Hogy tetszett nektek az első történetem?

2010. november 20., szombat

42. fejezet


Nincs függővég :D Köszönöm a komikat. Örültem az új arcoknak is:) 
Pusz

Mandy szemszöge

Mikor beléptem a már ismerős szobába, rossz érzés fogott el. Valahol legbelül éreztem, hogy a doktor semmi jóval nem fog kecsegtetni. Félve ültem le a kényelmes székre, miközben ő az eredményeimet nézte. Az arcáról semmit sem tudtam leolvasni, pedig árgus szemekkel figyeltem minden rezdülését.
Már az ájulás kerülgetett, mikor végre megszólalt.

Bárhogyan is figyeltem rá, a szavaiból nem fogtam fel, mit mondott. A szoba hírtelen forogni kezdett velem, éreztem kezeim zsibbadását, és a nyakamról lefolyó izzadságcseppeket. Az asztalba kapaszkodtam, miközben az orvos mellett egy másik fehér ruhás is megjelent. Csak torz hangokat hallottam, fogalmam sem volt mit kérdeznek. A torkom kiszáradt, miközben látásom elhomályosult. Abban sem voltam biztos, hogy hozzám szólnak, azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Haza akarok menni. Nem akarok itt lenni. Valaki segítsen- akartam mondani, de egy szó se jött torkomból. Mintha elvágták volna a hangszálaimat.

 Éreztem, hogy valaki a karjaiba ragad, majd valami puhára fektet. – Mandy, ha hall, kérem, válaszoljon- szólt hozzám egy ismerős hang. Hallom. Itt vagyok- kiabáltam, de ő nem hallotta meg.
A szemeimet már alig tudtam nyitva tartani, pedig erősen küzdöttem ellenük. Valahogy ösztönösen éreztem, hogy ébren kell maradnom, hogy nem aludhatok el. De bármennyire is próbálkoztam, a sötétség erősebb volt nálam.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------

Mikor újra kinyitottam szemeimet, először nem érzékeltem semmit a külvilágból. Rettenetesen fáztam, vacogtam, és abban a pillanatban, ahogy megmozdultam, egy éles nyilallást éreztem a hasamban. Nagyon fájt.
Kényelmesen visszadőltem, és ekkor vettem észre, hogy valami csipogott körülöttem. Mi ez a hang?- de hiába kérdeztem, nem kaptam választ. Fejemet oldalra fordítottam, mikor egy kis szúrást éreztem jobb kezembe. Egy hatalmas tű ágaskodott ki belőle, aminek a végén egy apró kis cső lógott ki. De minek? És mi ez? Hol vagyok?- ki akartam húzni, el akartam innen menni, de abban a pillanatban, ahogy hozzáértem az idegen tárgyhoz, egy nő lépett mellém, aki lefogta a kezemet.

-         Ezt nem szabad- szólt rám a nővérke. Ismerős volt az arca, de nem tudom megmondani honnan.
-         Hol vagy… ok?- csuklott el a hangom
-         A doktor úr mindjárt jön. Nem lesz semmi baj - szorította meg kezemet.

De ha nincs semmi baj, akkor miért nem veszi ki azt átkozott tűt a kezemből? Akkor miért vagyok itt? Nem értem. Semmit sem értek.

Rob szemszöge

Éppen a meglepi ebéden szerencsétlenkedtem, mikor telefonom csörögni kezdtem. Gyorsan megmostam ragacsos kezeimet, majd a mobilom után kaptam. Ismeretlen szám. Vajon ki lehet ez?- nem akartam bunkó lenni, ezért inkább felvettem.

-         Haló tessék?- szóltam bele.
-         Robert Pattinsonnal beszélek?- kérdezte egy férfihang. Csak nem egy újabb kezdő rendező?
-         Igen, én vagyok az. Kivel beszélek?
-         Én Mary Reilly és Dr. David Bradley rendelőjéből hívom. Ön Mandy Moore kedvese?
-         Igen én vagyok… de ez hogy jön ide? Én ezt nem értem?
-         Nem akarom megijeszteni, majd a doktor úr mindent elmond, de kérem, fáradjon be a klinikánkra- közölte. Kezdett nagyon megijeszteni.
-         Mandyvel történt valami? Hol van most? És mi történt?
-         Kérem, nyugodjon meg.
-         Hogy nyugodjak meg?- kiabáltam bele a telefonba.
-         Kérem, ne kiabáljon. Fáradjon be e rendelőbe, és a doktor úr mindent elmond. A barátnőjének nem lesz semmi baja, a címűnk 51 Sloane Street, és keresse Dr. David Bradley-t. – gyorsan felírtam a címet, még mielőtt elfelejtettem volna.

