45. fejezet

Sziasztok :) Meghoztam a következő fejezetet, bár azt hittem, csak holnapra tudom hozni, de pár fontos tanár "sajnos" lebetegedett, így már tegnapra készen lettem vele. A komikon ezúttal nagyon-nagyon sokat nevettem :D Vicces volt látni, milyen érzelmeket váltott ki belőletek Rob :D De egy valami  NAGYON elkerülte figyelmeteket :)

Pusz

Rob szemszöge 

Az asztalra fektettem, és hagytam, hogy a kígyó, amely megbabonázott, belém szúrja mérges fogait.

Ott csókoltam, ahol értem. Nem figyeltem, hogy durván érintem bőrét, hogy esetleg nem élvezi, mert csak egy dologgal foglalkoztam. Saját magammal.

Bugyiját egy ügyes mozdulattal félretoltam, és ujjaimmal kényeztettem nedves nőiességét. Hangosan felnyögött, majd nevemet sikította. Telefonom ekkor ismét rezegni kezdett. Nem akartam vele törődni, de mikor újra megszólalt, idegesen kaptam elő. Egy üzenetem érkezett.

Kisfiam. Az előbb hívott Mandy, és azt kérdezte, merre vagy. Remélem, nem csinálsz butaságot, mert ennek a lánynak szüksége van rád.

Szavai teljesen kijózanítottak, mintha hírtelen egy vödör vízzel locsoltak volna le.

Az alattam fekvő lányt egy gyors mozdulattal ellöktem magamtól, majd a másik szobába menekültem. Levegőre volt szükségem.

Hogy lehetek ennyire hülye? Majdnem megcsaltam őt, majdnem tönkretettem mindent. Szüksége van rám, én pedig nemhogy mellette lennék, hanem majdnem meg is csalom.

Megérdemelném, ha ezek után nem csak a közös otthonunkból, hanem az életből is kidobna.

Jessica hamar utánam sietett, és mintha mi sem történt volna, hátulról átkarolt.

-         Talán itt szeretnéd?- kérdezte vágytól tüzes tekintettel.

-         Nem. Én inkább elmegyek. Rossz ötlet volt sajnálom- toltam el magamtól.

-         Rob, nem mehetsz csak így el!

-         Dehogynem- kaptam magamra a kabátom, mire Jessica az ajtó elé futott, és kulcsra zárta.

-         Jessica nyisd ki az ajtót, mert nem állok jót magamért.

-         Vedd el, ha ennyire kell - dugta dekoltázsába az apró tárgyat, ami jelenleg szabadulásom kulcsát jelentette.

-         Jessica ne játssz velem, mert te fogod a rövidebbet húzni - próbáltam fenyegetően beszélni vele, de őt, egy cseppet sem hatottam meg, sőt, inkább beindította.

Mikor ajkai újra enyéimet ostromolták, hagytam magam, hiszen tudtam, így előbb szabadulok. Persze lefeküdni- már- nem akartam vele, de ha teljesen elengedi magát, könnyen ki tudom tőle csalni azt az átkozott kulcsot, anélkül, hogy még nagyobb hülyeséget csinálnék.

Tervem hamar működött, hiszen ruháját magától hajította le a földre, a kulcsot, amely eddig keblei között rejtőzött, az éjjeli szekrényre dobta. Ekkor jött el az én időm. Finoman az ágyra löktem, mintha vadabb játékot akarnék vele űzni, majd mikor nem figyelt, lehajoltam a kulcsért és az ajtó felé rohantam.

Kulcsot éppen elfordítottam a zárban, mikor Jessica hangosan sikítva rohant ki a szobából. El sem hiszem, hogy eddig nem vette észre.

-         Rob gyere vissza- kérte, persze nekem eszem ágában sem volt kérését teljesíteni.

A kapucnimat a fejemre hajtva rohantam ki a kapun, majd a ház előtt parkoló taxiba ugrottam. Szerencsére szabad volt. A sofőrnek bediktáltam a címet, majd mit sem törődve Jessica kiabálásával, elhagytuk a lakását.

Azt hiszem, hálát adhatok az Istennek, hogy nem tettem meg, hogy nem tettem tönkre a kapcsoltamat, ami már így sem mozog biztos lábakon. Bele sem merek gondolni, Mandy-nek milyen érzés lehetett elveszíteni a gyereket, gyerekünket, ha már nekem ennyire fájdalmas az emléke.

Önző módon viselkedtem, és ahelyett, hogy mellette lennék, én más nőkkel akartam elfelejteni bánatomat. Még szerencse, hogy anya küldött nekem üzenetet, mert bele sem merek gondolni, mi lett volna, ha… Inkább hagyjuk, mert szerencsére nem történt meg.

