Hogy tetszett nektek az első történetem?

2010. augusztus 30., hétfő

18. fejezet

Itt a következő:) Nos holnap után suli....sajnos. Viszont nekem ez lesz az utolsó két évem, ami azt jelenti, hogy már beleszámít az érettségibe. Nem akarom elrontani és munkám lesz bőven, ezért friss kevesebb lesz. Még nem tudom mennyi, majd útközben kiderül. De egy héten egyszer minimum lesz :)Viszont ha azt látom ,hogy titeket nem érdekel a történet nem fogom magam törni :D
Az előző kommenteket, pedig nagyon szépen köszönöm:)



De mégsem állítottam le. Hagytam, hogy puha kezei tovább simogassanak.

- Rob, kérlek ne…
- Nem akarom abbahagyni -markolt bele combomba
- Ne itt

Hallottam, hogy halkan felnevet. Ruhámat, szépen lassan visszaigazította, majd felrántott a kanapéról és egyenesen a kijárat felé húzott. Illetve a hátsó, gondolom VIP kijárat felé. Rob előkapta a telefonját, valami David nevű sráccal beszélt valamit, de nem hallottam tisztán.
Mielőtt kiértünk volna Rob, fehér ingét rám terítette.
- Csak hogy ne fázzál - motyogta halkan.
Jól esett a gondolkodása, és hogy ennyire figyel rám, de az iránta érzett vágy jobban lekötötte figyelmemet.
Mikor kiértünk, Rob egy fekete sötétített, kocsi felé húzott. Előre engedett, majd mikor ő is beszállt azonnal ajkaim után kapott, miközben kezeivel tovább folytatta combon kényeztetését.
Hangosan felnyögtem, az sem érdekelt, hogy elől Rob testőre és sofőrre mindent hallanak. Akartam őt, vágytam rá, elvesztettem a fejemet.
- Rob, mennyünk az én lakásomba suttogtam két csók között
- David
- Értettem
Kezei eltűntek szoknyámban, de erősen pulzáló részemet, kihagyta. Azt hittem felrobbanok.
Pár perc múlva a kocsi megállt, Rob gyorsan elköszönt társaságunktól, kisegített a kocsiból, majd rohanva indult el velem, a bejárati ajtóig. A kulcsot egyenesen a kezébe nyomtam, mivel nem akartam egyetlen percet sem elvesztegetni a bénázásommal. Ugyanez a jelenet, megismétlődött, mikor a fenti ajtóhoz értünk.
Mikor végre bejutottunk, Rob rögtön a karjaiba kapott és a közeli dohányzóasztalra fektetett. Azt hittem, hogy gyorsan félrehúzza bugyimat, és rögtön magáévá tesz, de helyette mozgása lelassult.
Először megszabadított cipőmtől, majd a bokámtól indulva finoman végigcsókolta mind két lábamat. De érte sóvárgó nőiességemet, ezúttal is érintetlenül hagyta.
- Jössz te még az én utcámba Pattinson – motyogtam, mire ő halkan felnevetett.
Óvatosan rámfeküdt, ajkaival pedig nyakamat kezdte kényeztetni. Újra.
Beletúrtam már amúgy is kócos hajába, majd a pólója után nyúltam, hogy gyorsan megszabadítsam tőle. Immáron csupasz felsőtesttel simult hozzám. Kezeimmel végigsimítottam hátán, talán egy kicsit belé is karmoltam.
Ekkor Rob újra az ölébe kapott, és elindult a hálószobámba. A kényeztetést ekkor sem hagytuk abba.
Miközben nyelveink szorosan egymáshoz simultak, csípőmet ágyékához nyomtam, amivel sikerült egy kisebb nyögést előcsalogatnom belőle.
