35. fejezet

Ne menj el! 

Nem számítottam erre a reakciójára, hiszen az előbb mondtam el életem talán egyik legnagyobb titkát és nem sokkal előtte, pedig még veszekedtünk is, de kimondhatatlanul boldoggá tett.

Átöleltem derekát, és olyan szorosan húztam magamhoz amilyen szorosan csak tudtam. Mellkasomnál éreztem, hogy milyen szaporám veszi a levegőt. Tartottam is tőle, hogy megfullad hírtelen a levegővételtől, ezért kezeimmel gyengéden simogatni kezdtem hátát.

Elvesztettem az időérzékem. Fogalmam sem volt mennyi az idő, vagy hogy Mandy mióta sír karjaimba. Annyira tökéletes volt ez a pillanat.

A hideg szellő viszont igen csak megzavart minket. Mivel sem Mandy sem én nem voltunk túlöltözve, a karjaim közé kaptam és az ágyára fektettem. Szorosan kapaszkodott a nyakamba, és még akkor sem engedett el mikor le akartam fejteni kezét a nyakamról. – Maradj itt- kérte. Nem kellett kétszer mondania. Boldogan mondtam igent kérésére. Lerugdostam magamról a cipőmet, majd valahogyan a nadrágomat is, utána pedig magunkra húztam a puha takarót. Hátulról szorosan átöleltem még mindig reszkető testét. Nem tudtam pontosan, hogy miért sír még mindig, hogy miért remeg ennyire, de végül is mindegy volt, hiszen tudtam, hogy bármi is legyen az ok, csak is én tehetek róla.

Sok mindent kell megemésztenie. Talán már soha nem akar velem lenni. Talán…

Nem akarok a holnapra gondolni arra, hogy esetleg mikor hazajövök a forgatásról, már nem találom itt. Nem akarok. Olyan jó most így. Hiszen itt van a karjaimba. Ennél többet nem remélhetek.

Annyira hülye vagyok. Tudom, már sokszor mondtam, és ezért talán már az értelmét is elvesztette, de tényleg így érzem. Persze így utólag már könnyű okosnak lenni. Könnyű arra gondolni, hogy mit csinálhattam volna másképp. Sajnos az időt már visszafordítani nem tudom. Bár ha jobban belegondolok, nem is akarom. Hiszen akkor lehet, soha nem utaztam volna Amerikába, hogy színész lehessek, soha nem mentem el volna a Twilight válogatására, nem lettem volna ismert, és nem utolsó sorban, talán soha nem találkoztam volna Mandyvel. Persze vannak pillanatok, amiket legszívesebben kitörölnék az emlékezetemből, de nem sok mindenen változtatnék. Talán csak annyit, hogy nem viselkedtem volna így Mandy-vel. Nem érdemelte meg. Erre már akkor rájöttem, amikor kisétált az ajtón, de valamiért nem mertem lépni. Mintha a lábaim a földbe gyökereztek volna, mintha a torkomba akadt volna a szó. Talán egy démon volt, aki mind ezt megakadályozta. Nem hiszek az ilyesmikben, de vannak pillanatok, amikor tényleg azt érzem, hogy valaki figyel, hogy valaki a döntéseimet irányítja.

Annyira elmerültem a gondolataimba, hogy azt sem vette észre, hogy elaludtam. Vicces. Ilyet leginkább akkor érez az ember, ha részeg.

Óvatosan nehogy felébresszem őt, kibújtam az ágyból. A másik oldalra sétáltam, majd hozzáhajoltam, hogy egy apró puszit nyomjak homlokára. Még álmában is reagált az érintésemre, hiszen kezét rögtön arra pontra tette, ahol az előbb megcsókoltam. A takarót egy kicsit megigazítottam, hogy meg ne fázzon. Bár lévén, hogy Brazíliában nyár van, ennek kevés az esélye, mégis örültem, hogy egy kicsit gondoskodhattam róla. Utam először a fürdőszobába vezetett, ahol egy kicsit felfrissítettem magam, utána pedig gyorsan megborotválkoztam. Felkaptam a földről egy kockás inget. Kicsit gyűrött volt, de úgysem ebben kell szerepelnem alapon, nem nagyon érdekelt mit veszek fel. Mielőtt elindultam volna, benéztem hozzá. Még mindig aludt, de most már egy párnát szorongatott úgy magához, mintha az élete lenne. Talán engem képzel oda - mosolyodtam el.

