29. fejezet

Sziasztok.

Köszönöm hogy ennyien írtatok az előző fejezethez:)

Sajnálom, hogy nem előbb hoztam, de mire befejeztem a tanulást már olyan fáradt voltam, hogy képtelen voltam egy értelmes mondatot is összehozni. 

Sokan azt mondják, hogy a lelki fájdalmat a legnehezebb elviselni. Ezzel teljes mértékben egyet értek. Egy ütés egy vágás a bőrön csak egy kis heget hagy maga után, de a lelki fájdalmak kiégetik belőled az összes érzelmet, miközben szívedet darabokra törik.

14 évvel ezelőtt

-         Boldog szülinapot kislányom- ölelt át anyu miközben szemeiben apró könnycseppek jelentek meg 

-         Jajj anyu ne sírj, örülj, hogy már nagylány vagyok

-         Örülök is kicsim. El sem hiszem, hogy már tinédzserkorba léptél- nevetett- De ugye még nincs senki a suliból vagy az osztályból, aki udvarolna neked?- kíváncsiskodott anyám

-         A fiúk olyan hülyék. Nem is tudom az Isten minek teremtette őket, ha egyszer semmi hasznuk nincs.

-         Tíz év múlva biztosan másképp fogod gondolni. Nah de fújd el már azt a tortát- mutatott az asztalon lévő hatalmas süteményre minek a tetején egy rózsaszínű gyertya ágaskodott. Nos mit kívánjak? Ez tök egyszerű. Istenem azt kívánom, hogy anyu gyógyuljon meg, hogy ne legyen ilyen beteg és fáradt, hogy éljen még száz évig. Nagyon szeretném, jobban, mint a saját álmaimat. Köszönöm.

-         Nah, min gondolkozol még?

-         És egy, kettő, három.

-         Nah mit kívántál?

-         Anyu, tudod, hogy ezt nem lehet elmondani- „teremtettem” le őt

-         Tudod, hogy anyád milyen pletykafészek- nevetett fel újból - De bármit is volt az ígérd meg, hogy követni fogod az álmaidat, hogy soha nem adod fel őket. Mert ha nincsenek céljaid, akkor nincs semmi, ami életben tartson.

-         Honnan szeded ezeket, a dumákat?

-         Nem viccelődj, inkább ígérd meg!

-         Oké megígérem.

-         Így görbüljél meg?- mutatta fel mutatóujját.

-         Így bizony- utánoztam őt.

2010

Kár volt neki akkor megígérnem, hiszen teljesen nyilvánvaló hogy nem tudom betartani.

Régen úgy gondoltam, hogy minden szép és jó, és hogyha egyszer megtalálom az igazit, akkor már rossz dolog többé nem érhet. De ez nem így van. Egyáltalán nem. Pont az ellenkezője történik, hiszen mikor az ember szerelmes akkor a legboldogabb, de egyben a legsebezhetőbb is. Minden mondatot, sértést kétszer annyira komolyan veszel, még akkor is, ha ezt az ütést olyan embertől kapod, akit már régóta semmibe veszel.

Az elmúlt egy hétben a telefonom megállás nélkül csörgött, mivel a megjelent cikknek illetve képeknek köszönhetően igen közkedvelt lettem a magazinok számára. Nem láttam hogy mit írtak rólam, mert Kevin megtiltotta. Először mindenáron látni szerettem volna, de egy idő után úgy döntöttem, hogy nem érdekel, hogy az emberek mit gondolnak rólam, hogy milyen hazugságokat hordanak össze-vissza, hogy azt hiszik én csak Rob pénzére hajtok, mert tudom, hogy én nem ilyen vagyok illetve, Robbal nem a vagyoni helyzete miatt vagyok, illetve már csak voltam együtt.