Mikor a szobámba értünk, letett karjaiból és úgy hátráltunk az ágy felé. Nyakába kapaszkodó kezeim, lecsúsztak mellkasára, és gyengéden végigcirógattam. Éreztem, ahogy megremeg, de csókunkat nem hagyta abba, helyette ujjaival egyre feljebb tűre minim alját, míg végül meg nem szabadított tőle. Mikor lábam az ágyam szélének ütközött a nyakánál fogva magamra húztam és végigfeküdtem az ágyon, ő pedig mellém támaszkodva feküdt rám. Csókunkat ugyan abbahagyta, de kezeivel tovább simogatott, miközben szemérmetlenül végignézett rajtam. Hogy zavarba jöttem e?
Nem, mert mikor szemeibe néztem, olyan vágyat láttam benne, amit még eddig egy férfiéban sem.
- Biztos, hogy akarod?- suttogta halkan
Válasz, helyett azonban hátára fordítottam és derekára ültem. A csípőmet ringatni kezdtem, miközben felsőtestét borítottam be csókokkal. De nekem ennyi nem volt elég.
Lejjebb csúsztam, egészen addig, míg él nem értem kissé szűkössé vált nadrágjáig. Nem vártam tovább. Lehúztam a sliccét, majd a boxer alsójával együtt megszabadítottam a fölösleges ruhadaraboktól
Mint egy éhes vad, úgy kaptam férfiassága után. Először kezeimmel, majd nyelvemmel kényeztettem őt.
Élveztem, hogy hangos nyögések hagyják el száját, minden egyes érintésem után, hogy „kínjában” a lepedőt markolássza és élveztem, hogy a nevemet suttogja.
Már majdnem a kitöréshez közeledett, mikor hirtelen megragadta csuklómat és a hátamra rántott.
Melltartómat, lerángatta és a vékony ruhadarab helyét ajkai, vették át. Apró de annál tüzesebb csókokkal borította be egyik mellemet, míg a másik kezét bugyimba vezette.
Azt hittem felrobbanok.
Ahogy még kissé hideg ujjaival simogatni kezdte nőiességemet, egész testem beleremegett és minden porcikám csak rá vágyott, hogy az övé legyek.
Magamra húztam és mohón ajkai után kaptam, miközben egyik lábamat a dereka köré csavartam, hogy még jobban érezhessem őt. Mindketten hangosan felnyögtünk, mikor érzékeny pontjaink összeértek.
- Kérlek, kívánlak – suttogtam halkan a fülébe, mire nem tétovázott tovább. Finoman belém csusszant, én pedig hangosan zihálni kezdtem. Rob egy kicsit félreérhetett, mert mikor kinyitottam szemeimet, aggódó pillantásával találtam magam szemben. De, hogy érezze semmi bajom, sőt majd meghalok érte, megmozdítottam csípőmet.
Először nagyon lassan, érzékien kezdte, de aztán vágyaink egyre gyorsabb mozgásra ösztökélte őt. Többet és többet akartam.
Kezeim hol a hátát simogatták, hol pedig fenekébe markolt, amivel sikerült még nagyobb nyögéseket kicsalogatnom belőle. Mindkét lábamat dereka köré tekertem, hogy még közelebb lehessek hozzá.
Mozgása egyre gyorsult én pedig egyre jobban ziháltam és éreztem, hogy bizseregni kezdek, hogy lábaim között egyre jobban lüktetek
Nem sokkal később pedig magával ragadott a mindent elsöprő vágy. Hátam megemelkedett, fejemet hátra vetettem és hangosan sikítani kezdtem. Pár lökés után éreztem, hogy Rob is elélvezett. Teste enyémre esett, miközben hangosan zilált a fülem mellett.
Még mindig a vágytól túlfűtött szemeimbe nézett arcán pedig féloldalas mosoly jelent meg. Finoman megcsókolt majd újra mozogni kezdett.

Másnap reggel mikor felébredtem, Rob mellkasán találtam magam, aki még mindig édesen szuszogott legalább is azt hittem.
- Jó reggelt – csókolt bele hajamba
- Neked is
- Hogy aludtál?- kérdezte
- Jól, csak keveset
- Hát igen…- halkan felnevetett
Magamra húztam a takarót és felültem, hogy láthassam őt.