Igyekeznek kellett, hiszen nem akartam elkésni, de arra még szakítottam időt, hogy egy röpke üzenetet írjak Mandy-nek.

SziaJ Hát ez így elég bénának indult, de végül is folytattam. 

Tudom, hogy az este sok minden történt, amit kissé nehéz megemészteni, de én ennek ellenére mégis arra kérlek, hogy ne menj haza. Szükségem van rád. Nélküled nem tudom ezt az egészet végig csinálni. Most biztos azt hiszed, hogy megint hazudok és én éppen ezért szeretném neked az ellenkezőjét bebizonyítani. Persze ha mégis másképp döntesz, nem tartalak vissza. Hidd azt is megértem. Ne legyen ezért lelkiismeret furdalásod. Vigyázz magadra. Szeretlek.

Rob.

Még egyszer átolvastam a levelet, majd a bejárati ajtóra ragasztottam. Ott biztos, hogy észreveszi. Lehajtott fejjel baktattam egészen a rám váró kocsiig. Jut eszembe, Steph holnap érkezik. Basszus, neki nem szóltam, hogy itt van Mandy. Bár lehet valakitől már megtudta.

Mikor a forgatási területre értem a rajongók már a kordon mögött sorakoztak. Honnan van ennyi energiájuk itt egészen nap ácsorogni? És miért nem iskolába vannak? Ezeknek a lányoknak legalább a háromnegyede még kiskorú, nem itt lenne a helyük - bosszankodtam, a semmiért. Az évek alatt már volt időm megszokni a rajongóimat. Emlékszem egyszer (azt hiszem Londonba) egy lány a szemem előtt húzta le a szoknyája alól a bugyiját, amit a kezembe nyomott. Hihetetlen volt. Ott álltam bambán, azt sem tudtam erre most mit lépjek, miközben a fotósok ezerrel kattogtatták masinájukat. Hát ilyen élményben nem sokszor van az embernek része.

Mikor végre bejutottunk, Kristen már az egyik lakókocsi előtt állt, azzal a statisztával, vagy kivel.

Nem akartam megzavarni az idilli pillanatot, de Kristen odahívott hozzájuk.

-         Jenson, ő itt Rob. Rob ő itt Jenson – mutatott be minket egymásnak Kris. Örömmel nyújtottam felé jobbomat, bár őszintén bevallom, vannak vele kapcsolatban kételyeim.

A srác első benyomásra normálisnak tűnt, de valamiért akkor is rossz érzésem volt..

Az öltözőben Kristen ki is kérdezett.

-         Nah, első benyomásra milyen?

-         Őszinte legyek, vagy ne?

-         Rob! Tudod, hogy csak is az őszintét- mordult rám egy kicsit.

-         Oké… Hát szerintem rendes srácnak tűnik, de van benne valami…. nem tudom pontosan megfogalmazni, csupán egy megérzés.

-         Tényleg? Hát én nem vettem rajta semmit észre- szontyolodott el Kristent.

-         Azt sem vetted észre, hogy Angarano meleg.

-         Basszus Rob, hogy lehetsz ilyen paraszt?- bokszolt a vállamba- Tudod, milyen szar volt megtudni?

-         Ne haragudj- kértem tőle bocsánatot, miközben alig tudtam visszatartani nevetésemet.

-         Tudsz róla, hogy bunkó vagy?

-         Igen, de azért te így is szeretsz. Valld be.

