Hogy tetszett nektek az első történetem?

2010. november 13., szombat

40. fejezet

Köszönöm azt a sok megjegyzést amivel megleptetek:) Öröm volt olvasni:)
Pusz




Mandy szemszöge

Az éjszaka közepén erős fájdalomra ébredtem. Kibújtam Rob szorosan ölelő karjaiból, majd a másik oldalra fordultam. A hasam egyre erősebben kezdett lüktetni, néha pedig  olyan erős szúrást is éreztem, mintha valaki kést mártott volna a testembe. Majdnem felsikítottam a fájdalomtól, de fogaimat összeszorítva visszatartottam hangomat. Nem akartam Robot felébreszteni.
Kezeimet az érzékeny pontra nyomtam és próbáltam csillapítani a kínzó érzésen, ami nem hogy javult volna, hanem egyre csak rosszabb lett. Már a sírás kerülgetett, ezért ahogy csak erőmből tellett, felküzdöttem magam az ágy szélére. Ekkora már az egész testem remegett, fáztam, a homlokomról pedig patakokban folyt a víz. Ugyan a sötétségtől semmit sem láttam, mégis megpróbáltam kijutni a fürdőszobába. Óvatosan felkeltem az ágyról, ám  ekkor újabb hatalmas szúrást éreztem a hasamban. Lihegve dőltem vissza az ágyra, és próbáltam nem elsírni magam. Rettenetesen fájt, lüktetett, szúrt, zsibbadt mindenem. Mintha egy úthengerrel mentek volna át rajtan.

Mikor újra erőt vettem magamon, megpróbálkoztam a fürdőbe jutással. A mellettem lévő éjjeli szekrénybe kapaszkodtam, aminek segítségével végre fel tudtam kelni. Újabb szúrásokat éreztem, ám ezek szerencsére jóval enyhébb voltak, mint ez előzőek.
Lassú léptekkel haladtam egészen a fürdőszobáig, figyelve, hogy Rob ne hogy felkeljen. Mikor végre beértem, magamra zártam az ajtót, és egy kis fényt bocsátottam a fürdőszobába. A hirtelen világosságtól egy ideig csak hunyorogva láttam magam körül mindent, ám mikor szemeim megszokták az erős fényt, rögtön az érzékeny pontra téved pillantásom. Bárcsak ne tettem volna.
Az alsóneműm ami lefekvéskor még fehér színben pompázott, most vörös foltok csúfították el. Tudtam mi az, még sem akartam elhinni. Már tizenhárom éves korom óta menstruálok, de soha életemben nem áztam át így ennyire, és még soha nem fájt így a hasam. A vér látványa és szaga hányingert ébresztett bennem, ezért kezeimet a szám elé kaptam. Bár nem tudtam minek.
Kezdett egyre jobban forogni velem az egész szoba, és már kapaszkodni sem volt erőm, és attól féltem, lábaim bármelyik percben felmondhatják a szolgálatot.
A vécé tetejére ültem, ahol már képtelen voltam visszatartani sírásomat.

Istenem ez nagyon fáj - nyögtem fel a hírtelen jött fájdalomtól, mikor egy újabb erős szúrást éreztem hasamban.  Könnyeim megállás nélkül csurogtak végig arcomon, miközben azon tanakodtam mi tévő legyek.
Gyógyszer nem hoztam, mivel nem számítottam rá, hogy ilyen erős görcseim lesznek. Robnak biztos nincs gyógyszere ilyen alkalmakra, hiszen pasi. A szüleit pedig nem akarom felébreszteni, mert ugyan  nők között bármennyire is természetes dolog a menstruálás, mégis kellemetlenül érezném magam, ha így látnának.. Kutakodni meg nem fogok a házban, mivel fogalmam sincs, hol tartják a gyógyszereket, másrészt, pedig erőm sincs felkeni.

Kezdtem egyre jobban pánikba esni, hiszen sem a fájdalmam nem csitult, és még ötleteimből is kifogytam.
Lábaimat felhúztam, és próbáltam olyan szorosan magamhoz préselni őket, amennyire  csak tudtam. Nem mintha ezzel bármennyire is segíteni tudnék magamon, mégis jobb ötlet híján csak ez jutott eszembe. Emlékeim szerint régen ez segített, csak hogy most ezerszer jobban fájt, mind eddig bármikor.