Éreztem, hogy ez nem játék, hogy valami baj történt. Nem akartam a legrosszabbra gondolni, de mégis élettelen teste lebegett előttem. A szívem összeszorult, és nehezebben kezdtem szedni a levegőt. Nem, nem lehet. Rob, ezt verd ki a fejedből. Lehet, hogy csak elájult. Nem lesz semmi baj - ismételgettem magamban, miközben a sportcipőmet próbáltam felhúzni.

Mint egy őrült, úgy vezettem a rendelőig, arra sem figyeltem hány piroson hajtok át, vagy mennyivel lépem át a sebesség határt. Minél előbb ott akartam lenni.

Mikor végre megérkeztem, az információs pultnál egy nővérke azonnal a harmadik emeletre irányított. A liftet hiába nyomogattam, nem érkezett meg. Dühösen csaptam az ajtajára, majd a lépcső felé indultam. A szívem ezerrel dobogott, és abban reménykedtem, hogy ha felérek, kiderül, hogy ez az egész csak egy rossz vicc, egy álom, amiből bármelyik percben felébredhetek.  
De nem így történt. A nőgyógyászatra érve nem találtam senkit, aki segíthetne. A váró tele volt, de egy olyan személyt sem láttam, aki hasznos információval tudna ellátni.

-         Hol van Mandy Moore? – állítottam meg az egyik nővért, aki először dühösen nézett rám, majd mikor rájött, hogy ki vagyok, döbbent pislogott felém.
-         Egy pillanat ezt…
-         Nem, nincs egy pillanat. Most azonnal mondja, meg hol van- kiabáltam rá, mire a rendelőben újra síri csend lett. Mindenki minket figyelt.
-         Uram kérem, ne kiabáljon, mert hívom az őröket. Nyugodjon meg.
-         Sajnálom, én csak nagyon ideges vagyok- engedtem el karját
-         Semmi baj. Megértem. Mit is mondott, mi a hölgy neve?
-         Mandy…Mandy Moore.
-         Á már értem. Szólók a doktor úrnak.
-         Köszönöm.

Leültem az egyik székre és idegesen dobolni kezdtem a lábammal, míg a doktor meg nem érkezett.

-         Ön Robert Pattinson?- kérdezte egy fehérköpenyes férfi.
-         Igen, én vagyok az. Hol van a párom?
-         Mindjárt elmondom. Kérem, fáradjon velem.

Egy otthonos kis irodába vezetett, ami telis tele volt családi fotókkal, kisbaba és állapotos nők képeivel. Egy pillanatra még el is terelte a figyelmemet, de a doktor furcsa tekintete rögtön visszarántott a valóságba.

-         Nos, nem akarom tovább húzni a szót- kezdett bele - Ma reggel a párja befáradt hozzánk terhességi panaszokkal. Vért vettünk tőle, majd én is megvizsgáltam. Az eredmények pedig engem igazoltak. Sajnos a barátnőjének méhen kívüli terhessége volt, amit azonnal meg kellett műtenünk, mert félő volt, hogy átszakad a petevezetéke. Sajnos a műtét nem járt teljes sikerrel, de ígérem, hogy meg fog gyógyulni.
-         De… szóval… én ezt nem értem?- dadogtam össze-vissza, mint egy öt éves gyerek.
-         A barátnőjének méhen kívüli terhessége volt- ismételte el még egyszer.
-         És ő jól van?- tettem fel el az első kérdést, ami az eszembe jutott.
-         Még nem ébredt fel az altatásból, de jól lesz.
-         Jézusom- nem akartam elhinni, amit mond. Ez nem történhet meg velünk. Pont most, mikor minden jóra fordult, mikor igazán boldogok voltunk.
-         Tudom, hogy ez most nehéz, de van itt még valami, amit muszáj tudnia.
-         Mit jelentsen ez? És mi lenne, ha végre elmondaná a teljes igazságot? – emeltem fel a hangomat. Teljesen kétségbeestem.  
-         Kérem, nyugodjon meg.
-         Nem tudok megnyugodni, és hogy őszinte legyek nem is akarok. A barátnőm elvetélt. A gyerekem meghalt. Mégis, hogy nyugodjak meg?
-         Sajnálom. Tudom, hogy rossz ezt hallani, de tudnia kell, hogy a műtét során a hölgy petevezetéke megsérült, és nagyon kevés az esélye, hogy újra teherbe essen.