-         Téged lehetetlen utálni, pedig hidd el próbáltam már egy párszor. Jut eszembe, mi van Mandyvel? Megtört már a jég?- terelte el a témát. Vállrándítással próbáltam lezárni a dolgot, de Kristen nem hagyta annyiban. Mindenről kikérdezett. Egy kicsit meglepte, hogy elmondtam neki a teljes igazságot, de egyet értett döntésemmel.

-         Jól tetted, hiszen így azt sugárzod felé, hogy megbízol benne, ami nagyon fontos- Igaza volt Kristennek. Talán a legfontosabb dolog a kapcsolatban. Kár, hogy én ezt már számtalanszor elveszítettem.

A forgatás, kicsit lassabban haladt a kelleténél, mert folyton rajta járt az eszem. Arra gondoltam, hogy mi van, ha már nincs is itt? Ha fogta magát és az első géppel visszarepült Amerikába? Próbáltam higgadt maradni, de idegességemet nem tudtam félretenni.

- Fenébe Rob. Megértem, hogy nehéz neked, de ha nem végzed rendesen a munkád, akkor este tízig itt fogunk dekkolni- cseszett megint le Kristent.

- Könnyű azt mondani. Tudod, mennyire rettegek tőle, hogy itt hagy?

- Ezt nem hiszem el.

- Jó akkor ne hidd el - csaptam egyet az asztalra. Láttam rajta, hogy pillanatra megrémül, de utána szemeiben inkább haragot véltem felfedezni, mintsem rémületet. Felevette a földön heverő telefont, pár pillanat múlva pedig meghallottam a vonal másik végén Mandy hangját.

- Hála Istennek. Rob, tiszta idegbeteg és nem tudunk forgatni. Oké. Renden. Átadom neki. Te pedig vigyázz magadra!

- Mandy nem ment sehová. Azt üzeni, hogy siess vissza.

- Köszönöm Kristen - öleltem át jó szorosan.

- Nincs mit, de azért a csontjaimat ne törd össze- upsz, ez tényleg egy kicsit erős volt- Ti pasik mindent annyira túlbonyolítotok. 

Hát lehet, de a nők se sokkal jobbak- tettem, hozzá magamban.

Most, hogy sikerült lenyugodnom, a szövegeimet gond nélkül el tudtam mondani, a mimikámmal is elégedett volt a rendező. Szerencsére.

„hazafelé” menet újra megálltam a rajongókkal fotózkodni. Jó volt látni boldogságukat, a mosolyukat, amit én csaltam arcukra. Emlékszem mikor kicsi voltam, oda voltam Senna-ért. Ő volt a példaképem, és mikor megkaptam tőle első, és egyetlen aláírásomat, le sem lehetett lőni a vigyort az arcomról, olyan boldog voltam.

Miután mindenki megkapta maga aláírását, képét a szállodához mentünk. Szívem már megint hevesebben dobogott a kelleténél, főleg, mikor furcsa zajokat hallottam a szobám felől. Gyorsabban szedtem lépteimet, de ami a lakosztályba várt, hát álmaimban nem gondoltam volt.

-         Mi a fene folyik itt?- kérdeztem tőlük.

-         Ezt inkább én szeretném kérdezni Rob- fordult felém Steph – Ez mit keres itt?- mutatott Mandy felé.

-         Neked ehhez semmi közöd. Nem vagy az anyám, sem a dadám, hogy a döntéseim helyességét bírálhassa

-         Rob hát nem érted? Ez a nő az életedet szeretné tönkretenni

-         Nah most már elég legyen- megragadtam Steph karját és finoman szólva kidobtam a szobából.

Félve fordultam vissza Mandy-hez aki a kanapé mellett összegörnyedve ült. Rögtön odamentem hozzá és próbáltam megnyugtatni.

-         Mandy ne törődj vele. Hidd el, nem adok az ő véleményére- öleltem magamhoz, és mint az előző este, most is libabőrös lett érintésemtől.