Nem tudtam mióta görnyedhetek itt a vécé tetején, de egyszer csak halk nyikorgásra lettem figyelmes. Tekintetem rögtön az ajtóra tévedt , annak ellenére, hogy tudtam, senki nem tud bejönni, hiszen az ajtót kulcsra zártam.

Reményeim szertefoszlottak arról, hogy Rob nem ébred fel, és nem lát meg ilyen állapotban, mikor meghallottam engem kereső szavait.

-         Mandy bent vagy?- kopogtatott az ajtón, de én még annyi erőt sem éreztem magamban, hogy válaszoljak neki.
-         Mondj valamit kérlek, mert ha nem, Isten bizony, hogy betöröm az ajtót, nem érdekel, hogy mennyi az idő- kopogtatott újra  most már jóval erősebben miközben hallottam, hogy a kilincset feszegeti.
-         Rob jól vagyok. Menj vissza aludni, én is mindjárt megyek- hazudtam neki.
-         Aha, akkor miért zártad be az ajtót? Akkor mi az a vérfolt az ágyon? Mandy nem mondom többször, engedj be - mondta, most már jóval határozottabban.
-         Tényleg nincs semmi bajom. Ez természetes. Minden hónapban előfordul, csak most kicsit jobban fáj a kelleténél. Ennyi az egész.
-         Ohhhh - hallottam meg hangját. Végre leesett neki. Remélem, most már békén hagy.
-         Mandy gyere ki kérlek szépen. Hozok neked gyógyszert, csinálok finom teát. Nem lesz semmi baj.
-         Nem képzeled, hogy engedem, hogy ilyen állapotban láss?
-         Van két nővérem, így hidd el, elégszer megtapasztaltam már ezt a dolgot, és előttem nem kell szégyenkezned. Mandy kérlek gyere ki.
-         Jó, de légy szíves hozz nekem egy bugyit - engedtem neki végül.

Lábaimat óvatosan a talajra eresztettem, miközben lassan előre dőltem, hogy meg tudjak kapaszkodni a mellettem lévő komódba. Újra éreztem a hatalmas szúrásokat a testemben, de minden erőmet összeszedve valahogy sikerült ellépkednem az ajtóig. Elfordítottam a kulcsot, majd egyik kezemmel kinyúltam a bugyimért.

-         Tessék. Remélem ez jó lesz.

Gyorsan visszazártam az ajtót, hiszen nem akartam esélyt adni Robnak a bejutásra. A koszos fehérneműt levetettem, de még mielőtt az újat felhúztam volna, a zuhany alá álltam, hogy eltüntessem a kellemetlen foltokat, és vele együtt a szagokat.

Szorosan kapaszkodtam a szappantáróba, hiszen alig tudtam megtartani magam. Miután sikerült lemosakodnom, kiléptem a kabinból, ám ekkor eszembe jutott, hogy kellene valami más is.
-         Rob- szóltam neki, mire ő azonnal rosszra gondolt.
-         Mi történt? Elestél? Törjem be az ajtót? Mit csináljak?- kérdezte kétségbeesetten.
-         Nyugi csak kéne valami a bőröndömből.
-         Miért nem ezzel kezdted? Mindjárt hozom - mondta bár fogalmam sem volt, hogy honnan a fenéből jött rá, hogy mire van szükségem.

Két pillanat múlva már az ajtón kopogtatott, én pedig az előbbihez hasonló művelettel kinyúltam érte.Miután mindennel végeztem kinyitottam az ajtót, mire Rob azonnal mellém ugrott.

-         Gyere segítek- emelt fel karjaiba, ám ezzel a hírtelen mozdulattal sikerült egy újabb szúrást előidéznie. Szemeimet szorosan behunytam, miközben a vállába mélyesztettem körmeimet, hogy vissza tudjam tartani hangomat.
-         Ne haragudj- hallottam foszlányosan hangját.

Éreztem, ahogy lassan a puha párnák közé ereszt, majd betakarja reszkető testemet. Ekkor vettem csak észre mennyire fázok, hiszen olyan erősen szorítottam magamhoz a takarót, mintha az életem múlna rajta.

