31.fejezet

Tehát ezt a fejezetet Kitti javította :)

Köszönöm.

Nah meg persze mint már annyiszor mondtam, köszönöm azt is, hogy ilyen szorgosan kommenteltek, és hogy érdeklődtök a történet iránt :)

A fejezet nagy része Rob szemszög:)

Pusza:)

 Egyszer fent, egyszer lent. Egyszer minden jó, másszor pedig minden elromlik.

Egyik pillanatban még olyan mesés volt minden, meseszerű. Talán pont ez volt a baj.

Rózsaszín felhők között éltem és nem hittem, hogy onnan bármikor is leeshetek. Pedig ez történt. Olyan hírtelen zuhantam a mélységbe, hogy fel sem fogtam mi történik körülöttem.

Itt követtem el életem legnagyobb hibáját. Egy hülye hibát, amit talán soha nem tudok visszafordítani, vagy meg nem történté tenni.

Most itt ülök magányosan egy Los Angelesi klubban, miközben a többiek körülöttem remekül szórakoznak. Szilveszter van az istenért! Ünnepelnem kéne. Ünnepelnem, hogy vége az évnek, hogy sikeres vagyok, hogy minden producer azt szeretné, ha az ő filmjében szerepelnék. De mégsem tudok. Nem megy. Egyszerűen nem.

Istenem tennem kell valamit.

Felálltam az asztaltól miközben Kristent a karjánál fogva magammal húztam. Muszáj kiszednem belőle, hol lakik Mandy.

-          Rob mi a fasz bajod van?- kérdezte mikor kiértünk a klub hátsókertjébe.

-          Hol lakik Mandy?

-          Mi? Rob, be vagyok rúgva, ez most nem fog menni

-          Légy szíves segíts nekem. Muszáj vele beszélnem.

-          És mégis miért?

-          Az nem rád tartozik- válaszoltam röviden-tömören.

-          De az majd rám fog tartozni, ha Mandy engem fog lecseszni ha odamész hozzá, főleg ilyenkor- nézett szédelegve az órájára. Leszarom mennyi az idő. Tudnom kell és kész.

-          Kristen légy szíves ne húzd az időt, ami már amúgy is véges.

-          Nem Rob. Nem fogsz engem kellemetlen helyzetbe hozni. Te basztad el ezt az egészet, hát hozd is helyre

-          Kristen…

-          Nem. És hiába könyörögsz, nem fogom elmondani, főleg, hogy fejből nem is tudom a címét- fejezetbe be a mondatot, majd visszament a többiekhez.

Szóval tudja, de nem fejből. Most mit csináljak? Mi lesz velem? Két nap múlva újra forgatni fogunk. Rob, koncentrálj. Rob koncentrálj.

Bingó. Megvan.

Előkaptam telefonomat és tárcsáztam kedvenc ügynököm számát.

-          Szia Rob, csak nem bajba keveredtél, hogy ilyenkor hívsz?

-          De, nagy bajban vagyok- válaszoltam, amit ő kicsit máshogy értelmezett

-          Mi a fészkes fenét csináltál? Mond, hogy nem a börtönben csücsülsz egy utcai verekedés után!

-          Kösz Steph, jól esik, hogy ilyennek ismersz. De nem, nem börtönben ülök. Mandy címe kéne nekem.

-          Miért kell neked annak a nőcskének a címe?- vont kérdőre, mintha az anyám lenne. Faszom, miért akar mindenki rólam gondoskodni?

-          Nem mindegy az neked. Légy szíves tudd meg, hol lakik.

-          Rob, szilveszter van, menj, pihenj vagy bulizz egyet, vagy szerezz magadnak egy nőt, vagy csinálj bármit, de légy szíves kerüld el azt a nőt.

-          Steph ha nem szerzed meg, akkor ki vagy rúgva – válaszoltam határozottan. Eszem ágában sincs őt kirúgni, de valahogy meg kell tudnom, azt az átkozott címet.

-          Jól van, megszerzem amit akarsz, viszont ez időbe fog telni, mivel szilveszter estélye van, ha nem tudnád.

-          Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm- hálálkodtam, mint egy öt éves kisgyerek, aki most kapja meg hőn áhított játékát.

-          Inkább ne mondj semmit. Majd hívlak.

Percenként figyeltem a telefonomat hátha Steph elküldte már azt az átkozott címet, de nem érkezett semmi. Viszont ahogy telt az idő, úgy lettem egyre idegesebb. Féltem a találkozástól. Hiszen ki ne félne, egy ilyen veszekedés után? Főleg, hogy én rontottam el mindent.

