41. fejezet

Sziasztok. Sajna még nem kaptam vissza a gépemet, de szerencsére a nevelőapukám volt olyan rendes, hogy erre a rövid időre megkaptam tőle a gépét. A komikat nagyon szépen köszönöm. Tudom uncsin hangzik de sokat jelentenek számomra :)

Volt aki nagyon is közel járt a valósághoz..... Jah és függővég :)

Két hónap múlva

A napok hihetetlenül gyorsan teltek. Főleg, hogy ennyi változás történt az életembe, vagyis az életünkbe, hiszen Rob és én ténylegesen összeköltöztünk. A kis beszólása után úgy döntöttem, hogy leülök vele egy hosszú beszélgetésre.

Hogy nem bízik meg bennem, az egyértelmű volt, csak azzal nem voltam tisztában, hogy miért, hiszen én nem adtam rá egyetlen okot sem.

Rob nem tudott pontos választ adni, mert saját bevallása szerint, ő ugyan bennem megbízik, de saját magában már nem. Annak ellenére, hogy őt tartják (hozzáteszem én is) a világ egyik legvonzóbb pasijának, még mindig kisebbségi komplexusai vannak. Próbáltam őt meggyőzi ennek az ellenkezőjéről, de ez hosszabb folyamatnak bizonyult, mint gondoltam.

Reggelente képes akár fél órát, csak a haját igazítani, pedig a kis tüskéivel nem nagyon tud mit kezdeni. Párszor jól ki is nevettem, amiért meg is kaptam a „magamét.”

Ami a költözést illeti, apám hamar megemésztette a dolgot. Természetesen annak nem örült, hogy ilyen messze leszek tőle, de megígértette velem, hogy sokat fogom látogatni.

 Ebben biztos voltam.

A lakás, jobban mondva a ház, amit Rob vett, én már félig – meddig az érkezésére berendeztem. Mikor megmutattam neki „művemet”, majd kiugrott a bőréből. Ezzel én is így voltam. Teljesen izgatott lettem a közös kuckó miatt. Mostantól ez lesz a mi kis menedékünk, ahová elrejtőzhetünk a kíváncsi szemek elől.

Sajnos a sajtó valamit mégis kiszimatolt a költözésből, mikor Rob áthozta holmijait szülei házától, de egy kis csellel sikerült őket átvernünk. Az én holmimat a rá következő hétre hoztuk át Amerikából. Nehéz szívvel pakoltam őket a dobozba, és amint a lakásom teljesen üressé vált, még pár könnycsepp is kicsordult az arcomon. Egyszerre sírtam, és nevettem. Sírtam, mert az eddigi életemet kellett a kukába hajítanom, és nevettem, mert tudtam, hogy valami sokkal jobb, izgalmasabb időszak következik számomra. Rob, persze ezt a helyzetet is képes volt félreérteni, de mielőtt hosszabb magyarázkodásba kezdett volna, csókjaimmal gyorsan elhallgattattam.

-         Biztos vagy benne Mandy? Mert ha nem, én nem kötelezlek semmire, várok, ameddig csak akarod.

-         Rob, nem akarok többet várni. Szeretlek, és ugyan hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem félek, de biztos vagyok benne, hogy bármilyen akadályt is gördítsen elénk az élet, meg fogunk vele birkózni.

-         Szeretlek- lehelt egy finom csókot ajkaimra.

 Mielőtt Londonba jöttünk volna, elmentem a régi munkahelyemre, ahol ugyan rövid időt töltöttem, mégis mérföldekkel jobban éreztem magam, mint az előzőnél.

- Hiányozni fogsz nekünk- borultak a nyakamba a lányok– Az esküvőtökre ne felejtsetek meghívni- nézett ránk Nicole szúrós szemmel. Rob zavartan beletúrt a hajába, amiből rögtön levágtam, hogy kellemetlenül érzi magát. Nem tudom miért, de ez rosszul esett.  Talán nem akar engem soha elvenni?

A költözés minden erőmet kivette. Még szerencse, hogy a házon nem kellett annyit javítgatnunk, mert biztos, hogy megőrültem volna. A berendezést, Tom segítségével, hetekkel ezelőtt megvettem, de az apróbb dolgok sem maradhattak ki, így ezeket hamar pótoltam.