Rob szemszöge

Soha nem láttam még ilyennek Mandy-t. Remegett, fogai pedig olyan erővel ütköztek egymásnak, hogy szerintem még a szoba másik végéből is hallani lehetett. Arca hullafehér volt, szemei pedig kétszeresére duzzadtak a sírástól.
Haragudtam rá, amiért nem keltett fel, amiért nem szólt nekem, hogy rosszul van. Persze ezzel együtt tehetetlenséget is éreztem, hiszen nagyon fájt, hogy ilyennek kell látnom őt, hogy nem tudok enyhíteni fájdalmán.
Nővérem szobájából áthoztam még két takarót, amit vacogó testére borítottam. Miután adtam egy csókot izzadt homlokára, a konyhába indultam, hogy valami gyógyszer után nézzek. Fogalmam sem volt, mit szednek ilyenkor a nők, ezért elolvastam az összes dobozt, hogy mi-mire való. Vagy öt perc keresgélés után végre rábukkantam arra a dobozra, amelyikre az volt ráírva, hogy görcsoldó. Szerencsére a teával nem kellett bajlódnom, mivel anya ma is készített egy kannával, így azt csak ki kellett töltenem.
Mire felértem, Mandy már egy kissé elbóbiskolt. Leültem az ágy szélére és próbáltam szólongatni, hogy vegye be a gyógyszerét, de hiába, felnézett rám, egy szót sem szólt. Olyan érzésem lett, mintha azt sem tudná ki vagyok. Nem hagytam magam, mivel tisztában voltam vele, hogy ha nem veszi be a gyógyszert, akkor akár rosszabbul is lehet, így újra szólongatni kezdtem. Szerencsére most nem ellenkezett, mivel a kezemben lévő gyógyszer után nyúlt, ám mikor inni próbált a teából, fele a nyakára folyt. Könnyei újra eleredtek, és erőtlenül dőlt vissza az ágyba . Kiemeltem a poharat a kezéből, majd szorosan magamhoz ölelve  vigasztalni kezdtem.
-         Nincs semmi baj. Nyugodj meg- pusziltam meg homlokát - Gyere, ülj fel egy picit - húztam magammal. Teste teljesen erőtlen volt, mintha egy rongybabát tartottam volna a kezemben.

Reggelre sem változott a helyzet. A gyógyszerek csak pár fokkal vitték le szerelmem lázát, aki még mindig három takaróba burkolózva pihent az ágyon. Anya szerint nem normális, ha valaki ennyire rosszul van amiatt, de Mandy-t hiába győzködtük nem akart kórházba menni. Ugyan beleegyezése nélkül is simán elvihettük volna egy orvoshoz, én mégis tiszteletbe akartam tartani döntését.

Egész nap mellette voltam. Gyógyszert adtam neki, törölgettek verejtékes homlokát, kikísértem a mosdóba és próbáltam nem az agyára menni.

-          Szerelmem tényleg nem akarsz orvoshoz menni?- kérdeztem, mire csak egy rövid nemet kaptam válaszul.  Egyre feszültebb lettem, hiszen józanabbik felem folyamatosan azt üvöltözte, hogy vigyem el egy szakemberhez, de aztán mikor meghallottam kissé sírós hangját, nem tudtam neki nemet mondani.

Már délután lehetett mikor váratlanul betoppant Tom. Kedvesemet szerette volna megismerni, de a jelen helyzetre való tekintettel inkább halasztást kértem tőle. Persze jó „öreg”  Tom már jött is a hülye vicceivel, hogy biztos azért dőlt ki mert én nem bírtam magammal. Egyáltalán nem nevettem rajta.

Miután Tomot sikerült leráznom kaptam egy nyugtalanító hívást ügynökömtől. Idegességembe majdnem földhöz vágtam a telefont mikor meghallottam, hogy holnap lehet vissza kell utaznom az államokba, valami hülye utómunkálatok miatt. Megmondtam Steph-nek, hogy bármi áron, de intézze el, hogy ne keljen elmennem. Sajnos mikor este visszahívott, nem tudott jó hírekkel szolgálni. Sajnálom de, holnap ide kell jönnöd- adta ki az utasítást Steph. A telefonomat most már tényleg a földhöz vágtam és egy hatalmasat csaptam a konyhaasztalra mire anyám riadt tekintettel lépett be a szobába.  Dühöm annyira elhatalmasodott rajtam, hogy még vele is képes voltam kiabálni, pedig abszolút nem érdemelte meg.

