30.fejezet

El sem hiszem, hogy már itt tartunk:D Nekem ez nagyon dolog, hiszen soha nem hittem, hogy olvasni fogtok, főleg nem ennyien. Köszönöm.

Azoknak is köszönöm akik írtak nekem kommentet. Azt hiszem ezt nem lehet, elégszer elmondani:)

Nem akartam ma frisst hozni, de nem szeretnék azokkal kiszúrni akik vették a fáradtságot és írtak. Viszont függővég :D :D 

Jah és még annyi, hogy nem Rob szemszöge következik, mert egyszerűen képtelen voltam még egyszer ezeket kissé csöpögős érzelmeket leírni :D Sorry :)

Jó olvasást! 

Képek. Képek, amiket mindig is el akartam rejteni a világ elől, amiket ki akartam még az emlékezetemből is törölni.

De valaki, valahogy keresztül húzta a számításaimat, mert ezek a képek újra felelevenedtek magával hozva a régi sérelmeket, bántásokat, emlékékeket.

Nem tudtam levenni a szememet a monitorról, nem tudtam nem rájuk figyelni. Bőrömön éreztem azt az undort, amit akkor régen éreztem.

Soha nem akartam vetkőzni. Soha nem akartam ezt, de a szerelem sok mindenre képes.

Képes belevinni az embert olyan őrültségekbe, amelyeknek még évek múlva is következményei vannak.

Már akkor megbántam, hogy igen mondtam Tamás hülyeségére, de ahogy egyre idősebb lettem, tudtam, hogy a lehető legrosszabb dolgot követtem el.  Sejtettem, hogy egyszer még ezek a képek akadályozni fognak a munkámban, életemben, de nem hittem, hogy ennek most jött el az ideje.

Nem tudom meddig meredtem szinte pillantás nélkül a képernyőre, de egyszer csak telefonom hangosan zenélni kezdett mellettem. Még mindig a monitort bámulva kaptam fel mobilomat és monoton hangon szóltam bele.

Szokták mondani, hogy minden rosszban van valami jó, csak meg kell találnunk azt, és arra kell minden erőnkkel összpontosítani. Pont a legjobbkor kaptam egy utolsó lehetőséget az életem újrakezdésére.

Az egyik helyi menő klubban kaptam egy pincérnői állást. Persze nem ez álmaim munkája, de míg ez-az egész le nem cseng, ezzel is meg kell elégednem.

Keserű ízzel mentem így másnap a munkába egy héttel szenteste előtt. A főnök nagyon rendes volt. Biztosított róla, hogy nem kell az előéletem miatt aggódnom, mert senki nem fog ezzel zargatni. Mondjuk ebben nem voltam olyan biztos, de örömmel nyugtáztam mondatát.

Mivel fiatalkoromba dolgoztam már ilyen helyen nem jelentett gondot sem, a beilleszkedés sem pedig a munka.

Jól éreztem magam. Kedvesen bántak velem, olyan kedvesen mintha ezer éve ismertek volna.

A különböző magazinok, sőt tévés riportok sem hagytak békén, mindenáron azt szerették volna, ha kiállok a nyilvánosság elé, ám nekem ehhez egyáltalán nem füllőtt a fogam. Így mindegyiket szépen visszautasítottam. Apa, mint megtudtam, már akkor intézkedett a képek ügyében mikor azok már nyilvánosságra kerültek, így szépen lassan eltűntek a rólam készült fotók az internetről. Nyilván ettől még az emberek megtartották a rólam alkotott véleményüket, ám én mégis elégedett voltam.

Már harmadik napja dolgoztam a Viper Room-ba és egész jó kis társaságba jött össze.

Van két táncos, Nicole és Melody akik elsősorban a vendégek szórakoztatására vannak, ám hangjukkal általában inkább nekünk szoktak örömet szerezni. Nem is értem, hogy eddig őket miért nem fedezte fel őket senki, hiszen torkukban olyan hang lakozik, ami mögött még Beyoncé is elbújhat.

-         Mandy, gyere, énekelj velünk- invitált Nicole

-         Nem, én nem tudok énekelni, jobban jártok, ha nem hallotok- zárkóztam el rögtön a lehetőségtől.

-         Ne higgyetek neki, tegnap hallottam, ahogy magában dúdol

-         Jamie ez nem is igaz. Különben is mit hallgatózol? Anyukád nem tanított meg az illemre?

-         Ne tereld a témát Mandy. Igenis jó hangod van, csak elrejted, hogy még véletlenül se hallhassa más.

-         Nah, legyél ilyen, csak egy szám- kérlelt Nicole

-         Nem, majd egyszer, talán.

-         Nagyom makacs vagy

Ezzel egyet is értek. Rettenetesen makacs vagyok. Ha valamit eldöntök, akkor az úgy is van.

Szerencsére Nicole nem zaklatott többet ezzel, de annyit azért hozzátett hogy egyszer úgyis előcsalogatja a hangomat

Már majdnem lejárt a műszakom mikor Kristen egy számomra ismeretlen férfival toppant meg a klubba. Nagyon megrémültem, szívem a torkomban dobogott. Próbáltam észrevétlen maradni, de Kristen rögtön kiszúrt. Azonnal felállt az asztalától és felém indult.

Nem akartam vele beszélni, hiszen neki köze van Robhoz én, viszont egy szót sem akarok róla hallani. Nem akarom tudni, hogy az óta hány nőcskét döngetett meg (amitől most is borsódzik a hátam) nem akarom tudni, hogy mennyire utál, hogy mennyire gyűlöl, nem akarok róla semmit sem tudni.

