39. fejezet

Tudom, hogy már este van és talán előbb kellett volna hoznom de rengeteget kell tanulnom. Biztos vagyok benne, hogy lesz olyan alkalom is, hogy nem tudok időben frisst hozni.
Jelen pillanatban 42 olvasóm van (bár biztos van egy-kettő aki már nem olvas) Nagyon szépen köszönöm nekik és azoknak is akik nem jelentkeztek be :):)
Imádom olvasni a kommentjeiteket, főleg a találgatások miatt :D Nah nem húzom tovább a szót:) Jó olvasást :)

Először el sem jutott a tudatomig, hogy mit kérdez, azt hittem, hogy egy álomba csöppentem, hogy bármelyik pillanatban felébredek. De nem így történt. Értetlenül pislogtam felé és képtelen voltam felfogni a kérdését.

 Szeretnél velem összeköltözni?- tette fel újra a kérést. Most már kétségem sem volt  afelől, hogy ez nem álom.

A fejemben a gondolatok olyan sebesen kavarogtak, mint egy hurrikán. Egyik pillanatban még úgy éreztem, hogy oké, rendben, költözzünk össze, hiszen szeretem őt, vele akarom leélni az egész életemet. Aztán a másik pillanatban, már  a kétségbeesés tört rám. Vajon ez nekünk működne? És mi van a munkámmal, a családommal, a barátaimmal, akik mind Amerikában élnek?

Hiába nyitottam szólásra ajkaimat, egyetlen mondat sem jött ki rajtuk, pedig tudtam, hogy előbb-utóbb meg kell szólalnom. Rob arcát figyeltem, aki a határozottságtól most már mérföldekre volt. Kétségbeesetten nézett rám, attól tartottam, hogy bármelyik pillanatban kiborul. De szerencsére nem így történt.

-         Nézd, én tudom, hogy ez egy kicsit gyorsan jött, hogy csak nemrégen békültünk ki, de én úgy érzem, te vagy az igazi. Soha életembe nem éreztem még így senki iránt, és itt az ideje, hogy kapcsolatunkat egy újabb szintre emeljük. Szeretném, ha a munka után  te  várnál engem itthon, és nem pedig a régi szobám, vagy a szüleim. Nagyon szeretem őket, de már huszonöt éves vagyok, és nem élhetek örökké velük- csak úgy dőltek belőle a szavak, de mégis úgy éreztem, inkább saját magát akarja meggyőzni, nem pedig engem.

-         Rob, én nem tudok most neked mit mondani, ahogy te is mondtad, ez túl gyors. Én nem tudok veled lépést tartani. Egyszer azt mondod, tökéletes az életed, hogy nem kell neked sem gyerek, sem házasság, most pedig azt mondod költözzünk össze, ráadásul távol az otthonomtól, a családomtól és a munkámtól.

-         Itt is lehetnek barátaid, itt is találhatsz magadnak munkát, egy sokkal jobbat, mint Amerikában.

-         Rob én- támaszkodtam a falnak- Nem tudom. Ez hihetetlenül gyors, és még csak meg sem kérdeztél, hogy mi a véleményem erről, hogy milyen lakást, vagy házat szeretnék. Te csak önkényesen eldöntötted, hogy itt jobb neked- veszekedtem vele tovább. Tényleg haragudtam rá, amiért ilyen fontos döntésből kihagyott, hogy a tudtom nélkül döntött.

-         Ha akarsz vehetek egy másik házat, egy sokkal nagyobbat.

-         Hát nem érted?- kérdeztem tőle idegesen, miközben a földszint felé indultam. Levegőre, nagyobb térre van szükségem- Nekem nem az kell, hogy giga-mega nagyságú házat vegyél, hanem az, hogy az én akaratomat is legalább olyan fontosnak tartsd, mint a tiédet. Mellesleg ugye nem gondoltad komolyan, hogy majd egy olyan házba fogok lakni, amibe csak te adtál bele. Én független nő vagyok- keltem ki magamból. Már majdnem megragadtam a kilincset, mikor Rob kezemnél fogva a falhoz rántott, és dühös de ugyanakkor vágytól izzó tekintettel nézett rám.

-         Szóval ez a gond? Hogy én vettem a házat? Ha nyugodtabb leszel tőle, akkor kifizetheted a felét, de erre semmi szükség. Szeretlek, és gondoskodni akarok rólad.

