át is nézi a helyesírási hibáimat. Rettenetesen hálás vagyok :)




Felvettem a napszemüvegemet, majd hátradőltem és élveztem, ahogy a napsugarak melegítik bőrömet.
Hiába kérdeztem Johnt, nem tudtam belőle kiszedni, hogy merre tartunk. Nem arról van szó, hogy nem bízok benne, csak túlzottan kíváncsi vagyok, és nem szeretem a meglepetéseket. Olyan rossz érzés, mikor valaki megajándékoz, te pedig nem tudsz neki örülni. Nem vagyok kényes, de emlékszem, egyszer kaptam egy boci mintás fürdőruhát (ami még nem is állt jól), de nekem el kellett hitetnem nagyanyámmal, hogy „hú de mennyire tetszik”. Egyáltalán miért vesz nekem ilyet? Nem is tudom, honnan szedte ezt az ötletet


- Min gondolkodsz annyira ? – kérdezte
- Azon, mikor a mamám egyszer valami hihetetlen ötlettől vezérelve vett nekem szülinapomra egy bocis fürdőruhát
- Hát ez jó – próbálta visszatartani nevetését, de nem bírta sokáig
- Nevess csak ki. Ez nem vicces - de már én sem bírtam ki röhögés nélkül
- Bocsi, csak…
- Tudod mennyire égő volt? És még fel is kellett próbálnom, de tök kicsi volt. Valami baby méretett vett szerintem.
- De hogy jutott ilyen az eszébe?
- Nem tudom. Tudod milyenek az idősek. Mindig kitalálnak valamit.
- Nem amerikai vagy ugye?
- Ennyire érződik?- kérdeztem, bár mindig is tudtam, hogy akcentussal beszélek
- Egy kicsit. De még nem válaszoltál a kérdésemre
- Magyar vagyok- biztos, nem tudja, merre van.
- Imádom azt az országot. Főleg a Balatont.
- Tényleg ismered?- nem hittem a fülemnek
- Aha, sokszor járunk oda. Annyira szép hely- áradozott, de így sem kerülte el a figyelmemet, az hogy többes számba beszélt, de nem, nem faggatózom. Ha akarja, majd úgy is, elmondja
- Szerintem is. Mikor érünk oda?
- Fél óra
- Olyan messzire megyünk? Csak nem el akarsz rabolni? – viccelődtem vele.
- Szívesen elrabolnálak, de nem szeretnék később börtönbe menni. Nah, meg aztán Rob haragjával sem szeretnék találkozni.
- Honnan ismered?
- Én is angol vagyok, és régen sokat lógtunk együtt
- Most hogy-hogy nem?
- Nő ügy
- Akkor nem is szeretnék többet tudni – jobban járok, ha nem szállok be a kanok bulijába

Fél óra múlva megérkeztünk a randi helyszínére és nagyon meglepődtem, mert mindenre gondoltam, csak erre nem

- Nah tetszik?
- Imádom, olyan régen voltam vidámparkban – úgy ujjongtam, mint egy kisgyerek. Most már egész biztos, hogy zakkantnak néz


Nagyon jól éreztem magam, és szinte mindenre felültünk. A hullámvasútnál ugyan kicsit liftezett a gyomrom, de a végére már azt is élveztem. Voltunk a szellemházban, ahol még ilyen ijesztő maszkokat is felpróbálhattuk, természetesen egy képpel megörökítettük ezt a pillanatot
Az is megtudtam, hogy John a vicc nagymestere, mert mikor leültünk egy kicsit pihenni, csak úgy ontotta magából a jobbnál jobb vicceket, én pedig már a hasamat fogtam a nevetéstől.

Majdnem három órát töltöttünk itt el és mikor a vidámpark bezárta kapuit, szomorúan ültem be a kocsijába, mert még annyira szerettem volna maradni. Csak egy kicsivel többet. John megígérte nekem, ha nagyon akarom, akkor még visszahoz ide. Én pedig boldogan igent mondtam.