Idegességem csillapításául pedig a jó öreg barátomat, az italt hívtam segítségül. Természetesen nem szörpre gondolok, hanem jó erős, alkoholos piákra. Némelyik eléggé keményen marta torkomat, de nem foglalkoztam vele. 

-          Rob ne igyál már annyit az Istenért- szólt rám Kristen a negyedik kör után.

-          Miért foglalkozik mindenki velem? Nem vagyok már kisgyerek!

-          Ha férfi lennél, nem leinnád magad, hanem…- kezdett bele, de telefonom rezegni kezdett a zsebembe.

Mint egy őrült úgy dobtam le az asztalra az üres poharamat, majd előkaptam mobilomat, amin szerencsére imádott ügynököm neve villogott.

-          Mond, hogy jó híred vannak!

-          660 South Figueroa Street. De aztán egy jó kis ajándékot kérek szülinapomra.

-          Jajj Steph. Köszönöm. Bármit megkapsz amit csak kérsz.

-          Mondjuk a legnagyobb kérésem az lenne, hogy be ne tedd a lábad annak a nőnek a lakásába. Ez lehetséges?

-          Nem, sajnálom. Muszáj vele beszélnem.

-          Gondoltam. Azért Boldog Új évet.

-          Neked is Steph.

Amint leraktam a telefonomat kezdett még jobban úrrá lenni rajtam a félelem. Vajon otthon lesz? Beenged egyáltalán?

-          Rob mit ülsz még itt?- rántott vissza a valóságba Kristen. Igen, mit ülök még itt?

-          Rohanok. Boldog Új évet- gyors adtam egy puszit az arcára ,és már indultam is a kijárat felé. Illetve csak indultam volna, mert abban a pillanatban, ahogy felálltam fejembe szállt a pia, amitől enyhén szédülni kezdtem. Rob, szedd össze magad.

Szóltam az egyik testőrnek, hogy kísérjen ki a taxiig, aki eléggé morcosan nézett rám, de végül segített átverekedni a ránk váró fotósokon.

Mikor végre a biztonságot rejtő kocsiban voltam, gyorsan bemondtam a címet.

Vajon mit fog szólni? Elküld, vagy annyira hiányoztam neki, hogy azonnal a nyakamba borul?  Persze Rob. Hogy lehetsz ekkora marha? Felpofoztad, megaláztad, elküldted a francba, és még azt hiszed karjaidba omol?

Pedig milyen szép is lenne. Teljes mértékben megérdemlem, ha elküld a pokol legmélyebb bugyrába.

1 hónappal ezelőtt.

-          Rob, te nem vagy normális. Miért kell ezt művelned magaddal?- rikácsolt Ashley, akinek a hangjára, most nagyon nem voltam kíváncsi.

-          Figyelj te barom. Én rólam is kerültek már ki ilyen képek, és attól még kúrva vagyok? Nem-nem vagyok az. Mindenki csinál hülyeséget, amit később megbán, és ahogy nézem ezek a képek, nem múlt hónapban készültek. Így lennél szíves utánamenni és legalább bocsánatot kérni?

Szilveszter

Bárcsak Ashley már abban a pillanatban leordította volna a fejem, amint Mandy kisétált azon az átkozott ajtón. Bárcsak visszavonhatnék minden szót, fájdalmat, amit neki okoztam. De már nem lehet.

A taxi egy társasház előtt parkolt le. Csak a harmadik emelten égett a villany. Talán az-az ő lakása. Kifizettem a sofőrt, majd kiszálltam a kocsiból. Most kezdtem igazán érezni az elfogyasztott piamennyiség hatását. Fejem annyira lüktetett, mintha valaki kalapáccsal verné minden egyes pillanatban.

Mandy szemszöge

-          Mandy, kérlek, engedj be - üvöltött Rob az ajtó mögül. A kezemben lévő teásbögre azonnal a földre hullott, szívem pedig őrült dobogásba kezdett. Attól féltem, hogy kiugrik a helyéről.

-          Mandy, tudom hogy itt- csuklott el a hangja. Biztos részeg.

-          Mandy, engedj be, vérzik a fejem.

-          Micsoda?- ugrottam is az ajtóhoz. – Rob jól vagy?- kerestem rajta a sebet.

-          Tudtam, hogy erre kijössz. Túlságosan ismerlek.

-          Menj innen- csuktam volna be az ajtót, de lábát a küszöbre rakta.

-          Rob, kérlek, menj el innen- csordultak ki könnyeim.

-          Miért sírsz? Hiszen itt vagyok.

-          Igen itt vagy, és pontosan ez a bajom. Takarodj innen- kiabáltam vele. Nem akarom hogy itt legyen, hogy lássa, hogy mennyire hatással vagyok rá, hiszen én gyűlölöm!

