13. fejezet * Frissítve*

Itt az új egy pár percet késtem, de a gépem újraindult :S :S . Csak egyet mondok. Ne utáljatok annyira :)





Ez a dal szólt mikor Mandy&Rob táncoltak :)
http://www.youtube.com/watch?v=4nmz6RX9gUQ


Úgy falták, nyalták egymást, mintha mindjárt világvége lenne. Becsapottnak és megalázottnak éreztem magam, és legszívesebben felpofoznám Robot, amiért teljesen feleslegesen reménykedtem benne, amiért két teljes hétig sóvárogtam utána, és amiért elhittem, hogy köztünk lehet valami.

Hátat fordítottam nekik és egyenesen a mosdóba rohantam. Bezárkóztam az egyik fülkébe és elsírtam magam. Mások talán idiótának néznének, amiért egy olyan pasi miatt sírok akit, alig sőt egyáltalán nem ismerek és egy kellemes randin és pettingen kívül semmi más nem történt közöttünk, ennek ellenére én még is úgy érezem magam, mint aki egy több éves kapcsolat vagy házasság után rajtakapja férjét egy másik nővel enyelegni. Sejtem, hogy ez miért van.
Akármennyire is próbáltam ez elmúlt időben őt elfelejteni vagy meggyűlölni, ez olyannyira nem sikerült, hogy a végén még teljesen bele is habarodtam.
Annyira hülye vagyok. Hogy hihettem, azt hogy ő képes megváltozni, hogy hihettem, hogy igazán érdeklem őt, hiszen nyilvánvaló hogy csak egy röpke menetre kellettem neki, de mivel én nem adtam meg neki, máshol kereste a boldogságot. Jobban mondva a kielégülést.

Utálom a férfiakat. Nem képesek az eszükkel (már ha egyáltalán van nekik egy kicsi is) csak a farkuk után mennek, és egyetlen céljuk, hogy széttegyük nekik a lábunkat. Jobb lenne, ha bevonulnék apácának, mert akkor legalább pasikkal nem kéne foglalkozni.

Miután sikerült valamennyire összeszednem magam, megigazítottam a sminkemet majd kimentem.
Megkerestem Johnt, aki miután észrevett megkönnyebbülten ölelt át.

- Hol voltál? Már kezdtem aggódni miattad.
- A mosdóba mentem, ne haragudj
- Semmi baj. Jól vagy? Olyan feszültnek látszol.
- Persze, csak kicsit fáradt vagyok.
- Kit látnak szemeim- jött oda mellénk Rob, levakarhatatlan kíséretével.
- Szia Rob- köszönt neki oda John
- Szeretném nektek valaki bemutatni. Ő itt Nicole a barátnőm – a barátnője? Ezt nem hiszem el. Nem, nem, nem vagyok ideges. Ez az idióta biztos arra vár, hogy kiboruljak vagy sírjak utána, amiért nem engem „választott”.
- Örülök, hogy megismerhetlek – mondtam,majd szorosan átöleltem a kis palsztikbabát.
- Én is, sokat hallottam már rólad
- Valóban? Remélem csak jókat.
- Abban biztos lehetsz- szólt közbe Rob

Hahhh, ezt most komolyan mondja? Két hétig szarik a fejemre, miközben én hülye adtam neki még egy esélyt, erre neki áll feljebb?

- Felkérhetem a hölgyet egy táncra? – kérdezte Rob Johntól. Csak azt ne.
- Persze
- Akkor velem tartasz?

Nem volt hozzá semmi kedvem, de végül belementem. A felém nyújtott kezébe kapaszkodtam, majd a táncparkettre sétáltunk.

- És most hölgyeim, és uraim egy nagyon szép szerelmes szám jön, mondhatni egy igazi klasszikus, ezért megkérek minden urat, hogy ragadja meg kedvesét egy táncra- szólt bele a DJ a mikrofonba.

Rob szorosan magához húzott, majd a zene ütemével együtt elkezdett táncolni.
Nem akartam szemébe nézni, de pillantása annyira megbabonázott hogy képtelen voltam nem felé nézni. Szemei úgy csillogtak, mintha gyémántok lennének. Teljesen levett a lábamról.