Nem akartam visszamenni New Yorkba. Örültem, hogy egy kicsit el tudtam szakadni a szürke hétköznapoktól, és újra gyerek lehettem. Azt hiszem, ez hiányzik a mai felnőttekből, hogy mindenki csak a komoly oldalát mutatja. Ott van például Miranda. Nincs senkije, egy macskával él egy hatalmas házban. Nem hiszem el, hogy ez neki jó. Én biztos már rég megbolondultam volna. Nem bírom az egyedüllétet.


- Megint máshol jár az eszed. Talán nem tetszett a mai nap?
- Jah nem… csak azon gondolkoztam, hogy egyesek miért olyanok, amilyenek
- Robról beszélsz?- kérdezte
- Nem – hazudtam neki, azt ugyan nem tudom, hogy miért, de jobbnak láttam, ha most nem Robról dumálunk. Elvégre ez a mi randink!
- Hogy- hogy ilyen fiatalon már étteremtulajdonos vagy? Nem is akár milyen- tereltem gyorsan másra a témát
- Apukám nem rég halt meg és mivel én vagyok a legidősebb, ezért én vettem át a helyét
- És szereted ezt? Mármint elégedett vagy a mostani életeddel?
- Hát, hogy őszinte legyek nem. Csak tudom, hogy apámnak mennyire sokat jelentett ez a hely és nem hagyhatom őt cserben. Nah, és te az álmaidat követed?
- Szeretek írni, de a nagy álmom hogy legyen egy saját lemezem.
- Nem is tudtam, hogy tudsz énekelni?- lepődött meg
- Hát, még sok mindent nem tudsz rólam
- Ez igaz. Remélem lesz még alkalmam jobban megismerni
- Majd meggondolom – viccelődtem vele

Sajnos nagyon hamar a lakásomhoz értünk, sokkal hamarabb, mint amikor a vidámparkhoz mentünk. John úriember módjára egészen a kapuig kísért, ahol viszont kicsit mind a ketten idegesek lettünk. Egyikünk sem tudta, hogy mit akar a másik. Komolyan, mint két tinédzser.

- Nos, akkor majd hívhatlak?- kérdezte bizonytalanul
- Persze. Nagyon jól éreztem magam
- Nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet, meg igazából nekem eszembe sem jutott volna
- Akkor ki volt az ötletgazda?
- Ha legközelebb találkozunk, akkor elárulom
- Rendben

Adtam neki egy puszit, természetesen csak az arcára. Figyeltem, ahogy elhajt a kocsijával, majd én is felmentem a lakásba


Gyorsan lefürödtem, ettem egy keveset, majd elővettem a laptopomat, hogy egy kicsit dolgozzak a cikken. De semmi nem jutott eszembe. Minden sort, mondatot vagy százszor áthúztam, kijavítottam. Sehogy sem tetszett.
Próbáltam Robnak a jó oldalát megmutatni, de ez igen csak nehéz, mivel ezt az énjét nem ismerem. Ha egyáltalán van ilyen.

Majdnem egy óra szenvedés és csapkodás után úgy döntöttem, hogy hagyom az egészet a fenébe. Ha nem megy, hát nem.

Az előző naphoz hasonlóan most készítettem magamnak egy kakaót majd a tévé elé ültem. Találtam is egy jó filmet, legalábbis akkor még azt hittem. Az a pasi játszott benne, aki Pearl Harbor-ban meghal a végén. Nagyon imádom ezt a filmet. Mindig bekönnyezem a végén.
Így azt hittem, hogy ez sem lesz rossz, de tévedtem. Már vagy egy órája néztem, de még mindig nem értettem, hogy miről szól a film, pedig nem tartom magam gyenge felfogásúnak. De ehhez a filmhez kéne valami útmutató vagy, hogy valaki kommentálja a történteke,t mert így nem értem. aA második reklám után pedig el is kapcsoltam