Rob most az Államokban van, hiszen nemsokára bemutatják a Twilight széria utolsó részének első részét. Hú, ezt még kimondani is fárasztó. Ugyan olvastam a könyvetek, mégsem értem, hogy miért készítettek belőle két fejezetet, bárhogyan is magyarázta Rob.

Míg ő a munkáját végezte, addig én a házunk szépítgetésével és álláskereséssel foglalkoztam. Ezúttal nem akartam egyszerű pincérállással megelégedni, hanem újra írni akartam. De most nem a sztárok stílusáról vagy súlyproblémáiról akartam írni, hanem olyan dolgokról ami mindenki kivétel nélkül érint.  A szexről, a drogokról, a fiatalkori terhességekről, abortuszokról, bármi olyanról, amivel ha csak egy kicsit is, de fel tudom hívni az emberek figyelmét ezekre a problémákra.

Meglepetésemre olyan hamar kaptam munkát Anglia egyik legnevesebb lapjánál, hogy még nekem is tátva maradt a szám. Jövő héten már munkába is állok. Rettentően izgatott vagyok. Végre úgy érzem, hogy az életem olyan vágányra téved amelyről senki nem tud letéríteni.

Rob ma jön haza. Végre. Már nagyon hiányzott. Ugyan sokszor beszélgettünk telefonon, vagy webkamera segítségével, de azért az mégsem ugyanaz.

Éppen a paprikát aprítottam a salátához, mikor egy autó fékcsikorgására hallottam kintről. A kést azonnal a vágódeszkára dobtam és már rohantam is ki szerelmemhez. Az ajtót szinte kitéptem a helyéről, mikor meghallottam férfias hangját, majd gondoskodás nélkül a karjaiba vetettem magam.

-         Annyira hiányoztál- csókoltam meg, mit sem törődve közönségünkkel.

-         Nekem is. De mi lenne, ha ezt odabent folytatnák?

-         Ahogy akarod.

Amint az ajtót becsukta mögöttünk, szorosan a falnak szorított és vadul csókolni kezdett.

-         Akarlak itt és most- nyögte elszakadva ajkaimtól. Válasz helyett inkább felültem a mellettünk lévő komódra, és széttárva lábaimat magamhoz húztam. Az előjátékra most nem sok időt fordítottunk, hiszen már mind a ketten annyira ki voltunk éhezve a másikra, hogy ilyenekre most nem kellett az időt pazarolunk. (nah nem mintha nem élvezném azokat a pillanatokat)

Nadrágjából egyszerűen kicsomagolta magát, majd apró tangámat félretolva, magáévá tett. Az érzés leírhatatlan volt. Gyors tempót diktált, ami nem sokkal később mindkettőnket az egekig repített.

Miután mind a ketten lecsillapodtunk, hogy pótoljuk az elveszett energiát, megvacsoráztunk. Rob kedvencét készítettem, ami marhasült volt hasábburgonyával. Én nem vagyok oda érte, ezért magamnak egy egyszerű csirkesalátát csináltam. Nyammi.

Másnap ismét erős hányingerre ébredtem. Szerencsére ezúttal nem dobtam ki a taccsot, de rettenetesen éreztem magam. Sajnos ez már napok óta így volt. Fájt a fejem, állandó hányingerrel küszködtem, és olyan fáradt voltam, mint aki már hetek óta nem aludt. Mint minden nőnek, nekem is rögtön egy dolog jutott az eszembe. Terhes vagyok. Minden jel arra mutatott, de hiába csináltam több terhességi tesztet, egyik sem lett pozitív. Arra gondoltam, egy terhességi tüneteket produkáló vírust kaptam el, de erről még magamat sem sikerült meggyőznöm. Napról- napra egyre csak az járt a fejemben, hogy mi van, ha valóban állapotos vagyok?

Hogy örülnék e neki, nem tudom. Szeretem a gyerekeket, mindig is nagycsaládot szerettem volna, de ennek nem most van itt az ideje. És ott a másik igen csak nagy probléma, hogy nem tudom Rob mit szólna hozzá. A karrierje csúcsán van, ráadásul pár hónappal ezelőtt pont azért szakított velem, mert azt hitte teherbe estem. Teljesen kétségbeestem.  És ami a legszörnyűbb, hogy a napokban bárhova is mentem, mindenhol pocakjukat simogató kismamákba, vagy édesen totyogó gyerekbe botlottam. Mintha direkt kínoznának.