-          Nah ide figyelj Robert. Te velem így nem beszélhetsz megértetted? Ha valami problémád van, nyugodtan megbeszélhetjük de, ne merészelj velem kiabálni, már bármennyire is felnőtt vagy, egy akkora pofont lekeverek neked, hogy a másikat garantáltam majd a fal fogja adni fenyegetőzött,  és bár kissé furcsán hangzott ez a mondat anyám szájából, hiszen ő még egy légynek sem tudna ártani, nem hogy a fiának, igazat adtam neki. Így nem beszélhetek vele. Bocsánatot is kértem, mire anyai szíve rögtön meglágyult. Az biztos, hogy nekem van a világon leges legjobb anyukám.

Miután elmeséltem neki, hogy miért vagyok ennyire ideges, felmentem szerelmemhez, hogy elmondjam neki a rossz hírt. Nem akartam még ezzel is terhelni, hiszen nagyon rosszul volt, de hazudni sem akartam.  
Ahogy sejtettem Mandy is el akart velem jönni Amerikába, de megtiltottam neki, hogy ilyen állapotban utazzon.

A napok csigalassan teltek Mandy nélkül. Rettenetesen hiányzott, nélküle úgy éreztem magam, mintha csak egy porszem lennék a világban. Ezzel együtt a bűntudatom is egyre jobban elhatalmasodott rajtam, hiszen tudtam, hogy nem itt lenne a helyem. Kellett nekem színésznek mennem.

Szerencsére Mandy állapota egyre javult. Már segítség nélkül fel tudott kelni az ágyból és a hányinger sem gyötörte. Kicsit megnyugodtam.

A munka is jobban ment így, bár legszívesebben meg fojtottam volna őket amiért ilyen hírtelen rángattak el szerelmem mellől. A film forgalmazójával is volt egy rövid értekezletünk ahol finoman szólva az értésünkre adták, hogy valami újabb pletykát kell a közönségnek szolgáltatnunk, hogy fent tartsuk az érdeklődést. Ismét felment benne a pumpa hiszen lányok millió képesek a mozi előtt sátrazni a bemutatók előtt és mi ez ha nem érdeklődés?
Szerencsére Kristen is nemet mondott az „ajánlatra”

Egy hét telt el mióta Londonból eljöttem, és ma végre visszautazhatok. Nagyon izgatott lettem. Az úton szerencsére senki sem zavart meg. Ha kértem valamit készségesen kiszolgáltak, de nem zaklattak. Mikor a repülőtérre értem, azok az átkozott firkászok már ellepték az egész épülete. Biztonságiak hamar a segítségemre siettek, így atrocitások nélkül tudtam eljutni a kocsiig.

Mikor hazaértem meglepetésemre Mandy-t nem találtam otthon. Láttam anyun, hogy valamit titkol előttem, de sehogy sem tudtam belőle kihúzni az igazat. Mindenre csak az volt a válasza, hogy „én nem tudok semmi”. Persze én meg a mikulás vagyok - dünnyögtem magamban.
Próbáltam telefonon elérni szerelmemet, de az-az átkozott masina állandóan foglalta jelzett. Érkezésem után egy órával végre szerelmem is betoppant, csak, hogy nem egyedül. Tom és Mandy feltűnően vigyorogta egymásra, amivel sikerült lángra robbantaniuk idegességemet.
Tomot hamar kitessékeltem a házból, szerelmemet pedig a szobába húztam, hogy megtudjam, mi a fenét keresett ezzel.