Céltalanul váltogattam a csatornákat, mikor az egyik műsoron megakadt a szemem.
Valami sztár magazin lehetett, mert Rob szerepelt benne

- Az ifjú szívtipró legújabb filmje forgatásán megsebesült- ezzel indított az a kis szőke cicababa műsorvezető. Látszott rajta, hogy őt sem az eszéért alkalmazzák.
- Robert Pattinson eltörte a kezét, ezért egy ideig szünetelni fog a forgatás. A Brit sztárra állítólag egy kellék esett rá az egyik jelenet után, de pár szemtanú elmondása szerint, már bőven a felvétel után történt az incidens. Egy rajongó azt írta a twitterén, hogy látta, hogy Rob egy ismeretlen nővel beszélget, ám az egy másik férfi kocsijába ült be. Ekkor vágta a kezét egy villanyoszlopba. Nos, kedves Rob,,inkább azt tanácsoljuk, hogy a saját súlycsoportoddal verekedj, ne pedig egy kőoszloppal.
- Nos, ennyi volt mára, holnap ismét jelenkezünk. Viszlát

Értetlenül meredtem a képernyőre és próbáltam értelmezni az előbb hallottakat.
Rob, kéztörés, villanyoszlop, kellék, én , John ….John ….

- Basszus ez akkor törte el a kezét, mikor én elmentem Johnnal. Még láttam is, ahogy a kezét nekiveri a villanyoszlopnak

Ez hihetetlen. Nem gondoltam volna. De nevetnem kellett, mikor arra gondoltam, hogy Rob milyen fejet vágott, mikor elmentem randizni Johnnal
Először azt hittem, hogy miattam lett ilyen, de ma mikor John elmesélte, hogy régebben volt egy kis vitájuk, megváltozott a véleményem. Mondjuk akkor sem kellett volna a kezét ezért széttörnie. Egy kicsit azért sajnálom, mert nem lehetett túl kellemes, de azért nem fogom éjszaka telesírni a párnámat.

Kezdtem elálmosodni, ezért kikapcsoltam a tv-t, majd a szobámba mentem

Már majdnem elaludtam, mikor csörögni kezdett a telefonom. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy felkeljek, ezért egyszerűen csak fejemre húztam a takarót. Pár perc múlva pedig el is szundikáltam.

Másnap


Reggel miután nagy nehezen kikeltem az ágyamból elintéztem szokásos teendőimet, főztem egy kávét. Hát igen, sajnos én is koffeinfüggő vagyok. Ha nem iszok egy nap legalább egy csészével, akkor úgy érzem magam, mint akit meglőttek.
Persze mindenkitől azt kapom, hogy ez nem tesz jót az egészségemnek és ezt én is pontosan tudom, de valahogy soha nem sikerült leszoknom. Valaki cigizik vagy iszik egész nap, én csak a kávéért vagyok oda. Ennyi belefér.
Miután megittam az energiabombámat eszembe jutott, hogy tegnap este valaki nagyon hívogatot .

A kijelzőmön 5 nem fogadott hívás és egy üzenet villogott.

- Remélem nem volt fontos – gondoltam magamban

Szia Mandy, mivel nem veszed fel a telefont, ezért írok neked. Gondolom te is hallottad, hogy mi történt Robbal. Nos, pár napig nem lesz forgatás. Reggel gyere nyolcra a Cafe Laoba. Ott majd mindent megbeszélünk. Vigyázz magadra
Üdv Steph

Sietnem kellett, hiszen fél óra múlva kilenc. Én pedig nem szeretnék elkésni. Gyorsan magamra kaptam egy kényelmes ruhát, majd a kávézóba indultam.
Szerencsére most nem volt akkora forgalom, ezért pont időben érkeztem.

Rögtön észrevettem őket, ahogy beléptem a kávézóba. Igen őket, mivel Rob is eljött. Rögtön felém nézett és intett, hogy menjek oda hozzájuk.