- Gyönyörű, vagy mint mindig
- Köszönöm- válaszoltam neki
- Imádom, mikor elpirulsz.
- Rob én is olvastam a Twilight könyveket, és Edward is ugyanezt mondja Bellának, szóval kitalálhatnál valami eredetibbet is
- Nem is tudtam, hogy téged ez érdekel
- Sok mindent nem tudsz még rólam.
- Mert nem engeded, hogy közelebbről is megismerjelek.
- Figyelj, hagyjuk ezt a süket dumát. Neked ott van Nicole.
- Miért neked nincs ott John?
- Az más
- Miért is? Mert szerintem a kettő között igen is sok hasonlóság van.
- Nem, mert neked csak szexre kell az a nő
- Honnan veszed, hogy nekem csak arra kell? Szerintem csak te szeretnéd azt hinni, hogy én csak dugom őt. De mi van, ha érzek is valamit iránta?
- A magad fajtának nincsenek érzései- válaszoltam, kibújtam szorosan tartó karjaiból majd elfutottam.

Gyorsan kiszaladtam a hátsó kijárom, és leültem a járda szélére.
Nem sokáig élvezhettem a magányt, mert alig párt perc után kicsapódott az ajtó. Fel sem néztem, mert sejtettem hogy ki az.

- Mandy, mond még is mit akarsz tőlem?

Nem válaszoltam neki. Fejemet térdemre hajtottam, kezemmel pedig átkaroltam hideg kezeimet.

- És most miért nem válaszolsz, ha? Te mondod nekem mindig, hogy gyáva vagyok, hogy nem csinálok semmi értelmeset, erre megpróbálom helyrehozni az életemet, de te visszautasítasz, sőt még beszélni sem voltál hajlandó velem. Ezek után nem tudom mit kéne tennem.

Próbáltam szavait értelmezni, de sehogy sem találtam meg a megoldást.
Mi, az hogy én visszautasítom?
Hisz én voltam az aki, azt mondta neki, hogy hívjon fel mikor hazaér akkor, meg miről beszél?
És én nem voltam vele hajlandó beszélni? Hát ez vicc…

- Tudod, ha legalább egyszer felemelted volna a telefont és megkérdezted volna, hogy-hogy vagyok akkor beszéltem volna veled. De te mivel mindennel foglalkoztál csak velem nem, ezért ne csodálkozz, ha most már nem vagyok rád kíváncsi - mondtam végig, mire ő először a kukába rúgott majd engem felkapott a földről és falhoz nyomott.
- Normális vagy? Ez nagyon fáj.
- Nem érdekel. Egyet mondj meg nekem, de légy szíves az igazat. Te küldtél nekem üzenetet?
- Nem… én… semmilyen üzenetet nem küldtem - mondtam, mire ő engedett erős szorításából.
- Sajnálom. Azt hiszem félreértés történt.
- Miről beszélsz?
- Majd elmondom, ha megbizonyosodok róla, de hidd el én, kerestelek, már első nap felhívtalak mikor San Diegóba értem. Sőt pár nappal utána is. Higgy nekem, kérlek.
- Csak egy okot mondj, és elhiszem, amit mondtál- nem felelt rá semmit.
- Gondoltam – válaszoltam, majd az ajtó felé indultam, ekkor megjelent Nicole.
- Már csak ez hiányzott- gondoltam magamban.
- Jajj baby hol voltál? Már azt hittem eltűntél és, hogy nem is akarsz velem táncolni, pedig megígérted- mondta csodás nyávogós hangján, majd lesmárolta Robot. Vettem a célzást, ezért visszamentem és megkerestem Johnt

- Már megint eltűntél, és nem szóltál, hogy hol vagy- cseszett le Johnt, bár igaza volt. Elvileg a pasim és egész este nem vele voltam.
- Ne haragudj, csak kicsit rosszul voltam- hazudtam neki, hiszen mi mást mondhatnék?
- Most jól vagy? Vigyelek haza?
- Igen, de nem mehetnénk inkább hozzád? Nem akarok egyedül lenni!
- De…ha akarod- adott egy csókot és elindultunk a kabátunkért, de természetesen útőzben kedvenc párosunkba botlottunk.
- Máris mentek?- kérdezte Rob
- Igen, Mandy kicsit rosszul van.
- De sajnálom, pedig még csak most jön a tombola- nevetett Nicole. – Mindjárt nem fogsz nevetni, ha betöröm a képedet- gondoltam magamban.
- Akkor pihenj sokat Mandy a saját ágyadban- hangsúlyozta ki Rob az utolsó két szót. Tudtam mire kíváncsi, ezért én megadtam neki a kegyelemdöfést.
- Óóó nem hozzám megyünk, hanem Johnoz, tudod nem szeretnék ma egyedül lenni
- Megértem. Akkor jó szórakozást- kacsintott Nicole.
- Meglesz- válaszoltam nekik. Most az egyszer még jól is jött plasztikbarbie megnyilvánulása.

