33. fejezet

Sajnos bénaságomnak köszönhetően Kitti nem tudta kijavítani a helyesírási hibáimat. Nézzétek ezt el nekem. A többit lehet kritizálni :D 
Köszönöm a 10 kommentet:) Szeretlek titeket :) (L)

Az első lépés

Elrontottam. Tényleg elrontottam. Hiába bántam meg mindent, hiába esedeztem bocsánatáért, csak annyit értem el, hogy talán egyszer még megtud bennem annyira bízni, hogy újra együtt legyünk. Persze nem vagyok telhetetlen. Tudtam legalább is sejtettem, hogy nem fog azonnal a karjaimba omolni, mégis valahol legbelül reménykedtem a legjobban.

Szilveszter másnapján, mikor „beszélgettünk” sok mindenre rájöttem. Az egyik, hogy ha már nem is szeret, de még mindig érez irántam valamit. Ez fontos, hiszen ha nem így lenne, akkor semmilyen esélyem nem lenne arra, hogy helyrehozzam a hülye hibáimat. A másik pedig az, hogy sokkal jobban megbántottam, mint azt gondoltam. Szemei csak úgy szikráztak mikor meglátott az ajtó előtt, azon az estén. Bár nem sok mindenre emlékszem (hiszen akkor nem voltam túl józan) Rémült arckifejezése mélyen belegravírozta magát az emlékeimbe.  

Örülök, hogy nem hagytam veszni ezt a lehetőséget, de azzal is tisztában vagyok, hogy nagyon kell pedáloznom, ha vissza akarom kapni őt. Márpedig ez a szándékom.

Miután visszajöttem forgatni, nem múlt el úgy nap, hogy ne hívtam volna fel Mandy-t telefonon. Minden percéről, mozzanatáról, boldogságáról, fájdalmáról tudni akartam. Persze az elején még elég szűkszavú volt, de idővel kezdett egyre jobban feloldódni. Már nem csak én kérdeztem, hanem ő is érdeklődött rólam, hogy mit csináltam, meddig tartott a forgatás stb. Nagyon örültem neki, de Kristen figyelmeztetett hogy még véletlenül se bízzam el magam.

Egy hónap elteltével, aztán a (rendezővel lebeszélve), úgy döntöttem, hogy meghívóm őt Brazíliába. Tudtam, hogy mindig is szeretett volna ide eljönni, ezért is tartottam jó ötletnek, azt az utazást.

Mandy viszont először nemet mondott. Azt mondta, hogy dolgoznia kell, meg hogy fáradt, de tudtam, hogy ezek mind csak kifogások. Ha ugyanezt a kérdést még a veszekedésünk előtt tettem volna fel, biztos vagyok benne, hogy nem habozott volna válaszolni.

Kristenhez fordultam, akinek majdnem három napjába tellett, míg végre meggyőzte őt, így ma délután végre megérkezik.

Mindenre fel kellett készülnöm, hiszen tisztában voltam azzal, hogy nem fog velem egy ágyban aludni, így a recepciónál egy olyan lakosztályt kértem ahol van két külön szoba. Így ő is egyedül tud majd lenni, de mégsem lesz tőlem olyan távol. Némi juttatás fejében öt percen belül megkaptam új szobám kulcsait, ahová áthurcoltam a magammal hozott táskámat.

Az óra nagyon lassan telt (még szerencse, hogy ma és holnap nincs forgatás, mivel terepszemle van) alig vártam kibírni még a kocsiba ülhetek és végre elindulhatok érte. A gépe menetrend szerint öt órakór fog landolni, de még csak fél három van. Mit fogok én addig csinálni? A válasz hamar megérkezett.

-         Mikor jön Mandy?- huppant le mellém Kris.

-         Ötkor és az a kibaszott óra, csak nem akar gyorsabban menni.

-         Nyugi, már nemsokára itt lesz. Tudod beszéltem vele, mielőtt felszállt a gépe

-         És ezt miért csak most mondott?- csesztem le, pedig abszolút nem volt rá okom

-         Azért látom hírtelen haragodból, nem veszítettél semmit. De nem fogok mindent elmondani, hiszen csajos dolgokról is beszélgettünk - na ennél a pontnál röhögnöm kellett, Kris és csajos dolgok? Hát ez a kettő szerintem olyan messze van egymástól, mint Makó Jeruzsálem.

-         Jól van. Nevessél csak ki- csapott egyet a vállamra- Igenis én is szoktam néha csajos dolgokról beszélni, mivel ha nem tudnád nő vagyok.