Elvetélt és lehet, hogy nem lehet gyereke. Gyerekünk. A mi kisbabánk, amit már párszor éjszakánként elképzeltem, nem létezhet. Nem láthatom, amikor először felsír, amikor először azt mondja apa, nem vehetek neki ajándékot szülinapjára, vagy karácsonyra, nem mehetünk le a parkba sétálni, nem szedhetünk közösen virágot anyák napjára, nem csinálhatunk semmit együtt. Mert nem létezhet.

Mandy szemszöge.

Az szoba másik oldalán lévő poros ablakot figyeltem, miközben próbáltam emlékeimet visszanyerni. Sejtettem, hogy hol vagyok, de arról elképzelésem sem volt, hogy jutottam ide?
Talán Rob hozott be? Á nem, biztos nem. Ez hülyeség. Akkor itt lenne mellettem.(legalább is remélem) De akkor miért vagyok itt? És miért nem jön már be valaki, hogy elmondja, mégis mi a fészkes fenéért fekszek egy kórházi ágyban?

A fejem is kezdett fájni, arról nem is beszélve, hogy valami furcsát éreztem odalent. Nem szúrt, csak mintha téglákat pakoltak volna testem azon részére.

Nem sokkal később kinyílt az ajtó és Rob lépett be rajta, egy ismerős férfival az oldalán. Azonnal mosolyra húztam a számat, de ő nem mosolygott. Lehajtott fejjel közeledett felém, és próbálta elrejteni szomorú arcát.
Leült mellém, majd erősen megszorította kezemet. Féltem. Éreztem, hogy valami nincs rendben. Hogy valamit titkolnak előlem, hogy valami nagyon rossz dolog történt.

-         Nem lesz semmi baj- hajolt hozzám Rob.

Ezúttal nem hittem neki.




7 (L) vélemény (L):

Névtelen írta...

Jaj szegény Mandy:( kíváncsi vagyok hogy fog reagálni! De remélem minden rendben lesz!! Nagyon nagyon várom a kövit!!!

Niktuka írta...

Uh a végén majdnem sírtam komolyan. Megható rész volt. Szegény Mandy és szegény Rob. Hogyan fogja fogadni ezt a hírt Mandy?! Rob már gondolkodott arról, hogy gyereke legyen miközben nemrég azért hagyta el ez hirtelen fordulatváltozás, de mégis öröm az ürömben:(
Folytatást minél előbb, ha lehetséges légyszi!!!!!

Vyvy írta...

Ne, kérlek ne csináld ezt!
MOst olyan szomorú vagyok! Remélem nem eseik nagy depibe majd Mandy, ha megtudja a hírt!
Nagyon várom a kövit!
Hozdd hamar, légyszi! :D
Sok pux :P

Rose írta...

Szia! hú, ez a fejezet...durva volt! Szegény Mandy :(! Remélem minden rendben lesz velük! Sok pusz Rose

Névtelen írta...

Szia!
Alapjában véve tetszett ez a rész, de egy pár megjegyzést hagy tegyek. Ha valakinek méhen kívüli terhesség miatt eltávolítják az egyik petevezetékét még lehet gyereke, hiszen a másik működik! Úgyhogy nem olyan tragikus a helyzet, nyugodtan lehet gyerekük, max. nehezebben esik teherbe. Akkor még nem beszéltem a lombikbébiről, ami szintén egy alternatíva.
Remélem és Mandy hamar túl tudja tenni magát a történteken, hiszen ez egy nő életében akkor is tragédia, ha lehet még gyereke.
Várom a folytatást!
Zsuzsi

Timi írta...

Hali!

Tetszett a rész,d enagyon nagyon elszomorodtam. Remélem azért megbírkóznak vele és lesz majd gyerekük. ÉS hogy Mandy is hamar helyrejön. Várom a kövit nagyon nagyon.

Pusza

Névtelen írta...

ez nagyon szomorú lett!mandynek nehéz lesz feldolgozni,hogy volt egy babája,és elveszítette...de a doki nem vette el az esélyt...szóval lehet még gyerekük..robnak nagyon megértőnek kell lennie..
csao dona