10. fejezet. néha szeretni kell azt ami nekünk a legjobb

El sem hiszem, hogy már a tizedik fejezetnél vagyunk :)
Jó olvasást, de előtte van egy zene amit én írás közben végig hallgattam

	Rihanna - Cold Case Love .mp3
	Found at bee mp3 search engine

Mandy szemszöge

Először azt hittem Robnak valami ismerőse esetleg új barátnője csengetett, de nagy kő esett le a szívemről mikor megláttam az ügynökét.
Neki is elmeséltem mi történt, persze kihagyva a tegnap este történteket, és ő is ugyanazt szajkózta, mint Rob. El kell mennem orvoshoz.
Persze tudtam én is, hogy el kell majd mennem, hiszen a bokám nagyon be volt dagadva és alig tudtam ráállni, nem beszélve arról, hogy mennyire fájt, de mielőbb szabadulni akartam innen.
Steph megígérte hogy hazavisz engem, hiszen nekik úgy is a reptérre kell menniük.
Igen a reptérre. Szerencsémre Robnak el kell utaznia valami közönségtalálkozóra vagy mi a csudára a többi Twilight színésszel.
Örülnöm kellett volna, hogy Rob egy ideig nem lesz a városban, de valahol rosszul esett, amiért nekem erről egy szót sem szólt. De csak magamat hibáztathatom, hiszen túl nagy elvárásaim voltak vele szemben, meg amúgy is miért mondta volna el. Hiszen én nem vagyok más neki csak egy szajha, akit nem sikerült megfektetnie.

Rob elment pakolászni addig én kaptam egy hideg borogatást a lábamra. Ami most rettentően jól esett, hiszen egyre jobban lüktetett a bokám. Persze Steph kihasználta az alkalmat és megint elkezdett prédikálni, hogy hívni kéne egy orvost, mert én magamtól biztosan nem fogok elmenni, mire én megesküdtem neki hogy, ha hazaérek a barátnőm el fog vinni egy dokihoz.

Rob nagyon gyorsan összepakolt, mert még 10 perc sem telt el azóta, hogy elment. Mikor megjelent kezében egy nagy sporttáskával ambivalens érzések törtek rám. Egyrészről örültem, hogy elmegy és nem kell vele találkoznom, beszélnem, nem kell hallgatnom a beszólásait, de másik felem igen is fájt, hogy egy darabig nem láthatom. Féltem, hogy ha elmegy, talál egy másik lányt akibe beleszeret és mikor visszaér már a nevemre sem fog emlékezni.
Nevetséges vagyok. Tudom. De nem bírok neki ellenállni, nem tudok rá igazán haragudni. Egyszerűen nem megy.

Mindannyian útra készen álltunk én pedig próbáltam felállni beteg lábamra. Rob látva bénázásomat azonnal mellettem termett és átkarolt. Abban a pillanatban, ahogy hozzámért kirázott hideg. De ez nem az a fajta hidegrázás volt, amikor egy téli estén tőr ránk, hanem egy sokkal kellemesebb érzés ,olyan amelynek a hatására az ember szíve hevesebben kezd el dobogni, és azt kívánja bárcsak ez a kéz soha el nem engedne minket.
Elvitt egészen a kocsiig és olyan gyengéden ültetett be taxiba, mintha valami porcelánbaba lennék. Jól esett hogy ennyire figyelmes volt.
.
Steph előre ült Rob mellettem foglalt helyet.
Mind a ketten zavarban voltunk, én a ruhámat birizgáltam ő pedig folyamatosan az ujjával dobolt, persze még véletlenül sem nézett felém, pedig én folyamatosan őt figyeltem. De most legalább volt alkalmam, arra hogy tetőtől talpig végigmérjem.
Nem viselt mást, csak szakadt farmert meg egy kockás inget, nah meg persze az elmaradhatatlan napszemüvegét. Szerintem még tornádóban is rajta van. Persze tudom, hogy mind ez csak a paparazzik miatt van, de legalább a kocsiban levehetné. Itt úgy sem fényképezi senki.
Már majdnem a lakásomhoz értünk, mikor Rob elővette a telefonját és valamit pötyögni kezdett rajta, mikor befejezte felém, nyújtotta mobilját.

