11. fejezet. Rob szemszöge (első rész)

Sziasztok. Ne haragudjatok, hogy nem hoztam előbb frisst, de gondjaim vannak. Tudom, hogy ez nem ide tartozik, de most kissé nehéz az életem, a barátnőm pasijának köszönhetően. Nah mindegy:D
Amint látjátok a címet két részre szedtem Rob "mesélését". Azért, mert nem tudtam befejezni úgy a fejezetet ahogy én gondoltam, de titeket sem akartam fejezet nélkül hagyni.
Megtudhatjátok mi illetve ki áll a mögött, hogy Rob nem kereste Mandyt. Szerintem ezzel újabb kérdések merülnek majd fel bennetek (remélem :D)
Nah és egy újabb titok ami a következő részben fog felmerülni :) Jó olvasást!



"Rob mesél"


Elfoglaltuk kényelmes üléseinket az első osztályon, majd megkezdtük a felszállást. Steph tájékoztatott a három nap menetéről, ami nem állt másból, mint interjúkból, fotózásokból és napi huszonnégy óra vicsorgásból.

Sokszor elgondolkozom azon, hogy nekem szükségem van e erre? Mert oké, azt csinálhatom amire mindig is vágytam. Színészkedem. Viszont ezzel együtt megszűnt a szabadságom.
Nem tudok úgy kilépni az utcára, hogy ne támadna le egy őrült rajongó vagy lesifotós.
Basszus én is ember vagyok, nekem is szükségem van egy kis pihenésre, magánéletre és igen én is ugyan úgy, mint többi ember, lemegyek a közeli kocsmába inni, ahonnan van, hogy ittas állapotban kerülök haza, de nem hiszem, hogy ezzel csak én vagyok így.
Rengeteg fiatal nap, mint nap elmegy a barátaival szórakozni de én velük ellentétben ezt nem tehetem meg. Maximum, ha felhívok valakit a lakásomba. Az aztán meg nagy buli.

Sokan azt hiszik, hogy a hírességeknek van a legjobb dolguk. Azt gondolják mindent, megkaphatunk, kényünk szerint tehetünk bármit, csak hogy éppen pont azt nem tehetjük, meg amit igazából szeretnénk.

Annyira felidegesítettem saját magam, hogy már azon gondolkoztam, hogy kérek egy nyugtatót. De a helyett, inkább hozattam az egyik utaskísérőtől egy kólát, majd elkezdtem olvasni.

Szerencsére sikerült lenyugodnom, olyannyira hogy észre sem vettem volna, hogy megérkeztünk, ha Steph nem szól rám.

Felkaptam csomagom, majd testőrök és rendőrök gyűrűjében a kijárat felé vettem az irányt.
Persze közben próbáltak megállítani rajongók, akik meglepetésemre nem is sikítottak így még kedvem is lett volna nekik adni egy aláírást, ám gorilláim ezt nem engedték meg.
A kint persze már vártak rám a „barátaim” akik azonnal kattogtatni kezdték a gépeiket és kérdések ezrei tették, jobban mondva üvöltötték a fülembe. Természetesen egyikre sem válaszoltam.

A sötétített ablaknak köszönhetően hamar láthatatlanná váltam, így el tudnunk indulni a szállodába, közben pedig gyönyörködhettem egy kicsit a városban
A hírnévnek ezt a részét szeretem hiszen, rengeteg országot, kultúrát ismerhetek meg a különböző forgatások és promóciós utaknak köszönhetően.
Az egyik pirosnál észrevettem egy szerelmes párt, akik majd felfalták egymást az út szélén. Irigyeltem őket több szempontból is. Irigyeltem a férfit, hiszen neki van egy szerelme, akire mindig számíthat, aki jóban, rosszban vele van, de irigyeltem őket azért is, mert nekik nem kell azzal törődniük, hogy ki fotózza le őket meghitt pillanataikban.
Az utóbbiért nem, de azért igen is én tehetek, hogy nincs egy igazi nő mellettem.
Nem is tudom már annak a napját, hogy mikor volt egy normálisa kapcsolatom. Talán még mikor Londonban éltem, akkor volt egy komoly kapcsolatom, de azóta…hát inkább csak egy vagy több éjszakás kalandjaim voltak. Még Kristennel való kapcsolatomat sem mondhatom igazi együtt járásnak.

Mikor odaértünk a szállodához már nem volt szükségem kísérőkre, hiszen bent már nem kellett tartanom sem, a fotósoktól sem a rajongóktól.
Odasétáltam a recepcióhoz majd elkéretem a szobakulcsomat, de ahogy indultam volna el a lifthez észrevettem, hogy a többiek már a bárban iszogatnak. Felém néztek, de ahogy rájöttek, hogy én vagyok az, mindenki valamilyen oknál fogva elfordult.

- Remek- gondoltam magamban.

Azonban Ashley ahelyett hogy a többiek példáját követte volna, bátorító mosolyt küldött felém. Jól esett, nagyon is mivel a többiek szemében én ellenség vagyok.