-         De úgy is gondoskodhatsz rólam, hogy Amerikában, az én lakásomban, vagy egy közösben élünk. És miért pont London? Ennyi erővel lehetne Madrid vagy Párizs is.

-         Mert itt az emberek nem sikítoznak utánam, és normális ember lehetek. De Amerikában erre esélyem sincs - hajtotta le szomorúan a fejét. Sajnáltam. Nagyon is sajnáltam, hiszen nekem fogalmam sincs arról, min megy valójában keresztül, de  akkor  sem dönthet helyettem.

-         Sajnálom. De nekem időre van szükségem. Ezt meg kell értened.

-         Igazad van. Ne haragudj, hogy ilyen hülyeséget csináltam. Butaság volt tőlem. Menjünk haza, már biztos várnak ránk- húzott magával Rob. Tisztában voltam vele, hogy rosszul esett neki, hogy nem mondtam rögtön igent, de ameddig nem vagyok magamba biztos, addig nem szeretnék olyan döntéseket hozni, amiket esetleg később megbánnék.

Rob bezárta a bejárati ajtót, majd taxival hazafelé indultunk. Útközben hiába szorította erősen kezemet, minden mozdulata, rezdülése arról árulkodott, hogy valójában mennyire csalódott.

A bűntudatom egyre jobban kezdett felemészteni, hiszen nem akartam neki fájdalmat okozni.

Mikor hazaértünk, már Rob apukája is a konyhában szorgoskodott. Clare boldogan üdvözölt mindkettőnket, és kíváncsian a napunkról kérdezősködött.

      - Jó volt – válaszolt röviden Rob.

-         Majd ráértek beszélgetni, inkább mutasd be nekem a kis hölgyet- szólt közbe apukája, aki jobban szemügyre véve kicsit hasonlított az enyémre. De csak egy kicsit.

Miután üdvözöltem az apukáját, leültünk az asztal köré vacsorázni. Clare és Richard szinte mindenről kikérdeztek minket. Már kezdtem feszélyezve érezni magam, hiszen ez a nyers őszintéség soha nem volt az én asztalom. Voltak témák, amikről nem szívesen beszéltem. Rob szerencsére (bármennyire is fagyos a hangulat közöttünk) kimentett a helyzetből. Illedelmesen megköszöntem a vacsorát, majd a szobájába mentünk. Rob egy szó nélkül a fürdőbe rohant, ami még jobban elvette mindentől a kedvemet. Teljesen letörtem, és úgy éreztem magam, mint egy rakás szerencsétlenség, aki amit csak lehet elront. Igent kellett volna mondanom, hiszen akkor Rob most nem viselkedne velem ilyen taszítóan. Sőt, akkor most valószínűleg újdonsült házunkban élveznénk egymás társaságát - dühöngtem még egy ideig,  de aztán rájöttem, hogy nem hagyhatom magam ennyire befolyásolni. Egy kapcsolat kompromisszumokról szól,arról, hogy közösen hozzunk meg döntéseket. Ha ezt Rob nem érti meg, hát sajnálom. Én szeretnék vele összeköltözni, sőt egyre jobban tetszik ez a Londonos játék is, de nem most. Még kell egy kis idő.

Miután ő végzett a fürdéssel, én is, mint akinek semmi baja, emelt fővel vonultam zuhanyozni.. Hamar végeztem, ám mikor kiértem Rob szinte majdhogynem parancsolóan közölte hogy ma elmegyünk szórakozni a barátaival. Újra haragra kaptam, de aztán jobbnak láttam ha nem állok le vele veszekedni, ugyanis egy jobb dolog jutott az eszembe.

Boldogan mondtam neki igent, majd a bőröndömben mélyére ástam, hogy megkeressem legrövidebb ruhát, amit magammal hoztam. Egy szürke testhezálló ruhát választottam, ami remélem, hogy felhívja Rob figyelmét. A nagyobb hatás kedvéért, előtte kezdtem  átöltözni a lehető legcsábosabban. Fél szemmel figyeltem mit reagál, de mikor kikapcsoltam a melltartómat, dünnyögve vonult be a fürdőszobába. Gratuláltam magamnak, hiszen a tervem bevált, ám még koránt sem végeztem.