Bocsánat

Ennyi volt az üzenetben. Tudtam mire, és hogyan érti, ezért csak halványan elmosolyodtam, majd visszaadtam neki, de akkor újra írni kezdett.

Most 3 napig nem leszek itt de, van rá még esélyem, hogy esetleg utána találkozzunk?


Gyorsan bepötyögtem neki a választ

Csak rajtad múlik.

Igen, azt hiszem ez a legmegfelelőbb válasz. Minden rajta bukik vagy áll. Én nem fogom magamat ráerőltetni, ha ő akar majd úgy is, megtalál.
Mikor a házhoz értünk, Milly már lent vár rám, mivel még Robnál írtam neki egy üzenetet, hogy várjon rám, mert egyedül nem tudok közlekedni.
Ő most nem szállt ki a kocsiból, csak Steph és Milly segített nekem eljutni a kapuig. Még szerencse,hogy van lift a házban, mert most nem tudom hogyan ugrálnék fel fél lábbal.
Steph még egyszer megígértette velem, hogy értesítem az állapotomról, és hogy mindenképpen látogatást teszek egy orvosnál majd elköszönt. Azonnal barátnőmbe karoltam, aki eltámogatott a liftig, majd mikor felértünk lefektetett az ágyra.

- Hozzak neked valami?
- Igen, a táskámat ideadnád- kértem őt, mivel útközben rájöttem, hogy ma hivatalos lennék egy ebédre de, nyilvánvaló hogy semmiképpen sem tudok elmenni.

Kezembe vettem telefonomat majd tárcsáztam Johnt, aki pár csörgés után fel is vette.
- Szia Mandy
- Szia, figyelj én, nagyon sajnálom de, ma nem tudok elmenni hozzátok
- De kár, pedig Iza nagyon várt téged- remek most még nagyobb lelkiismeret furdalásom van.
- Tényleg nagyon röstellem, csak az a helyzet hogy kificamodott a bokám és még lábra állni sem tudok
- Miért nem ezzel kezdted? Figyelj, átmegyünk hozzád természetesen, ha nem gond
- Hát szerintem nektek gond egy félig rokkanttal lenni, de felőlem gyertek
- Oké, én viszek mindent, te csak pihenj nyugodtan.
- Mást úgy sem tudok csinálni
- Akkor majd megyünk. Addig is vigyázz magadra.

Addig még meg nem érkeztek, Milly mindenben a segítségemre volt. Segített átöltözni, fürdeni, készített nekem kamillás borogatást, kicsit rosszul is éreztem magam, amiatt hogy engem kell pátyolgatnia, mikor gondolom neki is, lenne más dolga, de mikor el akartam küldeni, olyan dühös lett jobbnak láttam, ha inkább csöndben maradok
Olyan dél körül meg is érkeztek a vendégeink. Isán már nyomát sem láttam a tegnap esti szégyenlősségnek, mert azonnal a nyakamba ugrott és egy cuppanós puszival jutalmazott

- Hé, vigyázz Mandyre – szólt rá John
- Nem arra a lábamra ugrott, nincs semmi baj.
- Én foglak ám meggyógyítani - simogatta meg az arcomat Iza
- Te ilyen jó kis doktornő vagy?
- Igen, apa mondta, hogy bibis lett a lábad én meg összeszedtem a cuccaimat, mert nem szeretném, ha beteg lennél- olyan közvetlen volt velem, mintha már évek óta ismerne

Miközben Isabella orvososdit játszott rajtam, addig John elkezdte az ebédet készíteni. Ez olyan hihetetlennek tűnt, mivel még őt is alig ismerem. Volt eddig egy nah jó másfél randink, ha az éttermes esetet is beleszámítom. Rá is kérdeztem, hogy-hogy egy idegen lakásban főz, mire neki az volt a válasza, hogy már rég óta ismer, figyel engem csak eddig nem volt alakalma leszólítani. Nagyon meglepődtem és hiába próbáltam belőle kiszedni, hogy honnan ismer, nem adott pontos választ.
Miután megebédeltünk, John kérésére elmentünk az igazi orvoshoz. A jó hír, az hogy csak ficamom van, de a rossz, az hogy 3 napig nem nagyon kelhetek fel. Utálok beteg lenni és utálom, ha valaki másnak kell engem kiszolgálnia, fürdetnie stb. Nem vagyok én 80 éves rokkant öregasszony.
Ebben a három napban Milly és Kevin hozzám költöztek, de John, sőt még bátyám is látogatást tett nálam. Mondjuk, örültem nekik főleg, hogy Ryan is eljött mivel ezer nem láttam.
- Hugi veled mindig történik valami
- Nem is igaz, amióta itt élek alig voltam beteg
- Nem baj, akkor is nekem van igazam
- Mindegy, van egy jó hírem
- Ne csigázz
- A városba költözöm