-         Szia Mandy- köszön nekem Kristen. Kénytelen voltam felé fordulni

-         Szia. Mit adhatok?- kérdeztem, hátha akkor visszamegy a vendégeihez

-         Tudod, hogy nem ezért jöttem- hát ez nem jött be.

-         Figyelj Kristen, nekem semmi szükségem sincs arra, hogy kioktass, hogy elmondj minden kurvának, hogy elmeséld Rob mennyire, utál. Tökéletesen elvagyok én nélküle is.

-         Persze azért karikásak ennyire a szemeid és azért vagy olyan vékony, mint egy fadarab, mert annyira jól érzed magad a bőrödben ?! De nyugodj, meg nem ezért jöttem, hogy kioktassalak.

-         Hát akkor miért? Nézd, én tényleg nem vagyok rá kíváncsi.

-         Rob- rezzentem össze nevére- egy fasz. A fától nem látja az erdőt és erről mi nem tehetünk

-         Miről beszélsz?- kérdeztem.

-         Tudod, miután elmentél, nagyon ki volt akadva és mi sem értettük ezt az egészet ezért Ashley utánakérdezett, hogy kik is adták ezeket a nyilatkozatokat, hiszen én is pontosan tudom, hogy sokszor a nevemben irkálnak, olyan hitelesen, hogy azt az olvasó rögtön beveszi. Nah de a lényeg. Mind mondtam Ashley beszélt velük és megtudta, hogy te egyetlen interjút sem adtál. Hiába mondtuk annak szerencsétlennek, hogy azok csak kitalált dolgok, nem hitt nekünk- rossz volt ezt hallani. Nagyon rossz.  De hát mit vártam?

-         Már mindegy. Semmin sem változtat. Még akkor, sem ha Rob újra akarná kezdeni a kapcsolatunkat, mert én már nem akarom.

-         De basszus úgy is kénytelenek lesztek találkozni a kicsi miatt- mutatott a hasamra

-         Tudod ezért is, vagyok rettenetesen dühös. Mert először nem a rólam megjelent képeken vagy „interjún” vesztünk össze, hanem a gyereken. Ő volt az, aki kijelentette, hogy nincs szüksége egy síró csecsemőre de, ha ez még nem lenne elég, úgy gondoltam, hogy egy pofont is lekever nekem. Hát köszönöm szépen ezek után nekem nincs rá szükségem- keltem ki magamból egy kicsit jobban a kelleténél.

-         Nem szereted?

-         Itt nem erről van szó. Szeretem, de emellett rettenetesen gyűlölöm is. Hidd el, mind a ketten jobban járunk így

-         És a gyerek? Őt nem veszed figyelembe? Neki szüksége van az apjára.

-         Egy, ő neki nincs szüksége a gyerekre. Kettő nem is vagyok terhes innentől kezdve meg nincs miről beszélnünk.

-         Nem vagy terhes?- nézett rám döbbenten

-         Nem. Nem is voltam, mielőtt megkérdeznéd, hogy elvetettem-e.

-         Ő azt hiszi, hogy az vagy.

-         De ha az lennénk neki, nem kellene a gyerek.

-         Jajj tudod, hogy a pasik milyen idióták. Csak megijedt. Figyel nekem most mennem, kell- nézett az órájára- De fogunk még találkozni, főleg, hogy a szilvesztert itt fogjuk ünnepelni

Nem akartam hinni a fülemnek. Itt szilvesztereznek? Nem, az nem lehet. Én nem akarok vele találkozni, nem akarok a szemébe nézni, hallani a hangját. Nem voltam erre felkészülve.

Miután Kristen elment nem sokkal később én is hazamentem.

A többi napon a karácsony előkészületeivel foglalkoztam. Apu gondoskodott a fáról, én pedig a kajáról természetesen.

A szentestét családi körben ünnepeltük, ám Lindsay is csatlakozott hozzánk, hiszen bátyámmal már egy jó ideje egy párt alkottak.

Sokat nevettünk, ettünk, ittunk, de az ő hiányát egy vicc egy mosoly sem tudta eltüntetni.

Utáltam magam, amiért még mindig vágytam csókjára, érintésére, arra hogy szorosan átöleljen, de próbáltam leplezni az érzelmeimet.

A két ünnep között folyamatosan dolgoztam, így egy kissé el tudtam terelni gondolataimat. A szilveszter napja viszont hamar elérkezett. Reggel már éreztem, hogy valami nincs rendben, mert már megszólalni is alig tudtam a torkomban lévő fájdalomtól, ám főnököm délben haza is küldött, hogy pihenjem ki magam az estére. De én nem hogy jobban lettem volna hanem még rosszabbul is éreztem magam. Fájt a fejem, fáztam, belázasodtam, minden bajom volt.

A klubban nem örültek hiányomnak, de én viszont annál inkább. Örültem, hogy nem kell Rob boldog mulatozását látnom.

Mivel nem képtelen voltam aludni, egész este ezeket a szokásos szilveszteri műsorokat néztem. Éppen egy újabb adag teát töltöttem poharamba, mikor hangosan dörömbölni kezdtek a bejárati ajtón.

- Mandy, kérlek, engedj be - üvöltötte Rob az ajtó mögül. A kezemben lévő teásbögre azonnal a földre hullott.

Melody and Nicole

Jamie