Mikor megtudtam, hogy Mandy elvetélt, valami megszűnt bennem létezni. Eleinte azt gondoltam, hogy könnyen túl tudunk majd ezen jutni, de mikor hazahoztam szerelmemet, rá kellett jönnöm, hogy ez sokkal nehezebb feladat lesz, mint azt gondoltam. Tudom, hogy hibát követtem el, de remélem még nem késő helyrehozni.

Pár perccel később a taxi már házunk előtt parkolt. Egy lámpa sem világított bent, minden olyan sötét volt, mintha egy lélek sem lenne a lakásban.

Az ajtó előtt egy pillanatra megtorpantam, hogy össze tudjam szedni gondolataimat, majd az emeltre siettem. Csak a tévé halk zaja hallatszott ki a szobából és mikor beléptem ismét összeszorult a szívem. 

Szerelmem az ágyon feküdt térdeit szorosan magához húzva és reszketett, mint a nyárfalevél. Tenyeremet először homlokára simítottam, mert lázra gyanakodtam, de mikor megláttam halvány fényben is jól látszódó, piros kisírt szemeit, tudtam, miért reszket az egész teste. Valószínűleg egész este sírt, én pedig nem voltam mellette.

Mielőtt újra ostorozni kezdtem volna magam hibáimért, lelkiismeret furdalásomat későbbre hagyva, vettem fel karjaimba szerelmemet.

Szorosan magamhoz öleltem ernyedt testét, miközben háta simogatásával, próbáltam megnyugtatni, kisebb-nagyobb sikerekkel.

-         Hol voltál?- kérdezte, kissé rekedt hangom. Gyomrom görcsbe rándult, mert túl gyáva voltam ahhoz, hogy mindent bevalljak neki.

-         Tommal

-         Hiányoztál.

-         Sajnálom, hogy nem voltam veled

Nem szólt semmit. Tudtam, hogy mit gondol, érez. Cserbenhagytam akkor, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rám.

-         Rob én ezt nem tudom feldolgozni, képtelen vagyok rá. Minden pillanatba rá gondolok, arra, hogy soha nem pillanthattam meg az arcát, hogy nem tudtam őt megvédeni- sírta el magát újra. Összeszorult a szívem.

-         Ne butáskodj, ez nem a te hibát. Erről senki nem tehet.

-         Dehogynem- bújt ki karjaimból- Miattam történt minden, mert nem vigyáztam rá kellő képen, pedig az anyja voltam.

-         Szerelmem, hidd el, hogy erről te nem tehetsz. Senki nem tudta megakadályozni, még te sem.

-         De…

-         Nincs de. Lehet, hogy ez a kisemberke, úgy gondolta, hogy most nem akar velünk lenni, vagy csak egyszerűen a sors akarta így, de semmiképpen sem te tehetsz róla- öleltem újra magamhoz, mire látszólag egy kicsit megnyugodott.

-         Te szeretted volna őt?

-         Mindennél jobban - vallottam be. Tényleg akartam őt, pedig előtte nem gondolkoztam az apaságon, sőt.

-         Én is Rob, annyira akartam őt. Mikor az orvos közölte velem, hogy kisbabát várok, én el nem tudom mondani milyen boldog lettem, de mikor elmondta a rossz hírt azt hittem ott helyben meghalok.

Akik azt mondják, ha pasi sír, az valójában nem is férfi, hát tévednek. Vannak pillanatok, amikor jobb a könnyeket kiereszteni, mint hogy elfojtva magunkba tartsuk. Ez a pillanat is egy ilyen volt. Együtt sírtunk, miközben olyan erősen szorítottam magamhoz szerelmemet, amennyire csak tudtam. Szükségem volt rá. A finom csókjára a bódító illatára, a fülig érő mosolyára, mert ez a tragédia nem csak benne, hanem bennem is mély nyomott hagyott.

-         Szeretlek - suttogta erőtlenül.

-         Mindennél jobban- mutatóujjammal megemeltem állát, de csak annyira, hogy egy finom csókot adjak reszkető ajkaira.

Ebben a csókban minden benne volt. A szerelem, az érzékiség, a fájdalom, a veszteség minden, ami a szívedet eltölti boldogsággal, majd darabjaira hullatja szét.

Reggel a másnaposság ellenére, hamar felkeltem. Szerelmemet egy gyors puszi után, hagytam had aludjon még, hiszen a folyamatos sírástól teljesen kimerült. 

Fürdés közben újra lelkiismeret furdalásommal viaskodtam, mikor eszembe jutott, tegnapi akcióm, ahol majdnem tönkretettem mindent. El akarom neki mondani, hogy mi történt, mert nem szeretnék hazugságokban élni, de nem vagyok benne biztos, hogy erre a mai nap a legmegfelelőbb alkalom.  A baba elvesztése már így is túl nagy fájdalmat okozott neki.

Várom a komikat, nagy-nagy szeretettel :)