-         Ne haragudj, de nem tudom azt elképzelni, ahogy te ezekről a tipikus csajos dolgokról beszélgetsz.

Hát tényleg nem tudtam elképzelni. Kristen mindig is inkább a pasis dolgok iránt érdeklődött jobban, annak ellenére, hogy díjátadókon mindig olyan fantasztikusan néz ki, mintha egy teljesen más nőt látnék.

Miután kaptam pár hasznos tanácsot Kristentől, lassan (testőrömmel együtt) elindultam a reptérre.

A szívem a torkomba dobogott, mikor megpillantottam őt hatalmas csomagjaival a kezében. Rögtön hozzásiettem.

-         Majd én segítek- vettem el tőle a hatalmas pakkokat. Jézusom egy nő mit hoz magával három napra?

-         Köszi, már nagyon fájt a vállam

A bőröndöket hátrapakoltam, majd előreültem szorosan Mandy mellé.

-         Hogy utaztál?- kérdeztem tőle, de ő egy rövid válasszal lerázott.

-         Jól, csak kicsit hosszú volt az út- fordult az ablak felé.

-         Értem.

Kezdtem úgy érezni magam, mint egy tinédzser fiú, aki most randizik életében először és nem tudja, hogy mihez kezdjen egy nővel. Pedig erről szó sincs.

A szállodában sem lett jobb a helyzet. Alig szólt hozzám, ha kérdeztem valamit akkor válaszolt ugyan, de rögtön elfordította a fejét. Valami történt utolsó beszélgetésünk óta?

Megmutattam neki a szobáját, majd egyedül hagytam, hogy egy kicsit rendbe szedhesse magát az ilyen hosszú út után.

Unatkoztam. Kristenhez sem mehettem át, mert valami statiszta pasival ment „túrázni”, így maradt a gitár. Mindig is a zenébe menekültem, ha valami nem úgy sikerült, ahogyan azt én szerettem volna.

Úgy ültem ott a gitárral a kezemben, mint egy rakás szerencsétlenség, akinek legjobb barátja egy koszos, néhol kopott tárgy, miközben életem szerelme a mellettem lévő szobában gubbaszt.

De erről csak én tehetek. Ha akkor nem vágok olyan ostobaságokat a fejéhez, akkor nem itt tartanánk. Valószínűleg, most a karjaimba pihenne miközben egy jóízű bort, iszogatnánk, néznénk egy jó kis vígjátékot, vagy egyszerűen csak néznénk, ahogy a nap utolsó sugarai eltűnnek az ég alatt.

Este benéztem Mandy-hez, aki addigra már elaludt. Egy ideig figyeltem, ahogy halkan szuszog, legszívesebben végigsimítottam volna arcán, de nemcsak attól féltem  hogy felébred, hanem attól is ha ez megtörténik akkor mi lesz a reakciója, így inkább békén hagytam és én is nyugovóra tértem.

Másnap reggel Mandy már sokkal vidámabb volt. Magától elkezdett önfeledtem mesélni az új munkahelyéről, arról, hogy mennyire jól bánnak vele, aminek én természetesen nagyon örültem. Ami neki jó az nekem is, aminek ő örül annak én is.

 Délelőtt elmentünk a szálloda medencéjéhez fürdeni, ahol még egy-két érintést is engedélyezett nekem. Nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne ugorjak rá rögtön, főleg amikor hátát kentem be csillogó napfénnyel, de nagy nehezen megoldottam. Azt hiszem most bánom igazán hülyeségeimet.   

Délután elmentünk felfedezni az aprócska várost, ahol szerencsére, ha valaki fel is ismert minket, nem jött oda hozzánk. Nyugodtan tudtuk egymás társaságát élvezni, aminek most mindennél jobban örültem.

Megnéztük a helyi nevezetességeket, ettünk egy hűsítő fagylaltot, sétáltunk az óceán parton, ahol ugyan félve reakciójától, de végre meg mertem fogni a kezét. Először azt hittem rögtön elrántja majd, de helyette bátorítóan rámosolygott, sőt még közelebb is bújt hozzám. Nem akartam hinni a szememnek, ezért még szorosabban markoltam apró kezét, miközben együtt hallgattuk az óceán halk morajlását. Ennél szebbet elképzelni sem tudtam volna. Úgy látszik, csak merni kell álmodni.

Tudom, hogy a nehezén még nem vagyunk túl, hiszen azt a sok sérelmet, tüskét, amit egymásnak okoztunk (99, 9%-ban én) még el kell tüntetni szívünkből, de a lényeg, hogy az első lépést már megtettük.