Harisnyát jobban mondva cicanadrágot, direkt nem húztam a ruha alá, hiszen azt volt a célom, hogy Robot az őrületbe kergessem, így szabadon hagytam lábaimat.

-         Mehetünk?- rontott ki a fürdőből Rob.

-         Persze édesem- nagyon lassan lehajoltam a kabátomért, amit előzőleg a földre dobtam. Nem véletlenül. Éreztem, hogy ruhám már kellőképpen felcsúszott, de egy kicsit még húzni akartam Rob idegeit. Úgy tettem, mintha valamit keresnék, ezért fenekemet még jobban kinyomtam.

-         Direkt csinálod?- kérdezte dühödt hangon Rob, persze én mint ártatlan bárányka úgy tettem, mintha fogalmam sem lenne róla miről beszél.

-         Mire gondolsz? Én csak a rúzsomat kerestem.

-         Tudod sok mindenben jó vagy, de hazudni azt nem tudsz- jött hozzám közel. Nemcsak tekintete sugárzott a vágytól, hanem bőre is forró volt már, mikor hozzámért. Ahogy szorosan nekem préselte magát, már nem csak ő kezdte elveszíteni a fejét. Semmi kedvem nem volt már elmenni a barátaival szórakozni, csak arra vágyta, hogy velem legyen, hogy testünk, mit két törött fadarab, újra összeolvadjon.

-         Nah és miben vagyok jó?- simítottam hozzá térdemet ágyékához, mire Rob halkan felnyögött.

Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Vadul az ajkam után kapott, miközben ruhámat csípőmig tolta, és úgy kezdtük falni egymást, mintha már hetek óta nem szeretkeztünk volna. Kezeimmel türelmetlenül gomboltam ki ingének gombjait ,miután ez sikerült, szabaddá vált felsőtestét nyelvemmel egészen a nyaka vonaláig megnyaltam. Nem bírtam magammal, még az sem állított le, hogy időközben eszembe jutott, hogy Rob szülei egy szinttel alattunk vannak és bármikor meghallhatnak minket.  Sőt, még jobban feltüzelt. A könyvek sorjában potyogtak le a polcról, mikor Rob a bugyimon keresztül simogatni kezdett, hiszen valamibe muszáj volt kapaszkodnom. Újabb csókokkal próbáltam elnyomni hangos nyögéseimet de ez sem segített túl sokat, hiszen ujjai olyan mesterien játszadoztak testem legmélyén, hogy élvezetemet semmi tudta volna elhallgattatni. Miután az első orgazmus magával ragadott, már az ágyon találtam magam. A ruhámtól megszabadulva, Rob mindenhol végigcsókolta izzadt testemet. Alig bírtam magammal.

Neki is szerettem volna valamit adni, ezért egy ügyes mozdulattal a hátára fektettem. Csípőjére ültem, ahol gyenge ringatózásba kezdtem. Mindkettőnkből nyögések ezrei szakadtak fel ,de nem akartam ilyen gyorsan véget vetni az aktusunknak, ezért ahogy ő az előbb, most én fedeztem fel teste minden porcikáját. Végigcsókoltam a nyakát, az állát, széles vállait, hasfalát, még el nem értem leggyengébb pontjához. Ekkor vettem észre, hogy alsónadrágján kívül már semmi sem takarja el előlem kedvenc játékszeremet, ezért gyorsan ettől is megszabadítottam. Férfiassága rögtön kibukkant belőle, amit kezemmel ösztökéltem még feszesebb tartásra. Nyelvemet is végighúztam egyszer-kétszer rajta, hiszen nem csak érezni, hanem ízlelni is akartam őt.

Régebben azt hittem erre soha nem leszek képes. Túl undorítónak találtam, de most meghalnék ha valaki megfosztana ettől az élménytől, hiszen nincs annál jobb látvány , mikor az imádott férfi, a te játékodtól markolja szorosan a takarót, miközben a nevedet kiabálja. Nem vagyok egoista, de jót tett a büszkeségemnek.

Miután Rob is átadta magát az élvezetnek, hanyatt döntött, és még egyszer végignyalva melleimet magáévá tett. Először lassan, nagyon lassan mozgott bennem, mire én hangosan nyöszörögni kezdtem, tudtára adva ezzel kérésemet.