Nagyon boldog voltam, hogy a bátyám úgy döntött, hogy itt él, közel hozzám. Főleg hogy apuval nagyon keveset tudok találkozni, mivel a munkája sajnos más városba köti. Miután letelt, a kötelező szobafogságom ideje, segítettem bátyámnak lakáskeresésben, illetve egyéb kellékek vásárlásában. Mindig is érdekelt a lakberendezésé, így ez nem jelentett nekem terhet. A cikkel is nagyon jól haladtam, sőt szinte már kész is voltam. Mirandának is átküldtem e-mailben és nagyon tetszett neki, persze csak a maga módján.
Rob végül nem három, hanem csak egy hét múlva jött vissza. Bár ezt sem tőle tudtam, meg hanem abból a rengetek paparazzi képből, ami a reptéren készültek róla. Ez idő alatt egyszer sem keresett, egyszer sem érdeklődött irántam így én hiába szerettem volna hallani a hangját büszkeségből én, sem hívtam. Bár így is kutakodtam utána egy kicsit. Elvileg hazautazott a szüleihez Londonba. Lehet hogy ez jót is tett neki.
Egy hetes szabim után én is munkába álltam. A cikkem elvileg a jövő hónapban jelenik meg az Elle magazinnál. Büszke voltam erre, hiszen nem mindenkinek adatik meg 27 évesen, hogy ilyen szakmai sikerekkel büszkélkedjen.
Újabb hét telt el és Rob még mindig nem keresett, pedig én minden nap vártam őt, de hiába. Ezért az elmúlt két hétben nagyon sokat voltam Johnnal és kislányával. Kezdtünk egy családra hasonlítani, és meg kell, mondjam hogy tetszett ez az ötlet. Izabella napról napra jobban kedvelt, Johnnal pedig egyre jobban kezdtünk összemelegedni. Vele egészen más volt a kapcsolatom, mint Roberttel annak idején. Ő is tepert értem, de egészen más eszközökkel. Egyik este mikor kivételesen csak ketten voltunk, elcsattan az első csók. Élveztem a vele eltöltött pillanatokat, csak sajnos nem ő volt az, aki után igazán vágytam. Egyszer még Milly barátnőmnek is meséltem erről.

- Mond el hogy mi bánt.
- Hogy mi? Nem tudom, mit tegyek
- Nehéz, úgy ha két pasi van porondon.
- Igen és annyira rossz, mert nem arra az emberre vágyom, aki jó lenne nekem, aki kedves, figyel rá, aki tényleg irántam érdeklődik és nem a testem iránt.
- Szóval Rob kell neked, de közben ott van John is.
- Igen és annyira szánalmas vagyok, hiszen ezzel őt is kihasználom. Én nagyon jól érzem magam vele, de vele akkor is más.
- Én nem tudok neked ebben segíteni. De ott lesz az a buli ahol elvileg Robnak is meg kell jelennie, hátha ott történni fog valami.
De ott van az-az igen fontos szócska, hogy „hátha”.
Viszont, ahogy teltek a napok úgy az én érzéseim is kezdtek egyre elhalványulni.



Azért szerintem aranyosak! :D



Isabella! :D


Nos remélem tetszett ez a fejezet. Kicsit nyugisra sikeredett de nem akarok semmit sem elkapkodni.
De még mielőtt lázadás törne ki, annyit elárulok, hogy Johnnak más szerepet szánok!
De mindent a maga idejében.
Köszönöm hogy az előző fejezethez írtatok ,remélem ez a jó szokásotok most is megmarad.
A kövi csak tőletek függ :)
u.i jah és Rob szemszöge :)