-         Igaza van - törölgette le könnyeit.

-         Butaságokat beszélsz. Mondtam már, hogy nem érdekel, hogy ki mit gondol rólunk vagy a kapcsolatunkról. Nézz rám- emeltem fel finoman az állát- Szeretlek Mandy, és ezen semmi sem változtat.

-         Még az sem, hogy meztelen képek keringenek rólam az interneten?

-         Még az sem. Már rég elfelejtettem azokat a képeket. Mellesleg nagyon jól nézel ki rajtuk- próbáltam oldani a hangulatot.

-         Rob, ne vicceld el- felkelt ölemből, majd a kanapé másik oldalára sétált - Lásd be, hogy ez nekünk nem megy.

-         Miért csinálod ezt? Miért akarsz minden probléma elől megfutamodni? Szerinted jobb lesz, ha külön leszünk? Azzal majd minden probléma egy csapással meg fog oldódni? Mert szerintem nem.

-         Miért talány így sokkal jobb?- állt meg előttem - Állandóan egymással marakodunk. Csodálkoznék, ha egyetlen napot kibírnánk veszekedés nélkül.

-         Hiába ellenkezel, akkor sem foglak elengedni- rántottam a falhoz, persze úgy, hogy neki egy cseppet se fájjon - Szeretlek- kaptam ajkaim után.

-         Engedj el- próbált eltaszítani magától, de én nem hagytam megfutamodni. Finoman visszarántottam, miközben egyik kezemet kettőnk közé vezettem. Annyira vágytam már rá, hogy képtelen voltam visszafogni magam. Elvesztettem a fejemet. Egyre vadabbul simogattam odalent, miközben ajkaimmal nyakát ostromoltam.

 

Már nem ellenkezett. Sőt. Olyan vadsággal szakította le rólam az ingemet, hogy az hátamnál kettészakadt.  Lábait, nem sokkal ezután derekamra csúsztattam, majd valahogyan sikerült elbotorkálni a kanapéig. Természetesen ajkaink játékát egy pillanatra sem hagytuk abba. Nyelvét még vadabbul simította enyémnek, mikor mellébe markoltam. Ennyivel nem értem be. Még többet akartam. Lecsúsztattam róla amúgy is keveset takaró pólóját, majd miután a melltartójával is megküzdöttem, számmal kezdtem csókolgatni formás idomait. Mandy sem tétlenkedett sokáig. Felemelkedett rólam, majd a nadrágját a lehető legmesszebb lévő sarokba hajította. Az utolsó testét takaró ruhadarabtól én szerettem volna megszabadítani, ezért magam alá fordítottam. Lassan húztam le róla falatnyi bugyiját, azért mert azt akartam, hogy elfeszítse a fejét, hogy már annyira feleméssze a vágy, hogy könyörögjön nekem a beteljesülésért. Ez a pillanat nem is váratott sokáig magára. Miközben én nyelvcsapásokkal ostromoltam nőiessége leforróbb pontját, ő a nevemet nyögdécselte.

- Rob kérlek- markolt erősen a hajamba. Nem akartam tovább egyikünket sem kínozni. Vadul mégis gyengéden engedtem magam nőiességébe, hangos nyögéseket kicsalogatva ezzel mindkettőnkből. Először lassan, majd egyre gyorsabban és gyorsabban mozogtam benne, míg testünk ezernyi szikrái fel nem robbantak.

Pihegve dőltem keblei közé, és próbáltam légzésemet a normálállapotra csillapítani, de ez igen csak nehéz küldetésnek bizonyult, hiszen vágyam egy cseppet sem veszített izgalmából. Sőt, még magasabb fokra kapcsolt.

-         Maradj még- szólt erőtlenül Mandy, mikor éppen ki akartam húzódni belőle. 

-         Szeretlek- suttogta fülembe, mikor visszabújtam hozzá. Először fel sem fogtam mit mondott, csak pár pillanat múlva jutott el tudatomig vallomása.