-          Nem megyek sehova, amíg meg nem hallgatsz- jött be könnyedén a lakásba, mintha ott se lennék.

-          Menj innen el vagyok, rendőrt hívok- fenyegetőztem, de őt egy cseppet sem hatottam meg, sőt…

-          Mandy én…

-          Nem Rob, nem vagyok rád kíváncsi, menj el innen- ismételtem újra ugyanazt

-          Figyelj én…

-          Mit nem értesz azon, hogy nem?- üvöltöztem vele. Nem, engem nem fog kikészíteni. Berohantam a szobámba, még az ajtót is rázártam, hogy ne tudjon bejönni. Bebújtam a takaró alá és hagytam, hogy könnyeim eláztassák egész arcomat.

Másnap, halk mocorgásra ébredtem. Rögtön kipattantak a szemeim és kutatni kezdtem a zaj forrását. Mielőtt az ablakhoz sétáltam volna, kinyújtóztattam lábaimat, amik az éjszaka során igen csak elzsibbadtak.

-          Már nem is vagyok lázas- érintettem meg homlokomat, ami tegnap tűzforró volt.

Már éppen nyitottam volna ki a szobám ajtaját mikor eszembe jutott, hogy egy valamit, illetve valakit nagyon is elfelejtettem.

Szívem újra heves kalimpálásba kezdett, kezeim pedig visszahullottak a combomra. Vajon itt van még? Vagy olyan részeg volt az este, hogy azt sem tudta hol van? Á, biztos tudta hol van, hiszen csak úgy nem talált volna ide.

Kinyitottam az ajtót, ahol a nappaliban rögtön megpillantottam Robot, amint a kanapémnak dőlve az egyik párnát szorongatva békésen aludt. Régebben biztos odabújtam volna mellé, de most inkább elfutottam volna tőle, jó messzire.

Szemeim sarkába újra könnyek szöktem, amint eszembe jutott utolsó beszélgetésünk. Az ütés, amit akkor okozott, újra bőrömbe égette tenyerét, miközben szavai újra darabokra repítették,  már amúgy is széttört szívemet.

Megfogtam a földön heverő kabátját, majd egyenesen hozzávágtam. Rögtön kipattantak a szemei.

-          Takarodj innen, de nagyon gyorsan- emeltem fel hangomat

-          Mandy…

-          Azt mondtam, takarodj innen. Soha többé nem akarlak látni, sem hallani, sem semmi más.

-          Azt hiszem, a baba miatt kénytelenek leszünk beszélni, még ha nem is akarod is- állt fel kissé kábán a szőnyegről.

-          Rob, én nem vagyok terhes, így nem kell a karrieredet féltened.

-          Nem vagy terhes?- kérdezte ugyanolyan döbbent szemmel, mint Kristen

-          Nem, de nem is értem, hogy ez téged miért érdekel, hiszen neked, mint tudjuk nem a család a fontos.

-          Hogy voltál képes elvetetni?- szemei már szikrát szórtak a dühtől.

-          Annyira naiv vagy Rob. Soha nem is voltam terhes. Ezt az egészet csak te találtad ki, csak a te agyszüleményedben létezett.

-          De…de…

-          Nincs semmi de- léptem hozzá közelebb- tudod, örülök, hogy így történt, mert sajnáltam volna szegény gyereket, ha ilyen apja lenne, mint te- böktem mellkasára- Most pedig takarodj, és soha többet ne lássalak- próbáltam határozottan mondani, de azt hiszem hangomból érződött, hogy ez nekem is mennyire nehezemre esik.

-          Annyira sajnálom Mandy.

-          Ne sajnáld. Már tök mindegy- töröltem le könnyeimet.

-          Nem tök mindegy. Én látom a szemeidben, hogy még érzel valamit irántam…

-          Rob ha látsz is valamit, az csak gyűlölet. Utállak érted? Soha nem vetettem még meg senkit ennyire, mint téged.

-          Tényleg? Valóban ennyire gyűlölsz?- rántott magához - Nem érzel irántam semmit?- csókolt bele gyengéden nyakamba, mire lábaim azonnal felmondták a szolgálatot.

-          Látod, még most is kívánsz, még most is rám vágysz, még most is az én érintésemtől leszel libabőrős. És addig míg így érzel küzdeni fogok érted- suttogta érzékien a fülembe, és bármennyire is utáltam, gyűlöltem, a pokolba kívántam, igazat kellett adnom neki. Kibírhatatlanul vágytam rá.

Írjatok....:D :D 

Pusz