-          Rob majd meglátod. Most miért akarod elrontani a meglepetésemet?
-          Utálom a meglepetéseket - tiltakoztam rögtön- De inkább arra válaszolj, hogy a meglepetéshez miért pont ő kellett.
-          Anyukádat nem akartam terhelni és mikor egyik nap megjött meglátogatni akkor felajánlotta a segítségét.
-          Segítségét? Jajj de rendes. Majd szólj hogy köszönjem meg neki- fintorogtam.
-          Ne legyél már ilyen féltékeny cica
-          Könnyű azt mondani. Minden pasi utánad legyeskedik és nem csodálkoznék ha előbb-utóbb valamelyiknek megadnád magad- csúszott ki a számon. De abban a pillanatban, ahogy kimondtam, már rögtön meg is bántam.
-          Jajj Mandy ne haragudj én nem így gondoltam- léptem hozzá közelebb, mire azonnal elrántotta a kezét.
-          Persze te mindig mindent másképp gondolsz, mint ahogy azt mondod. De azért kösz, hogy olyannak ismersz, aki rögtön hanyatt vágja magát egy pasi bókjától. És ha ennyire tudni akarod, azért kértem Tom segítségét, hogy be tudjam rendezni a házat, amit itt Londonba vettél, mire hazaérsz, mert úgy döntöttem ideköltözök. De már nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt- mondta, majd a fürdőbe rohant, hangosan becsapva maga után az ajtót.  

Egy címeres ökörnek éreztem magam. 


Remélem most is kapok pár komit...:) :P Tudjátok, hogy meggyőzhető vagyok. 

9 (L) vélemény (L):

kitty írta...

Szia!
Jó lett:)
Mondjuk néztem maikor még ott volt amit tegnap óta kozzáirtál:)
De nagyon jó:)
Puszy
Kitti

L. írta...

Huh szegény Mandy. Na csak nem beadja a derekát?Kár h Rob kíváncsisága elrontotta a meglepit.És nagyon kiváncsi vagyok, hogy mi lesz ....egy kis bonyodalom ???:D

Pusziiii♥

Névtelen írta...

Szia!
Szegény Rob megint nem bírt az ösztöneivel és a féltékenység miatt megint előbb beszélt és csak utána gondolkodott. Azért remélem Mandy megbocsájt neki, hiszen tudja milyen és igazán aranyos és gondoskodó volt amikor rosszul érezte magát.
Zsuzsi

Névtelen írta...

Jó lett ez a feji is! Te aztán nagyon tudod hogy kell abbahagyni...mármint megint nem tok majd aludnixD Tetszett tényleg csak angyon kíváncsi vagyok a folytatásra!!:P

Vyvy írta...

AJJJJHHHHH Istenem, hogy lehet így elcseszni vmit? És nyugi ezt nem a fejire értettem, hisz az csodálatos lett, hanem Rob mondatára végén! Pedig már beadta volna a derekát! :S
Az elején én meg teljesen abban a hitben voltam, hogy Mandy esetleg elvetélt. Mert ugye tudjuk, hogy az is vérzéssel jár, és szintén erős fájdalmakkal, ezért gondoltam, hogy még azt se tudja hogy terhes volt, csak rögtön elvetélt! De szerencsére nem! :D
Remélem Rob megoldja a dolgot, mert kezdek begurulni! :D
Sok-sok pux :P

Timi írta...

Hali!

Szegény Mandy, elég kellemetlen élmény lehetett, de Rob nagyon aranyos volt, bár a legvégén a hülye féltékenykedésével megint sikerült elrontania mindent. Gondolkodhatna is néha. Remélem Mandy azért hamar megbocsát neki és összeköltöznek. Várom a folytatást:D

Pusza:D

Rose írta...

Szia! A fejezet megint nagyon jóra sikeredett! Rob olyan idióta tud lenni néha, h az már fáj! Különben először nagyon megijedtem, h mi van Mandyvel, de szerencsére semmi komoly! Nagyon várom a folytatást puszi Rose

Sz. Eszter írta...

Szia!
Na igen. Tényleg egy címeres barom:) Viszont Mandytől rendes volt, hogy meggondolta magát és feladta volna az életét Robért. Hát ezek után viszont ki tudja...
Robnak viszont jó pont, hogy ápolta Mandyt mikor rosszul volt. Amúgy bocsi h csak most írok remélem még el tudod olvasni mielőtt elviszik a géped de nem nagyon volt időm mostanában. Hülye egyetem hülye zh-k:)
Na várom a következőt nagyon.
Csók
Kesha

Névtelen írta...

Hogy képes ez a féltékeny szerelmes egy mondattal mindent elrontani?határozottan tehetsége van hozzá!
de emellett a gyengédsége,meg az aggódása..érthető,hogy mandy képes neki megbocsátani..
csao dona