- Sziasztok – köszöntem nekik, majd helyet foglaltam
- Szia. Tegnap hívtalak, de nem vetted fel
- Tudom, ne haragudj csak már nagyon fáradt voltam és ezért nem vettem fel
- Csak nem kifárasztottak? – kérdezte Rob. Már megint kezdi…
- Igen, nagyon is – próbáltam komoly maradni, de mikor megláttam a gipszet a kezén, kitört belőlem a nevetés
- Ha-ha nagyon vicces vagy
- Ne haragudj… de… nem hittem volna, hogy ennyire féltékeny típus vagy
- Hát rád semmiképpen sem voltam az
- Hiszi a piszi
- Nah jól van, látom, nagyon elvagytok. Nekem mennem kell.
- Akkor minek jöttem ide? –kérdeztem
- Hát a cikk miatt. Nincs forgatás de, azért valamikor csak kéne találkoznotok

Fantasztikus. Azt hittem lesz egy nyugis napom, de nem. Mondjuk Steph is szólhatott volna előbb, mert semmit nem hoztam magammal.

- Miért ütötted bele a kezed a villanyoszlopba?
- Hülyeség volt.
- Hát igen. Nagyon fájt?- bár gondolom, hogy igen
- Akkor nagyon, de most már nem. Figyelj, nem mehetnénk valahova, mert egyre többen bámulnak minket
- Hova?
- Hozzám
- Én oda biztos, hogy nem megyek Rob – nem fogok egyenesen az oroszlán barlangjába sétálni
- Van jobb ötleted?

Hát hozzá nem megyek. Ez egész biztos. A végén még megerőszakol. Nah jó, azt azért csak nem… de… akkor kitalál valami mást. Nyilvános helyre megint nem mehetünk, mert üldözési mániája van. Így csak egy lehetőség maradt

- Figyelj, én bocsánatot szeretnék kérni. Nagy rohadék voltam és nem kellett volna úgy viselkednem
- Hát nem, de mindegy. Induljunk.
- Hova?
- Az én lakásomra megyünk. Ott legalább biztonságban érzem magam
- Látom, nem bízol bennem!
- Ne haragudj, de ezen ne is csodálkozz! Nem akarlak megbántani, de most, azért mert egyszer ember módjára viselkedtél, azért nem fogok elájulni tőled.
- Pedig azt hittem – és közben vigyorgott, mint a vadalma.
- Pofátlan vagy
- Tudom – válaszolt. Legalább elismeri. Ez is valami

Rob kifizette a számlát, fogtunk egy taxit, majd elindultunk a lakásomhoz.
Zavarban voltam és ezt valószínűleg Rob is észrevette, mert jókat mosolygott rajtam.
Kifizettem a sofőrnek a számlát, majd remegő kezekkel próbáltam kinyitni az ajtót.

Nem értem miért vagyok ilyen ideges. Hiszen ő csak Rob, nem az elnök.

- Ne segítsek?- kérdezte látva bénázásomat
- Nem - de abban a pillanatban, ahogy ezt kimondtam kiesett a kezemből a kulcscsomó
- Ha be akarunk valaha jutni, akkor majd én kinyitom – majd egy szempillantás alatt kinyitotta az ajtót, majd fent is ugyanezt megtette

- Van egy zongorád? – kérdezte mikor kicsit körülnézett a lakásban
- Igen – bár nem értem minek kérdezni, ha látja…
- Nem is tudtam, hogy zongorázol
- Mivel nem ismersz - mutattam rá
- Sajnos
- Légyszí ne kezd ezt …
- Mit ne kezdjek?
- Tudod te azt nagyon jól. Kérsz valamit inni?
- Nekem mindegy. Köszi

Kivettem a hűtőből Colát ( mivel tudom, hogy ezt szereti ) majd töltöttem egy pohárral.

- Szerintem üljünk le a kanapéra.
- Te vagy a főnök

Elővettem a laptopomat, majd faggatni kezdtem.