Rob szerencsére vette a lapot és olyan gyors tempóra kapcsolt, hogy a tűzijáték testemben hamar felrobbant. Hangosan sikítva adtam meg magam a jól eső érzésnek, és az eddig hátába markoló kezeim ernyedve hulltak a párnák közé. Nem sokkal ezután ő is követett engem a mennyországba, és hangosan levegő után kapkodva simult mellkasomhoz.

-         Szeretlek- nyögtem halkan a fülébe mire egy szenvedélyes csókkal jutalmazott meg.

-         Én is szeretlek, mindennél jobban.

Miután légzésünk helyreállt, Rob mellém feküdt és hajamat kezdte birizgálni.

–        Tudod, minden nap mikor felébredek, és mellettem a karjaimba talállak, az jut eszembe, hogy mivel érdemeltem ki hogy velem vagy. Hiszen olyan elviselhetetlen vagyok,  csodálom, hogy eddig nem rúgtál ki páros lábbal- vallomása megdobogtatta szívemet.

–        Soha életembe nem voltam még ilyen boldog mint most, és hidd el, soha nem dobnálak ki.

–        Ebbe azért ne legyél olyan biztos. A múltkor is miket vágtam hozzád- emlékeztetett  Vancouveri veszekedésünkre, és ez szomorúsággal töltött el. Már nem akarok rá emlékezni.

–        Mi lenne ha erről soha többet nem beszélnénk? Már elmúlt, és nem tudjuk meg nem történté tenni.

–        Benne vagyok, viszont lenne egy kérdésem- rosszat sejtettem, de hagytam, hogy folytassa- Miért készítettél meztelen képeket?- gondoltam, hogy ezt foglya kérdezni, mégis váratlanul ért. Ez-az a téma, amiről nem szívesen beszéltem senkinek – Nem akarom a múltat felhánytorgatni de kíváncsi vagyok rá-folytatta.

–        Nézd Rob- ültem fel az ágyba- Ez a régi, és fájdalmas történet. Én még tinédzser voltam, és miután meghalt az anyukám kicsúszott alólam a talaj. Olyan dolgokba keveredtem bele, amire nem vagyok büszke. Ekkoriban volt egy fiú, akibe teljesen beleszerettem. Ő vitt bele ebbe a hülyeségbe, mivel vak voltam. Ennyi ez egész. Sajnálom– hajtottam le fejem.

–        Köszönöm, hogy elmondtad, sokat jelentett ez nekem- húzott vissza magához- Ne legyél emiatt szomorú, hiszen nekem is voltak olyan pillanatok az életembe, amire nem vagyok büszke- lehelt egy finom csókot nyakamra- Azt hiszem lemondom a ma estét.

–        Nyugodtan elmehetünk ha…

–        Majd holnap elmegyünk, nem kell emiatt aggódni- hallgattatott el puha ujjaival.

–        Biztos?

–        Száz százalékig. Nah és mit szeretne csinálni az én egyetlen szerelmem?

–        Nézzük meg a kedvenc filmedet?

–        Miért pont az enyémet?

–        Mert kíváncsi vagyok mi a kedvenc filmed. Ennyi az egész.

–        Oké. Te akartad- viccelődött majd felállt és betette a filmet.

Már akkor megbántam döntésemet, mikor megláttam a címet, de úgy voltam vele, hogy Max ha olyan undorító rész következik gyorsan behunyom a szemem. Nos ez elég hamar elérkezett, és én próbáltam minél mélyebbre fúrni a fejemet a párnába. Rob persze minden egyes ilyen alkalomnál kiröhögött,mert nem értette mitől félek ennyire, másrészt roppant viccesnek találta a helyzetet.

Nem vagyok félős de az ilyen Fűrész típusú filmeket utálom. Nincs bennük semmi érdekes, csak vér,vér,vér amit én pedig utálok. Biztos ezért vállalta el a Twilight-ot, mert megszállottja a vérnek.

Mi van, ha tényleg vámpír és csak ügyesen tetteti kilétét?- jutott még utoljára eszembe ez a kissé őrült gondolat, aztán szerelmem mellkasán utolért az álmosság.

Ha tetszett, ha nem kérlek tisztelj már pár sorral, mert nekem nagyon sokat jelent:)
Köszönöm