Felsiettem a szobámba majd egy gyors zuhanyzás követően a kanapéra telepedtem, kezemben a sörömmel. Bekapcsoltam a tévét, ahol találtam egy jó kis akció filmet, így elkezdtem nézni. Már vagy a felénél tarthattunk mikor eszembe jutott Mandy.
Előkaptam telefonomat, majd tárcsáztam is a számát. Pár csörgés után fel is vették, de nem az volt, akire számítottam.

- Szia Rob- szólt bele egy női hang
- Te nem Mandy vagy ugye?
- Nem, én a barátnője vagyok. Milly
- Jah persze, ne haragudj de beszélhetnék Mandyvel.
- Nem
- Mi..miért?- kérdeztem
- Figyelj, Mandy nem akar veled beszélni. Ő nem kedvel téged.
- És te ezt honnan veszed?
- Onnan ,hogy mondta és ha kedvelne egy kicsit is akkor nem Johnnal és kislányával főzőcskézne hanem veled- rosszul estek szavai
- Csak egy perce add át neki a telefont, hogy legalább megtudjam hogy-hogy van a lába
- Szerencsére nem kellett begipszelni, de itthon kell maradni egy ideig, hogy pihentesse a lábát. Nos kielégítő választ adtam?
- Igen
- Akkor szia- köszönt el majd letette.

Telefonomat a földhöz vágtam, ami valószínűleg darabokra esett szét az ütést követően. Nem mintha érdekelne. Majd veszek egy másikat.
Idegesen járkáltam föl- alá nappaliban és folyamatosan az előbbi beszélgetésen gondolkoztam.
Vajon miért nem akar velem beszélni? Hiszen ő volt az, aki azt mondta, hogy minden rajtam múlik, hogy megkereshetem miután a városban, leszek. Akkor most pár óra alatt, hogy változhatott meg ennyire a véleménye?

Hiába tettem fel ezt a kérdés magamnak vagy százszor is, nem kaptam rá választ. Sejtéseim ugyan voltak.
Már a gondolattól is rosszul vagyok, hogy John három napig vele lesz, hogy ő fog rá vigyázni, helyettem.
Éppen egy újabb sörért nyúltam volna be a hűtőbe mikor valaki kopogtatni kezdett.

Ennyit a csendes ivászatról- gondoltam magamban

- Rob itt vagy?- kérdezte Ashley
- Igen- válaszoltam, majd kinyitottam a bejárati ajtót.
- Azt hittem már soha nem nyitod ki
- Bocsi, ha sokáig vártál, csak éppen el voltam foglalva. Bejössz?
- Naná. Nah és mi mivel voltál elfoglalva?- kérdezte miután helyet foglalt a kanapén
- Magammal – válaszoltam neki mire ő azonnal nevetni kezdett. Először nem értettem hogy mi ebben a vicces ám nem sokkal később leesett a tantusz. Kicsit félreérthető voltam.
- Nem úgy voltam magammal elfoglalva, ahogy te gondolod, csupán…
- Hé Rob nem kell nekem magyarázkodnod.
- Jó mindegy, ne haragudj - rogytam le mellé
- Mi a baj Pattinson? Olyan szomorúnak látszol
- Nő ügy
- Rob te és a nők kéz a kézben jártok. Nah mond ki az újabb áldozat?
- Ashley, ő nem egy áldozat… őőő – nekem is el kellett egy pillanatig gondolkoznom, hiszen magam sem tudtam, hogy ki ő nekem
- Szóval…
- Figyelj ez még eléggé kezdetleges, de abban a lányban van valami, ami annyira megbabonázott, hogy minden percben csak rá gondolok
- Úgy látom szerelmes valaki…
- Nem, csak… kell nekem ez a lány és itt most nem a testiségre, gondolok.
- És ki ez a szerencsés, aki meghódította kemény szívedet?
- Az Elle magazinnál dolgozik, mint író
- Akkor okos csajszi lehet. Figyelj, majd ha összejöttök mutasd be nekem
- Hát nem sok esélyt látok rá
- Azért csak próbálkozz. Jut eszembe ma lesz egy kis buli a lakosztályomba, tudod, énekelünk, gitározunk és nem utolsó sorban, iszunk, jó lenne, ha te is eljönnél.
- Tudod, hogy a többiek nem kedvelnek én, meg nem akarok balhét.
- Ideje félre tenni a vitákat, felnőttek vagyunk az Isten szerelmére
- Nagyon rendes vagy meg minden, de ez tényleg nem jó ötlet.
- Nem érdekel, hogy mit gondolsz, jössz és kész.
- De…
- Nem nyitok vitát. Öltözz fel és gyerünk.

Ki tud ellenállni Ashleynek? Hát én nem, az biztos.

Gyorsan magamra kaptam egy kockás inget, majd együtt elindultunk a szobája felé.




San Diego Reptér.




Ha van véleményetek írjátok meg. Nem akarok komi határt, mert nem olyan vagyok, de ha nem érkezik komment nem lesz friss sem :) És köszönöm szépen hogy ennyien írtatok nekem az előző fejezethez :) Pusz