- Miért vagy ilyen?- kérdeztem
- Szerinted milyen vagyok ?
- Őszintén?
- Igen, nagyon kíváncsi vagyok
- Oké…nos, úgy gondolom, hogy két arcod van. Az egyik az, amit nekem is mutatsz. Lekezelő vagy mindenkivel, azt gondolod, hogy tiéd a világ, hogy te csak csettintesz és már mindenki a lábad előtt hever. De szerintem igazából egy nagyon is kedves pasi lehetsz, aki romantikus, illedelmes, csak valami miatt nem ezt az arcodat mutatod- mikor befejeztem láttam rajta, hogy a lényegre tapintottam
- Igazad van – csak ennyit mondott
- De miért jobb bunkónak lenni, mint kedvesnek?
- Mert így kevésbé látszok támadhatónak. Tudod a média nem egészen olyan, mint amilyennek kívülről tűnik. Sokan drogoznak, isznak. Én így védekezek
- És ezért miért kell mindig lányokkal hetyegni?
- Fiatal vagyok
- Szerintem te utálod a nőket
- Nem, nem, nem vagyok nőgyűlölő, sőt mi több imádom őket éppen ez a baj
- Az a baj, hogy két hétig jársz valakivel és ez alatt az idő alatt pont eléred, hogy beléd szeressenek, aztán mikor már éppen tovább akarnának lépni, de fogod magad és kidobod őket.
- Ők sem akarnak többet
- Ez hülyeség. Csak tudod mi is magabiztosnak szeretnénk látszani, és ezért sokáig nem mutatjuk ki az érzelmeinket. De amikor megtesszük, akkor egyszerűen, csak elsétáltok
- Úgy látom feminista vagy
- Igen, én úgy látom te pedig hímsoviniszta
- Az ellentétek vonzzák egymást – hát ebben az esetben biztos nem
- De most tényleg nem szeretnél egy olyan nőt, aki hazavár a munka után? És nem csak széttárja a lábát?
- Persze, hogy szeretnék, de úgy érzem, hogy ők csak a pénzemet akarják
- Mert esélyt sem adsz nekik.
- És tőled kapok?- kérdezte
- Én nem akarok még egy zűrős pasit, te pedig kifejezetten az vagy
- Mert John nem az, ugye?
- De vele is csak egyszer randiztam
- Velem akkor miért nem? – kérdezte
- Majd meglátom – persze, hogy el akartam vele menni, de még mindig ott kattog a vészcsengő a fejemben
- Ez is valami
- Amúgy, hogy értetted, hogy John zűrös?
- Szóval akkor nem mesélt neked Izáról, ugye?
- Nem.
- Akkor, majd ő elmondja – nah szép, direkt hívta fel a figyelmemet, hogy aztán egész nap ezen rágódjak. Remélem, nem a felesége.
- Basszus nekem mennem kell a gitáromért – nézett az órájára
- Imádom őket. Nekem van kettő is
- Tényleg? – csodálkozott
- Mind a kettő anyukámé volt.
- És hol van? –kérdezte
- Hát, el van dobozolva
- De miért?
- Emlékek miatt, amik még nem forrtak be.
- Nem faggatlak tovább. De mi lenne, ha eljönnél velem? Amúgy sincs dolgom utána- mutatott a törött kezére – és akkor együtt lehetnénk
- Randira hívsz?- kérdeztem, bár pontosan tudtam a választ
- Jó fiú leszek, ígérem
- Remélem is
- Akkor ezek szerint eljössz velem?
- El, de figyelmeztetlek, ha ez egy újabb trükk, akkor utána neked véged, értetted?- mire befejeztem már mind a ketten nevettünk
- Értettem főnök asszony! – majd, mint egy katona úgy intett előre a kezével

Rob felvette álca öltözékét, majd együtt elindultunk a gitárboltba




John




Kávézó



Nagyon. nagyon várom a komikat még mindig :D Remélem most is kapok annyit mint a múltkor. Jah ne csak az írjon akinek tetszik hanem az is akinek nem ! Köszönöm!