Nehéz múlt időben beszélni, hiszen még annyira, új annyira friss minden. Nehéz azt elfogadnom, hogy az, akit szerelmemnek hittem, nem így érez, hogy neki fontosabb a filmezés a karrierje, mint jövőbeni családja. Az hogy terhes vagyok egyáltalán nem igaz. Nem is értem honnan szedte ezt a marhaságot. Bár az igazat megvallva az elmúlt napokban sokat rágódtam ezen és volt pillanat, mikor úgy éreztem bárcsak állapotos, lennék. Hogy miért? Mert egy szerelmet, egy közel fél év együtt töltött időt, nem lehet csak olyan könnyen elfelejteni. Még akkor, sem ha ő ezt a hat hónapot egyetlen mondattal, szóval, tönkretette. Persze hiába szeretem még mindig ezzel együtt rettenetesen megutáltam. Gyűlölöm, amiért így megalázott, amiért képes lett volna egy gyerekért (aki nem is létezik) eldobni a kettőnk kapcsolatát, gyűlölöm, amiért nem hitt nekem, amiért nem volt képes végighallhatni. Gyűlölöm.

Újabb egy hét szenvedés és sírással eltöltött éjszakák után úgy döntöttem apámhoz költözök, jobban mondva egy hozzá közeli lakásba. Kell a változás, szükségem van új környezetre, hogy új embereket ismerhessek meg.

Apu, mint ahogy reméltem, nagy örömmel fogatta, hogy közel leszek hozzá ezért mindent meg is tett, hogy minél előbb költözhessek

A költözésem napja hamar elérkezett, olyan gyorsan hogy észre sem vettem, hogy időközben az ősz télre váltott és New York utcáit, ha nem is nagy, de fehér hótakaró borította be. Miközben vártam, hogy az utolsó bútoraim is útra induljanak a napos Los Angelesbe, az ablakom párkányára ültem és az elém táruló látványba gyönyörködtem.  

Mindig is szerettem ezt a várost, imádtam a nyüzsgését, a parkokat, a boltokat, az utca végén lévő hotdogárust a sárga taxit még néha napján a dugókat is. Hiányozni fog ez nem kétség, de tudom, hogy jól döntöttem.

Los Angelesben töltött első napjaimban még apumnál laktam, mert a lakásomon még volt mit javítani. Először is ki kellett festenem, majd berendeznem, nah meg persze egyéb új apróságokat is be kellett szereznem. Csak szent este előtt egy héttel tudtam birtokba venni új otthonomat.

Ez idő alatt nem csak a lakásommal, hanem munkakereséssel is foglalkoztam. Ebből volt egy kisebb veszekedés is, hiszen apám nem volt elragadtatva attól, hogy pincérnői állásokat is keresek. Ennek persze megvolt az oka. Több újsághoz is beadtam az önéletrajzomat, de mikor interjúra kellett mennem az első kérdésük mindenkinek az volt, hogy „maga Robert Pattinson volt barátnője?” Most mit válaszolhattam volna? Ha azt mondom, hogy nem és talán felvesznek előbb-utóbb úgy is, kiderült volna ennek az ellenkezője és akkor egész biztos, hogy páros lábbal rúgnak ki. Így kénytelen voltam igennel válaszolni, aminek viszont az lett az eredménye, hogy még számításba vettek. Kerek-perec kijelentették, hogy ők bizony nem kíváncsiak rám, bármennyire is tehetséges vagyok.

Annyira elkeseredett és szomorú voltam, hogy egy újabb végigsírt éjszaka után, megnéztem, hogy mi is ez a nagy közutálat irántam.

De az igazságra nem voltam felkészülve.

11 évvel ezelőtt.

-         Tamás én ezt nem akarom, ez olyan személyes és én erre nem vagyok készen.

-         Jajj cica- simított végig arcomon- Tedd meg a kedvemért. Annyi pénzt kapunk ezzel, hogy ígérem, elviszlek, ahová csak akarod, vagy megveszek neked bármit, amit csak kívánsz.

-         De mindenki meztelenül lát majd.

-         Dehogy csak én és a fotós.

-         Tényleg nem lesz senki?

-         Tényleg. Nah akkor erre nem lesz semmi szükségünk - simította le vállamról a köntösömet, ami alatt már nem volt semmi más, csak a meztelen valóság.

Folytatás holnap ha látom, hogy érdekel titeket. 

+ Rob szemszög :)

Pusz