Ruhatárból kivettünk kabátjaikat majd a fogtunk egy taxit és a lakásához igyekeztünk.
Fél óra kocsikázás után meg is érkeztünk.
Isabella még ébren volt, és nagyon megörült mikor meglátott engem. Meg is kért hogy ma apa helyett én olvassak neki esti mesét. Nem hagyhattam ki ezt az ajánlatot, azért miután betakargattam, elkezdtem neki olvasni a Hamupipőkét.
Mikor kicsi voltam nekem is ez volt a kedvencem. Akkor még elhittem, hogy az én szőke hercegem fehér paripán megérkezik, megkéri a kezem, összeházasodunk, születik pár gyerekünk és boldogan élünk, míg meg nem halunk. Ma már tudom, hogy ez nem így van. A szőke herceg nem is szőke herceg és fehér paripája sem létezik. Irigylem a gyerekeket, hiszen ők még tudnak hinni a mesékben, de mi felnőttek már csak a rideg valóságot látjuk.

Még a végére sem értem, de Isabella már elaludt. Visszatettem a könyvet a helyére, adtam egy puszit orcájára, majd kimentem Johnoz a konyhába.

- Nagyon szépek vagytok így együtt
- Köszi, imádom a gyerekeket
- Kérsz egy kis bort?
- Igen, de csak egy nagyon picit mivel nem bírom az alkoholt
- Oké, nem akarom, hogy berúgj.
- Elhiheted én sem

Annak ellenére, hogy én nem vagyok bor mániás, sőt tulajdonképpen, egy alkoholért sem vagyok oda, ebből még is ittam két pohárral. Persze csak kólával felöntve.
John elmesélte, hogy Isa anyukája belehalt a szülésbe és hogy nagyon nehéz volt ezt neki feldolgozni, ezért az első évben nem is ő nevelte a kicsit, hanem a szülei.
Megértem őt, hiszen ÉN pontosan tudom, hogy milyen valakit, akit nagyon szeretsz elveszteni.

- Nem akarsz aludni? A vendégszoba készen van
- Szeretnék, de csak veled- válaszoltam, mire ő elmosolyodott.

Közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam. Először finoman, gyengéden majd egyre vadabbul. Közben kezei sem tétlenkedtek. Szorosan magához húzott, majd simogatni kezdett. Ahol megérintett, ott bőröm hírtelen tűzforró lett. Többet és többet akartam, azért a halszobája felé kezdtem húzni, miközben megszabadítottam ingétől, majd egész éjszaka tovább kényeztettük egymást…..


Reggel


Másnap John karjaiban ébredtem fel. Ő még aludt, ezért én mellkasát kezdtem simogatni, csókolgatni.

- Mindig ilyen ébresztést szeretnék - mondta John álmosan majd magára húzott egy csókért.
- Mit szeretne hölgyem reggelizni?
- Téged
- Hát azt hiszem ez megoldható- fölém kerekedett, majd csókolgatni kezdte nyakamat. Már kezdtünk volna belemelegedni, mikor mobilom rezegni kezdett.
- Ne nézd meg.
- De muszáj. Lehet, hogy fontos. Ígérem kárpótolni foglak.
- Ajánlom is

Táskámból kivettem telefonomat, majd az üzenet olvasására kattintottam. Ismeretlen szám.

Szia. Ma délre gyere a Blue Hillbe és ígérem mindent, elmagyarázok.
Kérlek.
Rob

- Ki az?
- Jah senki, csak Milly - hazudtam
- Olyan meglepett fejet vágtál, mintha Obama írt volna neked - mondta majd újra csókolni kezdett. De nekem csak egy kérdés kattogott a fejemben.
Elmenjek vagy sem?


Kommenteket, nagyon várom. Most nem volt időm leírni azoknak a neveit akik írtak az előzőhöz, de MINDENKINEK NAGYON KÖSZÖNÖM.