Rob szemszöge

- Nézd Rob…- kezdett bele Mandy és én már tudtam, hogy mit akar mondai. Sejtettem, hogy a tegnap estével köztünk semmi sem változott meg, de azért reménykedtem benne, hogy otthagyja azt a bájgúnárt.
- Nem kell semmit sem megmagyaráznod, értem én.
- Miről is beszélsz?- még játssza is az ártatlant
- Hát, hogy ez csak szex volt más semmi- mondtam, majd a boxerom után nyúltam. Ideje lenne hazamenni

Mandy szemszöge

Szóval neki csak egy strigula voltam, egy nő, akit megdugott, de ennyi. Pedig azt hittem… én úgy láttam, hogy érzelem is volt benne, hogy nem csak nyers szex történt tegnap este… De hinni a templomban kell.
Néztem, ahogy öltözik és próbáltam szomorúságomat elrejteni, hogy ne lássa mennyire csalódott, vagyok, hogy abszolút nem erre számítottam.
Én is feltápászkodtam az ágyról, hogy valami ruha után nézzek, hogy egy kicsit elbújhassak Rob elől.
Gardróbba mentem, de ekkor valaki a nevemet kiáltotta. Csak a bibi az volt, hogy nem Rob hangját hallottam…

11 (L) vélemény (L):

Szilvi írta...

Végre! Most már Mandy a hülye,hogy nem lép!:) De Robnak se kellett volna így reagálnia!!!! Megjött John? Ha igen,akkor itt ki fog törni a 3. világháború:P
Nagyon várom a folytatást:D

L. írta...

Hűha nagyon ügyes vagy . Teljes mértékben megérte ennyit várni az akciós részre :) Csak nem értem Robot ...mi az hogy eldönti magában hogy csak egy éjszaka volt, ha Mandy így gondolná ( de ugye nem így gondolja ) akkor is harcolnia kéne érte hogy meggondolja magát.. A pasik néha annyira fatökűek XD Csak nem jött haza John ?? Háát kíváncsi leszek a folytatásra és szerintem még sokan vannak ezzel így úgyhogy nehogy abba merd hagyni !! :D♥♥♥
Puszi

Kim írta...

Hát sok lehetőség lehet :D John, Kevin,Ryan vagy Mandy csak hallucinált,és valójában Rob :) Én már tudom a választ :)

Névtelen írta...

Tetszett, de íg abbahagyni! :(
Kíváncsi lettem volna,, hogy Mandy mit akart mondani Robnak...
Siess a köviel!

Vyvy írta...

Istenem! Itt volt már az ideje, hogy beadják a derekukat egymásnak! Csak azt sajnálom, hogy mindketten félreértik a másikat, így csak újabb vita és külöválás várható!
Viszont kiváncsi vagyok kié az a hang amit halott Mandy. Csak nem John-é, mert akkor lenne itt igazán fekete leves. Pláne ha Rob még mindig ott lenne.
Kiváncsian várom az új fejit!
És örülök, hogy tetszett az ajándékom, illetve azt meg köszönöm, hogy viszonzod is pedig semmi szükség nem lenne rá!
Türelmes vagyok, így kivártam volna!
Azért mégegyszer köszi, és sok puszi! :P

Zazi írta...

jahajjj ők is a végén tudnak elcseszni mindent:D amúgy nagyon tetszett ez is, örülök, hogy kivételesen ugyanazt akarták az elején :D
várom a kövit!
pusz

Rose írta...

Szia! Jaj, Rob...de butuska! Remélem minden oké lesz! Nagyon jó lett a fejezet, várom a folytatást sok puszi Rose

Anita írta...

Wow!
Ez nagyon nagyon klassz lett!!!:D Alig várom a kövit!!!!!!!!!!!:D:D:D
Kérlek siess vele!
puszi

Névtelen írta...

Szia!
Nagyon tetszett!

Névtelen írta...

Nagyon nagyon izgatott vagyok, hogy hogyan folytatod tovább!?:D
Nem bírom, idegekkel!
Remélem, meg tudják majd beszélni a félreértésüket!!!!!!!!!!!!!
puszi
July

Névtelen írta...

Ó hogy ugyanarra vágynak,és a csodás szeretkezésük után nem mernek őszinték lenni...Csak nem John jön bocsánatot kérni?akkor robban a bomba...
csao dona