Ezért úgy döntöttem segítséget kérek Rob egyik nővérétől, mert már nem bírtam tovább kétségek között élni. Lizzy rögtön gyanakodni kezdett, mire én azt hazudtam neki, hogy elfogyott a fogamzásgátlóm és ezért kell a nőgyógyásza telefonszáma. Remélem elhitte.

Az orvost mikor felhívtam, először csak jövő hétre adott volna időpontot, de mikor kifejtettem neki a helyzet súlyosságát, kaptam egy korábbi időpontot, ami pont mára esett.

Mielőtt még Rob felkelt volna írtam neki egy üzenetet, hogy hol vagyok. Természetesen nem az igazat mondtam el neki.

Mire az orvoshoz értem, már fel tudtam volna robbanni az idegességtől, a szívem pedig úgy kalimpált, hogy már ez egész testemben éreztem a lüktetést. A rendelő, mint ahogy vártam, tele volt kismamákkal. Csak remélni mertem, hogy nem ismertek fel, mert akkor nekem végem. A rendelő legcsöndesebb zugába ültem, ahol már majdnem lerágtam az összes körmömet, mire szólítottak

-         Mandy Moore?- szólt ki a nővérke. Felkaptam a táskámat, és lehető leggyorsabban a vizsgáló szobába mentem.

-         Foglaljon helyet. A doktor Úr mindjárt jön- mosolygott felém biztatóan.

-         Köszönöm

Nem sokkal később egy kissé ősz hajú, fehér köpenyes férfi lépett be az ajtón.

-         Jó napot hölgyem. Azt hiszem mi még nem találkoztunk. Én David Bradley vagyok - nyújtotta felém kezét.

-         Mandy Moore – ráztam vele kezet.

-         Nos mielőtt belekezdenénk, szeretnék pár egyszerű kérdést feltenni. Némelyik elég furcsa lesz, de sajnos muszáj megkérdeznem.

-         Értem.

Megkérdezte, hogy mikor és hol születtem, hogy hívják a szüleimet, élek-e illegális szerekkel, van-e szexuális életem, és így tovább. Igaza volt. Ezek kérdések igen furcsák voltak, de ami ennél kényesebb, hogy rettenetesen zavarba jöttem.

-         Nos, azt hiszem mindent, megkérdeztem, tehát akkor beszélhetünk a látogatásának okáról. Mik a panaszai? – fordult felém bizalommal.

-         Egy-másfél hete szédülök, minden reggel hányingerrel küzdök, és rettenetesen fáradt vagyok. Bárhol, és bármikor képes vagyok elaludni. És úgy egy-két hónapja rettenetesen erősen véreztem. Nem tudtam felállni. Két napig ágyhoz voltam kötve.

-         Csinált esetleg terhességi tesztet?

-         Igen, de mindegyik negatív lett.

-         Orvoshoz nem fordult a panaszaival?

-         Nem.

-         Egyenlőre nem mondanék semmit, hiszen vizsgálat nélkül csak találgatni tudok. Így a legjobb az lesz, ha végzek egy-két tesztet. Rendben?

-         Tökéletes.

A vizsgálat két részből állt. A nővérke, akivel az előbb találkoztam vért vett tőlem, utána pedig a doktor úr vizsgált meg. Nem fájt, inkább csak kellemetlen volt. 

- Egy óra múlva meglesz a vérvizsgálat eredménye. Megvárja itt, vagy telefonon értesítsük?- kérdezte az orvos miután felöltöztem.

- Megvárom.

Ismét a váróba ültem, de az-az egy óra csak nem akart eltelni. Mintha a mutató direkt hátrafelé haladna, mintsem előre. Borzasztó volt ilyen kétségek között lenni, ráadásul a várót betöltő kismamák hangja még jobban frusztrált.

Egy óra múlva végre szólítottak.

Egy alkut ajánlok nektek :) Ha holnapra összehoztok 15 komit akkor felteszem a következőt. Ha nem az sem baj:) Nekem nem :D De valamit valamiért.

Csók mindenkinek:)